Kép: Az eredeti 480 gallon űrtartalmú ledobható póttartály összehasonlítva az optimalizált végleges változattal; Lockheed Martin

Ismét felmerült az igény az F-35 Joint Strike Fighter hatótávolságát növelő külső üzemanyagtartályai iránt a repülőgépek folyamatban lévő Block 4-es modernizációs erőfeszítéseinek részeként. Évekkel azután, hogy az áramvonalas ledobható póttartályok iránti tervet elvetették. Újabban állítólag az izraeli mérnökök munkálatokat végeztek az F-35I változat ledobható póttartályain, valamint konform üzemanyagtartályain (CFT). A külső tartályok különösen fontosak lehetnek az amerikai haditengerészetnél szolgálatban álló, repülőgép-hordozókon állomásozó F-35C változatok számára most, hogy a haderő nagyobb hatótávolságú F/A-XX hatodik generációs vadászgép terveit felfüggesztették.

Az amerikai légierő a 2026-os költségvetési évre vonatkozó javasolt költségvetésében forrásokat kér az F-35-ös ledobható póttartályokkal való ellátásának a vizsgálatára. A szárazföldi F-35A jelenlegi – póttartályok nélküli – harci hatótávolsága körülbelül 1241 km. A repülőgép-hordozó fedélzeti F-35C változat hatótávolsága valamivel nagyobb, míg a rövid felszállásra és függőleges leszállásra alkalmas F-35B változaté jelentősen rövidebb, kb. 800 km. Mindegyik F-35-ös változat alkalmas légi utántöltésre.

A közvetlen cél az, hogy „felmérjék a megvalósíthatóságot és részleteiben meghatározzák a külső üzemanyagtartályok integrációjának követelményeit az F-35-ös nagy hatótávolságú küldetéseinek támogatása érdekében” – áll a Légierő 2026-os költségvetési javaslatában.

Nem világos, hogy a „külső üzemanyagtartályok” itt ledobható póttartályokat vagy CFT-ket jelentenek-e, vagy mindkettő szóba jöhet. Az sem ismert, hogy ez a munka – akár kezdetben is – az F-35A változatra fog-e összpontosítani, amely a légierő szolgálatában áll.

A Légierő költségvetési dokumentumai azt sem említik, hogy mennyi pénzt kíván a haderő erre a munkára fordítani. A folyamatban lévő Block 4-es modernizációs munkálatok támogatására egy nagyobb, közel 432 millió dolláros igényt nyújtottak be. A Block 4-es fejlesztési program számos hardver- és szoftverfejlesztésből áll, amelyeket mindhárom F-35-ös változaton telepíteni kell egy szélesebb körű, Folyamatos Képességfejlesztés és -Alkalmazás (Continuous Capability Development & Delivery; C2D2) elnevezésű program részeként.

A tervek szerint a Block 4-es három fő vonalból áll: szoftveralapú képességek fejlesztése, új és modernizált repülőgép hardverek fejlesztése és integrációja, amelyek lehetővé teszik az új képességek fejlesztését, valamint új fegyverek integrációja. A Block 4-es korszerűsített képességei és folyamatos fejlesztései fenntartják a repülőgép rendszerinek az életképességét az Elektronikai Hadviselés Kezdeti Képesség-Dokumentumában (Electronic Warfare Initial Capabilities Document; ICD), az Ötödik Generációs Vadászgép Modernizációs ICD-ben és a Block 4-es Képességfejlesztési Dokumentumában (Capability Development Document; CDD) jelzett változó fenyegetésekkel szemben. Ezenkívül a Block 4-es képességei csökkentik az életciklus-költségeket, javítják a repülőgép rendszerinek az integrációját és javítják a működési alkalmasságát.

Jelenleg a Block 4-es egy új radart és más továbbfejlesztett érzékelőket, jelentősen továbbfejlesztett elektronikai hadviselési képességeket, modernizált kommunikációs és navigációs képességeket, valamint kibővített fegyverarzenált tartalmaz.

A projekt keretében a fegyverintegrációs erőfeszítések fokozott megsemmisítési hatékonyságot, helyzetismeretet és műveleti rugalmasságot eredményeznek, és magukban foglalják az M-kódú GPS-kompatibilitást, a fejlett integrált tűzvezetés megvalósítását, a hálózatképes fegyvereket, a megnövelt levegő-levegő rakétahordozó kapacitást és a működési határok bővítését” – teszi hozzá a légierő 2026-os költségvetési év javaslata. A projekt keretében a látótávolságon túli (Beyond Line of Sight; BLOS) erőfeszítések az F-35-ös nagyobb hatótávolságát és hatékonyságát biztosítják azáltal, hogy javítják az interoperabilitást a partner platformok között egy erősen védett környezetben.

