Kép: Saab 340 AEW&C; SAAB

Meg nem erősített jelentések szerint a hétvégén egy ukrán F-16-os lelőtt egy orosz Szu-35S Flanker vadászgépet. Ha az állítás igaznak bizonyul, ez lenne az első alkalom, hogy egy F-16-os lelőtt egy orosz repülőgépet, egy olyan küldetés során, amelyet eredetileg mintegy 50 évvel ezelőtt terveztek.

Az ukrán légierő június 7-én tette közzé hivatalos bejelentését a Szu-35S – Oroszország egyik legmodernebb harci repülőgépe – megsemmisítéséről. Az ukrán légierő Telegram csatornáján egy rövid közleményben azt írták, hogy a Szu-35S-t Kurszk irányában végrehajtott sikeres elfogás eredményeként lőtték le.

Az, hogy az Orosz Légierő (VKS) június 7-én egy Szu-35S-t veszített egy reggeli művelet során, kétségtelennek tűnik. Online megosztott képek egy helyszínt mutatnak, amely egy lelőtt Szu-35S-t mutatnak. Az egyik videó a pilóta keresésében és mentésében részt vevő helikopterek egyikéről készült. Nyílt forrású képek alapján ez a nyolcadik eset, hogy Szu-35S veszett el harcban Oroszország 2022 februári teljes körű inváziójának kezdete óta.

Figyelemre méltó, hogy az Ukrán Légierő, miközben a repülőgép megsemmisítését állította, nem nevezte meg a fegyvert, amely lelőtte. Ellenőrizetlen állítások szerint, amelyek először a német Bild újságban jelentek meg, a Szu-35S-t egy F-16-os lőtte le.

A Bild beszámolója szerint szombaton az északkelet-ukrajnai Szumi régióban folyó harc során az ukrán légierő vadászgépeivel bombázta az országon belüli és a közeli Kurszk régióban lévő orosz állásokat. A lap szerint Oroszország egy csúcstechnológiát képviselő Szuhoj Szu-35-ös légfölény vadászgépet küldött, hogy lelője az ukrán vadászgépeket, de az orosz pilóta csapdába repült.

Az F-16-os számára a céladatokat egy Saab 340-es repülőgép szolgáltatta, amely körülbelül 200-300 kilométeres távolságban repült az orosz vadászgéptől. Amikor a Szu-35S elég közel volt, az ukrán F-16-os pilóta a Saab 340-es által biztosított céladatok felhasználásával egy AIM-120-as rakétát indított a Szu-35-re. Az orosz repülőgép mintegy 16 kilométerre zuhant le Oroszország területén, Korenevo városa közelében. A pilóta katapultált és biztonságosan földet ért – írja a Bild és az ukrán Telegram Stugna csatorna.

A Saab 340 AEW&C vadászgép-irányító eszközként működik, célokat derít fel, rangsorolja, majd a vadászgépekhez rendeli azokat, hogy megvalósuljon az elfogásuk. Ugyanezek az adatok természetesen más légvédelmi eszközökhöz is továbbíthatók. Az F-16-os és a nyugati országok által szállított földi légvédelmi rendszerek azonban a legrelevánsabbak ebből a szempontból, mivel a radarrepülőgép a NATO-szabványú Link 16-os adatkapcsolati kommunikációs rendszerrel van felszerelve.

A Link 16-os lehetővé teszi a Saab 340 AEW&C repülőgép fedélzetén lévő operátorok számára, hogy valós idejű légi helyzetképet és céladatokat küldjenek a levegőben és a földön lévő kompatibilis rendszereknek, lényegében egy kritikus csomópontot töltve be egy modern integrált légvédelmi rendszerben (IADS). A repülőgép törzsének felső részén található jellegzetes radarburkolat a Saab (korábban Ericsson) Erieye aktív elektronikusan pásztázó (AESA) radarját takarja. Ez a radar képes különféle légi és tengeri célokat észlelni akár 450 kilométeres távolságból is, a repülőgép jellemzően 6000 méteres magasságban repül.

Összesen körülbelül 85 működőképes F-16-ost ígértek Ukrajnának. Ebből 24-et Hollandiából, 19-et Dániából és 12-t Norvégiából (ugyanez az ország további 10-et biztosít, amelyeket alkatrészekként fognak felhasználni), míg Belgium azt állítja, hogy 30-at fog szállítani. Meg kell jegyezni, hogy ebből a teljes mennyiségből, a gépek legalább egy részét nem Ukrajnába küldik, hanem ukrán pilóták kiképzésére használják elsősorban a romániai Európai F-16-os Kiképző Központban (EFTC). Az Egyesült Államok most olyan repülőgép törzseket adományoz Ukrajnának, amelyek nem alkalmasak repülésre.

Általánosságban kevés részletet hoznak nyilvánosságra arról, hogyan használja Ukrajna az F-16-osait, bár a hivatalos és nem hivatalos források a légi és földi célok elleni harci küldetésekben használt függesztmények fényképeit mutatják. A típus kombinált légi műveletekben is részt vett, és többször is megfigyelték, hogy kis átmérőjű bombákat (SDB) alkalmaztak a küldetés során.

Az ukrán F-16-os biztosan egy AIM-120 fejlett közepes hatótávolságú levegő-levegő rakétát (AMRAAM) használt a Szu-35S elfogásakor. Ez a repülőgép elsődleges légiharc fegyvere, amelyet az AIM-9X Sidewinder és a korábbi AIM-9L/M Sidewinder infravörös irányítású légiharc rakéták egészítettek ki. Ugyanezeket a rakétákat használják az ukrán F-16-osok is, amelyek rendszeres drón- és cirkálórakéta elfogó bevetéseken vesznek részt.

Tekintettel arra, hogy Ukrajna légierejét kísérti a nagy hatótávolságú orosz R-37-es légiharc rakéta, amelyet az orosz repülőgépek nagy távolságból indítanak az ukrán repülőgépekre, hogy minimalizálják saját kockázatukat, ezért egy „hosszabb bot” átadása Ukrajnának minden bizonnyal nagyra értékelendő lenne. Az ukrán vadászpilóták úgy vélik, hogy ez jelentené a legnagyobb különbséget.

A múltban különösen a Patriot légvédelmi rendszert használták merevszárnyú taktikai repülőgépek és helikopterek lelövésére az orosz légtérben, és állítólag sikeresen célba vett repülőgépeket körülbelül 190 km-es távolságból. 2023 májusától kezdődően Ukrajna előre tolta a Patriot ütegeit, hogy mélyen elérjék az orosz ellenőrzés alatt álló légteret. Ennek során egy sor orosz repülőgépet lőttek le Ukrajna északkeleti határán fekvő orosz terület felett. 2023 decemberében a Patriot ukrán üzemeltetői hasonló taktikát alkalmaztak a Fekete-tenger északnyugati részén repülő orosz repülőgépek ellen.

Ettől függetlenül, miután hónapokig vártak az F-16-osra, és bár Washington ismételten elutasította őket, Ukrajna végül gyorsan bevezette a típust a hadrendjébe.

Kevesebb mint egy évvel ezelőtt erősítették meg először az F-16-osok jelenlétét az országban, és azóta a típus küldetési köre kibővült. Ukrajna egyértelműen küzd azzal a kihívással, hogy egy teljesen új, nyugati harci repülőgépet vezessen be, amely sok tekintetben eltér a szovjet korabeli felszerelésétől.

Forrás TWZ

Dobos Endre

A jövőben „„pilóta-opcionális”” F-35 Joint Strike Fighter vadászgépeket is alkalmazhatnának, mivel a Lockheed Martin keresi a módját annak biztosítására, hogy a gépek pilóták nélkül és évtizedek múlva is relevánsak maradjanak. A vállalat sikertelen volt az Egyesült Államok Légierejének Next Generation Air Dominance (NGAD) hatodik generációs vadászgép-versenyében, de a 6. generációs vadászgép számára tervezett technológiákat az új bevonattal és egyéb módosításokkal együtt alkalmazhatnák az F-35-ös repülőgépen, amit korábban „Ferrari” vagy „NASCAR-frissítésnek” neveztek.

A javaslat megvalósíthatósága, valamint az az állítás, hogy a 6. generációs képességek 80 %-ával rendelkező gépet 50 %-os áron képesek lennének előállítani, továbbra is erősen kérdéses. A Lockheed Martin szerint az F-35-ös iránti általános érdeklődés továbbra is erős, és új ügyfelek, köztük potenciálisan Szaúd-Arábia és India is megjelenhetnek a láthatáron. A Bernstein Stratégiai Döntések Konferenciáján Jim Taiclet, a Lockheed Martin vezérigazgatója elmondta, hogy szerinte két-három éven belül jelentősen növelhetnék az F-35-ös képességeit a NGAD-technológiák egy részének átültetésével.

Márciusban a légierő bejelentette, hogy a Boeing nyerte meg az NGAD harci repülőgép versenyt. A nyilatkozatok szerinti két-három éves ütemterv az első repülésre és a F-47-es integrációjára vonatkozik. Minden fejlesztést fokozatosan fognak bevezetni a gyártásba, nem lehet egyszerre túl sok új berendezést vagy túl sok új szoftvert bevezetni anélkül, hogy ne kockáztatnák a gyártási folyamat megszakítását.

Ami a szóban forgó technológiákat illeti, Taiclet konkrétan megemlítette a repülőgép borítás-felületére felvitt új infravörös és radarjel csökkentő bevonatot. A következtetés az, hogy a NGAD program keretében kifejlesztett 6. generációs lopakodó bevonatok alkalmazhatók a meglévő F-35-ös törzsére, hogy javítsák annak alacsony észlelhetőségi tulajdonságait, és valószínűleg a karbantarthatóságát is. Az amerikai hadsereg az utóbbi években titkos teszteket végzett új, tükörszerű bevonatokkal az F-35-ösökön, valamint az F-22 Raptor és az F-117 Nighthawk lopakodó vadászgépeken.

Taiclet felvetette az invazívabb tervezési változtatások lehetőségét is, amelyek az F-35-ös belső szerkezetének egyes részeit érintenék. Vannak bizonyos finomhangolási lehetőségek és tanulságok, a gép külső alakján, különösen a hajtómű szívócsatorna nyílásán és a gázsebességfokozón, amelyeket esetleg módosítani tudnak anélkül, hogy az mély áttervezést igényelne – magyarázta a Lockheed Martin vezérigazgatója.

A hajtómű szívócsatorna nyílása és a gázsebességfokozó a legérzékenyebb területek közé tartozik az alacsony észlelhetőségű, vagy lopakodó repülőgépek esetében. Az F-35-ös hátsó térfélből mért radarjellemzője a tervezés egyik ismert gyenge pontja, ezért az itt alkalmazott fejlesztések egyértelműen üdvözlendők lennének, különösen ahogy az ellenséges légvédelem egyre hatékonyabbá válik.

Vannak fejlesztések a rádióelektronikai hadviselésben, a hálózati fejlesztések és az autonómia terén, melyek közül az autonómia hatását nagyon kritikusnak tartják, és ez lenne az a tényező, ami a pilóták jelenlétét opcionálissá tenné a kabinban. Mivel az autonómiával kapcsolatos munka nagy részét már elvégezték, Taiclet úgy gondolja, hogy az F-35-ös „pilóta-opcionális” változata viszonylag rövid időn belül valósággá válhat.

A Lockheed Martin vezérigazgatója nem részletezte, hogy technikailag mire lehet szükség a „pilóta-opcionális” változat megvalósításához, de a repülőgép digitalizált, nyílt architektúrájú avionikai és kommunikációs csomagja miatt ez könnyen megvalósíthatónak tűnik. Ugyanakkor a „pilóta-opcionális” F-35-ös által kínált előnyök vitathatónak tűnnek.

Az F-35-ös már készen áll arra, hogy jelentős elektronikai hadviselési fejlesztéseket és egyéb képességeket is kapjon a közelgő Block 4-es frissítési csomag részeként, amelyre később visszatérünk.

Végül a NGAD technológiák F-35-be való bevezetésével kapcsolatban Taiclet megemlítette a hatodik generációs vadászgéphez kifejlesztett vagy fejlesztés alatt álló, de meg nem határozott fegyverek bevezetésének lehetőségét.

A Lockheed Martin lehetőséget lát ezen új technológiák némelyikének vagy mindegyikének bevezetésére az F-35-ön, amit Taiclet a gép „egy jobb, és erősebb 5. generációs változatának” nevezett. Az átdolgozott F-35-ös ötletét Taiclet már áprilisban felvetette, röviddel azután, hogy a Boeinget választották az NGAD vadászgép verseny győztesének. Akkoriban egy „Ferrari” vagy „NASCAR” fejlesztésről tárgyalt az F-35-ös számára, de nem részletezte, hogy ez mit is jelenthet. Megemlítette azonban azt a célt, hogy az NGAD vadászgép képességének 80 %-át mindössze a költségek feléért kínálják. Taiclet most megismételte a 80 % / 50 %-os célt, amely továbbra is rendkívül ambiciózus.

Taiclet utóbbi beszédéből hiányzott az F-35-ös állítólagos fejlesztéséből születendő úgynevezett „F-55-ös”, amelyet Donald Trump amerikai elnök május elején említett a sajtóval folytatott beszélgetése során. Trump az F-55-öst két hajtóműves F-35-ösként írta le, és egy „F-22 Super”-ről is beszélt, amely a Raptor továbbfejlesztett változata lenne.

