AVIATIKA Katonai repülés

AVIATIKA Katonai repülés

A felújított Tu-160 Blackjack szuperszonikus bombázó

2024. szeptember 01. - AVIATIKA

Oroszország az Ukrajna folyamatos inváziója közepette küzd katonai készleteinek feltöltésével. Vlagyimir Putyin elnök most mutatták a modernizált Tu-160 Blackjack bombázó továbbfejlesztett változatát, amelyet "Fehér Hattyúnak" neveznek.

Ez a gép a szovjet korszak modernizált szuperszonikus stratégiai bombázója most új hajtóművekkel, fegyverrendszerekkel és olyan fejlett funkciókkal rendelkezik, mint az „üveg pilótafülke” állítják a fejlesztők.

Annak ellenére, hogy a Kreml azt állítja, hogy megnövelt képességekkel rendelkezik, továbbra i bizonytalan, hogy a legújabb Tu-160-as iteráció megfelel-e az Egyesült Államok és Kína által a növekvő globális feszültségek közepette fejlesztett modern bombázógépek szintjének.

Az új Tu-160 Fehér Hattyú bombázó  - Oroszország legújabb katonai szerencsejátéka

Oroszország ukrajnai inváziója közepette küzd a harckocsik, lőszerek és gyalogsági harcjárművek készleteinek feltöltésével. Vlagyimir Putyin orosz elnök azonban kitart amellett, hogy Moszkva védelmi ipara a kudarcok ellenére is robusztus. Valójában az orosz tisztviselők nemrég debütáltak a Tu-160 (NATO kód: Blackjack) bombázó továbbfejlesztett változatával.

Putyin az év elején repült az egyik ilyen új, Fehér Hattyúnak nevezett repülőgéppel. A Kreml által közzétett felvételeken Putyin a Blackjack pilótaülésében helyezkedik el.

Bemutatjuk a Tu-160 bombázót

Az Oroszország által manapság bevetett katonai rendszerekhez hasonlóan a Tu-160-as bombázó is a szovjet korszakban repült először. A szuperszonikus stratégiai nehézbombázót úgy alakították ki, hogy kielégítse a szovjet igényt egy olyan fejlett bombázó iránt, amely 2,3 Mach sebességet meghaladó sebességre képes. Amikor a Tu-160-as szolgálatba állt a szovjet légierőnél, ez volt az utolsó stratégiai bombázó, amelyet a Szovjetunió összeomlása előtt terveztek.

A szovjet éra Tu-160-as bombázóinak újraélesztésére irányuló erőfeszítések a 2000-es évek elején kezdődtek, amikor az orosz védelmi minisztérium beleegyezett 15 meglévő repülőgépváz modernizálásába.

Az újra bevezetett bombázók új, nagy hatótávolságú H-555-ös hagyományos cirkálórakétákat használhattak, de nem korszerűsítették őket fejlett repüléselektronikával az eredeti terveknek megfelelően. A repülőgép fegyverterében a szilárd tüzelőanyaggal működő H-15P indítószerkezetei találhatók. Ez a rendszer az Air Force Technology szerint akár nukleáris robbanófejjel, akár hagyományos 250 kilogrammos robbanófejjel is szerelhető.

Mennyire fejlett az új Tu-160?

A legújabb Tu-160-as változat állítólag új fegyvereket és hajtóműveket, valamint digitális kijelzőket és egyéb fejlesztéseket tartalmaz.

A Rostec vezérigazgatója azt állítja, hogy a bombázón található rendszerek és berendezések túlnyomó többsége kifinomultabb lesz, mint az eredeti Tu-160-asoké volt. A Tass szerint Szergej Csemezov hozzátette: "A Tu-160-as gyártásának újraindítása komoly feladat volt a Rostec összes leányvállalata számára. A tervdokumentációt a legszűkebb határidőn belül teljesen digitalizáltuk. A titán alkatrészek vákuumhegesztési technikáját pontosítottuk, és a repülőgépváz-egységek gyártása ma már magabiztosan kijelenthetjük, hogy minden tekintetben sikerült.”

 

Moszkva erőfeszítései egy fejlett új bombázó felállítására egybeesnek Amerika következő generációs B-21 Raider programjával és Kína következő generációs H-20 Xi'an bombázó programjával.  A Kreml jelentős technikai modernizációról beszél, de megfigyelők szerint ez a legújabb Tu-160-as iteráció nem biztos, hogy annyira modern, mint ahogy azt Moszkva állítja. A Szu-34-es és a Szu-35-ös harci gépek elektronikai hadviselési rendszeri nem biztosítanak védelmet a nyugati légvédelmi rendszerekkel szemben, és amíg az orosz gépeken nyugati gyártmányú GPS-eket használnak nehéz megmagyarázni a magas fejlettségi szintet.

Dobos Endre

Kép: Tupolev.ru

Az orosz Szu-57-es vagy a kínai J-20-as vadászgép rendelkezik jobb ötödik generációs képességekkel?

Az orosz szupermanőverező Szuhoj Szu-57-es és a kínai Csengdu J-20-as riválisok lehetnek a csatatéren, mégis sok a párhuzam a két ötödik generációs lopakodó vadászgép között.

A J-20-ast valószínűleg nem úgy tervezték, hogy dedikált légi fölényű vadászgép legyen, mint ahogy az oroszok a Szu-57-es vadászgépet. Alkalmazásának a koncepciója úgy tűnik, az ötödik generációs vadászrepülőgép alkalmazására vonatkozó amerikai elképzelésekhez hasonló. A J-20-as avionikájának és szenzorkészletének sajátosságairól nem sok információ érhető el, de úgy tűnik, hogy a kínai vadászgép AESA radarral, egy a gép orra alá szerelt elektro-optikai felderítő EOTS berendezéssel, egy passzív infravörös/elektro-optikai DAS 360 fokban figyelő kamerarendszerrel és passzív antennákkal rendelkezik, amely hasonló az F-35-ös AN/ASQ-239-es fejlett elektronikai támogató csomaghoz. Úgy tűnik, hogy a J-20-as fejlett adatkapcsolatokkal, integrált repüléstechnikával és az F-35-höz hasonló kijelzővel rendelkező pilótafülkével bír. Valójában a J-20-as valószínűleg olyan avionikával rendelkezik, amely nagyjából összehasonlítható az F-22-en és az F-35-ön található rendszerekkel, de nem annyira kifinomult, mint amerikai társaik.

Oroszország és Kína egyaránt új, ötödik generációs vadászgépeket fejleszt, és közben igyekeznek megtörni a nemzetközi rendszerben uralkodó amerikai dominanciát. A két nagyhatalom azonban némileg eltérően közelíti meg ezeket az új, következő generációs gépekre vonatkozó alkalmazási és tervezési elveket. Ezeket az eltéréseket számos tényező okozza, beleértve a fenyegetettség érzékelését, a politikai törekvéseket, valamint a technológiához és a pénzügyi forrásokhoz való hozzáférést.

Az általános kinematikai teljesítmény tekintetében a Szu-57-es némileg jobb tolóerő/tömeg aránnyal rendelkezik, mint a kínai J-20-as. Háromdimenziós tolóerő-vektor képességének és bőséges tolóerejének köszönhetően a Szu-57-es valószínűleg kiváló alacsony sebességű, nagy állásszögű manőverező képességgel rendelkezik még a jelenleg alkalmazott Saturn AL-41F1 hajtóművel is, amelyek utánégető üzemmódon egyenként 147,1 kN tolóerőt biztosítanak a gépnek. Az orosz repülőgép jól áramvonalazott, alacsony légellenállású teste bizonyos fokú szupercirkáló képességet tesz lehetővé még a jelenlegi AL-41F1-es hajtóművekkel is. Azonban amint a Szu-57-es megkapja a továbbfejlesztett Saturn Izdelie 30-as hajtóműveit, amelyek utánégető nélkül várhatóan nagyjából 124.6 kN maximális tolóerőt, utánégetővel pedig 186.8 kN tolóerőt fognak leadni, a gép eléri a tervezett kinematikai teljesítményét, ami nagyjából megegyezik a Lockheed Martin F-22 Raptor teljesítményével. Amint azt egy most nyugdíjas repülőtiszt, aki kiterjedt ötödik generációs tapasztalattal rendelkezik, valamikor korábban megjegyezte: „Úgy tűnik teljesítmény szempontból a Szu-57-es minden bizonnyal, felveszi a versenyt a Raptorral.”

Míg a Szu-57-es kiváló aerodinamikai kialakítású, az orosz repülőgép sokkal kevésbé lopakodó, mint a kínai Chengdu J-20-as, nem beszélve az amerikai lopakodó repülőgépekről, mint az F-22-es vagy a F-35-ös. Míg sem a J-20-as, sem a Szu-57-es nem különösebben lopakodó az amerikai ötödik generációs vadászgépekhez képest, a kínai repülőgépek nagyobb hangsúlyt fektetnek a radarkeresztmetszet-csökkentési intézkedésekre, mint az orosz repülőgép. A Szu-57-es számos nyilvánvaló radar keresztmetszetet rontó megoldással rendelkezik, beleértve a lekerekített elektro-optikai berendezés gömbjét, amelyen nem látszik az erőfeszítés, hogy kifinomult lopakodóvá tegyék a gépet. Hasonló módon csökkenti a lopakodó képességeket a szárnytőben működő elfordítható LERX, a hajtómű szívónyílásának kialakítása és egy sor egyéb problémás terület. Vélhetően, az oroszok tudatosan úgy döntöttek, hogy nem a kifinomult lopakodási képességek létrehozására koncentrálnak a Szu-57-es tervezése során.

Összehasonlításul a J-20-as, amely úgy tűnik, hogy erősen az F-22-es és F-35-ös technológián alapult, sokkal nagyobb erőfeszítéseket tesz a frontális radar-keresztmetszetének csökkentésére.

Köztudott, hogy Kína repülőgép fejlesztése a reverse engineering alkalmazása kapcsán hasonlít az orosz és más nyugati repülőgépekre. A saját gyártású repülőgépek számos jellemzője és sárkányszerkezet kialakítása elképesztő hasonlóságot mutat a más országokban üzemelő repülőgépekkel. Mindazonáltal a kínai gép tervezése során érvényesült a saját stratégiai elképzelés. Olyan gépet akartak amelyik nagy távolságok megtételére képes a Csendes-óceán térségében. A tervezés során fontos volt a nagymennyiségű üzemanyag elhelyezése és a PL-15-ös rakéták hordozásának a követelménye. Vélhetően ezért a J-20-as törzse 1 méterrel hosszabb a Szu-57-es és 2 méterrel az F-22-es törzsénél. A Pl-15-ös rakéta közel 0,4 m-el hosszabb, mint az amerikai AIM-120D. A nagyméretű gép így 5500 km hatótávolsággal bír, míg a Szu-57-es hatótávolsága 3500 km.

Míg egyes elemzők azt a hamis érvet hangoztatják, hogy az előre helyezett vízszintes vezérsíkok nem javítják a repülőgép lopakodási képességeit, rengeteg amerikai lopakodó repülőgép-koncepció és technológiai koncepció-gép létezik, amelyek alkalmazzák az ilyen aerodinamikai jellemzőket, beleértve a Northrop Grumman javaslatát a Naval Advanced Tactical Fighterre és a Lockheed Martin saját korai Joint Advanced Strike vadászgépét. Ennek ellenére a J-20-nak van néhány nyilvánvaló radar-keresztmetszetet rontó gyengesége, különösen a repülőgép sárkány-szerkezetének farokrésze felé.

Mindazonáltal a kínaiak olyan fejlett lopakodó funkciókat építettek a gépbe, mint például a J-20-as elektro-optikai/infravörös célzó rendszere (EOTS), ami az F-35-től „kölcsönzött” koncepció. Ezen kívül a J-20-ban az F-22-hez és az F-35-höz hasonló módon elrejtették az elektro-optikai/infravörös osztott video érzékelőket (DAS), és a rakétaközeledés figyelmeztető rendszerét (MWS). A kínai vadászgépen az F-35-nél alkalmazott automatikus szívócsatorna szabályozó rendszer nélküli (DSI) megoldást alkalmaztak, amely némileg csökkenti az aerodinamikai teljesítményt, de javítja a lopakodási képességeket, valamint a gyártás és karbantartás egyszerűségét. Összességében a kínai J-20-as repülőgép sárkányának a kialakítása sokkal jobban elősegíti a lopakodást, mint a Szu-57-es repülőgép kialakítása.