Amint azt megjegyezték, a külső üzemanyag tartályok ötlete az F-35-ös változatok hatótávolságának bővítése érdekében nem új keletű. 2004 és 2007 között a Lockheed Martin tervezési tanulmányokat végzett 480 és 460 gallonos (1817 és 1741 literes) szárny alatti ledobható póttartályokról. A vállalat később, a 2018-2019-es időszakban végzett ledobható póttartályokkal kapcsolatos munkákat egy nagyobb, a hatótávolság növelésére irányuló tanulmány részeként, a képesség iránti érdeklődés újbóli fellendülése közepette.

2019-ben az Aviation Week arról számolt be, hogy az Israel Aerospace Industries (IAI) és a Cyclone, az izraeli Elbit Systems cég leányvállalata, befejezte az F-35I 600 gallonos/2270 literes ledobható póttartályának és a CFT-terveinek kezdeti tervezési tanulmányait. A következő évben a Jerusalem Post arról számolt be, hogy az Izraeli Légierő (IAF) egy meghatározatlan hatótávolság-növelő képességet vezetett be az Adir számára, amely magában foglalhatta a hajtómű módosításait és szoftverének finomhangolását is, különös tekintettel az Irán elleni üzemanyag utántöltés nélküli csapások lehetővé tételére. A megnövelt hatótávolságú képességet állítólag a közelmúltbeli izraeli-iráni konfliktus során is alkalmazták, de a részletek, beleértve azt is, hogy ledobható, vagy CFT kiegészítő üzemanyag tartályokat használtak-e, továbbra is hiányosak.

Nincs jóváhagyott nyilvántartási követelmény a kiegészítő belső üzemanyag tartályokra vonatkozóan – mondta az F-35-ös Programiroda a Joint Strike Fighter hatótávolságának növelésével kapcsolatban.

Érdemes megjegyezni, hogy a külső üzemanyag tartályok fejlesztése, amelyek növelik a gép légellenállását és súlyát, minden gyorsan repülő harci repülőgéppel szemben bizonyos kihívásokat generál. A hatótávolság növelés előnyeinek ellensúlyozniuk kell ezeket az egyéb tényezőket. A Lockheed Martin nevezetesen elhagyta az eredeti 480 gallonos/1817 literes F-35-ös ledobható póttartályt, miután aerodinamikai és a tartály leválasztásával kapcsolatos problémák merültek fel. A későbbi 460 gallonos/1741 literes kialakítás, amelyet végül szintén nem valósítottak meg, jelentősen eltérő alakú volt.

További bonyodalmak merülnek fel a lopakodó repülőgépek külső üzemanyag tartályainak tervezése során, amelyek negatívan befolyásolhatják a gép lopakodási jellemzőit. A precízen megtervezett, törzshöz simuló CFT-k ebből a szempontból kevésbé lehetnek problematikusak, mint a ledobható póttartályok. A ledobható póttartályok és azok pilonjai is eltávolíthatók, hogy segítsenek visszaállítani a repülőgép alacsony észlelhetőségű (lopakodó) profilját, de ez nem tökéletes megoldás. A lopakodó jellemzőkkel bíró ledobható póttartályok már fejlesztés alatt állnak az Egyesült Államok Légierejének F-22 Raptorjai számára, hogy enyhítsék a hagyományos típusok által előírt korlátozásokat, amelyek hordozására ezek a repülőgépek jelenleg jogosultak.

A lopakodó ledobható póttartályok segítenek enyhíteni a hagyományos típusok által előírt korlátozásokat, amelyek hordozására ezek a repülőgépek jelenleg tanúsítvánnyal rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy bizonyos katonai repülőgépekhez külső üzemanyagtartályok új kialakítását fejlesztik, amelyek jobb lopakodási és aerodinamikai jellemzőkkel bírnak, mint a régebbi verziók, hogy növeljék hatótávolságukat anélkül, hogy feláldoznák lopakodó képességeiket, amelyeket a jelenlegi standard tartályok korlátoznának.

Néhány F-35-ös küldetéshez nem szükséges, hogy a gépek a leglopakodó konfigurációjukban repüljenek. A Joint Strike Fighter vadászgépek képesek támadóeszközök külsőleg szállítására szükség szerint.

