Kép: Az L3Harris Red Wolf mini cirkálórakétája

Az L3Harris vállalat hivatalosan is bemutatta moduláris Wolf mini cirkálórakétáit, amely magában foglalja a szárazföldi vagy tengeri célpontok elleni nagy hatótávolságú precíziós csapásokra fejlesztett Red Wolf, valamint az elektronikai hadviselésre felszerelt Green Wolf kisméretű robot repülőgépet. Mindkét támadóeszköz légi, földi és tengeri platformokról is indítható. Az L3Harris egyike annak a három vállalatnak, amelyek ebben az általános kategóriában végeztek fegyverekkel kapcsolatos munkát. Ez egyfajta ipari fegyverkezési versenyre utal, amelynek célja a moduláris, viszonylag olcsó és kisméretű rendszerek létrehozása, amelyek egyre inkább elmossák a határt a pilóta nélküli légi rendszerek, különösen a nagyobb hatótávolságú kamikaze drónok, a cirkálórakéták, valamint a csalik között.

A Wolf család fejlesztése 2020-ig nyúlik vissza, derül ki az L3Harris korábban kiadott sajtóközleményéből. A mai napig több mint 40 tesztrepülést hajtottak végre. A Red Wolf létezése először az amerikai hadsereg kísérleti bemutató rendezvényén (EDGE 21) vált nyilvánossá, az Aviation Week akkoriban arról számolt be, hogy a program a Pentagon Stratégiai Képességi Hivatala (SCO) által vezetett titkos projektből ered. Az amerikai hadsereg már évek óta teszteli és értékeli a Red Wolf különböző változatait, többek között az amerikai tengerészgyalogság AH-1Z Viper támadóhelikoptereinek új, nagy hatótávolságú csapásmérő képessége felé vezető útként.

„A indított hatású „farkasfalkánk” jelentős előnyt biztosít az amerikai hadseregnek – platformtól függetlenül – az ellenség nagy hatótávolságú megsemmisítő láncainak rombolásában, az ellenséges fenyegetések legyőzésében kihívást jelentő környezetben és az eszközök védelmében” – mondta Ed Zoiss, az L3Harris Űr- és Légideszant Rendszerekért felelős elnöke egy nyilatkozatban. „A Vörös Farkas és a Zöld Farkas halálos, moduláris, megfizethető és bevethető.”

A L3Harris által a Red Wolf rakétáról kiadott látványtervei egy cirkálórakéta-szerű kialakítást mutatnak kinyíló szárnyakkal, a törzs végén vízszintes és függőleges vezérsíkokkal. A törzs hátsó részén egy pár szívónyílás található, amelyek levegőt juttatnak a rakéta kisméretű sugárhajtóművéhez.

A kialakításnak van egy kiemelkedő oldalvonala, amely a törzs orr körül indul, és a rakéta oldalán fut végig, valamint egy lapát alakú orra. Ez arra utal, hogy a légi jármű legalább bizonyos fokú lopakodási képességgel rendelkezik.

A rakéta teljesítménye tekintetében „tartós repülési képességüket tesztek bizonyították, amelyek nagy szubszonikus sebességet mutattak – 200+ tengeri mérföldes hatótávolságot alacsony magasságon és 60+ perces repülési időtartamot” – áll az L3Harris termékismertetőjén. „A modellezési adatok nagyobb sebesség, hatótávolság és időtartam képességeket bizonyítanak.”

A Red Wolf és a Green Wolf rakétáról szóló további részletek, hogy milyen rávezetési rendszert használnak a csapásmérő konfigurációban, továbbra is korlátozottak.

A látványtervek egy olyan kialakítást mutatnak, amely szintén feltűnően eltér a Red Wolf-ról korábban megjelent képeitől. A korábbi képeken látható légi járművek mindegyike négy rögzített kormányfelülettel rendelkezett. Egyetlen, süllyesztett levegő szívónyílása volt a hajtóműhöz. A törzs kialakítása úgy tűnik, nagyrészt változatlan maradt.