A kínai repülőgép valószínűleg jóval elmarad a Szu-57-es mögött a kinematikai teljesítménye – a manőverező képesség, és a szupercirkáló üzemmód – tekintetében. A Kína legnagyobb problémája volt, hogy nem volt olyan korszerű, nagy teljesítményű gázturbinás hajtóműve, amely elegendő tolóerőt tudna biztosítani a J-20-as vadászgép számára. Az erősebb és megfelelőbb hazai, 180 kN tolóerejű WS-15-ös már rendelkezésre áll, de a jelentős fejlesztési ráfordítások ellenére sem világos, hogy mikor lesz szériaérett ez a hajtómű. Elméletileg az új hajtóművel a J-20-nak képesnek kell lennie a szupercirkáló üzemmódra, de a manőverező képessége valószínűleg még akkor is elmarad a Szu-57-eshez képest.

Az érzékelők tekintetében nem világos, hogy melyik repülőgép a fejlettebb, egyértelmű azonban, hogy az oroszok és a kínaiak eltérő koncepció mentén építették az ötödik generációs gépeiket. A Szu-57-est eredetileg nem lopakodó repülőgépnek tervezték, van ugyan érzékelő készlete, amelyet a nyugati lopakodó repülőgépek elfogására terveztek. Az orosz koncepció szerint a Szu-57-es szenzorkészlete magában foglalja az N036L-1-01 L-sávú radarkészülékeket, amely figyelmezteti a pilótát az ellenséges ötödik generációs lopakodó vadászgépek közeledésére. Egy taktikai vadászgép méretű lopakodó repülőgép azonban nem, vagy csak kis távolságból érzékelhető a magasabb frekvenciájú sávokon, mint a C, X vagy K sávok. Az ilyen jellemzőkkel rendelkező repülőgépek olyan radar képernyőjén jelennek meg, amelyek nagyobb hullámhossz frekvencián működnek, mint például az L-sáv, azonban ez a hullámhossz nem elég pontos ahhoz, hogy egy rakétát a célra lehessen vele vezetni.

Az L-sávú radar, a N036 Byelka radar komplexum része, amely magában foglalja az N036-1-01 előre néző X sávban működő AESA radart és az N036B-1-01 két darab, oldalra néző X sávban működő AESA radart. A tervezők elképzelése szerint az L-sávban működő radar részt vesz a célok felderítésében, leszűkítve a keresési területet az előre, és oldalra néző radar számára. Az L-sávban működő N036L-1-01 készülék „barát-ellenség” azonosításra és rádióelektronikai harc eszközeként is működik.

A radar tovább bővült a 101KS Atoll elektro-optikai célzórendszerrel és az L402 Himalaya elektronikai ellenintézkedési csomaggal, amely segít tovább finomítani a célkövetést az L-sávú radar számára. Az elképzelés az, hogy a Szu-57-es több érzékelőjének fókuszált keresése egy olyan célzásra alkalmas információt eredményezne, amely képessé teszi a Szu-57-t egy ötödik generációs vadászrepülőgép, mint például egy F-22-es elfogására. Ez jó elmélet, de korántsem biztos, hogy a gyakorlatban működne.

A J-20-ast a Szu-57-sel ellentétben valószínűleg nem úgy tervezték, mint egy dedikált légi fölény vadászgépet. Műveleti koncepciója úgy tűnik, inkább amerikai elképzeléshez áll közelebb az ötödik generációs vadászgép alkalmazását illetően. A J-20-as avionikai és érzékelő készletének sajátosságairól nem sokat tudunk, de úgy tűnik, hogy a kínai vadászgép tartalmaz egy AESA radart, egy a törzs orr alá szerelt elektro-optikai célzórendszert (EOTS), egy passzív infravörös/elektro-optikai (DAS 360) fokos kamerarendszert és passzív antennákat az F-35-ös AN/ASQ-239-es rendszeréhez hasonló fejlett elektronikai támogatási intézkedés csomaggal. Úgy tűnik, hogy a J-20-as fejlett adatkapcsolatokat, integrált avionikát és az F-35-höz hasonló kijelzővel rendelkező pilótafülkét is tartalmaz. Valójában a J-20-as valószínűleg olyan avionikával rendelkezik, amely nagyjából összehasonlítható az F-22-en és az F-35-ön található rendszerekkel, de talán nem annyira kifinomultak, mint az amerikai társaik.

A J-20-nak az F-35-höz hasonló érzékelő készlete van, az alapvető startégiával összhangban valószínűleg elsősorban nagy hatótávolságú csapásmérő repülőgépnek tervezték, amelynek célja az amerikai bázisok és tengeri eszközök veszélyeztetése a Csendes-óceánon. Valószínűleg szerepet játszana az amerikai légi hadműveletek megzavarásában is háborús időkben, hogy elsődlegesen az amerikai légiutántöltő gépeket és olyan légi eszközöket, mint az E-3 AWACS, E-8 JSTARS vagy E2D Hawkeye felderítő gépeket támadja meg nagy hatótávolságú rakétáival. Ezzel szemben az orosz Szu-57-es egy dedikált légifölényű vadászgép, amelyet olyan amerikai vadászgépek elfogására terveztek, mint az F-22-es és az F-35-ös, de az már más kérdés, hogy ezt sikerrel tudja-e végrehajtani.

Végeredményben az oroszok és a kínaiak eltérő követelményekkel és tervezési prioritásokkal álltak neki a vadászgépeik tervezésének, aminek következtében eltérő kompromisszumokat kellett kötniük ötödik generációs vadászgépeik fejlesztése során.

A Szu-57-es se nem jobb, se nem rosszabb, mint a J-20-as, de teljesen más műveleti célt tölt be. A J-20-ast lopakodó rakétaplatformnak tervezték, amely képes áthatolni kifinomult légvédelmi rendszereken, hogy megtámadja a kritikus infrastruktúrát vagy katonai célokat.

 

A Szu-57-es viszont inkább légifölény platformként jeleskedik, amely a lopakodás és a földi támadás jellemzőit inkább nyers fordulóharcra cseréli. Ha a kínai légierő esetleg fontolóra veszi a Szu-57-es beszerzését, azt nem a J-20-as pótlásaként, hanem kiegészítéseként vásárolja meg.

Dobos Endre

Oroszország új létesítményekkel növeli a Szu-57 Felon gyártási ütemét a KnAAZ Repülőüzemben

Moszkva jelentős fejlesztést jelentett be a Szu-57-es lopakodó vadászflotta gyártásának fokozására tett erőfeszítéseiben. A Komsomolsk-on-Amur Aviation Plant (KnAAZ) vállalat, a United Aircraft Corporation (UAC) kulcsfontosságú partnere, új létesítményeket helyezett üzembe az ötödik generációsnak mondott Szu-57-es vadászrepülőgépek gyártási kapacitásának növelése érdekében.

Az oroszok ezt döntő lépésnek tekintik lopakodó vadászprogramot sújtó régóta fennálló kihívások kezelésében. Az UAC, amely a Rostec State Corporation része, arról számolt be, hogy a KnAAZ új létesítményei között szerepelnek az üzemanyagrendszer fejlesztésére szolgáló épületek és az avionikai rendszer tesztelésére szolgáló csarnok első szakaszának befejezése. Az új létesítmények üzembe helyezése egybeesik a vállalat fennállásának 90. ​​évfordulójával, ami döntő mérföldkövet jelent a vállalat történetében.

A KnAAZ üzem bővítését és korszerűsítését egy többéves beruházási program keretében finanszírozták, amely a társaság saját beruházásai mellett jelentős állami támogatást is bevont. Az UAC vezérigazgatója, Jurij Szljuszar hangsúlyozta ezeknek a fejlesztéseknek a fontosságát, és megjegyezte, hogy a technikai újrafelszerelés és a bővítés egy élvonalbeli, csúcstechnológiás gyártólétesítményt hozott létre a modern légiközlekedési komplexumok számára.

Ez a fejlemény sarkalatos pillanat az orosz Szu-57-es program számára, amely az évek során számos késéssel és gyártási problémával szembesült. A Szu-57-es, amelyet úgy terveztek, hogy összemérhető legyen az amerikai F-22 Raptor és az F-35 Lightning II-es vadászgépekkel, eddig nem érte el gyártási céljait. A program kezdete óta csak korlátozott számú repülőgépet szállítottak le az orosz légierő számára.

Az újonnan üzembe helyezett létesítmények mellett az UAC felfedte az üzem képességeinek további fejlesztésére vonatkozó terveket is. Hamarosan működőképes lesz egy új hangár a különálló rendszerek tesztelésére és a Szu-57-es komplex rendszereinek földi tesztelésére. Alexander Pekarsh, a KnAAZ igazgatója elmondta, hogy a következő szakasz a meglévő hangár rekonstrukcióját foglalja magában a repülőgép-rendszerek fejlesztésének elősegítése és az üzem kapacitásának további bővítése érdekében. Ezen túlmenően a KnAAZ azt tervezi, hogy alkatrész galvanizáló technológiát létrehoz, és kezdeményezi más létesítmények jelentős rekonstrukcióját. Folyamatos állami támogatással ezek a fejlesztések várhatóan jelentősen javítják a Szu-57-es gyártási teljesítményét, ami nagy lökést adhat Oroszország lopakodó vadászflottája fejlesztésének.

Annak ellenére, hogy az Ukrajnával vívott konfliktusban sürgősen szükség van fejlett repülőgépekre, csak néhány Szu-57-es működik, amelyek közül sok prototípus. Az innovatív gyártási folyamatok, mint például a kiterjesztett valóság használata, nem voltak elegendőek ezeknek a kihívásoknak a leküzdésére.

Noha a Szu-57-est ötödik generációs lopakodó vadászgépként emlegetik, még nem mutatott ​​érdemi hatást a háború folyamatára, korlátozottan használható, elsősorban nagy hatótávolságú csapásmérőként.

Szu-57 Felon gyártása

Évek óta problémák és késések gyötörték a repülőgép gyártását. Az első sorozatgyártású Szu-57 Felon repülőgép nem sokkal azután, hogy elhagyta a gyárat, 2019-ben lezuhant.

A Kreml rendhagyó módon szolgálatba állította az első tucat prototípust. Ez a meglehetősen kétségbeesett lépés azt jelzi, hogy sürgősen be akarták mutatni a gép ötödik generációs képességeit, és csatlakozni akartak a „nagyfiúk klubjához” az Egyesült Államok és Kína mellett.

A gyártási problémák és a katonai hardverre és technológiára vonatkozó nyugati szankciók azonban azt eredményezik, hogy az innovatív gyártási folyamatok ellenére Oroszország nem valószínű, hogy rövid időn belül több Szu-57-es vadászgépet fog gyártani, annak ellenére, hogy a közelmúltban ennek ellenkezőjét kommentálták.

A módszerek közül talán a leglenyűgözőbb a kiterjesztett valóság alkalmazása. Az orosz technikusok kiterjesztett valóságot használnak a repülőgép összeszerelése során. A repülőgépek egyes alkatrészei QR-kódot hordoznak, amelyeket a technikus beolvas, majd a kiterjesztett valóság program megmutatja, hogy hová kell beépíteni az alkatrészt. Lényegében olyan, mintha a technikus előtt lenne az IKEA összeszerelési útmutatója. Hasonló technológiát és eljárásokat alkalmaznak az autóiparban az autók gyorsabb gyártásának elősegítésére.

Oroszország távol tartja a Szu-57 Felont a harctól

Az orosz Szu-57 Felon, problémás fejlesztése és gyártása komoly vita tárgyát képezi. Annak ellenére, hogy élvonalbeli harci repülőgépként mutatják be, a Szu-57-es még nem bizonyította hatékonyságát a csatatéren, ami miatt sokan megkérdőjelezik valódi képességeit. Ezek az aggodalmak az Oroszországnak Ukrajnával való konfliktusa miatt még hangsúlyosabbá váltak. Fejlett jellemzői ellenére a Szu-57-est ritkán vetették be közvetlen harci műveletekben, ami a katonai elemzők és megfigyelők körében értetlenséget váltott ki.