Összességében az új külső üzemanyag tartályok integrálásával növelhető az utántöltés nélküli hatótávolság, ami előnyös lehet az amerikai, valamint a más országokban szolgálatban álló F-35-ösök számára is. A repülőgépek hatótávolsága általánosságban véve már központi szemponttá vált az amerikai hadsereg számára, amikor az Indo-Csendes-óceán széles területein zajló esetleges konfliktusokra való felkészülésről van szó. A folyamatosan fejlődő és bővülő légi fenyegetések ökoszisztémája, különösen egy Kínával folytatott esetlegesen magas szintű háború összefüggésében, már most is felkeltette az általános érdeklődést a taktikai repülőgépek nagyobb, utántöltés nélküli hatótávolsága iránt. A légierő szerint a jövőbeni 6. generációs F-47-es vadászgép akciórádiusza meghaladja az 1850 km-t.

Az F-35-ösök képesek a légiutántöltésre, de további kérdések merülnek fel a meglévő, nem lopakodó légi utántöltő repülőgépek növekvő sebezhetőségével kapcsolatban, amelyek egy jövőbeni nagyobb konfliktusban kiemelt célpontok lesznek. Az amerikai légierő még mindig a Következő Generációs Légi Utántöltő Rendszernek (Next Generation Air-Refueling System; NGAS) a teljes rendszerbe illesztés kidolgozásának nagyon korai szakaszában van, amely 2040-re új, lopakodó és/vagy legénység nélküli utántöltőket is tartalmazhat. A haderő más képességeket is vizsgál ebben a tekintetben, beleértve az új, teleszkópikus csővel felszerelt, kapszulás légi utántöltő rendszereket, amelyek más taktikai repülőgépekre is felfüggeszthetők.

A nagyobb hatótávolság mellett az F-35-ösök számára rendelkezésre álló extra fedélzeti üzemanyag több eltölthető időt jelenthet egy célterület felett. Ez segíthet csökkenteni a légi utántöltők támogatásának szükségességét is, amelyre általánosságban nagy lenne az igény, beleértve a harctérhez közeli, előretolt műveleti helyekről repülő Joint Strike Fightereket is.

Azt is érdemes itt megjegyezni, hogy az F-35A és az F-35C már most is nagyon jó akciórádiuszt és hasznos teherbírást kínál számos más, nem lopakodó harci repülőgéphez képest, amelyek ma az Egyesült Államokban és partnerországokban szolgálnak, miközben lopakodó konfigurációban repülnek. Mindazonáltal a külső üzemanyag tartályok iránti új érdeklődés közös érdek.

Különösen most új kereslet mutatkozhat az amerikai haditengerészet F-35C gépeinek külső üzemanyag tartályaival kapcsolatban. Az elmúlt években a haditengerészet egy új, repülőgép-hordozó fedélzeti F/A-XX 6. generációs lopakodó vadászgép terveinek az elfogadását szorgalmazta, amely körülbelül 25%-kkal nagyobb hatótávolságot kínálna, mint az F-35C, vagyis valamivel több mint 1551 kilométert. A 2026-os pénzügyi évre vonatkozó védelmi költségvetésben a Pentagon határozatlan időre felfüggeszti az F/A-XX programot, elsősorban azért, hogy az erőforrásokat a légierő F-47-es vadászgépére lehessen összpontosítani.

A haditengerészet más területeken késedelmeket és költségnövekedést tapasztalt az új MQ-25 Stingray tanker drónok telepítésére vonatkozó terveiben, amelyek a haderő szerint a repülőgép-hordozó fedélzeti vadászgépek hatótávolságának növelését segítenék. Jelenlegi állás szerint az MQ-25-ös csak 2027 közepén éri el a kezdeti működési képességét, három évvel később, mint eredetileg várták. Amint a Stingray gépek szolgálatba állnak, fennáll annak a lehetősége, hogy sokkal többé válhatnak, mint tanker repülőgépek.

Ezt tovább hangsúlyozva, a Haditengerészet „innovatív koncepciók” fejlesztésére tett közzé felhívást az F/A-18E/F Super Hornet vadászgépek és az EA-18G Growler elektronikai harci repülőgépek hatótávolságának növelésére. A haderő közölte, hogy hajlandó megfontolni olyan ötleteket, amelyek többek között a felhajtóerő növelésére, a légellenállás csökkentésére, a rendelkezésre álló üzemanyag növelésére, a fedélzeti üzemanyag-fogyasztás csökkentésére, a hajtómű-teljesítmény növelésére szolgáló módszereket, és/vagy az alrendszer-integráció és/vagy architektúra, illetve a fejlett repülésirányítások javítására irányulnak.