A gyártó az alap kialakítás számos változatával rendelkezik, amelyek már repültek, és változatos hatótávolságot, hasznos terhet és képességet biztosítanak.

Amint megjegyezték, az amerikai tengerészgyalogság már aktívan teszteli a Red Wolfot a nagy hatótávolságú támadórakéta (Long Range Attak Missile; LRAM) projektjének részeként, amelynek fő célja az AH-1Z támadó helikopterek új, nagy hatótávolságú csapásmérő képességének bemutatása. Az LRAM-erőfeszítés legalább 150 tengeri mérföldes (valamivel több mint 170 mérföldes, azaz közel 278 kilométeres) hatótávolságot célzott meg, ami exponenciálisan nagyobb, mint az AGM-114 Hellfire és az AGM-179 Joint Air-Ground Missiles (JAGM) hatótávolsága, amelyeket a Marine Vipers helikoptere jelenleg képes alkalmazni.

Bár a Hellfire és a JAGM nagyobb hatótávolságú változatai fejlesztés alatt állnak, mindkét rakéta meglévő változatainak maximális hatótávolsága 10 mérföld alatt van. Az LRAM egy Precision Attack Strike Missile (PASM) nevű, már létező programhoz járul hozzá, amely a Red Wolfon túl más lehetőségeket is fontolóra vehet. A tengerészgyalogság azt is kijelentette, hogy az LRAM/ precíziós támadórakéta (Precision Attak Strike Missile; PASM) további légi indítási képességeket biztosíthat az AH-1Z és más tengerészgyalogos repülőgépek számára. Általánosságban elmondható, hogy ez rávilágít arra, hogy a Red Wolf, valamint a hasonló rakéták lehetővé teszik majd, hogy a korábban csak közvetlen közeli támadások végrehajtására képes platformok távoli csapásokat is végrehajthassanak, ami egyre fontosabbá válik a légvédelmi fenyegetések fejlődése miatt.

„A lehetőség, amit az LRAM-rendszer kínál, az a vele járó modularitás, tehát a kinetikus és nem kinetikus hatásképessége” – mondta Scott Shadforth tengerészgyalogos ezredes a májusi éves Modern Day Marine 2025 kiállításon tartott előadásán. „És akkor minden bizonnyal nyílt vitába bocsátkozhatunk arról, hogy milyen fegyver? Légi indítású eszköz?  Pilóta nélküli légi rendszer; drón? Hogyan definiáljuk ezeket a képességeit?”

Shadforth a Haditengerészeti Légi Rendszerek Parancsnokságának (NAVAIR) Expedíciós és Tengerészeti Repülési Fejlesztési Csoportjának (XMA-ADT) vezetője. Az újonnan bejelentett Zöld Farkas elektronikai hadviselési konfiguráció jól illeszkedik a jövőbeli nem kinetikus lehetőségekről szóló felvetéshez.

Azt is tudjuk, hogy az amerikai hadsereg korábban már végzett egy tesztet egy kommunikációs jelátvitelre konfigurált Red Wolf-al. A haderő a múltban az MQ-1C Gray Eagle drónt is szemügyre vette indítóplatformként.

A mostani bejelentés részeként az L3Harris közzétette saját grafikáit, amelyek légi, szárazföldi és tengeri indítású Red Wolf és Green Wolf rakéták, valamint egy potenciális jövőbeli csaliváltozat alkalmazásának képzeletbeli forgatókönyveit ábrázolják, amint ezek az eszközök együttműködve hajtanak végre feladatot. A Green Wolf rakéták felhasználhatók a célpontok, különösen az ellenséges légvédelmi eszközök felkutatására azáltal, hogy a jelkibocsátásukra fókuszálnak, miközben utat nyitnak a Red Wolf rakéták számára a tényleges csapásméréshez. A csalik felhasználhatók a védők további összezavarására és túlterhelésére is. A Wolf család változatai további rakéta-típusokkal és egyéb képességekkel is kiegészíthetők.