Nyugati hírszerzési források azt mutatják, hogy bár az Orosz Légierő (VKS) valóban használta a Szu-57-est Ukrajnában, szerepe minimális volt, és csekély hatással volt a konfliktus kimenetelére. Úgy tűnik, hogy ez az óvatos megközelítés Moszkva azon vágyából fakad, hogy megvédje a repülőgép hírnevét a nemzetközi porondon. Az egyik elsődleges oka annak, hogy Oroszország nem hajlandó a Szu-57-est aktívabb harci szerepekben bevetni, az a félelem, hogy elveszíti a repülőgépet Ukrajna korszerű nyugati légvédelmi rendszerei hatékonysága miatt.

Úgy tűnik, az orosz hadsereg ódzkodik attól a lehetséges zavartól, amelyet az ukrán erők által lelőtt drága és nagy népszerűségnek örvendő harci repülőgépek okozhatnak. Ennek eredményeként a Szu-57-est nagyrészt tartalékban tartották, korlátozva a frontvonali harci helyzetekre való kitettségét. Mindazonáltal júniusban az ukrán hadsereg azt állította, hogy megsemmisített egy Szuhoj Szu-57-est az oroszországi Asztrahán régióban található légitámaszpont repülőterén, amely csaknem 600 kilométerre a frontvonalak mögött található.

A Szu-57-es továbbra is ritka eszköz a légierő rendszerében, becslések szerint 15-20 repülőgép áll majd aktív szolgálatban. 2020 decemberében Szergej Sojgu akkori védelmi miniszter bejelentette, hogy a VKS várhatóan 22 darab Szu-57-essel fog rendelkezni 2024 végéig.

Az ukrajnai invázió kezdetéig azonban csak négy sorozatgyártású repülőgépet szállítottak le, melyek közül az első ilyen gép az átvételi próbák során lezuhant. A jelentések szerint 2023-ban körülbelül 12 Szu-57-est szállítottak le, de 2024 áprilisáig nem történt megerősített szállítás, így a szolgálatban lévő teljes szám bizonytalan.

A Royal United Services Institute szerint: „Valószínűleg a Szu-57-es fejlesztését és gyártását is lelassítja az a tény, hogy Szuhoj gyártó vállalatnak arra kell összpontosítania, hogy maximalizálja az olyan érett vadászgépek gyártását és kibocsájtását, mint a Szu-30SM2 és Szu-35S, hogy pótolja az Ukrajna elleni háborúban elszenvedett jelentős harci veszteségeket. E kihívások ellenére Oroszország továbbra is optimista a Szu-57-es export potenciáljával kapcsolatban. Amint az EurAsian Times nemrégiben beszámolt róla, a külföldi országok érdeklődést mutattak a Szu-57-es megvásárlása iránt.

 

E fejlemények mellett augusztus elején arról érkeztek hírek, hogy az orosz védelmi minisztérium jóváhagyta az S-71 légi indítású UAV gyártását, amely az ukrajnai hadműveleti tapasztalatok alapján tervezési módosításokon esett át. Az S-71K változatot külső függesztményként való szállításra tervezték, míg az M változat a Szu-57-es vagy az S-70 Ohotnyik harci UAV fegyverterében szállítható. A drón potenciálisan javíthatja a Szu-57-es működési képességeit.

Dobos Endre

Kép: Defense Express

Ötven-négy évvel ezelőtt, 1970. július 30-án öt szovjet MiG-21-es vadászgépet lőtt le az izraeli légierő

A szovjetbarát Egyiptom bajban volt. Az 1967-es hatnapos háború megsemmisítő veresége által megalázott egyiptomi elnök, Gamal Abdel Nasszer úgy döntött, hogy szembeszáll Izraellel anélkül, hogy nyílt csatában kockáztatná a vereséget. Az 1967–1970-es Felmorzsoló Háborúban az egyiptomi tüzérség és kommandósok folyamatosan támadták az izraeli állásokat a Szuezi csatorna mentén.

Az Izraeli Légierő (IAF), amelynek légi villámháborúja döntő szerepet játszott a hatnapos háború megnyerésében, újonnan beszerzett, amerikai gyártmányú F-4 Phantomjait megtorló légicsapásokra kívánta használni mélyen az egyiptomi légtérben. Nasszer válasza az volt, hogy a Szovjetunióhoz fordult, amely a Szuezi-csatorna mentén föld-levegő (SAM) rakétaütegek sűrű légvédelmi hálózatát építette ki. Míg az IAF számos egyiptomi repülőgépet lőtt le légiharcban, a szovjet SA-2 és SA-3 ütegek több izraeli repülőgépet lőttek le, és veszélyeztették az izraeli légi hadműveleteket a csatorna mentén.

A SAM-ütegek önmagukban jelentették a piros vonalat Jeruzsálem számára. Mindezen túl a szovjet légierő MiG-21-es gépei légi járőrözést végeztek Egyiptom felett. Kezdetben a szovjet és az izraeli pilóták igyekeztek elkerülni egymást. De végül a szovjetek 1970. július 25-én levegő-levegő rakétával megrongáltak egy izraeli A-4 Skyhawkot. A SAM-ütegek és a MiG-ek között az izraeliek a Szuezi-csatorna környékét „Texas-nak” nevezték el, mint a vadnyugaton.

Izrael úgy döntött, hogy csapdába csalja a szovjeteket. A csapdát gondosan előkészítették. Mivel az oroszul beszélő izraeli rádiósok figyelték a szovjet kommunikációt, így az IAF-nak elég jó elképzelése volt arról, milyen erővel kell szembenézniük.

A Rimon 20 hadművelet légi egérfogó lett. „A terv meglehetősen egyszerű volt” – írja Shlomo Aloni történész. Négy Mirage-nak kellett egy nagy magasságú felderítő küldetés mintájára repülnie azon a területen, ahol a szovjet MiG-21-esek aktívak voltak. Két rakétákkal felfegyverzett Mirage III-as géppár nagyon közel repült egymáshoz, hogy az egyiptomi radar képernyőjén egy tipikus felderítő küldetést szimuláljanak két fegyvertelen Mirage-al. Eközben több Fantom és Mirage repült alacsony magasságban az izraeli kézen lévő Sínai-félsziget felett az egyiptomi radarok látószöge alatt, és arra vártak, hogy lecsapjanak, ha a szovjetek rávetik magukat a csali rajra amint a "felderítő Mirage-ok” Izrael területéhez közelednek.

A küldetésben való részvételért éles verseny folyt. A kiválasztott repülőszemélyzet Izrael legjobb és legtapasztaltabb pilótái voltak. A pilótákat a századparancsnokok választották ki: Amos Amir akkor egy 5 légi győzelemmel rendelkező ász és a 119. század parancsnoka volt, Asher Snirt (11 légi győzelem), Avraham Salmont (6 légi győzelem) és Avi Giladot (2 légi győzelem) választotta a támadó csoportba.

A 117. századot vezető Uri Even-Nirt, aki már 3 légi győzelemmel bírt, Itamar Neunert (4 légi győzelem), Yehuda Korent (7 légi győzelem) és Kobi Richtert (7 légi győzelem) választotta a csoportjába.

A 101. századot vezető Iftach Spector, (8 légi győzelem) ászt, Michael Tzuk (2 légi győzelem), Israel Baharav (5 légi győzelem) kísérte.

A 69. századot Avihu Bin-Nun vezette, aki Mirage pilótaként 2 (légi győzelem), most Shaul Levi navigátorral repült. Jelen volt még Aviem Sella (1 légi győzelem), Ehud Hankin (3 légi győzelem) és Uri Gil (1 légi győzelem). Arra vállalkoztak, hogy szembeszálljanak a szovjetekkel, akiknek csekély harci tapasztalatuk volt, egyetlen légigyőzelem nélkül, velük szemben az IAF arra készült, hogy a legtapasztaltabb pilótákat küldje fel, összesen 67 légi győzelemmel.

Az IAF legénysége lelkes volt, de tartott a szovjet pilótáktól. „Nem féltünk, de nem tudtuk, mire számíthatunk, mert az ő fegyvereik mások, és fejlettebbek voltak” – emlékezett vissza egy izraeli pilóta. "Azt mondták nekünk, hogy ideje megmutatni az oroszoknak, hol van "Texas".

Július 30-án, csütörtökön délután aztán a szovjetek berepültek a csapdába. Egyiptom több repülőteréről huszonnégy MiG-21-es szállt fel, hogy elfogják a hamis felderítő repülést végző Mirageokat. A látszólag könnyű prédáról kiderült, hogy tizenhat Phantom és Mirage III-as volt a légtérben. A kibontakozó légiharcban három percen belül öt MiG-et lőttek le az izraeli ászok, kettőt a Phantomok, kettőt a Miragok és egy közös győzelem született. Az egyik MiG-et megsemmisítette egy Phantom, amely "rendkívül alacsony magasságban" indított egy radarvezérelt AIM-7 Sparrowt, amelyet nem is lehetett volna ilyen alacsony magasságban indítani. Egy másik izraeli pilóta 4500 méterről 600 méterig üldözte MiG-jét, ahol egy AIM-9D Sidewinderrel semmisítette meg. Az izraeliek nemcsak ügyesek, de szerencsések is voltak, az egyik orosz pilótának sikerült egy Phantom mögé kerülnie, és elindított egy R-3-as hőérzékelő-fejes rakétát, de az nem robbant fel a célnál.

Az izraeli győzelemnek mégsem az izraeliek ujjongtak (sőt, kezdetben úgy döntöttek, hogy az áldozatokat egyiptomiként azonosítják). Inkább az egyiptomiak használták ki a helyzetet orosz tanácsadóik lenéző viselkedése miatt. „Voltak egyiptomiak, akik nem tudták elfojtani a nevetésüket az oroszok kudarca miatt” – állítja egy izraeli író "A csatát követően Nasszer arra kényszerült, hogy kifejezett parancsot adjon, hogy ne nevessenek az egyiptomi pilóták az orosz oktatóikon."

Az Egyesült Államok közvetítésével létrejött a tűzszünetet, amely véget vetett a Felmorzsoló Háborúnak – de nem az izraeliek és az arabok közötti háborúnak. A tűzszünet után a SAM-ütegek a helyükön maradtak a Szuezi-csatorna mentén, amit Izrael hamarosan megbánt. Három évvel később a szovjetek „bosszút álltak”, amikor az Egyiptomnak és Szíriának szállított SAM-ek sok IAF-gépet szedtek le a Szuezi-csatorna és a Golán-fennsík felett.

A szovjet pilótákat és tanácsadókat végül Anvar Szadat egyiptomi elnök 1972-ben kiutasította az országból.

Dobos Endre

Kép: The MirYam Institute

 

Forrás: The MirYam Institute; The National Interest

A Gripen E vadászgépeket Arexis Elektronikai Harc (EW) rendszerrel szállítják

Az Electronic Warfare (EW) három különböző szegmensre osztható: Electronic protection EP elektronikai védelem; Destruction of Enemy Air Defenses DEAD elektronikai támadás és Suppression of Enemy Air Defenses SEAD ellenséges légvédelem elnyomása, amelyhez belső érzékelőket és külső elemeket szereltek fel és végül az Electronic Support Measures ESM, amely lehetővé teszi a repülőgépek fenyegetéseinek megértését. Ezek mindegyike be van építve a Gripen E változatba és lehetővé teszik a rakétatámadás végrehajtásához megfelelő minőségű céladatok megszerzését, amelyek szükségesek, hogy a rakéta nagy támaszkodhasson a megszerzett metaadatokra, vagy egy együttműködő repülőgép által biztosított metaadatokra.