Az amerikai hadseregen túl a jelentős (vagy bármilyen) légi utántöltési támogatással nem rendelkező külföldi F-35-ös üzemeltetők valószínűleg szintén nagyon érdeklődnek majd a külső üzemanyagtartályok iránt, hogy növeljék repülőgépeik hatótávolságát. Az izraeli erőfeszítéseket az F-35I-k hatótávolságának növelésére részben az ország légi utántöltő flottájának kis mérete vezérelte.

Az, hogy mikor kezdhetnek új külső üzemanyag tartályok szolgálatba állni az amerikai F-35-ösökön, vagy más Izraelen kívüli Joint Strike Fighter vadászgépeken, még várat magára. A Block 4-es fejlesztési program egészében véve késedelmeket és költségnövekedést okoz. Az Egyesült Államok 2026-os költségvetési évének védelmi költségvetése az új F-35-ösök vásárlásának csökkentését javasolja, részben a Block 4-es program finanszírozása, valamint a meglévő Joint Strike Fighter flották fenntartása érdekében.

A Block 4-el kapcsolatos problémákat tovább súlyosbították a mögöttes hardver- és szoftverfrissítések, a Technology Refresh 3 (TR-3) fejlesztésével kapcsolatos nehézségek, amelyeket az F-35-nek először meg kell kapniuk, mielőtt megkaphatnák a Block 4-es csomag bármely részét. Május óta a Lockheed Martin vezetői nyilvánosan kijelentették, hogy úgy vélik, a TR-3-on végzett munka most már befejeződött. A 2026-os költségvetési év költségvetési igénye azonban további munkálatokat jelez, legalábbis az amerikai katonai oldalon, amelyek a jövő évben is folytatódhatnak.

A 2026-os költségvetési évben „folytatódik a TR-3-as program végső laboratóriumi rendszerintegrációja és -tesztelése, valamint a flotta bevetésére vonatkozó rendszertanúsítási követelmények befejezése” – áll a légierő költségvetési dokumentumaiban. Ha másért nem, az amerikai hadsereg legalább ismét alaposan meg akarja vizsgálni az F-35-ös külső üzemanyag tartályait, mivel egyre nagyobb az igény a nagyobb hatótávolságra anélkül, hogy azonnal szükség lenne a légi utántöltő támogatásra.

Frissített információ: Július 1-én a Védelmi Minisztérium egy tisztviselője nyilatkozta az F-35-ös külső üzemanyag tartályaival kapcsolatban: „A Védelmi Minisztérium megvizsgálja a külső üzemanyagtartályok minden formájának megvalósíthatóságát, beleértve a szárny alatti tartályokat is, az F-35-ös mindhárom változata számára.” 

Kép: MALD rádióelektronikai zavaró; Ukrainian Air Force

Egy újonnan közzétett felvételen egy ADM-160-as miniatűr légi indítású csalirakéta (Miniature Air Launched Decoy; MALD) látható, amelyet az ukrán légierő Szu-27 Flanker vadászgépére függesztettek fel. A videó megerősíti, hogy a zavaró eszközt mind a Szu-27-es, mind a MiG-29 Fulcrum vadászgépek használják, és azt is, hogy ugyanarra a speciálisan átalakított szárny alatti tartóra függesztik, amelyet a különféle nyugati országok által szállított irányított támadóeszközökhöz használnak.

Bár a MALD-ot – egy kis cirkálórakéta-szerű rádióelektronikai zavaró, amelyet az ellenséges légvédelem stimulálására, megzavarására és elterelésére terveztek, nem pedig kinetikus támadásra – már többször is látták korábban, többek között MiG-29-esre függesztve, de még soha nem ilyen közelről.