A Stratégiai Döntések Konferenciáján Taiclet elmondta, hogy az F-35-öshöz hasonlóan ambiciózus fejlesztési erőfeszítéseket lehetne alkalmazni az F-22-es esetében is. Az F-22-es flotta már számos fontos fejlesztést fog kapni az elkövetkező években, beleértve egy új infravörös védelmi rendszert (IRDS), további érzékelő fejlesztéseket és alacsony észlelhetőségű ledobható póttartályokat. A Raptorok modernizálására irányuló munkálatok már beépültek az NGAD programba.

A Reuters május elején arról számolt be, hogy a szaúd-arábiai tisztviselők ismét tárgyaltak amerikai kollégáikkal az F-35-ösök vásárlásának lehetőségéről. Állítólag az Egyesült Arab Emírségek (EAE) és Katar is szeretne Joint Strike Fighter vadászgépeket vásárolni.

A jelentések szerint Izrael úgynevezett „minőségi katonai előnyének” csökkenésével kapcsolatos aggodalmak és műveleti biztonsági problémák akadályozták az F-35-ös eladását. Az izraeli légierő jelenleg az egyetlen F-35-ös üzemeltető a Közel-Keleten. Érdekes megjegyezni azonban, hogy Katar és Szaúd-Arábia is jelentős szerepet játszott a Boeing Advanced Eagle verziójának fejlesztésében, amelyből az amerikai légierő most az F-15EX Eagle II-es géppel profitál.

Taiclet beszélt az F-35-ösök Indiába történő értékesítésének lehetőségéről is, és újra felvetette annak lehetőségét, hogy az országnak eladjanak egy különösen fejlett F-16-os változatot F-21-es típusjelzéssel. Bár a részletek továbbra sem ismertek, úgy tűnik, hogy az Indiai Légierő legalább néhány negyedik generációs vadászgépet elveszített egy rövid, de intenzív pakisztáni vadászgépekkel folytatott légiharc során a hónap elején, amely a kínai vadászgép-exportra is ráirányította a figyelmet.

„Azt hiszem, az F-16-osok erős lábakon állnak, ha úgy tetszik, és egyre nagyobb az érdeklődés irántuk számos olyan ország részéről, amelyek még nem állnak teljesen készen az F-35-re” – mondta Taiclet. „Vannak olyan országok, amelyek az F-21 / F-16-ost tekintik az F-35-öshöz vezető ugródeszkának.”

„Már elkezdtük a munkát a szárnyszekcióval. Tehát az F-16 szárnyait Indiában koprodukcióban gyártják más országok számára történő exportra” – tette hozzá a Lockheed Martin vezérigazgatója. „Kötelezettséget vállaltunk szó szerint az indiai kormány legfelső szintjén, hogy amennyiben az F-21 / F-16-ost választják, akkor a repülőgép, valamint a szárnyak végső összeszereléséhez a gyártást a lehető leggyorsabban megkezdjük Indiában.”

Visszatérve általánosságban az F-35-re, Taiclet a programmal kapcsolatos folyamatban lévő problémákról is beszélt. A fent említett Block 4-es csomag és a Technology Refresh 3 (TR-3) fejlesztéseken végzett munka, amelyeket a repülőgépeknek először meg kell kapniuk, továbbra is késedelmekkel küzd. Taiclet a Block 4-es részét képező megosztott apertúra-rendszer (DAS) frissítésével kapcsolatos problémákat okolta a fő tényezőként.

„A TR-3-as technológiai frissítés, egy technológiai fejlesztés a korábbi F-35-ös központi processzorához képest, amely alapvetően a fedélzeti szerver számítógép; egy adattároló egység, amely sokkal robusztusabb, és sokkal több információt képes tárolni és feldolgozni, és egy következő generációs pilóta kijelző generátor, amely kifinomultabb és nagyobb képességekkel rendelkezik” – magyarázta Taiclet. Végül pedig van egy szoftvercsomag, amely a központi processzor szervert, az adattároló egységet, a kijelzőt, és kijelző generátort integrálja magába a repülőgépbe.

A hardver elkészült, nagy szériában gyártják az L3Harris vállalatnál. A repülőgép szoftverintegrációja is befejeződött, így a TR-3-as elérte a kitűzött mérföldköveket. Jelenleg a repülőgépek a gyárban a TR-3-as hardverrel készülnek, valamint a Block 4-es frissítés az egyik kezdeti hardver-komponensével.

A továbbfejlesztett DAS-rendszer alkalmazásának jelenlegi akadálya az, hogy az érzékelőkészletet – egy új hardvert, a saját szoftverét, valamint a saját firmware-ét – most integrálni kell a TR-3 frissítéssel rendelkező repülőgéppel, és ez egy kicsit elmarad a tervezettől. A vállalat tervei szerint a DAS-rendszer integrációja rövidesen befejeződik és az év végére az összes leszállított repülőgép harcképes lesz.

A Block 4-el és a TR-3-al kapcsolatos folyamatos küzdelmek további kérdéseket vetnek fel az 5+ generációs F-35-ös javaslattal kapcsolatban, amely viszonylag drasztikus változtatásokat von maga után a repülőgépen a jelenlegieken túl, valamint a 80 % / 50 %-os állításon túl.

Problémák vannak az ellátási lánccal és a gép fenntartásával is, amelyek komoly költségnövekedési aggályokat vetnek fel a jelenlegi és a jövőbeli üzemeltetők számára.

Még nem tudni, hogy végül megvalósul-e az F-35-ös 5+ generációs változata. Ugyanakkor a Lockheed Martin legalább e cél felé törekedve védelmet nyújthat az amerikai hadseregnek az F-47-es folyamatos fejlesztésében felmerülő késedelmek vagy egyéb problémák megoldása során.

A Lockheed Martin ugyanakkor elkötelezettnek tűnik amellett, hogy kiderítse, meddig tudja feszegetni a konstrukció határait, beleértve a pilóta esetleges kivonását is az ember-gép rendszerből, miközben új exportlehetőségeket keres.

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/04/24/a_lockheed_szerint_az_f-35-os_nascar_frissitese_felaron_biztosithatja_az_f-47-es_kepessegeinek_80_-a

https://aviatika.blog.hu/2025/03/22/a_boeing_nyerte_a_legiero_kovetkezo_generacios_legi_dominancia_vadaszgep_ngad_szerzodest

https://aviatika.blog.hu/2025/03/07/az_f-22_raptor_hat_tesztrepulest_vegzett_a_beepitett_uj_erzekeloivel

https://aviatika.blog.hu/2025/01/08/a_lockheed_f-35-os_szallitasi_teljesitese_2024-ben

https://aviatika.blog.hu/2024/09/21/az_f-22-es_vadaszgep_frissitesi_programja

https://aviatika.blog.hu/2024/08/29/f-35-os_a_legi_dominancia_jovoje_vagy_egy_billio_dollaros_roncs

Kép: A TF3500-es hajtómű; turkiyetoday.com

A Törökországban fejlesztett és gyártott új lopakodó vadászgép, a Kaan a török ​​repülőgépgyártók büszkesége. A 2025. május 15-én bemutatott TF35000-es hajtómű jelentős mérföldkövet jelent a török ​​védelmi ipar számára. A Turkish Engine Industries (TEI) által a Védelmi Ipar Elnöksége (SSB) irányítása alatt kifejlesztett TF35000-es hajtómű utánégető üzemmódon 155 kN tolóerő leadására képes, így a nagy nemzetközi hajtóműgyártó óriásokon kívül fejlesztett legerősebb katonai hajtóművek közé tartozik.

A hajtómű bejelentésében a TEI a TF35000-est „Törökország a repülőgép hajtóművek területén történt egyik legnagyobb áttöréseként” ünnepli. Az új turbóventilátoros hajtómű, amelyből kettőt építenek a Kaanba, "egyedi kialakításával" kínálja az új vadászgéptől elvárt "kiváló teljesítményt és élettartamot", és minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amely megfelel az ötödik generációs vadászrepülőgépek követelményeinek. Ez magában foglalja a szupercirkálást (szuperszonikus repülés utánégetők használata nélkül) a lehető leghatékonyabb üzemeltetés érdekében. A TEI előrejelzése szerint a TF35000-es „nagy tolóerőt biztosít alacsony üzemanyag-fogyasztás mellett”, így alkalmas lesz a nagy távolságú repülésekre. „Ennek a hajtóműnek köszönhetően országunk megszerezheti a szükséges szakértelmet egy eredeti hajtómű kifejlesztéséhez, amely az ötödik generációs vadászgépekhez szükséges élvonalbeli technológiával rendelkezik.”

A három legerősebb hajtómű egyike

A TF35000-est nemcsak a puszta tolóereje különbözteti meg a többi hajtóműtől, amely összehasonlítható az F-22-es Pratt & Whitney F119-esével, hanem a teljes mértékben hazai fejlesztése is. Helyben beszerzett anyagokból és élvonalbeli technológiákkal, például magas hőmérsékletű szuperötvözetekből, hővédő bevonatokból és innovatív hűtőrendszerekkel készült. A TF35000-es szupercirkáló képességet, kiváló manőverező képességet és megnövelt üzemanyag-hatékonyságot biztosít, amelyek mind az ötödik generációs erőművek védjegyei.

További részletek a hajtóműről egyelőre nem érhetők el a TEI weboldalán. Egyelőre nincsenek konkrét időkeretek vagy információk a hajtómű fejlesztésének állapotáról. Mahmut Akşit, a TEI ügyvezető igazgatója az áprilisi észak-ciprusi Teknofesten egyszerűen kijelentette, hogy a TF35000-es „a kategóriájában a világ három legjobb hajtóműve közé tartozik majd”, és világossá tette, hogy a projekt gyorsan halad.

Rögös útra léptek

Ami a saját sugárhajtóművek építését illeti, Törökország még nem tüntette ki magát sorozatgyártásra kész fejlesztésekkel. 2024 tavaszán a TEI első alkalommal indította be a TF6000-et, az első, házon belül fejlesztett turbo-ventilátoros hajtóművet a tesztpadon. A 6000 fontos (valamivel 27 kN alatti) tolóerővel a TF6000 sokkal kisebb ligában van, mint a most bejelentett TF35000-es, és olyan sugárhajtású harci drónokban való használatra szánják, mint a Baykar Bayraktar Kızılelma vagy a TAI Anka 3 , amelyek jelenleg is az ukrán Ivchenko-Progress hajtóművekkel repülnek.

Mindazonáltal a TF6000-es fontos információkkal szolgálhat a TEI mérnökei számára a tervezett „remekművükhöz”, a TF35000-hez. A TF6000-es projekttel Törökország első alkalommal vállalkozott teljes mértékben egy turbóventilátoros hajtómű és alrendszereinek tervezési, fejlesztési és gyártási fázisainak a kidolgozására kulcsfontosságú technológiákra téve szert. Dr. Haluk Görgün professzor a török ​​védelmi ipar vezetője 2024. március 9-én sikeresen lefutott első tesztüzem után emelt ki, az első nagy teljesítményű hajtómű fontosságát. Törökország ezért a kisebb TF6000-est kifejezetten a TF35000-es hajtómű technológiai demonstrátorának tekinti bizonyítékául, hogy a hajtóműgyártás rendkívül összetett területén a nagy ambícióknak valós alapjai vannak.

Geopolitikailag jelentős

A KAAN prototípusok számára jelenleg a General Electric F110-GE-129-es hajtóművek biztosítják a tolóerőt, amelyek, a Martin-Bakertől származó katapultüléssel együtt, az egyetlen nagyobb összeszerelési egység, amelyet a törököknek még külföldről kell beszerezniük.

A TEI saját fejlesztésű hajtóművei végül felváltják majd a külföldi meghajtóegységeket, csökkentve az amerikai export által ellenőrzött alkatrészektől való függőséget, teljes autonómiát biztosítva Törökországnak a hajtóművek karbantartása, fejlesztése és integrációja terén. Az új hajtómű a vadászgépet vonzóbbá tenné az exportpiacon azoknak a nemzeteknek a számára, amelyeknek az Egyesült Államokkal való kapcsolata, mondjuk úgy, meglehetősen távoli.

Valójában egy hazai gyártású hajtómű Törökország hazai vadászgépéhez nagyfokú önellátást biztosítana. Az Ukrajnával – amely hagyományosan jelentős szereplő a hajtóműgyártásban – való együttműködés révén a TEI és más résztvevő törökországi vállalatok már korábban is fontos know-how-ra tettek szert. Az azonban még várat magára, hogy a TEI mérnökei milyen gyorsan és hatékonyan tudják majd kézzelfogható eredményekhez juttatni új presztízsprojektjüket.

Tesztelés és ütemtervek

Az első KAAN prototípus első repülésére 2024. február 21-én került sor. A Barbaros Demirbaş vezette gép 2,4 km magasságot és 426 km/h sebességet ért el biztonsági okokból kiengedett futóművel. A második sikeres repülés 2024 májusában következett, a harmadik pedig 2025 augusztusa és októbere között várható.

A TAI arra számít, hogy 2026 elejére legalább két további prototípus elkészül, mivel a program kritikus repülési fázisba lép, amelynek célja az avionika, a fegyverintegráció, a lopakodó rendszerek és a tartós repülés tesztelése.

A KAAN repülőgépek első példányaiba azonban egyelőre külföldi hajtóműveket fognak építeni, ami egy pragmatikus lépés, mivel a TF35000-es még fejlesztés alatt áll, és várhatóan a 2030-as évek elején éri el a bevetési érettséget. Mindazonáltal a hosszú távú vízió világos: egy teljesen hazai, ötödik generációs vadászgép, amelyet hazai gyártású hajtómű hajt.

Verseny a globális színtéren

A KAAN nem pusztán egy nemzeti platform, hanem potenciális export-versenyző. A költség-képesség egyensúlyával vonzó lehet azoknak az országoknak a számára, amelyek nem tudnak nyugati vadászgépeket, mint F-35-ösöket beszerezni, vagy amelyeket nem érdekelnek az orosz Szu-57-esek vagy a kínai J-20-asok korlátozott gyártási és exportlehetőségei.