A Gripen E Arexis Electronic Warfare (EW) rendszerrel van felszerelve

A Gripen E a legújabb generációs Arexis EW rendszerrel van felszerelve, amely képes megbirkózni a legújabb fenyegetésekkel. „Ami korábban egyszerű volt, hogy a kommunikációs jelek nagyon alacsony frekvenciájúak, a radarok magasabb frekvenciájúak, az megváltozik a kommunikáció és a radarok közötti határok elmosódnak, a radarok megpróbálják álcázni magukat a kommunikációs jelek közé, így a helyzet egyre bonyolultabb. ” – mondja Mikael Corp, az EW értékesítési igazgatója. A rendszer szférikus lefedettséget biztosít a repülőgép manővereitől függetlenül, széles sávban működik és a lehető leghamarabb digitalizálja a jeleket, betáplálja azokat a feldolgozó egységbe, amely mesterséges intelligencia alapú algoritmusokat használ az azonnali azonosításhoz és szükség esetén figyelmeztetéshez. A mesterséges intelligencia jelentős segítséget nyújt az azonosítási folyamatban: „hagyományosan az azonosító paraméter alapú volt, de manapság, mivel a fenyegetések próbálnak elrejtőzni, nem csak a paramétereket, hanem a viselkedést is meg kell vizsgálnunk” – magyarázza Mikael Corp, és ebben az mesterséges intelligencia kulcsfontosságú elem.

Antennák a szárnyvégeken és a függőleges vezérsíkon

Egy másik előrelépés az AESA antennák használata, amelyek lehetővé teszik a szabványos antennákhoz képest nagyobb teljesítményszint irányítását; nem csak a nyaláb, a frekvencia és egyéb paraméterek vezérlését, több nyaláb létrehozását, gyors frekvenciaváltást tesznek lehetővé, hanem finom degradációt is biztosítanak. A Mikael Corp szerint a Gripen E-ben alkalmazott integrált megoldás biztosítja a legjobb pontosságot a cél iránymeghatározás módban, köszönhetően a szárnyvégekre és a függőleges vezérsíkra szerelt számos antennának (ezek száma titkos), lehetővé téve a fázisváltozás mérését.

A Gripen E-n a szárnyvégek nagyobbak, mint a Gripen C-n így nagyobb szenzorok és nagyobb számítási teljesítményű berendezések elhelyezése vált szükségessé. „Ha az ESM-ről beszélünk, a teljes elektromágneses kép másodpercek alatt generálható teljesen passzív üzemmódban, a legújabb Arexis ultraszéles sávot lefedő és maximális lefedettséget biztosító egységgel.”

Számos potenciális vásárló érdeklődött az Arexis iránt

Ha a küldetés a repülőgép EW képességeinek további fejlesztését kívánja meg, az Arexis elektronikai zavaró konténer is hozzáadható. „Ez egy önköltséges program, amely körülbelül öt éve indult. Vettük az Arexis építőelemeinek egy részét, összeraktuk őket, és két év múlva megkezdtük a repülési teszteket, hamarosan továbbiakat is tervezünk, hogy ellenőrizzük a frissített szoftvert és az új funkciókat” – teszi hozzá Mikael Corp. Jelenleg a berendezés a repülési teszteken már túl van, de még nem az üzemi tesztelésen, és a Saab szerint több potenciális ügyfél is érdeklődött. Míg az irány funkció pontosabb a repülőgépbe integrált Arexissel, a konténerbe telepített berendezés hozzáadásával nagyobb teljesítmény érhető el, így nem csak az azt szállító platform, hanem a formációban lévő többi gép számára is védelmet nyújt. A Gripen E-n való felhasználása mellett a Saab az EW-piacra is ajánlja az Arexisnek ezt a legújabb verzióját, melynek egyik fő célpontja a német Typhoon ECR program, amely a Luftwaffe ECR Tornadok helyébe lép.

A Saab együttműködik az MBDA-val

Az EW választék további bővítése érdekében a Saab együttműködik az MBDA-val a Spear mini cirkálórakéta EW változatának kifejlesztésében. „Itt is kihasználjuk az Arexis technológiát, és rögzítjük a bejövő jeleket, enyhén módosítjuk azokat, majd visszaküldjük, és ezáltal rávehetjük az ellenséges szenzort, hogy megváltoztassa a célparamétereket, például a sebességet vagy másokat.” A program a fejlesztés korai szakaszában van, mind a finnországi tamperei Saab Technológiai Központban, amely a kompakt elektronikai mikrohullámú alkatrészekre szakosodott, mind pedig Järfällában, amely a Saab EW üzletága svéd részének ad otthont.

A Saab által fejlesztés alatt álló Spear EW változat eltér a brit Királyi Légierő számára tervezett változattól és egy potenciális vásárló eltérő követelményén alapul. A Saab és a svéd légierő közötti megbeszélések jelenleg is folynak ebben a témában, és ha ezek megvalósulnak, akkor az új vadászgépek teljes fejlesztéséhez és integrációjához vezetnek.

Airbus megrendelés az Arexis berendezésre

A Saab megrendelést kapott az Airbus Defence and Space-től Arexis elektronikai hadviselés (EW) szenzorcsomagjára, jelentette be a svéd vállalat 2024. március 26-án.

A rendszert a német védelmi beszerzési hivatal 2023 júniusában választotta ki a Luftwaffe Eurofighter Elektronischer Kampf (EK) repülőgépének felszerelésére, amelyből 15 példányt vásárolnak be Eurofighter EW változatként a Luftwaffe Tornado Electronic Combat/Reconnaissance (ECR) repülőgépeinek helyettesítésére. A 15 Eurofighter EK-változat beszerzését a német Bundestag költségvetési bizottsága 2023 novemberében hagyta jóvá.

Az Arexis rendszereket a 2024-2026 közötti időkeretben szállítják, a szerződés értékét nem hozták nyilvánosságra. Az Arexis EW szenzorcsomagokat az Airbus Saab számára a német partner, a Helsing támogatja, amely mesterséges intelligencia (AI) funkciókkal látja el a rendszereket. A legújabb szenzorokkal és önvédelmi képességekkel rendelkező Arexis programcsomag lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy összetett és zsúfolt elektromágneses környezetben észlelje, megkeresse és azonosítsa a radarsugárzókat. Moduláris jellegű, szinte bármilyen modern légiharci platformhoz illeszthető.

Micael Johansson, a Saab vezérigazgatója és elnöke elmondta: „A légi fedélzeti platformok elektronikai hadviselési rendszereinek fejlesztésében szerzett szilárd tapasztalatunk és az Airbusszal való hosszú távú együttműködésünk kulcsfontosságú lesz az Eurofighter EK német légierőhöz való eljuttatásában. „A fejlett hardvert és a mesterséges intelligencia-kompatibilis szoftvert ötvözve az Arexis szenzorcsomagunk a következő évtizedekben jövőbiztos elektronikai hadviselési képességekkel erősíti a német védelmet.”

Dobos Endre

Kép: EDR

 

 

 

Az AIM-260 Joint Advanced Tactical Missile (JATM) rakéta jelentősége

Az Egyesült Államok Légiereje előkészíti a jövőbeli AIM-260 Joint Advanced Tactical Missile[1] (JATM) rakéta felgyorsított sorozatgyártását. A szolgálat ezt részben azért teszi, hogy biztosított legyen elegendő ezekből a levegő-levegő rakétákból ahhoz, hogy felfegyverezze a magas szintű autonómiával rendelkező, fejlett drónokból álló flottáját.

Ezekkel a rakétákkal felfegyverezett drónok, amelyek várhatóan szorosan együttműködnek a jelenlegi 5. generációs F-35-ös és a fejlesztés alatt álló 6. generációs NGAD harci repülőgépekkel, jelentősen támogatják a humán irányítású vadászgépek hatékonyságát. Ez a megoldás drasztikusan növelheti a közös harci alkalmazás erejét és adott esetben a vadászgép pilótájának a túlélési esélyeit.

Az év elején Frank Kendall légierő miniszter bejelentette, hogy szolgálata legalább 1000 drón, valamint mintegy 200 darab 6. generációs harci repülőgép beszerzését tervezi. Mindkét program a Next Generation Air Dominance (NGAD) elnevezésű nagyobb, sokrétű modernizációs program része. Az 1000 drón egy olyan koncepción alapult, amely magában foglalja harci gépenként két drónnak 200 darab NGAD harci repülőgéppel és a 300 darab F-35A Joint Strike Fighter-rel való együttes harci alkalmazását.

A szolgálat összesen nagyjából 1,5 milliárd dollárt kér, hogy szilárd pályára állíthassa további AIM-120 AMRAAM-ok, valamint az AGM-158 Joint Air-Surface Standoff Missile (JASSM) sorozatú cirkálórakéták és az AGM-158C Long példányok vásárlását.

Az AIM-260-as rakétáról szóló részletek, beleértve a várható képességeit és a szolgálatba állítás időpontját, titkosak. A légierő 2019-ben hozta nyilvánosságra az AIM-260-as program létezését, amelyet az Egyesült Államok haditengerészetével közösen irányít. A szolgálat akkor azt közölte, hogy a rakéta első repülési tesztje 2021-ben fejeződik be, majd valamikor 2022-ben megkezdődik az alkalmazási tesztelés. Tavaly Kevin Autrey légierő őrnagy F-22 Raptor hadműveleti tesztpilótája elmondta, hogy folyamatban vannak az előkészületek, hogy 2023 nyarán elkezdjék az éles teszteket.

Egyébként a rakéta fejlesztését komoly titok övezi ezért a légierő körülbelül 6,5 millió dollárt kért a 2020-as pénzügyi évben, hogy különleges, biztonságos tárolót építsen számukra a Hill légibázison.

Az AIM-260-as rakétaprogram fő célja a hatótávolság jelentős növelése. Ésszerűnek tűnik, hogy a AIM-260-nak nagyobb a hatótávolsága, mint az AMRAAM legújabb AIM-120D-3 változatának, amelynek hatótávolsága 120 és 160 km között van az indítás feltételeitől függően.

A légierő tisztviselői korábban azt mondták, hogy a kínai extra nagy hatótávolságú levegő-levegő rakéták fejlesztései, és különösen a PL-15-ös rakéta, amelynek hatótávolsága akár 200 km is lehet, kulcsfontosságú hajtóerő volt az AIM-260-as létrehozásában. Azt még nem hozták nyilvánosságra, hogy az AIM-260-as milyen fejlett meghajtási elrendezést fog alkalmazni ennek a hatótávnak az elérésére, de a torló-sugárhajtóművek és a kétimpulzusos rakétahajtóművek kerültek képbe, mint lehetséges opciók.

Nagyon valószínűnek tűnik, hogy az AIM-260-as duál keresőrendszerrel rendelkezhet: aktív radarral és képalkotó infravörös keresővel. Ez javítaná a rávezetés pontosságát és a rádióelektronikai hadviselés támadásaival és más ellenintézkedésekkel szembeni ellenállását. Ha a radar-irányítási rendszeren kívül más is használható, az különösen hasznos lehet, ha lopakodó célokat kell elfogni.

A megnövelt hatótávolsága okán egészen biztosnak tűnik, hogy a AIM-260-as kétirányú adatkapcsolattal rendelkezik, akárcsak az AIM-120D-3-as rakéta. Egy ilyen kapcsolat lehetővé teszi a fegyver számára, hogy pálya közbeni céladat frissítéseket, vagy akár teljesen új céladatokat kapjon.

Mindezek a funkciók várhatóan elférnek az AIM-260-as rakétában, amelynek fő méretei hasonlóak, ha nem azonosak az AIM-120D-3-as változataival. Ez rendkívül fontos annak biztosítására, hogy a légierő F-22 Raptor lopakodó vadászgépei, valamint a különböző F-35-ös változatok is szállíthassák. Ez alapvető elvárás, mivel a lopakodó harci repülőgépek a rakétákat belső fegyverrekeszben szállítják, hogy maximalizálják lopakodó képességeiket.

Az F-22-es várhatóan az egyik, ha nem az első repülőgép lesz, amelyet AIM-260-al felfegyvereznek. Tervezik továbbá az F-35-ös mindhárom változatába való integrálását, valamint a légierő F-15EX Eagle II és az Egyesült Államok haditengerészetének F/A-18E/F Super Hornet vadászgépeibe való integrálását is.