Az új bizonyíték az ukrán légierő által közzétett hivatalos videóban jelenik meg, amelyben a légi személyzet a jelenlegi konfliktusban a Szu-27-esek műveleteit vitatja meg, harcra felkészített repülőgépekkel a háttérben. Egy Szu-27-es látható, mindkét belső tartójára függesztett MALD rakétával. Ahogy a MALD-ot az indítás előtt fel lehet tölteni a célpont adataival, azt jelenti, hogy nem volt hatalmas kihívás integrálni az ukrán platformokra, először a MiG-29-re, most a Szu-27-re. Ugyanakkor látható, hogy ugyanarra a speciális pilonra van függesztve, mint amelyre a múltban például a francia gyártmányú Hammer rakétával hajtott precíziós irányítású bombát és az Egyesült Államok által szállított JDAM-ER siklóbombákat függesztették. Ez a pilon állítólag segíti a GPS-alapú irányítórendszerek működését. A pilon indításkor továbbítja a pontos koordinátákat a fegyvernek, mivel a szovjet érából származó repülőgépből hiányzik az adatbusz vagy a beágyazott GPS, amely ezt az információt biztosítaná, a fegyver navigációs rendszeréhez. Feltételezhető, hogy ugyanez a fajta pilon közvetlenül támogatja a MALD működését is.

A speciális pilonok mellett az új pilótafülke-kijelzők is hozzájárultak a nyugati fegyverek működési rugalmasságának bővítéséhez, így a MALD küldetések támogatásában is segítenek.

Az új videóban egy Flanker is látható. Érdekes módon a gép két MALD-on kívül semmilyen más támadófegyvert nem hordoz hasonlóan a korábban látott MiG-29-el. Hogy ez egy kiképző repülést jelent-e, az nem ismert. A MALD körülbelül 136 kg-os súlyával egy Szu-27-es képes lenne több levegő-levegő rakétát vagy levegő-föld fegyvert is szállítani a MALD-eszközök mellett, ha szükséges.

Az első bizonyíték arra, hogy a MALD ukrán szolgálatban áll, 2023 májusában érkezett, amikor egy ilyen eszköz roncsait találták meg egy látszólagos légicsapás után Kelet-Ukrajna Luhanszk régiójában. Bevezetése óta a MALD fontos szerepet játszik az ukrán légierőben, új módot biztosítva az orosz légvédelem elterelésére és összezavarására, ami azt jelenti, hogy az ukrán rakétáknak és csapásmérő csomagoknak nagyobb esélyük van elérni a célpontjaikat.

Minden MALD-ot egy kisméretű gázturbinás hajtómű hajt, amely az új videóban egy kupakkal letakarva látható. Indítás után a cirkáló rakéta egy előre beprogramozott útvonalon repülve képes a célterületek felett időzni, maximalizálva a terület légvédelmi eszközeire gyakorolt ​​hatást.

Régóta tudjuk, hogy a MALD különösen értékes az ukrán légi indítású cirkálórakéták támadásai során, amelyekben elsősorban a Storm Shadow (az Egyesült Királyság és Olaszország által szállított), valamint annak francia megfelelője, a SCALP EG vesz részt. A MALD jól illeszkedik ehhez a küldetéshez, amely körülbelül 800 km-es hatótávolságot kínál jelentős időt biztosítva a támadó cirkálórakéták számára.

Ahogy az egyik Szu-27-es pilóta elmagyarázza az új videóban:

„Ezeket a rakétákat úgy tervezték, hogy magukra vonva eltereljék a légvédelem tüzét a valódi támadóeszköztől. Ez a kis rakéta a légvédelmi rendszerek csapdája. Ugyanakkor egy másik repülőtéren bajtársaink Storm Shadow vagy SCALP rakétákat programoznak az ellenség megtámadására. Az ilyen műveletek során a csapásmérő csoportokkal együttműködve HARM radar elleni támadó-rakétákat is használunk.”

Nem véletlen, hogy a MALD körülbelül ugyanabban az időben és ugyanazokon a területeken kezdett megjelenni a konfliktusban, mint amikor az első Storm Shadow támadások történtek, és ugyanazokon a területeken. A cirkálórakéták támadásainak támogatására a csalieszköz erősebb radarjelet kínál, mint maga a támadófegyver, elterelve az ellenséges légvédelem a tüzét és védve a rakétát.

A MALD csak egy tényező, amely segíthet biztosítani a Storm Shadow vagy a SCALP EG csapás sikerét. Ezeknek a rakétáknak alacsony észlelhetőségi jellemzői vannak, ami azt jelenti, hogy sok légvédelmi radar csak akkor érzékeli őket, amikor már túl késő – ha egyáltalán. A légierő tervezői ugyanakkor gondosan megtervezik a támadó cirkálórakéták útvonalait is, hogy elkerüljék az ismert ellenséges légvédelmi pozíciókat.