A TAI nagymértékben merített Törökország sikeres drónprogramjaiból, mint a Bayraktar TB2-es és a KIZILELMA, biztosítva, hogy a KAAN az interoperabilitást szem előtt tartva épüljön fel, és potenciálisan együttműködő harci drónokkal együtt induljon bevetésre a jövőbeli légiharcokban.

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/03/01/kozos_projekt_az_ugyvezeto_szerint_torokorszag_kaan_vadaszgep_programja_felkelti_az_obol-menti_orsza

https://aviatika.blog.hu/2025/02/05/a_tei_torok_hajtomugyarto_szerint_a_kaan_vadaszgep_hajtomuve_kozel_van_a_befejezeshez

https://aviatika.blog.hu/2025/02/08/mennyire_jar_kozel_a_kinai_ws-15-os_hajtomu_az_egyesult_allamok_gazturbinas_hajtomu_technologiatol

https://aviatika.blog.hu/2024/12/01/a_safran_hajtomugyarto_az_m88-as_hajtomuvek_toloerejenek_a_novelesere_torekszik_ami_kulcsfontossagu_

https://aviatika.blog.hu/2024/09/16/a_kai_tisztviseloje_szerint_torokorszag_5_generacios_kaan_vadaszgepe_jobb_mint_az_f-35_lightning_ii

Kép: Pakisztáni J-11C vadászgép; China Arms

A május 7-én lezajlott pakisztáni és pakisztáni ellenőrzés alatt álló kasmíri célpontok elleni támadás során India bizonyítottan legalább egy modern francia gyártmányú vadászgépet veszített egy kínai gyártmányú vadászgép által. A veszteség felszólítást jelent Európának, hogy vizsgálja felül saját katonai stratégiáit.

A közösségi médiában rajongók és szakértők osztanak meg fotókat és videókat egy az indiai légierő Rafale vadászgépének roncsairól. Pakisztán harc közben lőtte le a francia gyártmányú gépet, feltehetően egy kínai Chengdu J-10C többcélú vadászgépről indított PL-15E levegő-levegő rakétával.

India számára a „Sindoor” kódnevű hadművelet katasztrófába torkollott. Ahelyett, hogy gyorsan, észrevétlenül és veszteségek nélkül tudták volna megsemmisíteni célpontjaikat – ahogy az amerikaiak és az izraeliek jellemzően tették –, az indiai pilóták heves ellenállásba ütköztek. Iszlámábád azt állítja, hogy összesen három Rafale vadászgépet és két másik orosz gyártású repülőgépet lőtt le, bár ezeket az állításokat nem bizonyították.

A valóságban történtek bizonyítékai mindenki számára nyilvánvalóak voltak. Delhi azonban továbbra is tagadja a veszteségeket, és fenntartja, hogy a Sindoor hadművelet teljes sikerrel zárult. A kormány szerint az Indian Air Force; (IAF) gépei precíz légicsapásokat hajtott végre két pakisztáni terrorista sejt által fenntartott kiképzőtáborok és fegyverraktárak megsemmisítésére. India ezeket a csoportokat teszi felelőssé az április közepén Kasmírban végrehajtott támadásért, amelyben több mint két tucat turista halt meg.

Kevés információ a Rafale légiharci képességeiről

Delhi azt állítja, hogy az iszlámábádi kormány támogatta az áprilisban végrehajtott támadásokat. De ahelyett, hogy válaszával leckét adott volna Pakisztánnak, India súlyos veszteségeket szenvedett. A hír, hogy lelőttek egy Rafale-t, azonnal lenyomta a vadászgép párizsi székhelyű gyártójának, a Dassault Aviationnek a részvényárfolyamát. Ugyanakkor a J-10-est gyártó Csengdu vállalat részvényei emelkedtek.

Nem csak a befektetők nyugtalanok az események miatt. A jelenlegi geopolitikai környezetben a Rafale jelentős stratégiai jelentőséggel bír Európa számára. Mi van, ha a rendszer nem képes levegő-levegő harcba bocsátkozni az orosz és kínai légvédelem ellen? Mit jelentene ez Európa stratégiai autonómiájának elérésére irányuló erőfeszítései szempontjából, amelyek nagymértékben támaszkodnak a Rafale vadászgépre?

Franciaország légiereje, az „armée de l'Air” dedikáltan Rafale vadászgépeket használna, az ország saját ASN4G atomfejes rakétáit hordozó küldetések végrehajtására. Ez azt jelenti, hogy ezek a gépek az ország nukleáris elrettentő képességeinek gerincét képezik. Emmanuel Macron francia elnök felvetette annak lehetőségét, hogy ezt az elrettentő programot, amely nagyrészt Oroszország ellen irányul, egész Európára kiterjesszék. Ez különösen kritikus lenne, ha az Egyesült Államok kilépne a NATO-ból, és Washington visszavonná az európai nukleáris védelemre vonatkozó kötelezettség-vállalását.

Tisztán technikai szempontból a Rafale és a Chengdu J-10C összehasonlítható, de a Rafale-nak vannak előnyei. Mindkét gép az úgynevezett 4.5 generációs vadászgépek osztályába tartozik, ami azt jelenti, hogy folyamatosan fejlesztik őket a legújabb képességekkel, bár nem lopakodó repülőgépek, ellentétben az amerikai gyártmányú F-35-ös vadászgéppel. Többek között a Rafale rendelkezik egy többszenzoros adatfúziós képességgel, amely a pilóták számára több forrásból származó, rendkívül részletes leírást nyújt a taktikai helyzetről, a rendszer pedig automatikusan kombinálja ezeket az információ folyamokat a háttérben.

Nagy a valószínűsége azonban, hogy a J-10C is rendelkezik hasonló rendszerekkel és képességekkel, csak nem ismertek ezeknek a rendszereknek a paraméterei. Hasonló módon a Pl-15-ös rakéta képességei sem ismertek. Ez a helyzet most változhat, hogy indiai területen találtak több PL-15-ös rakétát, ami így megismerhetővé válik.

A narratíva irányítása

A vadászgépekről rendelkezésre álló információk nagy része a gyártók leírásaiból származik. Ez azonban a gyakorlatban keveset mond a gyakorlati légiharc képességeikről. A Rafale vadászgépek május 7-én hajnalban történő bevetéséről napvilágra került információk sokkal árulkodóbb következtetésekre adnak lehetőséget.

Az indiai védelmi minisztérium szerint a küldetés helyi idő szerint hajnali 1:15-kor kezdődött, és pontosan 23 percig tartott. India 1971 óta először hajtott végre támadásokat Pakisztán nemzetközileg elismert határain belül. Ez szándékos provokáció volt, amely a helyzet hiányos felmérésén alapult, mivel India alábecsülte Pakisztán képességeit, és túlságosan támaszkodott saját vélt technológiai fölényére.

Az úgynevezett Ellenőrzési Vonal mögött, amely Kasmír India és Pakisztán által ellenőrzött részei közötti határvonal, Pakisztán integrált, többrétegű légvédelmi képességeket fejlesztett ki. Ezek közé tartoznak a kínai föld-levegő rendszerek és egy olyan repülőtér-hálózat, ahonnan a vadászgépek rövid idő alatt felszállhatnak. A radarrendszerek, a felderítő repülőgépek és esetleg a Kínán keresztül továbbított hírszerzési adatok is nagyon gyors reakcióidőt tesznek lehetővé.

Néhány indiai pilótának sikerült áthatolnia ezen a védelmi pajzson, és végrehajtania küldetését Pakisztánban. Úgy tűnik azonban, hogy heves légiharcok zajlottak indiai területen. Nyílt hírszerzési források szerint körülbelül 100 vadászgép vett részt a harcokban. A Rafale roncsait és a gépet eltaláló kínai gyártmányú rakétát az Ellenőrzési Vonal indiai oldalán fedezték fel és fényképezték. Hogy a pakisztáni légierő üldözte-e a támadókat, miközben azok Indiába siettek vissza, vagy Pakisztán a magas készültségi fokának köszönhetően képes volt-e aktív védelmet felállítani az előretolt területeken, India és Pakisztán között vita tárgya. Mindkét fél igyekezett biztosítani az események narratívájának ellenőrzését.

A hadműveleti tervezés, mint kulcsfontosságú tényező

Május 9-én Újdelhiben tartott sajtótájékoztatón Vyomika Singh parancsnok, az indiai légierő szóvivője elmondta, hogy a pakisztáni hadsereg órákkal a Sindoor hadművelet megindítása előtt drónokkal és ballisztikus rakétákkal támadta Indiát. „Pakisztán nem zárta le polgári légterét” – hangsúlyozta Singh, hozzátéve, hogy Iszlámábád így „polgári repülőgépeket használ pajzsként, teljes mértékben tudva, hogy az India elleni támadása gyors légvédelmi választ fog kiváltani”.

Mindazonáltal végső soron India volt az, amely az eszkalációt vezette. Egy „Sindoor” méretű hadművelet nem hajtható végre spontán módon, mivel bizonyos mennyiségű felkészülési időt igényel. A Rafale vadászgép szakértői szerint a gép lelövéséhez vezető hibák pontosan a hadműveleti tervezés ezen időszakában történtek.

Egyrészt az Indiai Légierő alábecsülhette a J-10C vadászgép és a PL-15-ös irányított rakéta kombinációjának képességeit, valamint azt, hogy Pakisztán és Kína milyen mértékben osztotta meg a hírszerzési információkat. Vélhetően az sem volt ismert, hogy a pakisztáni gépek KG600-as nagy teljesítményű zavaró berendezést hordoznak a légiharc során. Másrészt a Rafale szerepe a támadóalakulatban – vagy csapásmérő kötelékben – kérdéseket vet fel. Nyílt források szerint a francia vadászgépet kettős szerepben használták: elfogó vadászgépként levegő-levegő rakétákkal és földi célok elleni harcban SCALP cirkálórakéták segítségével.

Az ilyen típusú műveleteket jellemzően több harci és speciális repülőgépből álló csapásmérő erők hajtják végre. Ezek gyakran tartalmaznak bombázókat és vadászgépeket, amelyek kísérik az előbbieket az ellenséges vadászgépektől való védelem érdekében, tankergépeket a repülés közbeni utántöltéshez, és repülőgépeket, amelyek az ellenség légvédelmét hivatottak elnyomni. A rendelkezésre álló információk szerint azonban úgy tűnik, hogy az indiai Rafale vadászgépek gyakorlatilag magukra voltak utalva a bevetés kritikus pillanataiban.

Más szóval, még egy élvonalbeli vadászrepülőgép is sebezhető, ha hiányos a helyzetismerete és kockázatos a műveleti tervezése. Szakkiadványok azt is állítják, hogy Pakisztán látszólag jobb repülőgépekkel rendelkezik a levegőben történő korai figyelmeztetéshez és koordinációhoz.

Tanulságok Ausztrália számára

A nyugati légierők és Kína, illetve Európa műveleti környezetében kialakuló potenciális konfliktusok esetén az események számos konkrét tanulsággal szolgálnak:

A hagyományos légi hadviselés nem a múlté, jelenleg az összetett, nagyszabású műveletek nem hajthatók végre kizárólag drónok és új típusú irányított fegyverek használatával. Inkább továbbra is pilóta ítélőképességére van szükség. Tekintettel erre a tényre, a hadseregeknek továbbra is rendelkezniük kell olyan bombázó és vadászgépekkel, amelyeknek a fülkéjében pilóták ülnek.

Kína felzárkózik: Miközben megvédte magát India támadásaitól, Pakisztán a kínai technológia széles skálájából profitált. Nyilvánvalóan lehetségesnek bizonyult Pakisztán számára, hogy hatékonyan hálózatba kapcsolja légvédelmét a földön és a levegőben, hogy az IAF nem tudta teljes mértékben kihasználni saját előnyeit. A NATO-nak és az európai országok hadseregeinek fel kell készülniük arra a tényre, hogy Oroszország is egyre inkább a kínai know-how-ra támaszkodik az ukrajnai háború óta. Ez a valós idejű helyzetismeretet és a hálózatban való titkosított információcserét ugyanolyan fontossá teszi, mint a megfelelő mennyiségű fegyver és lőszer meglétét.

Az F-35-ös vadászgép az európai légierő kulcsfontosságú rendszere: a pilóták az ötödik generációs vadászgép által hordozott érzékelők segítségével messzebbre látnak, mint egy negyedik generációs repülőgép. Ezenkívül, mint egyfajta adatközpont, az F-35-nek sokkal kevesebb kísérő repülőgépre van szüksége a mélyen az ellenséges vonalak mögötti ellentámadáshoz. Ezen tények alapján az európaiak egyelőre az amerikai technológiára lesznek utalva a hagyományos elrettentés terén mindaddig, amig szolgálatba állnak az európai fejlesztésű következő generációs vadászgépek.

Ausztrália, amely közvetlenül ki van téve az indo-csendes-óceáni térségben zajló vitáknak, a légierő doktrínáját következetesen Kína precíz mélységi csapás képességgel való elrettentésére kell, hogy összpontosítsa. Ezek az F-35-ös használatán alapulnak, amely hálózatba kapcsolt platformként képes egyszerre felderítő és támadó küldetéseket végrehajtani. Ausztrália autonóm együttműködő harci drónok használatát is tervezi. Az Egyesült Államokkal és más partnerekkel való szoros együttműködés továbbra is kulcsfontosságú szempont az ország terveiben.