Brown tábornok bejelentése arról, hogy a légierő leendő együttműködő drónjait várhatóan AIM-260-asokkal is felfegyverzik, új, de nem meglepő. A szolgálat többször is jelezte, hogy ezeknek a fejlett, személyzet nélküli repülőgépeknek az elsődleges szerepe az 5. és 6. generációs lopakodó vadászgépek támogatása légi harcban. Az együttműködő drónokat várhatóan más küldetésekre is felkészítik majd, így képesek lesznek negyedik generációs harci repülőgépekkel is bevetéseket végrehajtani.

Háromféle alapvető küldetés képzelhető el az együttműködő drónokkal. Az első a csapásmérő erő növelésének képessége rakétahordozóként. A második az elektronikai hadviselés képessége, a harmadik pedig az a képesség, hogy érzékelőként működjenek a harctéren.

Ha ehhez az egyenlethez hozzáadjuk az AIM-260-as rakéta megnövelt hatótávolságát, az tovább bővítheti a jövőben a vadászgépek és drónok által ellenőrzött légtér méreteit.  Ezek a személyzet nélküli repülőgépek várhatóan jóval (100 … 200 km) a velük egy kötelékben repülő vadászgépek előtt repülnek majd, tovább bővítve a teljes területet, amelyet a kötelék ellenőrizhet. A fedélzeten kívülről biztosított céladatok, amelyeket közvetlenül a drónoknak továbbítanak, még nagyobb esélyt adhatnak olyan fenyegetésekkel szemben, amelyeket esetleg még saját érzékelőik sem jeleznek.

"Az általunk végzett elemzés azt mutatja, hogy az ellenfélnek minden egyes drónt „tisztelnie” kell, mivel azok teljes fenyegetést jelentenek. És ez nagy előnyt jelent a drónok költségeihez képest" – mondta Kendall légierő miniszter

Mindez összességében a drónok szélesebb körű várható előnyeiről szól. Például, amikor egy nagyobb, hálózatba kapcsolt vadászgép-drón kötelék vesz részt egy bevetésen, akkor csak néhány drónt kell radarral vagy más érzékelővel felszerelni. A többi drón pedig pusztán fegyverszállító funkciót tölt majd be, amely a vadászgépről kapott céladatok alapján indítja el a rakétáit. Ez csökkenti a bonyolultságukat és az alkalmazási költségeiket.

"Elemzésünk azt mutatja, hogy a személyzettel rendelkező vadászgépek viszonylag olcsó drónokkal való kiegészítésével nettó harci képesség növekedést kapunk, ami sokkal jelentősebb, mintha ugyanazt a bevetést személyzettel rendelkező vadászgéppel megpróbálnánk megtenni" - mondta Kendall légierő miniszter.

Ennek az elgondolásnak az egyik megoldása, hogy a rakéta, amely eddig a vadászgép szárnya alá volt felfüggesztve, most az együttműködő drónok belső rekeszében repül, amelyet a vadászgép pilótája távolról indít a célra. Az egyik ilyen rakéta az AIM-260-as lesz, ami csak tovább növeli a drónok által kínált harci képességeket.

Dobos Endre

Kép: Boeing koncepció

 



[1] Joint Advanced Tactical Missile JATM: közös fejlett taktikai rakéta

A következő generációs NGAD vadászgép nem halt meg, de áttervezésre szorul, hogy olcsóbb legyen mondja Kendall Légierő Miniszter

2024.08.29.

Az Egyesült Államok légiereje nem vetette el a fejlett, következő generációs NGAD vadászrepülőgép megépítésére irányuló programját, de az áttervezését várja, hogy kordában tartsa a költségeket és hatékonyabban használhassa a tervezett együttműködő drónokat – mondta Frank Kendall légierő miniszter.

Frank Kendall miniszter azt is elmondta, hogy az áttervezett NGAD vadászplatform kevésbé bonyolult, kisebb hajtóművel sikeres lehet, eltérően az eredetileg tervezett hajtóműtől, hogy megpróbálja visszafogni az árát.

„A NGAD rendszerkoncepció családja él és virul” – mondta Kendall június 28-án. „Elmondhatom, hogy megvizsgáljuk az NGAD platform tervezési koncepcióját, hogy kiderüljön, ez a koncepció megfelelő -e vagy sem. Azt vizsgáljuk, hogy tudunk-e valamit csinálni, ami olcsóbb, és tudunk-e ott kompromisszummal élni.”

Az NGAD célja az F-22 Raptor vadászflotta leváltása a 2030-as években. Ez egy magasan minősített program, amely egy humán irányítású, hatodik generációs vadászgépet tartalmaz adaptív hajtóművekkel, amelyek a repülési körülmények változásával a leghatékonyabb konfigurációra válthatnak. Az erőfeszítésekhez autonóm drónokra is szükség van – úgynevezett együttműködő harci repülőgépekre vagy CCA-ra, és más új rendszerekre, például csúcstechnológiás szenzorokra, fegyverekre és technológiára, amely javítja a vadászgép műholdakkal és más repülőgépekkel való kapcsolódási képességét.

A légierő vezető tisztviselői többször is hangsúlyozták, hogy a harci gépeknek az ilyen együttműködő hálózatára, beleértve az ötödik generációs F-35-ös repülőgép képességeit meghaladó repülőgépekre szükség lesz a háborúk megnyeréséhez.

„Tiszta világos számunkra, hogy ahhoz, hogy a 2030-as évek elejére-közepére olyan erővel rendelkezzünk, amelyik képes nyerni, el kell jutnunk egy hatodik generációs vadászgéphez, ez pedig a NGAD” – mondta Richard Moore nyugalmazott altábornagy, aki a légierő tervekért és programokért felelős vezérkari főnök-helyettese volt 2023 áprilisában.

Egy ilyen rendszer árcédulája azonban régóta fenyegető buktató, és az elmúlt hetekben olyan pletykák keringtek, hogy az NGAD veszélybe kerülhet, amikor a pénzszűkében lévő légierő kidolgozza 2026-os költségvetését.

A Légi- és Űrerők Szövetségének júniusi rendezvényén David Allvin, a légierő vezérkari főnöke nehéz helyzetbe került, amikor arról kérdezték, hogy a szolgálat folytathatja-e az NGAD-projektet, tekintettel a szűkös költségvetésre. Később azt mondta újságíróknak, hogy a szolgálat még fontolgatja, hogy milyen irányba haladjon a programmal.

Kendall azt is elmondta az Aviation Weeknek, hogy a szolgálatnak át kell gondolnia a 2026. pénzügyi évre vonatkozó kiadási terveit, mivel a versengő prioritások nőnek, és meg kell határoznia a domináns légierő biztosításához szükséges rendszer keverékét.

A Pentagonban a Defense News-nak adott interjújában Kendall elmondta, hogy az NGAD várhatóan nagyjából háromszor annyiba kerül, mint egy F-35 Joint Strike Fighter. Mivel az F-35-ösök körülbelül 80-100 millió dollárba kerülnek, ez azt jelenti, hogy a NGAD vadászgép ára 300 millió dollár körül mozoghat darabonként, ami jelentősen korlátozná a potenciális flotta méretét.

„Ez egy nagyon drága platform” – mondta Kendall. „Ez nagyjából háromszor annyi, mint egy F-35-ös, és csak kis számban engedhetjük meg magunknak.”

Arra a kérdésre, hogy mekkora költséget szeretne az NGAD számára, Kendall azt mondta, hogy a légierő még nincs olyan „távolságban”, hogy ilyen célt tűzzön ki – de kuncogva hozzátette: „Ideális esetben szeretném lecsökkenteni az F-35-ös áránál alacsonyabbra, vagy legalábbis egy F-35-ös árkategóriára. Amint tudják, az F-35-ösök sem olcsó repülőgépek.

Kendall megismételte, hogy a légierő egy következő generációs humán irányítású vadászgép platformot fog építeni, és elmondta, hogy úgy véli, hogy az az Aerospace Innovation Initiative program számára kifejlesztett technológiákon fog alapulni. Ez a kezdeményezés egy stratégia volt, amelyet Kendall korábbi pozíciójában, a Pentagon beszerzési vezetőjeként indított el, és a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége kezdetben a légierő és a haditengerészet mellett vezetett – X-repülőgépek prototípusának és egy következő generációs hajtóműnek a kifejlesztésére. A projekt a jelenlegi NGAD erőfeszítéshez vezetett.

Kendall azt mondta, hogy a költségek csökkentésének módjait keresve, a légierő biztosítani akarja, hogy a NGAD teljes mértékben kihasználhassa a drónok által nyújtható előnyöket az újratervezés során. Megjegyezte, hogy a drónok alkalmazásának a koncepciója azután jelent meg, hogy a szolgálat elkezdett dolgozni az NGAD fejlesztésén. Fontos lett, hogy a NGAD vadászgép képességei legyenek optimalizálva a drónokkal való együttműködésre.

Kisebb, olcsóbb hajtómű?

A légierő az NGAD legmodernebb meghajtórendszerét – egy úgynevezett adaptív hajtóművet – is vizsgálja, miközben újragondolja jövőbeli vadászgép-koncepcióját – mondta Kendall.

Arra a kérdésre, hogy a meghajtórendszer költségei megnehezítik-e a légierő számára az NGAD projekt futását, Kendall így válaszolt: „…  az a hajtómű a platform legköltséghatékonyabb meghajtórendszere.”

A légierő továbbra is szeretné használni az általa kifejlesztett hajtómű technológiákat, hogy az NGAD nagyobb hatótávolságot és üzemanyag-hatékonyságot biztosítson. Kendall szerint az NGAD költségei csökkenthetők: "ezt úgy kell megtenni, hogy csökkentik a hajtómű bonyolultságát, de a méretét is."

Míg az NGAD vadászgépnek szánt hajtómű és más rendszerek technológiai ugrást jelentenek, az adaptív hajtómű technológia, amely az NGAP alapját képezné, forradalmi.  A General Electric Aerospace, valamint a Pratt & Whitney mindegyike kifejlesztette a saját adaptív hajtómű változatát. Hinote szerint a hajtóműnek azon képessége, hogy a lehető legjobban reagáljon az adott repülési helyzetre, nagy előrelépést jelentene a meghajtási technológia terén.

Ha a repülőgépnek nagy távolságra kell hatékonyan nagy magasságban eljutnia a célpont közelébe, akkor az adaptív hajtómű olyan konfigurációra vált, amely nagyon hasonlít egy nagy kétáramúságú hajtóműhöz.

Amikor a pilótának nagy tolóerőre van szüksége, és szuperszonikus sebességet kell elérnie, akkor a hajtómű megváltoztatja a külső és belő levegőáramlás arányát, mintha egy kis kétáramúságú hajtómű lenne, alkalmazkodva a pilóta által támasztott igényekhez.

Amikor a hajtómű projekt potenciálisan magas költségeiről kérdezték, Pratt & Whitney azt mondta a Defense News-nak, hogy a légierővel együttműködve digitális tervezést és korszerű karbonmátrix anyagokat alkalmaztak a költségek csökkentése érdekében.

A légierő azt reméli, hogy a 2025. pénzügyi évben több mint 2,7 milliárd dollárt költ az NGAD kutatására és fejlesztésére, további 557 millió dollárt pedig a drónokra. A szolgálat előrejelzése szerint az NGAD-ra fordított kutatási és fejlesztési kiadásai folyamatosan növekedni fognak az elkövetkező években, amelyek a 2029-es pénzügyi évben több mint 8,8 milliárd dollárt tesznek ki, és mellette további 3,1 milliárd dollárt a drón költségek.

A légierő többször is igyekezett „nyugdíjazni” körülbelül 32 régebbi Block 20-as F-22A Raptor vadászgépet – ami a szolgálat szerint túl sokba kerülne ahhoz, hogy harcképessé tegyék –, hogy dollármilliárdokat szabadítson fel az NGAD számára. Moore 2023-ban azt mondta, hogy ezeknek az F-22-eseknek a kiírtása körülbelül 2,5 milliárd dollárt takarít meg öt év alatt. A Kongresszus azonban tavaly elutasította a légierő F-22-es nyugdíjazási javaslatát, és úgy tűnik, hogy ismét meggátolja ezeket a terveket a 2025-ös pénzügyi év költségvetésében.