Az L3Harris a Wolf család tagjainak körülbelül 300 000 dolláros egységárat céloz meg, amint a gyártás eléri a várható, évi 1000 darabos mennyiséget. Egy sokkal rövidebb hatótávolságú JAGM egységköltsége szintén 300 000 dollár körül mozog. Összehasonlítás képen, egyetlen lopakodó AGM-158B Joint Air-Surface Standoff Missile-Extended Range (JASSM-ER), amely sokkal nagyobb méretű és hatótávolságú, hagyományos, légi indítású, szárazföldi támadó cirkálórakéta, és amely ma az Egyesült Államokban szolgálatban van, 1,5 millió dollárba kerül.

A költség- és gyártási célok óriási érdeklődést tükröznek, különösen az amerikai hadsereg részéről, az új, precíziós csapásmérő rakéták iránt, amelyek viszonylag olcsók és könnyen előállíthatók. Mindezt nagymértékben az a tervezés vezérli, hogy az amerikai hadsereg elegendő készlettel rendelkezzen a Kína elleni esetleges csúcskategóriás csendes-óceáni harcok előtt, és hogy képes legyen fenntartani ezeket a készleteket abban az esetben, ha a konfliktus elhúzódik. A közelmúltbeli amerikai műveletekből a Közel-Keleten és környékén, valamint Ukrajnának az Oroszország elleni harcában nyújtott folyamatos támogatásból levont tanulságok további hangsúlyt fektettek az új, alacsonyabb költségű, nagy mennyiségben előállítható képességekre. Az Egyesült Államokon kívül számos más ország is ugyanerre a következtetésre jutott a jövőbeli precíziós rakétafejlesztésekkel kapcsolatban.

Hasonló fejlesztések

Mindezek figyelembevételével fontos megjegyezni, hogy az L3Harris aligha az egyetlen vállalat, amely reagál erre a keresleti jelzésre, amely a már meglévő védelmi iparon kívüli, nem hagyományos cégek egyre növekvő számát is vonzza.

Az Anduril új részleteket árult el a Barracuda-100M légi járművének eddigi teszteléséről, amely nagyjából hasonló osztályba tartozik, formában és funkcióban, mint a Red Wolf és a Green Wolf. Az Anduril tavaly mutatta be a Barracuda családot, amely nagyobb és hosszabb hatótávolságú 250-es és 500-as modelleket is tartalmaz.

Az amerikai hadsereg a Barracuda-100M-et teszteli egy nagysebességű manőverezhető rakéta (High-Speed Maneuverable Missile; HSMM) nevű demonstrációs program részeként, amely elsősorban egy új precíziós célpontkereső (Precision Target Acquisition Seeker; PTAS) képesség fejlesztésére összpontosított.

„A kormány támogatásával kifejlesztett PTAS függesztmény fejlesztése folyamatban van, hogy lehetővé tegye az azonosított célpontok passzív, autonóm követését” – mondta az Anduril egy sajtóközleményben. „Video-érzékelőt használ a korábban azonosított célpont képének keresésére és azonosítására a keresőben található hosszúhullámú infravörös (LWIR) kamera segítségével.”

Az eddigi tesztelés során az Anduril egy L-29-es könnyű sugárhajtású repülőgépről a levegőből indította a Barracuda-100M-et, de a vállalat még idén egy sor földi indítású bemutatót is tervez. A teljes körű éleslövészeti teszt várhatóan jövőre érkezik.

A hadseregnek jelenleg nincs hivatalos terve a HSMM program eredményeinek gyakorlati alkalmazására, de az Anduril szerint aktív tárgyalások folynak a lehetséges jövőbeli irányokról. A Barracuda-100M, a Barracuda család többi tagjával együtt, más ügyfelek számára is érdekes lehet.