Egyelőre az indiai Rafale vadászgép lelövése figyelmeztetésül szolgál az Európának, hogy a modern technológia önmagában már nem elegendő ahhoz, hogy hatékonyan szembeszálljanak Kínával vagy Oroszországgal. Az események azt mutatják, hogy kulcsfontosságú lesz az erőforrások megbízható partnerekkel való szoros együttműködésben történő bevetése. India megpróbálta egyedül megcsinálni – és kudarcot vallott.

Forrás: nzz.ch

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/01/14/a_kinai_lopakodo_j-35a_vasarlas_utan_pakisztan_az_5_generacios_kaan_harci_gepek_beszerzeserol_targya

https://aviatika.blog.hu/2025/05/12/korszeru_radoelektronikai_vedelmi_rendszerek

https://aviatika.blog.hu/2025/04/26/francia_rafale_vadaszgepek_svedorszagba_telepultek_kozos_hadgyakorlatra

https://aviatika.blog.hu/2025/04/20/az_eurofighter_typhoon_kovetkezo_generacios_elektronikus_hadviselesi_rendszere_amely_nem_igenyel_ata

https://aviatika.blog.hu/2025/03/30/milyen_kepessegekkel_rendelkezhet_a_rafale_f5-os_vagy_super_rafale

https://aviatika.blog.hu/2025/02/06/franciaorszag_bejelentette_egy_uj_lopakodo_harci_dron_kifejleszteset_a_super_rafale_f5-os_vadaszgepe

Kép: Raytheon

A Raytheon megkezdte a kompakt PhantomStrike radarjának tesztrepüléseit, amely gallium-nitrid (GaN) adó/vevő félvezetőkkel készült aktív elektronikusan pásztázó (AESA) radar. A gyártó állítása szerint a Lengyelország által már megrendelt PhantomStrike az AESA antennák minden előnyét sokkal alacsonyabb áron kínálja, mint a kategóriájában lévő többi radar. Szerény méretei és tömege révén, nagyon alkalmassá válik fejlett drónok érzékelőjeként való alkalmazásra, mint az Egyesült Államok Légierejének új együttműködő harci drónjai, valamint más platformok fedélzetén.

A Raytheon bejelentette, hogy elvégezte a PhantomStrike radar első tesztrepülését Ontarióban, a Multi-Program Testbed repülőgép fedélzetén. Ez a platform egy nagymértékben módosított, Voodoo becenevet viselő Boeing 727-es utasszállító repülőgép, amelyet különféle tesztfeladatokra használnak. „A PhantomStrike sikeresen követett több légi célt, és az elvárásoknak megfelelően térképezte fel a terepet” – közölte a Raytheon egy sajtóközleményben. Kevesebb mint 68 kg-os tömegével a PhantomStrike a rivális modern aktív AESA radarok tömegének körülbelül a felét teszi ki, ami azt jelenti, hogy kisebb platformokra, többek között nagy teljesítményű – mint az YFQ-42A, vagy az YFQ-44A – együttműködő vadászdrónokra is telepíthető.

A gyártó a PhantomStrike-ot a maga nemében első, teljesen léghűtéses tűzvezető radarként írja le, amelyet nagy hatótávolságú fenyegetések felderítésére, követésére és célzására terveztek. A PhantomStrike léghűtéses kialakítása önmagában is nagy dolog, mivel ez a megoldás megszünteti a folyadékhűtéses radarokhoz szükséges összes hűtési infrastruktúrát, segít csökkenteni a méretet, a tömeget és bonyolultságot, valamint megkönnyíti az integrációt számos platformon.

A Raytheon állítja, hogy a terméket egy tipikus tűzvezető radar költségének közel feléért tudja leszállítani. Nem könnyű adatokat találni az egyenértékű AESA radarok költségeire vonatkozóan, de meg kell jegyezni, hogy 2022-ben a Northrop Grumman 88,24 millió dolláros szerződést kapott 31 darab AN/APG-83 radar, más néven Scalable Agile Beam Radar (SABR) gyártására, amelyeket F-16-osokba szerelnek be. Ez radaronként körülbelül 2,8 millió dollárt jelent, beleértve a telepítést és a különféle járulékos költségeket is.

A GaN adó/vevő félvezetőkkel épített PhantomStrike AESA radar jelentős képesség-növekedést kínál a hasonló méretű, mechanikusan pásztázó radarokhoz képest, beleértve a megnövelt felderítési és követési távolságot, a jobb cél-megkülönböztetést és -azonosítást, valamint a csökkentett radarjelekkel rendelkező alacsonyan repülő célok, mint a cirkálórakéták és drónok észlelésének képességét. Anélkül, hogy mozgatni kellene a radarantennát, az AESA radarok gyorsan képesek hatalmas légtereket átvizsgálni. Az AESA technológia jobban ellenáll a zavarásnak, és sokkal megbízhatóbb, mint a mechanikusan pásztázó elődje.

A PhantomStrike AESA antenna-rendszerében a Raytheon saját fejlesztésű, kompakt, nagy megbízhatóságú integrált vevő/gerjesztő processzorát, vagy CHIRP-jét használja. A radar a gallium-nitrid (GaN) félvezetőket tartalmazó, egyre növekvő számú AESA radarok közé tartozik. A korábbi technológiához képest a GaN kevesebb hőt termel, és képes magasabb feszültségen működni, ami azt jelenti, hogy a kimeneti teljesítmény növelhető az alkatrészek méretének csökkentése mellett. Összességében a GaN használata biztosítja, hogy a PhantomStrike kisebb, könnyebb és alacsonyabb energiaigényű legyen, mint a hasonló teljesítményű radarok.

Bár az AESA radarok már egy ideje léteznek, jellemzően drágábbak voltak, mint az alacsonyabb képességű, mechanikusan szkennelő antennarendszerek. A PhantomStrike-kal a Raytheon megpróbálja megfordítani ezt a trendet.

„A PhantomStrike szélesebb körű partnereink és szövetségeseink számára teheti elérhetővé a fokozott helyzetismeretet – páratlan teljesítményt és potenciális amerikai fegyverintegrációt kínálva – megfizethető áron” – mondta Bryan Rosselli, a Raytheon Advanced Products and Solutions elnöke.

Raytheon nemcsak azt ígéri, hogy a PhantomStrike olcsóbb lesz, mint más AESA-opciók, hanem úgy tervezték, hogy számos platformba integrálható legyen. A PhantomStrike nemcsak vadászgépekhez és más merevszárnyú harci repülőgépekhez alkalmas, hanem drónokba, helikopterekbe és akár földi tornyokba is telepíthető. A hadihajókön való alkalmazás is egy lehet a számos más lehetséges alkalmazási terület mellett, és meg kell jegyezni, hogy a hagyományosabb felderítő és követő funkciók mellett az AESA radaroknak szerepük van az elektronikai hadviselésben és a kommunikációban is.

Várható, hogy egy nagyobb, hálózatba kapcsolt, vadászgépek és vadász drónok kötelékében repülő drónoknak csak egy részét szerelik fel fedélzeti radarral, IRST-vel, vagy más érzékelővel. Ilyen forgatókönyv esetén a kötelék más drónjai elképzelhetően pusztán fegyverszállítókként konfigurálhatók, amelyek más platformokról fogadnának céladatokat, csökkentve a drónkötelék költségeit és összetettségét. Más konfigurációk, mint például az elektronikai hadviselés, az elektronikai hírszerzés, valamint a kommunikációs fúzió és relé csomópontok, szintén alkothatnak egy együttműködő drón küldetéscsoportot. A radarral felszerelt együttműködő harci drónok 100 … 150 km-el a vadászgépek előtt repülve felderítést végezhetnek, jelentősen kiterjesztve a kötelék érzékelőinek hatótávolságát, miközben növelnék az együttműködő kötelék bevetési hatékonyságát és a túlélőképességet.

Az olcsóbb, de nagy teljesítményű, a drón szerepkörre optimalizált radarokhoz való hozzáférés jelentős előnyökkel járna. Nagyobb mennyiségű radarral ellátott együttműködő harci drón azt jelentené, hogy a vadászgépek személyzetének szélesebb körű taktikai lehetősége lenne, és nem feltétlenül kellene annyit használnia a saját radarjait. Ez potenciálisan felfedheti jelenlétüket az ellenség számára, ami különösen fontos lopakodó platformok esetén. Egy kompakt és megfizethetőbb AESA radar, mint például a PhantomStrike elérhetősége arra is késztethetné a légierőt, hogy veszélyesebb helyzetekben kockáztassa a radarral felszerelt drónok elvesztését. De mindenekelőtt segítene a radarral felszerelt drónok árának csökkentésében.

Megerősített hírek szerint a PhantomStrike első alkalmazása azonban a lengyel légierő FA-50-es könnyű harci repülőgép flottájában lesz. A lengyel FA-50-es ideális esettanulmány a PhantomStrike gyors integrálásának a megvalósítására. Varsó 2023-ban egy hatalmas fegyverüzlet részeként írt alá megállapodást a Korea Aerospace Industries-szel (KAI) 48 darab FA-50-es vásárlásáról.

A szállítások felgyorsítása érdekében Lengyelország két különálló konfigurációban kapja meg az FA-50-eseket. Az első 12 darab FA-50 Block 10-est 2023 közepén szállították le Lengyelországnak. A következő 36 repülőgépből álló szállítmány a fejlettebb Block 20-as konfigurációban készül, beleértve a PhantomStrike radart, a Sniper célzóberendezést, a Link 16-os adatkapcsolatot és az AIM-9X Sidewinder rakéták alkalmazási lehetőségét. A Block 20-as repülőgépek szállítása várhatóan még idén megkezdődik.

Már a PhantomStrike megjelenése előtt is egyre több kisebb méretű és tömegű repülőgép fedélzeti AESA radar volt elérhető a piacon. Valójában az ilyen típusú radarok elérhetősége miatt egyre inkább nemcsak harci repülőgépekbe, hanem szerződéses partnerek által üzemeltetett agresszor repülőgépekbe is beszerelik őket. Ilyen az izraeli gyártmányú Elta EL/M-2052, amelyet a Top Aces A-4N Skyhawk-jaiba és F-16-osaiba, valamint az Air USA BAE Hawks repülőgépeibe szerelték be.

A PhantomStrike alkalmas jelöltnek tűnik a légierő azon tervéhez is, hogy egy AESA radart szereljenek fel az X-62A tesztgépükre. Konkrétan a légierő azt állítja, hogy olyan léghűtéses radart keresnek, mint a PhantomStrike, amely kedvezőbb technikai felépítése révén jobban elterjedne, mint a Northrop Grumman AN/APG-83 SABR-radarja, amely folyadékhűtésű kialakítás.

Míg a Northrop Grumman a SABR-radart viszonylag könnyen integrálhatónak állította be, mivel egy teljesen önálló folyadékhűtéses rendszerrel rendelkezik, amelyet nem kell mélyen a gazdaplatformhoz kötni, a vállalat ezt a rendszert egy „nagyon kifinomult autóhűtőhöz” is hasonlította, ami viszont szükségtelen a PhantomStrike rendszeréből.

Összességében a Raytheon PhantomStrike radarja sokat ígér a csúcskategóriás képességek tekintetében egy kompakt és alacsony költségű csomagban. A radar első tesztrepülései megnyitják az utat a lengyel FA-50-es repülőgépekbe való integrációja előtt, és érdekes lesz látni, hogy a jövőben mely más platformok – vadászgépek és drónok – számára is elérhetővé válik.

Forrás: TWZ

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/05/06/elso_pillantas_a_usaf_uj_egyuttmukodo_vadaszdronjaira

Kép: J-17-es vadászgépre függesztett KG600 elektronikai harc berendezés; Pakistan Defence

Pakisztáni tisztviselők szerint kínai gyártmányú J-10 és JF-17 vadászgépek, valamint amerikai gyártmányú F-16 Viperek vettek részt a május 6-ról 7-re virradó éjszaka az indiai erőkkel vívott légi harcokban. Pakisztán elismerte a kínai gyártmányú PL-15E rakéták bevetését is. A pakisztáni hatóságok azt állítják, hogy 42 vadászgépük 72 indiai repülőgéppel ütközött meg, és a harc során öt ellenséges repülőgépet – három francia gyártmányú Rafale-t, egy orosz gyártmányú Szu-30MKI Flankert, egy orosz gyártmányú MiG-29 Fulcrumot és egy drónt – lőttek le.

Pakisztán állításai nagyrészt megalapozatlanok. A pakisztáni tisztviselők most nyilvánosságra hozták a radaradatokat és hangfelvételeket, de ezek nem ellenőrizhetők független vizsgálók által. Vizuális bizonyítékok vannak arra, hogy legalább egy indiai Rafale elveszett. Több jelentés is érkezett az indiai légierő veszteségeiről, meg nem nevezett amerikai, francia és indiai tisztviselőkre hivatkozva, de ezek nem értenek egyet a pontos számokkal és körülményekkel.

Röviden ennyi, amit tudni lehet a május 6-ról 7-re virradó éjszaka eseményeiről.

A lezajlott légiharc meglepte a szakembereket és a katonai repülés követőit. A Rafale SPECTRA védelmi rendszerére mindenki úgy gondolt, mint az egyik legjobbra a kategóriájában. Mi okozhatta a Rafale elvesztését?

A repülőgép fedélzeti radarzavarókat jellemzően önvédelmi zavarókként vagy támogató zavarókként osztályozzák. Az önvédelmi zavarók, ahogy a nevük is sugallja, a célpont kijelölésének és a célba vételnek a középső vagy késői szakaszában lévő ellenséges vadászgépek, vagy légvédelmi radarok zavarásával védik a vadászgépet, például célpontfelderítést, célkövetést vagy tűzvezetést végeznek a rakéta számára. Ezek a zavarók, amelyek jellemzően 1 GHz és 20 GHz közötti működési tartománnyal rendelkeznek, ellehetetlenítési és megtévesztési technikák kombinációját alkalmazzák, amelyek megakadályozzák, hogy a radar kövesse a célzott repülőgépet.