A légierő jelentős lépést tett előre az NGAD program terén 2023 májusában, amikor minősített felhívást küldött az iparnak a program mérnöki és gyártási fejlesztésére. A Northrop Grumman kizárta, hogy az NGAD-ért versenyezzen fővállalkozóként, így a Lockheed Martin és a Boeing vállalat marad a két valószínű esélyes.

A légierő tavaly azt mondta, hogy 2024-ben szándékozik odaítélni a szerződést.

Arra a kérdésre, hogy ez a szerződés még idén megszületik-e, Kendall azt mondta: "Még nem állok készen arra, hogy konkrét változásokról beszéljek."

Miért van szüksége az Egyesült Államok légierejének NGAD-ra?

A légi fölény megőrzése kritikus fontosságú. Az Egyesült Államok Légierejének Légi Egyeteme a légi fölényt úgy definiálja, mint „egy erő által a légtér ellenőrzésének mértékét, amely lehetővé teszi a hadműveletek végrehajtását egy adott időben és helyen anélkül, hogy a légi- és rakétafenyegetés akadályozná”.

Ellentétben az Öböl-háborúkkal és az afganisztáni hadműveletekkel, az Egyesült Államok légi fölényének elérése már semmiképpen sem garantált. Egy kifinomult integrált légvédelmi rendszerrel (IADS) és vadászhaderővel rendelkező ellenféllel szembeni konfliktusban a légi fölény mind földrajzilag, mind időben korlátozott lesz, amelyet számos olyan képesség befolyásol, amelyek összehangoltan dolgoznak a küldetés céljainak megvalósítása érdekében.

Amerika leglátványosabb légi fölényének eszköze jelenleg az F-22 Raptor, amely a harctéri helyzetismeret, a lopakodás és a sebesség kombinációjában azt eredményezi, hogy az ellenfél repülőgépeit úgy célozzák meg és semmisítik meg, hogy a fentebb említettek szerint alig vagy egyáltalán nem vesznek tudomást a közvetlen veszélyről. Sajnos a 125 harci kódolású F-22-es készlet ehhez nem elegendő. Az 1990-es években és a 2000-es évek elején a program a beszerzendő gépek számának folyamatos csökkenését mutatta, de nem a követelmények változása miatt, hanem a repülőgép léte iránti politikai szándék változása miatt, amely az általa nyújtott képességek gyenge megértését tükrözte.

Még a jelenleg elérhető korlátozott számú F-22-es sem lesz életképes örökké. Ahogy a platform eléri szerkezeti élettartamát, képességei a frissítések ellenére is kevésbé lesznek hatékonyak, ahogy az ellenfél képességei és taktikái fejlődnek és alkalmazkodnak. Ez az oka annak, hogy a légierő 2014-ben kezdeményezte a Következő Generációs Légifölény (Next Generation Air Dominance NGAD) vadászgép képesség alternatíváinak elemzését. A NGAD „szükségletének időpontja” a 2030-as évek eleje, ez az időpont rohamosan közeleg.

Az NGAD egy úgynevezett rendszercsalád. A program fő működési elve, hogy könnyen módosítható legyen az új technológiák idővel történő beépítése révén és a technológiai elavulás elkerülése érdekében. A NGAD rendszer két fő eleme a 2 … 4 drón, és a központi elem a humán irányítású vadászgép. Manapság a drónokat jellemzően Együttműködő Harci Repülő (Collaborative Combat Aircraft, CCA) névvel illetik, amely képes az NGAD vadászgéppel formációban repülni, de a platformtól külön is működik.

A drónok vitatott légi környezetben való használatának képessége igazi játékszabályokat megváltoztató képesség. Ha a NGAD pilóta túl veszélyesnek ítéli meg a légteret ahhoz, hogy bemerészkedjen, de egy vagy több drónt irányíthat a légtérbe, hogy megsemmisítse az ellenséges integrált légvédelmi rendszert, vagy más platformokat, többek között olyan feladatok mellett, amelyek lehetővé teszik az NGAD és további erők küldetésének folytatását.

Egyesek megkérdőjelezik, hogy miért van egyáltalán szükség NGAD képességre, ha egyszerűen drónokat küldhetünk a küldetés teljesítésére. A drónok alacsonyabb költsége olyan tévhitet generálhat, miszerint csak a drónfejlesztés optimális megoldásnak tűnik, és lehet, hogy nincs is szükség hatodik generációs vadászgépre. A technológia alkalmazható a még fejlesztés alatt álló B-21 Raiderrel, és integrálható az F-35-tel.

Ez a gondolkodás tévesen azonosítja a B-21-est és az F-35-öst az NGAD vadászgép megfelelő helyettesítőjeként. Ez a két platform nem rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyeket a NGAD vadászgéptől elvárnak. A B-21-es egy bombázó. Hiányzik belőle a sebesség és az érzékelés képessége ahhoz, hogy olyan fenyegetett területen működjön, ahol drónokat alkalmazhatna. A B-21-es pilóta sem lesz jártas a levegő-levegő és az ellenséges légvédelmi (SEAD) rendszer elnyomására kidolgozott küldetések teljesítésében.

Hasonlóképpen, az F-35-öst nem szabad összetéveszteni F-22-es vadászgéppel. Az F-35 egy csapásmérő vadászgép. A rendszer a két géppel képez egy egészet, az F-22-es légifölény vadászgéppel és az F-35-ös csapásmérésre optimalizált géppel, hasonlóan az F-15-ös és F-16-os gépek alkalmazásához. Igaz, az F-35-ös képes teljesíteni levegő-levegő és SEAD küldetéseket, de végsebessége az F-22-hez képest sajnálatos módon csekély, ami korlátozza a megengedett közelségét az ellenfél vadászgépéhez. A 2030-as évek közepén az F-35-ös saját technológiai elavultságával is szembesül.

 

A légierőnek ki kell vívnia a légi fölényt, ha meg akarja nyerni a jövőbeni konfliktusokat. A NGAD a következő technológiai evolúció, amely kulcsfontosságú lesz egy olyan képesség számára, amelyet a rövidlátó politikai döntéshozatal miatt sajnálatos módon elhanyagoltak.

Dobos Endre

Forrás: DefenseNews; Kép:  Collins Aerospace

Megtörtént Lengyelország első F-35A „Hussar” lopakodó vadászrepülőjének roll-out ünnepsége

2024.08.29.

Lengyelország első F-35A lopakodó vadászrepülőjét – helyi nevén Husarz – tegnap hivatalosan is bemutatták a Lockheed Martin texasi Fort Worth-i üzemében rendezett ünnepségen. A lengyel névhez fűződő harcos örökségre rájátszva a Lockheed Martin számos olyan összetett képet is összeállított, amelyek a lengyel repülőgépet egyik elődje mellett ábrázolják, a történelmi Szárnyas Huszárok nevű lovasságot, amelyet egykor az ország fegyveres erői legelitebb ágának tartottak. Az első repülőgépet, az AZ-01-et a tervek szerint decemberben átadják a lengyel légierőnek.

Mivel egyre sürgetőbbé vált a szovjet érából származó MiG-29 Fulcrum és a Szu-22 Fitter harci repülőgépek cseréje, Lengyelország 2018 végén felgyorsította a Harpia vagy Harpy Eagle néven ismert új vadászgép beszerzésének programját. A következő év tavaszára megerősítették, hogy Lengyelország tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal a hagyományos fel- és leszállású F-35A változatok vásárlásáról.

2020. január 31-én aláírták a szerződést 32 darab F-35A vásárlásáról Block 4 konfigurációban – 4,6 milliárd dollár értékben. Az akkori tervek szerint ezeket 2024 és 2030 között szállítanák le, négy-hat repülőgép per év ütemezéssel, bár ezt a szállítások körülbelül egy éve tartó szünete is befolyásolhatja, de közben kidolgoztak egy kerülő megoldást az F-35A létfontosságú technikai frissítés (Tech Refresh 3 vagy TR-3) szoftver életre keltésére.

Oroszország 2022 februári teljes körű ukrajnai inváziója megerősítette az F-35A-k bevezetésének sürgősségét és a kezdeti hadműveleti képesség szintjére való emelését. A változó biztonsági helyzet azt jelenti, hogy a jövőben a lengyel F-35A-k esetleg B61-12 termonukleáris bombákkal is felszerelhetők, Varsó ugyanis egyre inkább nukleáris elrettentő képesség kiépítésére törekszik.

Az első hat lengyel F-35A kezdetben az arkansasi Ebbing nemzeti gárda légibázisán marad, hogy beindítsák a pilóták és a karbantartók képzését.

A 14 lengyel F-16C/D pilóta első csoportja már megkezdte az F-35A átképzését az Egyesült Államokban, míg mások – köztük a MiG-29-esek pilótái – az F-35A teljes küldetési képességű szimulátoraiban töltötték az idejüket. Ezek a pilóták lesznek az oktatói a lengyel F-35A pilóták következő generációjának.

Míg kezdetben az F-16-os pilótákat részesítették előnyben az F-35-ös átképzéseknél, lehetséges, hogy a lengyel MiG-29-es és talán még a Szu-22-es pilótákat is kiképezik a lopakodó vadászrepülőgépre. Noha az átképzés folyamata számukra nehezebb lesz, ennek megvan az az előnye, hogy az F-16-os haderő nem veszít el annyi tapasztalt repülőt.

Végső soron Lengyelország azt tervezi, hogy az F-35-ös kiképzést saját földjén fogja lebonyolítani, de ez eltart egy ideig, mivel a tervek szerint 24 pilótát és 90 technikust fognak kiképezni az Egyesült Államokban. Idő közben a repülőgépek első tételét leszállítják Lengyelországba, hogy megalakítsák az első hadműveleti századot, amelynek székhelye Łask lesz, 2025-26 körül. Ez az egység a tervek szerint 2030 körül éri el teljes bevethetőségi szintet.

Az F-35A-k második üzemi helyszíne valószínűleg Swidwin lesz, amely jelenleg Lengyelország utolsó Szu-22-es századának ad otthont.

A Lockheed szerint a lengyel F-35-ös vadászflotta a TR-3-as frissítést követően végül Block 4-es képességekkel rendelkezik majd. A TR-3-as frissítés adja meg az F-35-ös „számítógépes gerincét”. Az F-35-ös jövőbeli képességeit hatékonyan alátámasztó hardver- és szoftvermódosítások sorozatát, gyűjtőnéven Block 4-esnek hívják. A TR-3-as fejlesztése és tesztelése korántsem bizonyult egyszerűnek.

A készülő F-35-ösön kívül a Lengyel Légierő szokatlanul sokszínű harci repülőgép-flottát üzemeltet, legalábbis a modern NATO rendszerhez képest. Felszerelése az Egyesült Államokból szállított vadászrepülők és a szovjet korszak immár modernizált felszereléseiből áll, míg a dél-koreai gyártású FA-50-es könnyű harci repülőgépek is a készlet legújabb tagja.

Az F-35A érkezéséig Lengyelország legfontosabb harci repülőgépe a Lockheed Martin F-16C/D Block 52+, helyi nevén Jastrzab vagy Hawk, amelyből 48 példányt (36 együléses F-16C és 12 kétüléses F-16D) vásároltak. Ezek három századból állnak, közülük kettő Poznan-Krzesinyben, egy pedig Łaskban található.

Lengyelország már elkezdte vizsgálni az F-16-osok lehetséges fejlesztését, hogy megőrizzék magas harckészségüket mindaddig, amíg az F-35-ösök teljesen bevethetővé válnak, és együtt harcoljanak.

A lengyel F-16-osok bármilyen jövőbeli modernizálása valószínűleg nagyjából az F-16V frissítés mentén fog megvalósulni, beleértve az AN/APG-83 Scalable Agile Beam Radar (SABR) AESA radart, valamint az új elektronikai hadviselési rendszereket és a fedélzeti számítógépeket.

A lengyel légierő harci flottájának legújabb tagja a Korea Aerospace Industries (KAI) FA-50-es gépe. 2023 júliusában megállapodást írtak alá 48 könnyű harci repülőgép megvásárlásáról, amely egy a Dél-Koreából Lengyelországba irányuló sokkal nagyobb fegyverszállítás része. A repülőgépeket gyors ütemben szállítja a dél-koreai partner, hogy ellensúlyozzák a MiG-29-esek Ukrajnába szállítását és a Szu-22-esek függőben lévő kivonását.