„El lehet képzelni… hol szeretne a Barracuda-100M helytállni. Tehát a Hellfire formátumban a térfogat a lényeg” – mondta Steve Milano, az Anduril Advanced Effects részlegének igazgatója egy sajtótájékoztatón. „Bármikor, amikor nagyjából ugyanazon költséggel megnövelt hatótávolságú képességre van szükség, a Barracuda-100M-et ott fogjuk használni. Tehát mind a mobil felszíni indítási képesség, mind a forgószárnyas és merevszárnyú repülőgépek fontos platformok.”

A Lockheed Martin szerdán új részleteket közölt az általános többfunkciós (Common Multi-Mission Truck; (CMMT, „Üstökös”) járműcsalád fejlesztéséről. A CMMT létezése először 2022-ben került nyilvánosságra, mint alacsony költségű légi járműkoncepció továbbfejlesztése, amelyen a vállalat korábban dolgozott Speed Racer néven.

A CMMT család mostantól tartalmaz egy CMMT-D változatot, amelyet a Rapid Dragon rakétarendszerrel való ledobásra terveztek, és egy CMMT-X típust, amelyet egy tipikus repülőgép pilonról való indításra terveztek. A Rapid Dragon az amerikai légierő programja, amelynek célja, hogy lehetővé tegye a szolgálat számára a távolsági csapásmérő képesség növelését azáltal, hogy teherszállító repülőgépeket, például a C-130 Hercules-t vagy a C-17 Globemaster III-at további indítóplatformokká alakítsanak át.

„Májusban egy orlandói (Florida) csapat utazott az oregoni parton található Tillamook tesztlőtérre, hogy teszteljék a CMMT-D-változatot, egy kompakt cirkálórakétát, amelyet légi indításra alkalmas repülőgépekről, például a C-130-ról való telepítésre terveztek” – áll a Lockheed Martin sajtóközleményében. „Egy Rapid Dragon rakétáról dobtak le egy CMMT-D tesztrakétát, amelyet egy helikopter vitt 4300 méteres magasságba, hogy szimulálja az ejtőernyős ereszkedést. A CMMT-D indítás után kinyitotta a szárnyait, és a biztonságos indítást követően hajtómű nélküli siklórepülésbe kezdett.”

„Júniusban egy kaliforniai Palmdale-i CMMT csapat utazott az oregoni Pendleton drón lőtérre, hogy teszteljék a CMMT-X-et, a CMMT család egy kisebb változatát” – tette hozzá a közlemény. „A CMMT-X-et egy tesztrepülőgép pilonjára függesztették, majd megtörtént a CMMT első pilonról történő indítására egy levegőben lévő repülőgépről. A jármű biztonságosan levált az indítóeszközről, kinyitotta szárnyait, és beindította a hajtóművét, hogy megkezdje a hajtóműves repülést.”

„Modell-alapú mérnöki munka segítségével a csapat gyorsan fejlesztette a SPEED RACER-t CMMT-X-é, átírva a szoftvert, hogy megfeleljen az amerikai légierő fegyverrendszer-architektúra szabványainak, és földi tesztelést végezve a légi alkalmasság biztosítása érdekében, mindezt rekordidő, mindössze hét hónap alatt” – jegyezte meg a közlemény.

 Az L3Harris Red Wolf és Green Wolf, az Anduril Barracuda családja, valamint a Lockheed Martin CMMT-i, és az amerikai katonai programok, amelyek köré ezeket fejlesztik, csak egy részét képviselik az alacsony költségű precíziós rakétaprojekteknek, amelyek jelenleg az Egyesült Államokban zajlanak. A Wolf család korábbi titkos jellege aláhúzza annak valószínűségét, hogy még több munka folyik titkosított területen.

Forrás: TWZ

Dobos Endre