A támogató zavaró néhány szempontból különbözik az önvédelmi zavarótól. Magasabb sugárzási teljesítményt (ERP) biztosít, hogy fedezze a szétszórt támadó repülőgép köteléket, hogy az ellenséges radarok (repülőgép fedélzeti, földi) ne tudják észlelni és követni őket. Jellemzően az ellenséges integrált légvédelmi rendszer (IADS) alacsonyabb frekvenciájú korai figyelmeztető radarjainak és megfigyelő radarjainak kiiktatására is összpontosít, valamint kommunikációs zavarást használ a radarok közötti C2-kapcsolatok megzavarására. Egy támogató-zavaró repülőgép jellemzően egy fejlett rádió-elektronikai támogató rendszerrel (ESM) rendelkezik, amely sokkal nagyobb távolságból érzékeli, azonosítja és geolokálja az ellenséges radarokat, mint egy fedélzeti radarsugárzás figyelmeztető vevő (RWR) vagy egy önvédelmi zavaró ESM rendszer.

A közelmúltig az önvédelmi és a támogató zavarók szerepe (és kialakítása) meglehetősen elkülönült egymástól. A gallium-nitrid félvezető adó/vevő elemekkel működő ASEA zavarók megjelenésével azonban, amelyek nagyobb sugárzási teljesítményre képesek egy fókuszált nyalábban, a csapásmérő repülőgépekre telepített újabb önvédelmi zavarók elegendő energia leadására képesek nagyobb távolságból ahhoz, hogy korlátozott támogató zavaró szerepet töltsenek be. Ezenkívül a vadászrepülőgépeken található legújabb AESA radarok némelyike ​​képes önvédelmi zavarást biztosítani bizonyos frekvenciákon. A lényeg az, hogy az önvédelmi zavaró, a támogató zavaró és a radar közötti hagyományos különbségek némelyike ​​kezd elmosódni.

Tehát egy önvédelmi zavaró sugárzási teljesítménye általában alacsonyabb, (néhány 100 W) mint egy támogató zavaróé (10kW). A zavarónak olyan zavaróteljesítményt kell generálnia, amely nagyobb, mint a repülőgépről visszavert jel (RCS). Az önvédelmi zavarók általában a repülőgép sárkányszerkezetén belül helyezkednek el, míg a nagyobb teljesítményű támogató zavarók külső függesztményként kapcsolódnak a repülőgép rendszeréhez.

A Gripen E Arexis önvédelmi Electronikai Harc rendszere

Az Elektronikai Harc rendszer (Electronic Warfare; EW) három különböző szegmensre osztható: Electronic protection EP elektronikai védelem; Destruction of Enemy Air Defenses DEAD elektronikai támadás és Suppression of Enemy Air Defenses SEAD ellenséges légvédelem elnyomása, amelyhez belső érzékelőket és külső elemeket szereltek fel és végül az Electronic Support Measures ESM, amely lehetővé teszi a repülőgépek fenyegetéseinek megértését. Ezek mindegyike be van építve a Gripen E változatba és lehetővé teszik a rakétatámadás végrehajtásához megfelelő minőségű céladatok megszerzését, amelyek szükségesek, hogy a rakéta támaszkodhasson a megszerzett metaadatokra, vagy egy együttműködő repülőgép által biztosított metaadatokra.

A Gripen E a legújabb generációs Arexis EW rendszerrel van felszerelve, amely képes megbirkózni a legújabb fenyegetésekkel. „Ami korábban egyszerű volt, hogy a kommunikációs jelek nagyon alacsony frekvenciájúak, a radarok magasabb frekvenciájúak az megváltozik, a kommunikáció és a radarok közötti határok elmosódnak, a radarok megpróbálják álcázni magukat a kommunikációs jelek közé, így a helyzet egyre bonyolultabb. ” – mondja Mikael Corp, az EW értékesítési igazgatója.

A rendszer szférikus lefedettséget biztosít a repülőgép manővereitől függetlenül, széles sávban működik és a lehető leghamarabb digitalizálja a jeleket, betáplálja azokat a feldolgozó egységbe, amely mesterséges intelligencia alapú algoritmusokat használ az azonnali azonosításhoz és szükség esetén figyelmeztetéshez. A mesterséges intelligencia jelentős segítséget nyújt az azonosítási folyamatban: „hagyományosan az azonosítás paraméter alapú volt, de manapság, mivel a fenyegetések próbálnak elrejtőzni, nem csak a paramétereket, hanem a viselkedést is meg kell vizsgálnunk” – magyarázza Mikael Corp, és ebben az mesterséges intelligencia kulcsfontosságú elem.

Antennák a szárnyvégeken és a függőleges vezérsíkon

Egy másik előrelépés az AESA antennák használata, amelyek lehetővé teszik a szabványos antennákhoz képest nagyobb teljesítményszint irányítását: nem csak a nyaláb, a frekvencia és egyéb paraméterek vezérlését, több nyaláb létrehozását, gyors frekvenciaváltást tesznek lehetővé, hanem finom degradációt is biztosítanak. Mikael Corp szerint a Gripen E-ben alkalmazott integrált megoldás biztosítja a legjobb pontosságot a cél iránymeghatározás módban, köszönhetően a szárnyvégekre és a függőleges vezérsíkra szerelt számos antennának (ezek száma titkos), lehetővé téve a fázisváltozás mérését.

A Gripen E-n a szárnyvégek alakja és mérete megváltozott, nagyobbak, mint a Gripen C-n így nagyobb szenzorok és nagyobb teljesítményű berendezések voltak elhelyezhetők. Az rádióelektronikai támogatási intézkedések (ESM) – katonai hírszerzési adatok nyújtása elektromágneses megfigyelő és gyűjtő eszközök széles skáláján keresztül, időszerű betekintést nyújt a döntéshozóknak a rádióelektronikai védelem, a rádióelektronikai támadás vagy más elektronikai hadviselési rendszerek felhasználásába.

Az Arexis európai felhasználói

A Saab megrendelést kapott az Airbus Defence and Space-től Arexis elektronikai hadviselés (EW) szenzorcsomagjára, jelentette be a svéd vállalat 2024. március 26-án.

A rendszert a német védelmi beszerzési hivatal 2023 júniusában választotta ki a Luftwaffe Eurofighter Elektronischer Kampf (EK) repülőgépének felszerelésére, amelyből 15 példányt vásárolnak be Eurofighter EW változatként a Luftwaffe Tornado Electronic Combat/Reconnaissance (ECR) repülőgépeinek helyettesítésére. A 15 Eurofighter EK-változat beszerzését a német Bundestag költségvetési bizottsága 2023 novemberében hagyta jóvá.

Az Arexis rendszereket a 2024-2026 közötti időkeretben szállítják, a szerződés értékét nem hozták nyilvánosságra. Az Arexis EW szenzorcsomagot a Helsing német partner támogatja, amely mesterséges intelligencia (AI) funkciókkal látja el a rendszereket. A legújabb szenzorokkal és önvédelmi képességekkel rendelkező Arexis programcsomag lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy összetett és zsúfolt elektromágneses környezetben észlelje, megkeresse és azonosítsa a radarsugárzókat. Moduláris jellegű, szinte bármilyen modern légiharci platformhoz illeszthető.

Micael Johansson, a Saab vezérigazgatója és elnöke elmondta: „A légi fedélzeti platformok elektronikai hadviselési rendszereinek fejlesztésében szerzett szilárd tapasztalatunk és az Airbusszal való hosszú távú együttműködésünk kulcsfontosságú lesz az Eurofighter EK német légierőhöz való eljuttatásában. A fejlett hardvert és a mesterséges intelligencia-kompatibilis szoftvert ötvözve az Arexis szenzorcsomag a következő évtizedekben jövőbiztos elektronikai hadviselési képességekkel erősíti a német védelmet.

Az Arexis, az ALQ-99 és Barracude elektronikai harc berendezések közötti különbségek

Arról nincs információ, hogy a Gripen E vadászgép, vagy elődje biztosított volna bárkinek is kíséret során támogató elektronikai zavarást. Elképesztő látni a Gripen-E kiváló EW csomagjának a képességeit. Igen, radarja GaN adó/vevő modulokkal készült, amelyek 4-7-szer nagyobb teljesítmény-sűrűséget tesznek lehetővé a GaAs adó/vevő modulokhoz képest (és ez az oka annak, hogy ezek a félvezetők egyre gyakrabban jelennek meg az elektronikai rendszerekben). A Gripen-E EW csomagja még GaN modulokkal is néhány száz wattos zavaró teljesítményre korlátozódik. Összehasonlítva a Typhoon GaAs modulokkal rendelkező szárnyvégen elhelyezett zavaró berendezései 50 wattos kimenettel rendelkeznek.

A ~200 – 400 Watt meglehetősen jelentős egy önvédelmi zavaró berendezésnél, de közel sincs a különálló EW-platformokon szállított támogató zavaró függesztmények teljesítményéhez, még kevésbé az F-35-ös EW-képességéhez. Az EA-18G Growler ALQ-99-es konténereiben lévő zavaró berendezés csúcsteljesítménye 11 kW, és egy Growler egyszerre akár 5 darab ALQ-99-est is képes szállítani.

Az F-35 esetében az APG-81-es radar a Barracuda EW csomag elsődleges jelsugárzója. A radar puszta látószöge hatalmas előnyt biztosít az F-35-nek a teljesítmény tekintetében. Az APG-81-es 10-szer hatékonyabb sugárzott teljesítményt ad az F-35-nek, mint az ALQ-99-el rendelkező EA-18G Growler.

Az F-35-ös radarja 2°-os sugárszélességgel rendelkezik, szemben az ALQ-99-hez hasonló zavaró konténerrel, amelynek valahol 40° körül van a sugárszélessége, ami azt eredményezi, hogy a Growler zavaró jele 20-szor nagyobb területen oszlik el. A különbség akkora, hogy ha az F-35-ös radarja a csúcsteljesítményének töredékét tudná használni, még mindig többszöröse a célra sugárzott zavaró ereje, mint az EA-18G Growlernek.

A kínai J-10C vadászgép KG600 elektronikai harc berendezése

A pakisztáni védelmi miniszter szerint a Pakisztáni Légierő J-10CE vadászgépei KG600 konténerezett elektronikai harc berendezése képes volt zavarni a Kashmir légterében járőröző indiai légierő orosz és francia vadászgép fedélzeti radarberendezését és kommunikációját. Mivel a kínai haditechnikai eszközökről nem állnak rendelkezésre információk, csak annyi ismert, hogy a KG600 egy függesztett konténeres, ezért vélhetően támogató zavaró berendezés, amelynek a teljesítménye 10 kW körül lehet.

A Rafale SECTRA védelmi rendszere

A Spectra 3 radarjel érzékelő antennával rendelkezik, amelyek közül kettő előre néz, egy pedig a hátra.

A Rafale Spectra önvédelmi berendezése, hasonlóan más 4. generációs vadászgéphez fázisvezérelt adóegységeket használnak a zavaráshoz, és mint minden más belső elektronikai hadviselés eszköz, csak önvédelemre szolgálnak, ezért a teljesítménye néhány 100 W körüli.

Az önvédelemhez használt elektronikai hadviselés eszközök, mint például a Spectra, nagymértékben támaszkodnak a megtévesztő zavarásra, mint például a Digitális Rádiófrekvenciás Memória (Digital Radio Frequency Memory; DRFM), amely hatékony a legtöbb fenyegetéssel szemben, de nagyrészt hatástalan a modern AESA radarokkal szemben, amelyek szélessávú zavarást igényelnek.

A DRFM digitalizálja a vett jelet, és egy koherens másolatot tárol a digitális memóriában. Szükség szerint a jelet lemásolja és újraküldi. Mivel az eredeti jel koherens reprezentációja, az adó radar nem lesz képes megkülönböztetni azt más, általa vett és célpontként feldolgozott legitim jelektől.

A Spectra az 5. generációs tervezés bizonyos aspektusait valósítja meg, mivel erősebb, mint a korábbi radarjel érzékelők.

Ha a kínai gyártmányú KG600 nem önvédelmi, hanem támogató típusú zavaró berendezés és nagyságrenddel nagyobb teljesítményű zavarást alkalmazott, elképzelhető, hogy a Rafale RBE2 radarját blokkolni tudta, védtelenné téve a Rafale vadászgépet.

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/01/08/a_bae_systems_felkeszul_az_f-15-os_harci_gepek_elektronikai_hadviselesi_keszletenek_a_szeriagyartasa

 https://aviatika.blog.hu/2024/08/29/uj_zavaro_kontenerekkel_szerelik_fel_az_ea-18g_growler_elektronikai_harc_repulogepeket

Kép: Northrop Grumman elképzelése a rakétahordozó vadászdrónról

Az Egyesült Államok Légiereje egy olyan új légiharc rakétát keres, amely viszonylag olcsó, nagy sebességű és elég kicsi ahhoz, hogy az új Együttműködő Harci Repülők (Collaborative Combat Aircraft; CCA), más néven drónok szállíthassák őket. Az amerikai hadsereg most általánosságban méri fel a légiharc rakétákkal kapcsolatos jövőbeli igényeit, így a lopakodó repülő eszközök (vadászgépek, drónok) belső rekeszeiben szállítandó kisebb méretű támadóeszközökre vonatkozó igényt. Úgy tűnik, hogy ez az első olyan program, amely konkrét követelményt tartalmaz a drónok felfegyverzésére.