Az első 12 lengyel FA-50PL repülőgépet a Block 10-es szabvány szerint 2023 közepén szállították Lengyelországba. A következő 36 repülőgépből álló csoport a fejlettebb Block 20-as konfigurációval készül, beleértve az aktív elektronikus pásztázó (AESA) radart, a Sniper célzó berendezést, a Link 16-os adatkapcsolatot és az AIM-9X Sidewinder rakétákat. A Block 20-as repülőgépek szállítása jövőre kezdődik.

 

Összességében elmondható, hogy Lengyelország egyre erősebb légiereje tükrözi az ország védelmi kiadásait, mivel Ukrajna teljes körű inváziója nyomán egyre nő az orosz agressziótól való félelem. Mivel Lengyelország GDP-jének 4,23 százalékát költi fegyveres erői fejlesztésére, ami több mint a duplája a NATO két százalékos céljának, a készülő F-35-ös flotta az ország gyors katonai modernizációjának egyik legerősebb és legmegfelelőbb szimbóluma lesz.

Dobos Endre

A 4.++ és az 5. generációs vadászgépek fedélzeti radar-berendezései

2024.08.29.

Az AESA radarokat általában a taktikai radarrendszer leginnovatívabb és technológiailag legfejlettebb típusának tekintik, és szinte elengedhetetlenné váltak a modern vadászrepülőgépek számára. A 4.++ és a következő generációs vadászgépek aktív elektronikus letapogatású radarral – Active Electronically Scanned Array (AESA) – radarral készülnek és mellette sok régebbi vadászgépet utólag szerelnek fel AESA radarral.

A hagyományos M-scan vadászgép radarok mechanikusan mozgatják az antennát és ezzel a radar sugárnyalábot. Ehhez összetett és erőteljes mechanizmusra van szükség az antenna gyors és pontos mozgatásához, néha nagy túlterhelésű manőver közben. Ezek a hagyományos M-scan radarok egyetlen radarnyalábot állítanak elő és általában rögzített frekvenciákon működnek, gyakran viszonylag korlátozott frekvencia agilitással. Nem képesek egyszerre levegő-levegő és levegő-föld üzemmódban működni. A hagyományos radarok egyetlen adót/vevőt használnak, ami potenciálisan megbízhatósági probléma is.

Az elektronikusan letapogató AESA radarok elektronikus fáziseltolással – nagy sebességgel – mozgatják a radarsugár nyalábját, az egyes gallium-arzenid, vagy újabban gallium-nitrid – GaAs vagy GaN – félvezető elemektől érkező jelek közötti időbeli különbségeket használva a radarnyaláb kialakításához és irányításához, az antenna fizikai mozgatása helyett. Kétféle elektronikusan letapogató vagy fázisvezérelt radar létezik – passzív és aktív (PESA és AESA), de a PESA radarok viszonylag szerény hatótávolságúak, gyakran nehezek és hűtési problémáik vannak. A PESA radarokat ma már technológiai zsákutcának tekintik, és az AESA radarok uralják a vadászgép fedélzeti radarok piacát. Tehát mi az AESA radar, és miért válik az AESA technológia mindenütt elterjedtté?

Az első észlelés és első lövés lehetősége

A légiharc alapvetően az ellenséges gép lelövéséről szól anélkül, hogy a vadászgép önmagát kitenné az ellenség tüzének. Ez azt jelenti, hogy először meg kell látni az ellenséges repülőgépet, majd egy rakéta indításával meg kell semmisíteni a célt anélkül, hogy az ellenséges pilóta meglátna téged, és szintén rakétát indítana. Sokféle dolog épül be ebbe a képességbe, beleértve a saját gép radar-keresztmetszetét, a rakéta hatótávolságát és a bevetési szabályokat, de a radar alapvető fontosságú a fenti kifejezés „első észlelés” részében. A radarnak kellő pontossággal meg kell találnia az ellenséges repülőgépet a háromdimenziós térben, hogy képes legyen beavatkozni, biztosítva az úgynevezett „rakéta rávezetés minőségű célkövetést”. A szakemberek egyetértenek abban, hogy az AESA radarok ezt jobban teljesítik, mint a hagyományos mechanikusan pásztázó radarok.

A legtöbb AESA radar rögzített antennát használ, amely több GaAs, vagy GaN szilárdtest adó/vevő modul (TRM) mátrixából áll, amelyek mindegyike hatékonyan önálló antennaként működik, amely képes individuális jelet generálni és kisugározni. Az AESA radarantenna-rács részrácsokra osztható, amelyek képesek több független nyaláb generálására is. Ezek a nyalábok egymásba illeszthetők, így a radar több egyidejű radarmódot támogathat, beleértve a levegő-levegő keresést és követést, a földön mozgó cél jelzését és követését, a valós térképezést, a szintetikus apertúra radar (SAR) térképezését és a tengerfelszínen történő keresést. Egy kétüléses repülőgépen, mint például a Boeing F/A-18F Super Hornet, ez azt jelenti, hogy az első pilótafülkében lévő pilóta levegő-levegő feladatot végezhet, míg a hátsó pilótafülke fegyverrendszer-tisztje egyidejűleg levegő-föld támadást indíthat és a radar mindkettőjük munkáját támogatja.

Az AESA radar általában raszteres pásztázást végez, de vékony ceruzaméretű nyalábot használ, keskenyebb és nyújtottabb főszirmot biztosítva, mint egy tipikus mechanikusan pásztázó radar. Mivel nagyon nagy sebességgel tud szkennelni, több energiát tud kisugározni ebben a „sűrűbb” sziromban és rövidebb késleltetéssel. De mivel több nyalábot is képes előállítani, nem kell megvárnia, amíg egy pásztázó sugár újra végépásztázza a teret és elér egy célhoz. Ehelyett az AESA radar prioritást állíthat fel és pásztázhat az első észlelés körül, vagy „találhat”, és gyorsan összeállíthatja a célkövetési információkat, így jobb minőségű célkövetést biztosít nagyobb hatótávon. Alternatív megoldásként az egyik nyaláb folyamatosan egy célt követhet, ahelyett, hogy minden raszteres pásztázással visszatérne a célhoz, míg a többi nyaláb máshol pásztáz. Ez javítja a felbontást, és lehetővé teszi több cél folyamatos követését, vagy a térben elkülönülő célok követését a teljesítmény romlása nélkül.

Az AESA radar általában minden impulzussal megváltoztatja a frekvenciáját, általában véletlenszerű sorrendet használva és a jelkibocsátását szélesebb frekvencia-tartományra szétoszthatva, ami megnehezíti a kisugárzás észlelését, a radar helymeghatározását vagy a zavarását. Ez, valamint az a tény, hogy az AESA nem rendelkezik rögzített impulzusismétlési frekvenciával, alacsony valószínűséggel felderíthető radarrá teszi, vagyis lopakodóbb a hagyományos radarokhoz képest. Az egyes adó/vevő modulok viszonylag kis teljesítménnyel működnek, és gondosan testre szabhatók, nem használnak fel több átviteli teljesítményt, mint amennyi az egyes célokhoz szükséges információk megszerzéséhez szükséges. Ez szükségtelenné teszi a nagy feszültségű tápegységet, és tovább csökkenti annak esélyét, hogy a radar jeleit ellenséges erők észleljék. Mivel az egyes modulok egymástól függetlenül működnek, egyetlen adó/vevő modul meghibásodása nem lesz jelentős hatással a rendszer általános teljesítményére. Még számos modul meghibásodása sem akadályozza meg a radar működését, hanem a teljesítmény enyhe romlását eredményezi. A meghibásodás lehetősége pedig kisebb, mint egy hagyományos radar esetében, mivel a mozgó alkatrészek hiánya jelentősen javítja a megbízhatóságot és csökkenti a fenntartási költségeket.

Sok jelenlegi AESA radar nem sokkal nehezebb, mint a hagyományos mozgó radarok. Általában elmondható, hogy az AESA radarok közel állnak a plug-and-play frissítési lehetőséghez, bár ehhez a radarhoz némileg növelni kell a hűtés és elektromos kapacitást, valamint gyakran meg kell erősíteni a repülőgép törzs mellső részét. A modern vadászgép radaroktól azt várják, hogy többre legyenek képesek, mint egyszerűen megtalálni és azonosítani a levegőben lévő célokat, és támogatni a rakétákat repülés közben. Az AESA antennák nagy sávszélességű adatkapcsolatok létrehozására is használhatók repülőgépek és más rendszerek között. A fejlett AESA radarok hasznos elektronikai támadási képességet is kínálnak.

Az AESA radarnak van egy jelentős hátránya: korlátozott látómezeje (FOV). Jelenleg egy szabványos lapos fázisú AESA antenna maximális látószöge 120 körül van. Mechanikus mozgató rendszerrel kiegészítve az AESA radar korlátozott látószöge jelentősen növelhető.

Az Eurofighter lassan alkalmazkodott az AESA technológiához, valószínűleg azért, mert a mechanikusan pásztázó Captor radarja a világ legfejlettebb „M-scan” radarja volt, könnyű antennával, nagy és erős motorokkal és robusztus himbával, amelyek lehetővé tették az antenna nagy pontosságú és nagyon gyors mozgatását. A keresési mintát „visszahurkolással” tarkíthatja, hogy magas prioritású célpontokat érjen el, ahelyett, hogy állandó raszteres pásztázási mintában ragadna, mint sok hagyományos mechanikusan pásztázó radar. Az Eurofighter Typhoon megalkotásakor az Euroradar úgy gondolta, hogy az AESA még nem igazán áll készen, de a kereskedelmi rádiófrekvenciás technológia kevésbé költséges és hatékonyabb frissítési lehetőséget kínál, vagy új radarként a késői gyártású repülőgépek számára.

Egy tapasztalt Luftwaffe Typhoon pilóta még 2018 novemberében is azt mondta, hogy nem találta magát egyetlen egyszer sem olyan helyzetben, hogy E-scan radarra vágyott volna vagy szüksége lett volna rá. Kiemelte az M-scan radar kiváló teljesítményét és képességeit az Eurofighteren és hangsúlyozta, hogy szívesebben venné a passzív infravörös fedélzeti PIRATE IRST berendezést, amely hiányzott a német Eurofightereken, inkább kiegészítette volna a meglévő radart egy Litening lézer célmegjelölő berendezéssel, hogy passzív, nagy hatótávolságú vizuális azonosítási képességet biztosítson. Ezzel szemben az Egyesült Királyság légierejének (RAF) Typhoon pilótái közül néhány, akik már régóta rendelkeznek Pirate- és Litening berendezésekkel úgy vélik, hogy az M-scan radar a teljes elavulás szélén áll, mivel a mechanikusan pásztázó radarok eredendően sebezhetőbbek a zavarásokkal szemben, képtelenek teljes mértékben kiaknázni az új fegyverek teljesítményét és képességeit, beleértve a Meteor BVRAAM-ot is.

A Leonardo vállalat kifejlesztette a következő generációs ECRS.Mk 0-ás típusjelölésű Captor-E AESA radart, amely mechanikus himbával van felszerelve, hogy jobb szöglefedettséget és teljesítményt biztosítson. Ezzel a radarral szerelik fel a Qatari Typhoonokat is, valamint a továbbfejlesztett ECRS.Mk 1-es továbbfejlesztett német és spanyol, valamint minden újonnan épített német Typhoont.

Az Egyesült Királyság a még fejlettebb AESA radart alkalmazza egyes Tájfunjai fedélzetén. Bár a Leonardo ECRS.Mk 2-ét gyakran a Captor család tagjaként írják le, a korábban „Radar Two” néven ismert új radarnak nincs hardveres hasonlósága a korábbi változatokkal és a tápegységtől kezdve teljesen új.