A floridai Eglin Légibázis Fegyverzeti Igazgatósága által május 2-án közzétett információ kérés (RFI) részleteket tartalmaz arról, hogy mi iránt érdeklődik a légierő. Konkrétan az információ kérés az iparág lehetőségeit vizsgálja egy alacsony költségű, nagy sebességű légiharc rakéta szállítására, két különböző méretben. Az egyik rakéta formai követelménye hasonló lesz a jelenleg is szolgálatban lévő AIM-120 AMRAAM-hoz, „hogy alacsony költségű megoldást biztosítson maximális hatótávolsággal”. Ez várhatóan az F-16-os és az F-15E vadászgépek rakétája lesz, és tükrözi az amerikai hadsereg szélesebb körű ambícióját a nagyobb hatótávolságú légvédelmi rakéták (AAM) telepítésére, különösen a Kína által jelentett fenyegetés fényében.

Talán érdekesebb az információ kérésben felvázolt második rakéta, amelytől azt várják, hogy szintén egy olcsó fegyver, de fele akkora legyen mint egy AMRAAM, amellyel megduplázhatják a repülőgépekre függeszthető rakéták mennyiségét, miközben maximalizálják a hatótávolságot a tervezés során. A megnövelt mennyiségre való utalás egy másik aktuális aggodalomra utal, nevezetesen a vadászgépek tárhelyének méretére, azaz a viszonylag kis számú légiharc rakétára, amely jelenleg függeszthető a belső rekeszekbe, és egy erősebb ellenféllel való konfliktusban könnyen elmaradhat a követelményektől.

Ugyanakkor a kisebb rakéta alkalmas lenne a drónok felfegyverzésére is, bár az információ kérés megjegyzi, hogy más indítóplatformokat is fontolóra vesznek, beleértve a LongShot drónt is, amelyet kifejezetten légi indítású, drónrepülőgépként fejlesztenek, amely képes légiharc rakéták indítására. Ezen rakéták földi indítását is fontolóra veszik.

Az Egyesült Államok Védelmi Fejlett Kutatási Projektek Ügynöksége (FRA) a General Atomics vállalatot bízta meg egy légi indítású, pilóta nélküli repülőgép megépítésével a LongShot program részeként, amely képes levegő-levegő rakéták kilövésére.

A LongShot program célja a légi harci műveletek paradigmájának felforgatása egy pilóta nélküli, levegőből indítható jármű bemutatásával, amely képes a jelenlegi légiharc rakéták alkalmazására, jelentősen növelve a harci hatótávolságot és a küldetés hatékonyságát. Ez a drón rugalmasságot biztosíthat a vadászgépeknek és bombázóknak a nagyobb távolságokon történő légi fenyegetések leküzdésében.

A célpontok tekintetében az információ kérés elsősorban negyedik generációs repülőgépeket határoz meg, valamint nagy repülőgépeket, mint légi korai figyelmeztető és irányító platformokat, bombázókat és tanker gépeket. Ez azt jelzi, hogy a légierő által keresett rakéták az alacsony költségek mellett a hatótávolságot helyezik előtérbe a rakéták agilis manőverező képessége helyett.

Az információ kérés összesen 1000 darab rakéta gyártási kapacitását határozza meg, legkésőbb a vállalkozó kijelölésétől számított 24 hónapon belül. A program teljesen összeszerelt formában szállított rakétáról szól, kivéve néhány gyorsan csatlakoztatható alkatrészt, mint a szárnyakat és a kormányfelületeket. A program célköltsége nem haladja meg a 250 000 dollárt. Ez ellentétben áll egyetlen AIM-120D AMRAAM valamivel több mint 1 millió dolláros árával, vagy egy rövid hatótávolságú AIM-9X Sidewinder körülbelül 450 000 dolláros árával.

Amennyiben egy terv kiválasztásra kerül, és az eljut a gyártási fázisba, az Egyesült Államok kormánya egy olyan ütemtervet javasol, amely két hat hónapos tervezési ciklust, majd egy 12 hónapos gyártási ciklust tartalmazna.

Az információ kérés azt is kimondja, hogy a javasolt rakétaterveknek nyitott rendszer-architektúrát, lehetőség szerint kiforrott hardvert kell tartalmazniuk, beleértve a keresőtechnológiát is, azzal a lehetőséggel, hogy adatkapcsolatot lehessen létrehozni a hordozórakétával való kommunikáció számára ha szükséges. Egy nagy hatótávolságú rakéta esetében a kétirányú adatkapcsolat előfeltételnek tűnik, amely lehetővé teszi a fegyver számára, hogy pályája közbeni célfrissítéseket kapjon, vagy legyen átirányítható új célra.

A légierő maximálisan preferálja a meglévő alkatrészek felhasználását, ahol az lehetséges.

Bizonyos szempontból az információs kérés legkevésbé meglepő aspektusa a légierő nagy hatótávolságú légiharc rakétákra vonatkozó követelménye, bár ennek paraméterei nincsenek pontosan meghatározva.

Az AMRAAM legújabb AIM-120D-3-as változatának hatótávolsága titkosított, de egyes források szerint legalább 160 km az indítás feltételeitől függően.

A légierő és a haditengerészet már közösen fejleszti az AIM-260-ast, egy új légiharc rakétát, amelynek célja, hogy sokkal nagyobb hatótávolságot biztosítson, mint a jelenlegi AMRAAM, valamint más új és továbbfejlesztett képességeket is. Fontos, hogy az AIM-260-as (hatótávolsága legalább 200 km) egy olyan rakétát eredményez, amelynek méretei hasonlóak az AIM-120-hoz. Időközben, talán hiánypótlásként az AIM-260-as érkezéséig, vannak jelek arra, hogy az AMRAAM-nak egy új AIM-120E változata fejlesztés alatt állhat, ismét megnövelt hatótávolsággal.

A haditengerészet a közelmúltban egy alternatív magoldást is kidolgozott egy nagyon nagy hatótávolságú légiharc rakéta alkalmazására, legalább korlátozott mértékben, bevezetve a Standard Missile-6 (SM-6) légi indítású változatát AIM-174B megnevezés alatt. Ennek a rakétának a hatótávolsága (legalább 240 km) titkosított, de jóval meghaladja az AIM-120D-ét.

Eközben aggodalomra ad okot, hogy az ellenséges légvédelmi rakéták 2050-re akár 1600 kilométeres hatótávolságból is fenyegetést jelenthetnek az amerikai légierő gépeire.

A légiharc rakéták méret-csökkentésének egyik módja a kontakt találat koncepció alkalmazása lenne, ahol eltávolítanák a rakéta harci részét, hogy maximalizálják a rakétatestben elhelyezhető hajtóanyag mennyiségét.

Az információ kérés alacsony költségű légiharc rakéta iránti felhívása összhangban van a rakéták elérhetőségével és a termelés gyors, megfizethető felpörgetésének lehetőségével.

A légierő nagy figyelmet fordított az alacsony költségű légi járművekre, amelyek viszonylag olcsó cirkálórakétákká fejlődhetnek, beleértve a kiválasztott típusok gyártásának felfuttatására vonatkozó terveket a Pentagon Replicator programjának segítségével. Összességében az amerikai hadseregnél egyre nő a kereslet az olcsóbb rombolóeszközök iránt, és logikus, hogy ez a jövőbeli légiharc rakéták esetében is kulcsfontosságú tényező lesz. A rakéták elfogásonkénti költségének növekvő problémáját emelte ki a Vörös-tengeren történt közelmúltbeli drón- és cirkálórakéta elfogások eredménye. Az ilyen nem manőverező légicélok esetében nincs szükség csúcskategóriás, agilis légiharc rakétákra.

Ami a szükséges méret tényezőt illeti, legalábbis a kisebb rakéták esetében, ez sok szempontból a követelmény legérdekesebb része.

Ahogy korábban említettük, a légierő harci repülőgépeinek belső rekeszmélységével kapcsolatos aggodalmak már egy ideje fennállnak, bár a közel-keleti harci műveletekben szerzett közelmúltbeli tapasztalatok további lendületet adtak az ebbe az irányba mutató fejlesztéseknek.

Az F-35-ös lopakodó vadászgép gyakran szerepelt a fegyverrekesz méretével kapcsolatos viták középpontjában, mivel mindössze négy AMRAAM rakéta szállítására képes. Ez nyilvánvalóan elégtelen, így a probléma az F-35A és C változatoknál a Sidekick rakéta-adapter kifejlesztéséhez vezetett, hatra növelve a repülőgép által a rekeszben szállítható AMRAAM rakéták számát.

Azonban sem az F-35-öst, sem az F-22-est nem említik az információ kérésben, az új rakétákat csak az F-16-os és az F-15E számára kérték. Figyelembe véve azonban, hogy a két rakéta közül még a nagyobbik is azonos méretű lesz az AMRAAM-mal, valószínűnek tűnik, hogy ezek a rakéták a lopakodó vadászgépekben is hordozhatók lennének.

A lopakodó vadászgépek esetében vonzó lenne, hogy sokkal közelebb kerüljenek az ellenséges repülőgépekhez az elfogás során. Kombinálva a lopakodási képességet a nagyobb mennyiségű, de kisebb hatótávolságú rakétával, pozitív végeredményt jelentene. Az információs kérelemben az F-15EX sem szerepel, de hatalmas teherbírásával a kétszer annyi légiharc rakéta szállításának lehetősége fele árért valószínűleg nagyon csábító lenne.

A légierő érdeklődése a kisebb méretű légiharc rakéták iránt már egy ideje ismert.

2019-ben a Raytheon bemutatta új közepes hatótávolságú rakétáját, a Peregrine-t, amely nagyjából feleakkora, mint az AMRAAM. Állítólag a Peregrine teljesítménye egyenértékű, sőt bizonyos esetekben jobb a régebbi rakétánál. Ami ugyanilyen fontos, az új fegyver lehetőséget kínált arra, hogy megduplázza a lopakodó (F-35, F-22) vadászgépek belső rekeszében szállítható rakéták számát.

Még ezt megelőzően a Lockheed Martin a 2010-es évek elején egy nagyon hasonló, mini, látótávolságon túli légiharc rakétát fejlesztett, a Cudát, de az évtized végére ez a rakéta eltűnt a vállalat marketingjéből.

A közelmúltban, 2022-ben a légierő bejelentette, hogy egy vadászgépről tervezi tesztelni az új moduláris kialakítású fejlett rakétát. Ezt megelőzően megerősítést nyert, hogy a Boeing szerződést kapott kompakt és nagyon nagy hatótávolságú légiharc rakéták kifejlesztésére, amelyek ugyanazon moduláris rakétakoncepció alapján készülnek.

E fejlemények óta rengeteg munka folyik a „Loyal Wingman” drónokon, beleértve a légierő jelenlegi fegyveres drónprogramját is, amelyek közül legalább néhány, olyan drónokon alapul, amelyek képesek légiharc rakétákat, valamint egyéb támadóeszköz készletet szállítani. Légiharc kontextusban a fegyveres drónok szorosan együttműködnek majd a humán irányítású vadászgépekkel, jelentősen kiterjesztve azok hatótávolságát, miközben fokozzák a támadás hatékonyságát és a túlélőképességet.

Jelenleg a fegyveres drónok elsődleges feladata a vadászgépek támogatása „rakéta teherszállítóként”, amit a General Atomics YFQ-42A és az Anduril YFQ-44A (FQ-Fighter Drone; az Y-jelölés a fejlesztési státuszra utal) megnevezései is tükröznek. A légierő 2023-ban kijelentette, hogy fel kívánja gyorsítani a jövőbeli AIM-260-asok gyártását, hogy a vadászgépek ellátása mellett elegendő rakéta álljon rendelkezésre a fejlesztés alatt álló drónflottái felfegyverzésére.

Nem világos, hogy ez a terv megváltozott-e mára, vagy a prioritások tolódtak el. Talán az AIM-260-as elsődleges felhasználói az F-35-ös és F-22-es vadászgépek lesznek, majd további rakétákat a drónok és más platformok ellátására terveznek.

A légierő 100 … 150 darab 1. fázisú drón beszerzését tervezi, de a múltban azt nyilatkozta, hogy végül legalább 1000 vadász drónt szerezhet be a program végéig. Ez még a Longshot drón felfegyverzésének figyelembevétele előtti állapotot jelent, amelyet kifejezetten légiharc „rakéta teherszállítónak” fejlesztenek.

Bár még nem tudni, a légierő miként használja fel információ kérésből származó adatokat, és hogy az majd prototípusokhoz, és sorozatgyártású rakétákhoz vezet-e, de aláhúzza a haderő azon elképzelését, hogy a drónok fegyverplatformként szolgáljanak a vadászgépek, köztük a jövőbeli F-47-es vadászgépek támogatására.

Nagy kérdés, hogy mindezeket a drónokat elegendő légiharc rakétával lássák el, még akkor is, ha mindegyiknek csak viszonylag korlátozott a fegyverhordozó kapacitása.

Ugyanakkor az információ kérés nagy hatótávolságú, csökkentett méretű és alacsony költségű légiharc rakétákra való összpontosítása is nagyban utal a hadsereg jövőbeli elképzeléseire ebben az osztályban.

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/05/06/elso_pillantas_a_usaf_uj_egyuttmukodo_vadaszdronjaira

https://aviatika.blog.hu/2025/03/22/a_boeing_nyerte_a_legiero_kovetkezo_generacios_legi_dominancia_vadaszgep_ngad_szerzodest

 https://aviatika.blog.hu/2025/03/06/az_f-22_raptor_pilotak_vegre_megkapjak_a_sisakra_szerelheto_kijelzoket

Kép: Az Anduril YFQ-44A drónja; USAF

Az Anduril YFQ-44A vadászdrónja

Az amerikai légierő és az Anduril bemutatta az YFQ-44A drón, más néven Fury gyártásra kész példányát. A General Atomics is közzétett egy új képet az YFQ-42A-ról, de nem világos, hogy a vállalat egy repülésre kész prototípust mutat-e a képen. Mindkét drónt a légierő Együttműködő Harci Repülőgép (Collaborative Combat Aircraft; CCA) programjának 1. fázisa (Increment 1.) keretében fejlesztik.

A légierő ma bejelentette, hogy megkezdte a CCA tervek 1. fázisában fejlesztett drónok földi tesztelését, amelyek várhatóan még idén felszállnak. A szolgálat azt is bejelentette, hogy a kaliforniai Beale légibázis ad otthont az első drón Repülőgép Felkészítő Egységnek (Aircraft Readiness Unit; ARU).

David Allvin tábornok, az amerikai légierő vezérkari főnöke kedden a közösségi médiában azt mondta, hogy küszöbön áll egy fontos bejelentés a CCA programmal kapcsolatban. A légierő tavaly a General Atomics és az Anduril vállalatokat választotta ki az 1. fázisban kifejlesztett drónok prototípusainak gyártására. A szolgálat márciusban jelentette be a két új vadászrepülő-drón, röviden vadászdrón FQ-megnevezését.

Tehát hivatalosan is megkezdődött a CCA programban fejlesztett drónok földi tesztelése. „Ez egy hatalmas mérföldkő és egy újabb lépés az első repülés és a légierőhöz való gyors leszállítás felé” – jelentette ki Allvin tábornok az X-en közzétett bejegyzésében. „Ezek a pilóta nélküli vadászgépek kemények lesznek!” – állította a tábornok.

A földi tesztek megkezdése kulcsfontosságú mérföldkő a drónprogram 1. fázisa számára. Ez a fázis áthidalja a szakadékot a tervezés és a repülés között, csökkenti a biztonsági kockázatokat, növeli a bizalmat, és lefekteti az alapokat a sikeres első repüléshez és vadászgépként való alkalmazáshoz.

A drónok földi tesztelési fázisa magában foglalja az YFQ-42A és YFQ-44A reprezentatív tesztjárművek – amelyeket a General Atomics, illetve az Anduril fejlesztett ki – szigorú értékelését a meghajtási rendszerekre, az avionikára, az autonómia integrációjára és a földi irányítási interfészekre összpontosítva. Ezek az értékelések minősítik a teljesítményt, visszacsatolást adnak a jövőbeli tervezési döntésekhez, és felkészítik a rendszereket az idei évben végrehajtandó későbbi légi tesztelésre.

Korábban csak az YFQ-42A és az YFQ-44A modelljeit és látványterveit mutatták be nyilvánosan. Különösen érdekes az YFQ-44A prototípus reprezentatív változata ma.

A tesztdrón orra tetején egy előre néző kamerarendszerrel rendelkezik, amelyet korábban nem mutattak a látványterveken és a terv makettjein. Az Anduril vállalat képviselője elmondta, hogy jelenleg nem tud részleteket közölni a drón küldetési rendszereiről, de egy orra szerelt kamera legalább vizuális bemeneteket biztosítana az irányításhoz és a helyzetismerethez a kezdeti tesztelés során. A sorozatgyártású repülőgép félautonóm (közel autonóm) működésű lesz, tehát a repülőgépet hagyományos értelemben véve nem irányítja távolról ember. Az YFQ-44A orra elejére egy repülési tesztadat-szondát is telepítettek, ami gyakori az első repülésre készülő repülőgépeken és a repülési tesztek kritikus szakaszaiban.

Az YFQ-44A orra tetején elhelyezett infravörös kereső- és követő (IRST) érzékelővel is rendelkezhet. Az Anduril tavaly bemutatta az Iris nevű passzív infravörös érzékelő családot. Az Iris érzékelő rendszert elsősorban hagyományos vadászgépen és drón-repülőgépeken való használatra szánják, amely a vállalat szerint rakétaközeledés jelző vagy célzórendszerek részeként is felhasználható lenne. Azt is érdemes megjegyezni, hogy egy IRST érzékelő korábban már megjelent hasonló helyen az egyik ausztrál MQ-28 Ghost Bat drónon. A passzív érzékelő képességek, beleértve az IRST-ket is, várhatóan a jövőbeli drónok kulcsfontosságú jellemzői lesznek, és a légierő ezeket a képességeket más drónokon is tesztelte a programhoz kapcsolódó szélesebb körű munka részeként.

Új pillantást vethetünk az YFQ-44A levegő-szívócsatornájára is, amelynek hangsúlyosabb szögletes alakja van, mint amit korábban láttunk. A kialakításnak van néhány kevésbé látható (lopakodó) jellemzője, beleértve az előredöntött éleket is. Tisztán látható a drón háromkerekű futóműve és a gondolák, az orrfutómű-gondola ajtaja egyértelmű trapéz alakú, ami a lopakodó kialakításra utal. A törzs tetején látható néhány borításba beágyazott antenna, két Pitot-cső valamint egy kiegészítő levegőbeömlő. Van legalább egy további kis, vélhetően hűtőlevegő beömlő, valamint egy nyitott rész, az orr-rész oldalán.

Az Anduril vállalat Fury néven is ismert formatervezése a 2010-es évek végére és a Blue Force Technologies nevű vállalatra vezethető vissza. 2023-ban az Anduril felvásárolta a Blue Force Technologies vállalatot.

„Ma, mindössze egy évvel azután, hogy az Andurilt kiválasztották a CCA program reprezentatív prototípusainak gyártására, a Légierő bejelentette, hogy az Anduril YFQ-44A repülőgépe megkezdte a földi tesztelést” – mondta Dr. Jason Levin, az Anduril Air Dominance & Strike alelnöke egy nyilatkozatban. „A tervek szerint idén nyáron repülni fog az YFQ-44A.”

Az Anduril és az Egyesült Államok Légiereje közösen úttörő szerepet játszik egy új generációs félautonóm vadászdrón kifejlesztésében, amely alapvetően alakítja át a légiharcot. Az YFQ-44A nagy teljesítményű, tömeggyártásra alkalmas és megfizethetőbb vadászgép képességet biztosít, amely nagy sebességgel és megfelelő mérettel rendelik, hogy mindig a fenyegetések előtt járjon. A bizalomépítés alapvető fontosságú minden esetben, amikor új képességek jelennek meg a harceszközök alkalmazásában. Azzal, hogy az YFQ-44A drónt példátlan gyorsasággal szállítják, biztosítják a szolgálat számára, hogy bőséges lehetősége legyen kísérletezni és kiépíteni a bizalmat, mert az együttműködő fegyveres drónok az évtized vége előtti operatív alkalmazásra kerülnek.

A General Atomics YFQ-42A vadászdrónja

A General Atomics közzétett egy új képet az általa fejlesztett YFQ-42A drónról, amely nagyrészt a vállalat által korábban kínált dizájnnal kapcsolatos nézeteket tükrözi. Úgy tűnik, hogy az orr alatt egy új idom látható. A dizájn felhasználja a vállalat által az XQ-67A-val egy pilóta nélküli repülőgéppel eddig elvégzett munkát, amely már repülőképes, és amelyet eredetileg a légierő Fedélzeten Kívüli Érzékelő Állomás (Off-Board Sensing Station; OBSS) programjához fejlesztettek ki.

Az OBSS programból kikerülő pilóta nélküli repülőgépek elosztott érzékelő platformként használhatók. A légierő az elosztott érzékelő hálózatok használata felé halad a szélesebb körű Fejlett Harcirányítási Rendszer (Advanced Battle Management System) programjának részeként. Egy ilyen keretrendszerben különféle típusú pilóta nélküli platformok használhatók a magas fenyegetettségű területeken harctéri információk gyűjtésére és ezen információk továbbítására más eszközökhöz vagy parancsnoki központokhoz, amelyek ezen információk alapján hozhatnak döntéseket, vagy megoszthatják azokat további erőkkel.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy az OBSS-szerű drónrendszerek hálózatba kapcsolásával hatalmas területeket lehet rövid idő alatt megfigyelni, ami gyors hírszerzési és célzási képességeket biztosít. Ha egy drón elveszett, a raj valós időben optimalizálhatja magát, hogy kompenzálja a kiesett drónt és biztosítsa a folyamatos megfigyelés fenntartását. Ezt az elosztott képességet a háborúban játékszabályokat megváltoztatónak tekintik, és több fronton is törekednek a fejlesztésére.

„A CCA program úttörő korszakot jelent a harci repülésben, amellyel továbbra is a tervek szerint haladunk az YFQ-42A tesztelésével és repülésével az elkövetkező hónapokban” – mondta David R. Alexander, a General Atomics Aeronautical Systems, Inc. részlegének elnöke egy nyilatkozatban. Az elmúlt három évtizedben a GA-ASI több mint két tucat különböző pilóta nélküli repülőgéptípust fejlesztett ki az Egyesült Államok és szövetségesei számára, köztük több ma is repülő pilóta nélküli harci repülőgépet, melyek közel 9 millió repült órát teljesítettek összesen.

Alexander megjegyezte, hogy vállalata egy teljes méretű YFQ-42A modellt fog bemutatni egy közelgő közösségi rendezvényen a Beale Légierő Bázison, tovább hangsúlyozva a bejelentett döntést fontosságát.

Az együttműködő fegyveres drón-képességek működőképessé tétele felé tett további előrelépést demonstrálva a Légierő Minisztériuma a kaliforniai Beale Légibázist választotta a drón Repülőgép Készenléti Egység (ARU) elhelyezésére alkalmas preferált légibázisnak. Az ARU küldetése, hogy harci repülőgépeket tartson készenlétben, amelyek „egy pillanat” alatt világszerte bevethetők – áll a Légierő közleményében. A drónok félig autonóm jellegűek, így az ARU-gépeinek nem kell jelentős számú napi repülést végrehajtaniuk a készenlét fenntartása érdekében. A repülőgépeket minimális repülési időt teljesítve repülésre kész állapotban tartják, így a flotta támogatásához szükséges pilóták száma lényegesen alacsonyabb lesz, mint más fegyverrendszerek esetében.

A Beale légibázis jelenleg a Légierő U-2S Dragon Lady kémrepülőgép flottájának központjaként szolgál, de a gépeket a jövő évben nyugdíjazni kívánják. 2022 előtt a bázis adott otthont a szolgálat RQ-4 Global Hawk drónok nagy részének is. Az utóbbi években a program a legénység nélküli repülőgépek fejlesztésével is összefüggésbe hozható, egy rendkívüli titkosítású, extrém lopakodó képességű és nagy magasságban repülő drónnal, amelyet általában RQ-180-ként emlegetnek, bár a program jelenlegi állapota nem világos.

Az ARU bázissal kapcsolatos bejelentése különösen jelentős, tekintve azokat a fő kérdéseket, amelyekre a légierőnek, valamint az amerikai tengerész-gyalogságnak és az amerikai haditengerészetnek még mindig választ kell adnia azzal kapcsolatban, hogy a jövőbeli drónokat hogyan integrálják a tágabb haderő struktúráikba. További kérdés, hogyan üzemeltetik és tartják fenn a legalapvetőbb szinteken, nem is beszélve arról, hogyan lehetne őket a tényleges harcban felhasználni.

Brannon tengerészgyalogos ezredes nemrég arról beszélt, hogy továbbra is nagy kihívást jelent a drónok és a humán irányítású vadászgépek közvetlen közelben történő közös repülése anélkül, hogy ütköznének. Brannon egy tengerészgyalogsági szervezet, a Cunningham Group vezetője, amelynek feladata a szolgálat átfogó jövőbeli repülési víziójának kidolgozása.

A légierő már létrehozott egy Kísérleti Műveleti Egységet (Experimental Operations Unit; EOU) a nevadai Creech légibázison, hogy segítsen a drónműveletek koncepcióinak és a kapcsolódó taktikáknak, technikáknak és eljárásoknak a fejlesztésében és finomításában. A szolgálat évek óta különféle humán irányítású és pilóta nélküli repülőgépeket használ drón-helyettesítőként.

„A versenyképes 1. fázisú drónok gyártásáról szóló döntés várhatóan a 2026-os pénzügyi évben várható” – közölte a légierő, de továbbra is kérdések merülnek fel a szolgálat drónbeszerzési terveivel kapcsolatban. A légierő tisztviselői a múltban azt mondták, hogy legalább 100 … 150 darab 1. fázisban gyártott drón vásárlása lehetséges. A szolgálat további drónok beszerzését is tervezi később. A 2. fázisban fejlesztett drónok várhatóan jelentősen eltérő követelményeit most véglegesítik.

„Gyorsan haladunk, mert a vadászoknak szüksége van erre a képességre” – mondta Allvin tábornok. A drónok alkalmazásának a célja, hogy döntő előnyt biztosítsanak egy erős ellenséges környezetben. A program innovatív tervezési és beszerzési stratégiákon keresztül felgyorsítja a harctéri felkészülést, és mindkét szállító eléri vagy meghaladja a kulcsfontosságú mérföldköveket. Ezek a repülőgépek segítenek nekünk abban, hogy a készenlétet műveleti dominanciává alakítsuk.

Az 1. fázisú drónok egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy valóban felszálljanak a levegőbe.