A francia Rafale-t eredetileg a Thales RBE2-vel, egy PESA radarral szállították, amely mindazonáltal lenyűgöző képességet mutatott a levegő-levegő és levegő-föld üzemmódban egyidejű működéskor, valamint a mechanikusan pásztázó radarokhoz képest jó szervizelhetőségi és megbízhatóság előnyökkel bír. A PESA radar hátrányai azonban az RBE2AA gyors kifejlesztéséhez vezettek, amely az eredeti RBE2 PESA radar AESA variánsa, és ennek eredményeként a Rafale 2014-től már AESA radarral rendelkezik. A Rafale orrának kis mérete miatt csak körülbelül 830 adó/vevő modul fért el, ami nagyjából fele a Typhoon radarjában használt félvezető elemeknek. Bár a svéd Gripen-E a Leonardo Raven radart használja, a Saab kifejlesztett egy saját gyártású, GaN-alapú AESA radart, amely 2020 áprilisában repült, és amelyet a Gripen-C/D frissítéseként ajánlottak fel az üzemeltetőknek.

Oroszország mutatta be az első olyan szolgálatban lévő vadászgépet a Mikojan MiG-31 Foxhound-ot, amely a Tihomirov (NIIP) BRLS-8B Zaslon PESA radart használta, akárcsak a NIIP N011M Bars a Szu-30MKI vadászgépen és a Su-35BM-re szerelt N035 Irbis radar. A NIIR Fazotron számos AESA változatot fejlesztett ki Zsuk radarjából, de egyiket sem helyezték üzembe, míg a Tihomirov NIIP N036 Bjelka nem állt szolgálatba a Szuhoj Szu-57-es fedélzetén.

A kínai AESA radarprogramok pontos állapota nem világos. A Shenjang J-16 (Szu-27/30 másolat) AESA radarral rendelkezik, és az alkalmazási teszt és értékelés utolsó szakaszában van. Az izraeli segítséggel fejlesztett Chengdu J-10-es későbbi változatairól úgy gondolják, hogy NRIET KLJ-10 AESA radarral vannak felszerelve. A régebbi KLJ-7A (1478-as típusú) radar két AESA-változatát társították az új JF-17 Block-3-hoz, az egyiket mechanikus mozgatóval, a másikat pedig két kiegészítő oldalra néző antennával a látómező növelése érdekében. Hasonló módon használják a Type 1475-ös radart a Chengdu J-20-as lopakodó vadászgépen.

Hogy néz ki a jövő?

Egyelőre nem világos, hogy a továbbfejlesztett vadászgép-fedélzeti radarok új generációját látjuk-e, vagy egy teljesen újfajta, sokkal integráltabb érzékelőt. Ha figyelemmel kísérjük a radarok új verzióit, akkor azt várhatjuk, hogy a jelenlegi generáció legjobb és legfejlettebb képességeit testesítik meg és valószínűleg fokozottan használják a gallium-nitrid (GaN) félvezetőket, amelyek szélesebb erősítési tartománnyal bírnak, mint a gallium-arzenid (GaAs) félvezetők. A technológia fejlődésével a jövőbeli AESA radarok és más érzékelők a repülőgép különböző helyein a borításába ágyazva biztosítják a repülőgép körüli teljes szöglefedettséget. Mások azonban úgy vélik, hogy a következő generációs vadászgépek érzékelői valószínűleg szorosabban integrálódnak, ahogy ezt a Leonardo UK által vezetett Integrated Sensors And Non-Kinetic Effects and Integrated Communication System[1] (ISANKE & ICS) kutatások mutatják.

Az integrált érzékelők és nem kinetikus hatások rendszer, valamint integrált kommunikációs rendszer (ISANKE és ICS) lesz az Egyesült Királyság 6. generációs jövőbeli harci gépének a szíve. A hagyományos egyesített érzékelő rendszerekkel ellentétben az ISANKE többfunkciós rádiófrekvenciás (RF) és elektro-optikai (EO) érzékelő és nem kinetikus hatáscsomópontok teljesen integrált hálózata a teljes repülőgépvázon.

 

Ezek a csomópontok együttesen az elektromágneses spektrum egészéről gyűjtenek információkat, amelyeket aztán kifinomult fúziós algoritmusok segítségével kombinálnak. Az eredmény egy átfogó helyzetismeret kép, amely a pilóta számára komplex információt biztosít a csatatérről és valós információs előnyt biztosít a harcban.

 

Az ISANKE mellett a Tempest alapplatform egy teljesen integrált kommunikációs rendszerrel (ICS) is fel lesz szerelve, amely többféle taktikai kommunikációt és biztonságos adatkapcsolati rendszert foglal magában. Az ICS az a hálózat, amely lehetővé teszi a gyors információcserét a Tempest köteléken keresztül az ISANKE fúziós képességeinek kihasználása érdekében. Az ICS azt is lehetővé teszi a Tempest számára, hogy információkat osszon meg a szélesebb haderővel, ami információs előnyt jelent egy több tartományon átívelő művelet során.

 

Az ISANKE komplex érzékelő rendszer szorosan integrálva lesz az előre néző radarral. Ezt a radart eredetileg Multi-Function Radio Frequency System (MFRFS) néven is emlegették, amely négyszer olyan pontos, mint a meglévő radarok. Azt állították, hogy az új radar másodpercenként annyi adatot tud gyűjteni, mint Edinburgh város internetes forgalma. A radar által gyűjtött adatmennyiséget a nagy teljesítményű számítógépek feldolgozva átfogó képet készítenek a pilóta számára a harctérről.

 

Dobos Endre

Kép: Lockheed Martin

 



[1] Integrated Sensors And Non-Kinetic Effects and Integrated Communication System ISANKE & ICS: integrált érzékelők és nem kinetikus hatások, valamint integrált kommunikációs rendszer (ISANKE és ICS)

Új zavaró konténerekkel szerelik fel az EA-18G Growler elektronikai harc repülőgépeket

2024.08.29.

Az Egyesült Államok haditengerészetének hordozója, a USS Abraham Lincoln az Omani -öböl közelében hajózik. A harci gépek kötelékébe elektronikai harcra felkészített EA-18G Growlerek is tartoznak, amelyek új AN/ALQ-249(V)1-es következő generációs elektronikai harc berendezésekkel vannak felszerelve. A berendezések hatalmas ugrást jelentenek az előző generációs EA-18G-hez képest a jobb zavarási és elektronikai támadási képességek terén.

Az új eszközzel rendelkező Growlerek most, az első éles bevetésük során szerezhetnek tapasztalatot az eszköz hatékonyságáról, az Izraelt célzó esetleges iráni megtorló támadáskor. Ha bármiféle eszkaláció következne, beleértve az Egyesült Államok és Irán közötti közvetlenebb konfrontációt, vagy akár egy olyan forgatókönyvet, amelyben az Egyesült Államok nem kinetikai képességekkel támogatja az izraeli műveleteket, az AN/ALQ-249 lenne Amerika egyik legerősebb fegyvere az iráni légvédelem ellen.

Az Abraham Lincoln, amely júliusban indult a tervezett csendes-óceáni bevetésre, elektronikai harcra felkészített „Varázslók százada” EA-18G-gépekkel rendelkezik. A hordozó állományában további F/A-18E/F Super Hornet vadászrepülőgépek, E-2D Hawkeye légi korai figyelmeztető és irányító repülőgépek, C-2 Greyhound szállító repülőgépek és MH-60R/S Seahawk helikopterek is megtalálhatók. Egy század F-35C Joint Strike Fighters század is települt a hordozóra. A Growler új zavaró berendezése és az F-35C-k közötti együttműködés különösen hatékony, ha a fejlett légvédelmi hálózatokba való behatolásról van szó.

Az AN/ALQ-249(V)1 berendezés képességeivel kapcsolatos részletek korlátozottak, de a gyártó Raytheon vállalat úgy jellemzi, mint „fejlett elektronikai támadórendszert, amely blokkolja, zavarja és rombolja az ellenséges technológiát, beleértve a kommunikációs eszközöket és a légvédelmi rendszereket”. Lehetőségei közé tartozik a „jelentősen megnövelt hatótávolságú működés” és „több cél egyidejű támadása”.

A Pentagon Működési Tesztelési és Értékelési Igazgatói Hivatalának legfrissebb éves jelentésében az új elektronikai harc berendezésről azt mondja, hogy „a berendezés az EA-18G képességeinek a növelésére szolgál a modern, fejlett RF (rádiófrekvenciás) fenyegetésekkel, kommunikációval, adatkapcsolatokkal, és a nem hagyományos rádiófrekvenciás célpontokkal szemben.” A berendezések új módot kínálnak a haditengerészet számára, hogy „reaktív és megelőző zavarási technikák alkalmazásával blokkolja, vagy megtévessze az ellenség elektromágneses spektrumban működő eszközeit, miközben javítja a baráti erők elektromágneses spektrumú eszközeinek a használatát” – teszi hozzá a jelentés.

Az új elektronikai harc berendezés aktív elektronikusan szkennelő (AESA) antennáinak használata, ami a régebbi AN/ALQ-99-eken nem található meg, valamint moduláris, nyitott architektúrájú kialakítása számos új és továbbfejlesztett képesség előtt nyithat ajtót.

Ezek a kiegészítő képességek magukban foglalhatják a rendszer lehetőségét távoli kibertámadások indítására ellenséges légvédelmi hálózatok ellen, a Growler vagy más baráti repülőgépek saját jeleinek a meghamisítását, fejlettebb jelfelderítő küldetések végrehajtását, vagy akár az ellenséges jelkibocsátók nagy teljesítményű mikrohullámú energiasugárzással való megsemmisítését. Az AESA antennák nehezen felderíthető, hihetetlen kommunikációs képességgel is rendelkeznek.

Fontos megjegyezni, hogy az új generációs elektronikai harc berendezéseket (NGJ-MB) csak bizonyos frekvenciasávokban való működésre tervezték. Az L3 és a Northrop Grumman egy teljesen különálló, kis hullámhosszon működő (NGJ-LB) berendezést fejlesztett ki a középső sáv kiegészítésére. A haditengerészet emellett arra törekszik, hogy az NGJ-MB nagyobb lefedettséget biztosítson a magasabb frekvenciasávokban is, ami most egy NGJ-MB Extended (MBX) alváltozathoz vezet.

Egy jelentős iráni támadás során a Growlerek nem-kinetikus elektronikai támadásokkal megzavarhatják az ellenséges kommunikációt, és bizonyos ellenséges fegyverrendszereket is, beleértve a repülő drónokat is. Az Egyesült Államok korábbi afganisztáni és iraki hadműveletei során kiderült, hogy az EA-18G-k, valamint az általuk lecserélt EA-6B Prowlerek elektronikai hadviselési csomagjaikat használták annak megakadályozására, hogy a fegyveresek távolról robbantsanak fel rögtönzött robbanószerkezeteket. A lényeg az, hogy ezek az új konténerezett berendezések olyan képességekkel rendelkeznek, amelyekről semmit sem tudunk, és a használatuk mögött meghúzódó taktika gyorsan fejlődik.

Mint már említettük, az EA-18G és az NGJ-MB berendezés használata különösen hasznos az Egyesült Államok és más baráti erők védelmére, az iráni légvédelemtől abban az esetben, ha egy szélesebb regionális konfliktus kirobbanna. Ebben a forgatókönyvben kulcsszerepet játszanak a Lincoln által behajózott, lopakodó F-35C harci gépek is. Nem meglepő módon az EA-18G kulcsfontosságú küldetése az ellenséges légvédelem radarjainak a teljes elnyomása az ellenséges területekre behatoló repülőgépek közvetlen kísérése közben, és távoli működés során.

A haditengerészet EA-18G gépei kinetikus támadások indítására is képesek földi célpontok ellen az AGM-88-as rakétacsaláddal és a levegőben az AIM-120 rakétákkal. Az iráni támadóeszközök elfogására az F/A-18E/F Super Hornet repülőgépeket most csak AIM-120D és AIM-9X rakétákkal légiharcra készítik fel.

 

Az új generációs AN/ALQ-249(V)1-es berendezéssel elektronikai harcra felkészített Growlerek most a Közel-Kelet térségében vannak, ahol vélhetően tevékenykedni fognak a Vörös-tenger medencéjében és környékén folyó huthik elleni hadművelet részeként és az Izrael irányába indított iráni támadóeszközök elfogásában.

Dobos Endre

süti beállítások módosítása