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/03/09/a_usaf_hivatalosan_vadasz_dron_nevet_adta_az_uj_egyuttmukodo_harci_dronjainak

https://aviatika.blog.hu/2025/01/29/az_egyesult_allamokban_sikeresen_demonstraltak_az_f-35-os_mesterseges_intelligencia_mi_kompatibilis_

https://aviatika.blog.hu/2024/11/20/egyuttmukodo_harci_dronok_beszerzeserol_dontott_az_usaf_a_tesztelesi_folyamat_fellenditesere

 https://aviatika.blog.hu/2024/11/14/az_egyesult_allamok_uj_haditengereszet_repulogepei_megvaltoztatjak_a_kozel-keleti_muveletek_vegrehaj

Egy a Tempest vadászgép jövőbeli követelményeinek meghatározásáért felelős tiszt szerint a fejlesztési program legfontosabb prioritása a nagy hasznos terhelés, ami nagyjából kétszerese lehet az F-35A lopakodó vadászgépének. Ugyanakkor a légierő igazán extrém hatótávolságot vár az új repülőgéptől, potenciálisan elegendő belső üzemanyaggal ahhoz, hogy légi utántöltés nélkül legyen képes átrepülni az Atlanti-óceánt. Ezen követelmények alapján elképzelhető a 6. generációs lopakodó vadászgép mérete és képességei, amellyel párhuzamba állíthatók az Egyesült Államok Légierejének aggodalmai is a Boeing F-47-es fejlesztésével kapcsolatban.

Az Egyesült Királyság Védelmi Minisztériumának Követelmény- és Koncepciócsoportját vezető tiszt osztotta meg a fenti információkat. Ennek a csoportnak a feladata meghatározni, azokat a képességeket, amelyekre a Tempestnek szüksége van ahhoz, hogy megfeleljen a Királyi Légierő változó operatív követelményeinek.

A Globális Légiharc Program (Global Combat Air Program; GCAP) keretében fejleszti az Egyesült Királyság a Tempest következő generációs vadászgépet Olaszországgal és Japánnal együtt. Meglehet, hogy amikor a gép szolgálatba áll, nem feltétlenül fogják Tempestnek nevezni, bár ez még mindig a legvalószínűbb névnek tűnik a Királyi Légierő számára.

A Tempest program demonstrátora jelenleg építés alatt áll, bár a végleges repülőgéppel való pontos kapcsolata nem teljesen világos. A repülőgép várhatóan 2027-ben emelkedik a levegőbe.

Eközben egy Boeing 757-es átalakításából nyert, Excalibur nevű tesztrepülőgépen már tesztelik a Tempest érzékelőit, és amelybe a tervek szerint beépítik a Leonardo vállalat többfunkciós rádiófrekvenciás (Multi-Function Radio Frequency System) radarját, valamint kommunikációs rendszereit és elektronikai hadviselési berendezéseit.

Az Egyesült Királyság számára, a Tempest a Future Combat Air System (FCAS) program része lesz, amely egy széles körű légiharc fejlesztési program, és magában foglalja a következő generációs fegyvereket, pilóta nélküli platformokat vagy drónokat, hálózatokat és adatmegosztást. A fejlesztők a Tempest vadászgépet, mint a szélesebb FCAS program rendszerek-rendszerének központi platformját, quarterback-nek, vagy irányítónak nevezték. Ez a kifejezés korábban is felmerült, amikor a jövőbeli harci repülőgép küldetéseit fogalmazták meg.

Ez a gép kiváló helyzetismereti képességét és túlélőképességét használják fel arra, hogy elsődleges műveletekkel tevékenykedjen a kevésbé hatékony 4. generációs eszközök számára. A 6. generációs taktikai repülőgépek esetében ez a pilóta nélküli együttműködő harci repülőgépek vagy drónok, valamint a hálózatba kapcsolt fegyverek irányításának képességére is utal.

A központi szerepet játszó vadászgép pilótájának fontos képességeket kell ellátnia, rendelkeznie, stratégiai vízióval és eszközökkel ahhoz, hogy képes legyen kezelni a harctéren kialakuló helyzetet, majd eldönteni, hogyan fogja átadni a feladatokat az alacsonyabb képességű együttműködő-támogató partnereknek, hogy képes legyen ellenőrizni, mi történik, és eldöntse, hogyan éri el a kitűzött célt. Megfelelő túlélőképességgel kell rendelkeznie ahhoz, hogy szükség esetén elviselje a kapott sérülést. Legfontosabb feladata az első csapásmérés, de a további cél az, hogy összehangolja az komplex rendszer a működését.

A fenyegetett környezet megközelítése, a légvédelem áttörése és a feladat végrehajtása miatt a megnövelt hatótávolság mint követelmény nagyon fontossá vált. A 6. generációs harci repülőgép-programokban világszerte felismerték ezt a tényt, legyen szó akár az Egyesült Államok következő generációs légi dominancia (NGAD) programjáról, akár a nagyjából hasonló kínai fejlesztésekről.

A Tempest program esetében a tervezett fenyegetett környezet azt jelenti, hogy a vadászgépnek valószínűleg jelentősen el kell távolodnia a tankergéptől a különböző harci forgatókönyvek szerint. Ez igényli az extrém hatótávolság szükségességét. Ehhez az előd Typhoonnak három vagy négy légi utántöltésre lenne szüksége ugyanazon távolság megtételéhez. A légi utántöltés azonban veszélyezteti mind a tankert, mind pedig a lopakodó vadászgépet az extrém nagy hatótávolságú rakéták megjelenése óta.

A fejlesztők most olyan repülőgépet építenek, amelynek hatalmas hatótávolsága lesz, de a követelménylista élén a gép hasznos terhelése áll.

A Tempest hasznos teherbírása nagyjából kétszerese lesz egy F-35A teherbírásának. Nem világos, hogy ez hogyan oszlik meg az üzemanyag és függesztmények tekintetében, de az F-35A esetében a belső és külső függesztmények tekintetében ez több mint 8 000 kg-ot jelent a gyártó szerint. A Tempest fent leírt küldetését figyelembe véve az adat valószínűleg a belső hasznos terhelésre utal, ami körülbelül 4500 kg-ot tenne ki, szemben az F-35A 2200 kg-os belső fegyver-terhelésével, ami két 900 kg-os irányított bombát és egy pár AIM-120-as rakétát jelent. Ez lenyűgöző fegyverterhelés lenne, és a Tempest számára jelentős arzenált biztosítana.

Nagyméretű, új típusú, jelenleg fejlesztés alatt álló rakéták fogják megtölteni a fegyverrekeszeket, amelyek várhatóan ultranagy hatótávolságú levegő-levegő rakéták lesznek.

A Tempest nagy hatótávolságú levegő-levegő rakétáinak fejlesztési tervei az év elején jelentek meg. A fejlesztők szerint a Tempestet nem szabad kifejezetten a látótávolságon túli harc specialistájaként jellemezni, de egyértelmű, hogy az elvárás, hogy a légi fenyegetéseket nagyobb távolságon győzze le, mint jelenleg a Typhoon.

Azzal az elképzeléssel kapcsolatban, hogy az ellenséget nagy túlterhelésű fordulóval győzzünk le, fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy feltétlenül így akarjuk-e, hogy a Tempest harcoljon? Ne feledjük, hogy ilyen kijelentést már egyszer tettek az 1960-as években a Phantom esetében, ahol azt mondták, hogy a manőverező képesség már nem számít, és hogy a rakéták a radarral képesek lesznek elvégezni a feladatot. Ez téves elképzelésnek bizonyult, és egy egész ciklus kellett, hogy felismerjék a légi támadó eszközök korlátait. Rengeteg elemzés áll a fejlesztők mögött, és egyáltalán nem gondolják a GCAP-t csak nagy hatótávolságú platformként kell elképzelni.

A Tempest hatalmas hasznos terhelése nem csak üzemanyagból és fegyverekből fog állni. Ugyanilyen fontosak lesznek az érzékelők is, amelyek a Tempest tervezett irányítói szerepét segítik majd.

A Tempest az érzékelői segítségével képet alkot az őt körülvevő harctérről, hogy támogassa partnereit, hogy kiaknázhassa és felhasználhassa képességüket. Ezek az érzékelők azt is jelentik, hogy amikor a Tempest mélyen behatol az ellenséges területre, és nem vehet igénybe segítségét, vagy ha nincs kapcsolata az E-7 Wedgetail-el, akkor is be tudja fejezni a feladatát, tehát képesnek kell lennie valamit megtalálni, azonosítani, megtámadni, és ellenőrizni a csapás hatékonyságát.

A Tempest hasznos teher összetevőinek utolsó darabja a gép különleges funkciója lesz, amit „repülő szerverként” írnak le, amely kifejezetten az együttműködő fegyveres drónok és más autonóm képességű eszközök támogatására szolgál, amelyek messze a vadászgép előtti légtérben tevékenykednek majd.

A Tempest fogja vinni a számítási kapacitást, és a „szervert”. Ha alacsony költségű autonóm rendszereket akarunk, szükség van egy információs csomópontra, és érzékelőkre, hogy az együttműködő harci drónok képesek legyenek elvégezni a feladatot. Tehát az irányítónak nagyon fontos szerepe lesz, mert az hordozza az érzékelőket és a számítási kapacitást, hogy lehetővé tegye a rendszer működését.

A Tempest fontossága, mint adatgyűjtő és adatmegosztó központ, szintén összefügg a tervezett irányítói szerepével, amely funkció kritikussá válik, tekintve, hogy a repülőgép különféle képességeit, így a lopakodást, a passzív érzékelőit és kommunikációs eszközeit is használnia kell mélyen az ellenséges légtérben.

Ami alapvető fontosságú az a Tempesthez való információ visszacsatolás. Ezért nevezzük ezt a repülőgépet irányítónak. A Tempest az a platform, amely fenn fog tartani egy helyi hálózatot az együttműködő eszközökkel.”

Az F-35-ös jó példa egy olyan repülőgépre, amely hatalmas mennyiségű adatot képes gyűjteni és ezt más eszközökhöz eljuttatni, bár a Tempest ezt egy lépéssel tovább fogja vinni.

A Tempest és a 6. generáció gépei számára az együttműködés a partnerekkel valami olyasmi, ami több, mint a rendszer részeinek összege, és ez minden területre igaz, tehát a tengeri, a szárazföldi, az űrbeli és más légi eszközök között. A kapcsolattartási képesség alapvető fontosságú lesz a siker érdekében. Amikor a Tempest a fenyegetett környezeten kívül kerül, nagyon széles, nagy sebességű, nagy sávszélességű módon kapcsolódik az együttműködő eszközökkel, amikor pedig ellenséges területre megy, ugyanezt leszűkítve végzi a túlélés érdekében.

Az a tény, hogy a parancsnoki központhoz vagy más távoli műveleti csomóponthoz való visszacsatolás nem mindig garantálható, az oka annak is, hogy legalábbis egyelőre a Tempestnek pilótája lesz. A Tempestnek egyetlen fő személyzete lesz, aki funkcióját tekintve inkább egy fegyverrendszer-tiszt (WSO) és egy hagyományos pilóta funkcióját látja el.

A vállalat felkészült a gép pilóta nélküli változatának a kifejlesztésére, ahol a rutinfeladatokat a mesterséges intelligencia kezeli majd. Az év elején Sir Richard Knighton, a légierő törzsfőnöke azt mondta, hogy nagyon valószínű, hogy hosszú távon a Tempest pilóta nélküli változatát kifejlesztik.

Egy vadászgép áráért egy légierő talán 10 000 drónt is meg tud vásárolni, de a jövőbeli fenyegetési környezet fogja megkövetelni, hogy hol lesz a magas és az alacsonyabb szintű képességek egyensúlya. Végül is a légiharc megvívása számára a legfontosabb követelmények, a nagy hatótávolság, a nagy sebesség, és a magas szintű lopakodási képesség úgy a vadászgép, mint a drónok szempontjából.

Amikor elkészül a nagy hatótávolságú, nagy sebességű, valamilyen szintű lopakodó és feláldozható drón, a fejlesztők eljutnak egy bizonyos képesség és költségszinthez, ami nem feltétlenül az, amire szükség van. Tehát van egyensúly a képességek és a költségek terén. Ha alacsonyabb költségű drónok fejlesztése a cél, akkor a drónok nem hordoznak a szenzorokat, hanem a Tempest deríti fel a célokat, és továbbítja a céladatokat a drónokhoz. Ha intelligensebb drónok alkalmazása a cél, a szenzorokat – infravörös, rádióelektronikai stb. – a drónokra telepítik, a vadászgép pedig információs csomópontként működik.

Az autonóm és feláldozható drónrendszerek alkalmazásában a lopakodás, az ellenség rádióelektronikus eszközeinek az elnyomása és a légvédelem rendszereinek a túlterhelése rendkívül hatásos technikák, amelyeket a jövőben alkalmazni fognak.

Újabb információk szerint a Tempest a 2040-es években váltja fel a Királyi Légierő Typhoonját, míg a korábbi hivatalos nyilatkozatok 2035-ös üzembe helyezési dátumról szóltak.

Ebben az esetben kétségtelen, hogy a tervezett egzotikus technológiák teljes skálájának időben és megfizethető módon történő kifejlesztése továbbra is komoly feladat lesz majd.

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/03/23/a_kovetkezo_generacios_tempest_vadaszgep_radarja_masodpercenkent_egy_varos_informacio_aramlasanak_me

https://aviatika.blog.hu/2025/03/14/a_bae_systemsnek_vannak_elkepzelesei_arrol_hogy_ez_hogyan_nezhet_ki_7_generacios_vadaszgep

https://aviatika.blog.hu/2025/01/19/az_egyesult_kiralysag_hangsulyozza_hogy_a_tempest_lopakodo_harci_gep_szamara_nagyobb_hatotavolsagu_l

 https://aviatika.blog.hu/2025/01/09/az_egyesult_kiralysag_japan_es_olaszorszag_tovabbi_partnereket_keres_a_gcap-programhoz_szaud-arabia_