Amellett, hogy közvetlen támogatást nyújt bizonyos légi indítású cirkálórakéták támadásaihoz, a MALD jelenléte általánosságban is segíti az ukrán hadsereget. Az orosz légvédelem – különösen a legújabb és leghatékonyabb rendszerek – elleni alkalmazásával értékes hírszerzési információkhoz lehet jutni. Ezeket aztán vissza lehet juttatni a bevetéstervezőkhöz és az elektronikai hadviselés specialistáihoz.

Dobos Endre 

Kép: Jamie Hunter; SNC gyakorló vadászgép makett

A Sierra Nevada Corporation (SNC) új ajánlatot tett a haditengerészet T-45 Goshawk kiképzőgép utódjának megvalósítására. Érdekes módon az SNC ajánlata nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a tiszta lappal induló, kéthajtóműves Freedom sugárhajtású repülőgép megfeleljen bizonyos anyahajó-kiképzési követelményeknek, amelyeket a haditengerészet kihagyott a T-45-ösök leváltására vonatkozó terveiből.

Az SNC hivatalos bejelentést tett arról, hogy a Freedom elnevezésű sugárhajtású gépet a haditengerészet közelgő akadémiai pilótakiképző rendszer (Undergraduate Jet Training System; UJTS) versenyére indítja, a Tailhook Egyesület fő éves szimpóziumának környékén. Az SNC évek óta dolgozik a Freedom tervén a Turkish Aerospace Industries-szel (TAI, röviden törökül TUSAS) együttműködve. A Freedomot korábban az amerikai erők T-X kiképzőgép-követelményeinek egyik versenyzőjeként mutatták be, amelyet a Boeing nyert meg a későbbi T-7A Redhawk modellel.

Az SNC a múltban a repülőgépet a T-45-ös lehetséges utódjaként is emlegette. A TAI-t nem említik a haditengerészetnek szóló jelenlegi ajánlatban. A haditengerészet jelenleg közel 200 darab T-45C repülőgépet üzemeltet, amelyeket a jövőbeli haditengerészeti és tengerészgyalogos pilóták kiképzésére használnak. Az eredeti T-45A változat, a British Aerospace (BAE Systems) Hawk sugárhajtású kiképzőgépének anyahajóra tervezett változata, amely 1991-ben állt szolgálatba a haditengerészetnél. A C-modell flotta új gyártású és továbbfejlesztett A-modell repülőgépeket tartalmaz új avionikával és digitális kijelzőkkel. Az évek során más fejlesztéseket is végeztek a repülőgépeken. A tervezett szárazföldi T-45B soha nem készült el.

„Az SNC Freedom kiképző család” „az egyetlen kiképző repülőgép, amely képes anyahajóra „touch-and-go – talajt érint és továbbrepül”, valamint a beton leszállópályára festett repülőgép-hordozó kontúr leszállási gyakorlatot (Field Carrier Landing Practice; FCLP) végezni, 16 000 órás repülőgép élettartammal” – hirdeti a Tailhook Association szimpóziumán átadott termékbemutató. „A Freedom kompromisszumok nélküli kiképzési teljesítményt és jelentős életciklus költség-megtakarítást biztosít az amerikai haditengerészet kiképző tevékenysége számára.”

A repülőgép élettartamán túl az SNC azt is állítja, hogy a Freedom 40%-kal alacsonyabb életciklus-költséget kínál a jelenlegi T-45-öshöz képest, valamint képes 35 000 leszállást és/vagy FCLP leszállást végrehajtani ennyi idő alatt. A cég azt is állítja, hogy a gép 30-40%-kal hosszabb bevetéseket képes megtenni, és a 4. vagy 5. generációs típusokra „reprezentatív” teljesítményt nyújt, beleértve a  -3 … +8 g túlterhelést, valamint repülés során az akár 27ﹾ-os állásszög elérését.

A hatékony aerodinamikai teljesítményre, az alacsony életciklus-költségekre, az FCLP-től a „touch down” repülésekig a Freedom készen áll arra, hogy magasabb szintre emelje a haditengerészeti repülés képzési színvonalát azáltal, hogy lehetővé teszi a haditengerészet számára, hogy úgy képezze ki a pilótákat, mintha éles bevetéseken harcolna – nulla kompromisszummal.

„Innovatív kialakítása és robusztus megbízhatósága kiküszöböli a nem tervezett élettartam-hosszabbító programok szükségességét” – áll a kiadott külön sajtóközleményben. „Továbbá, a Freedom amerikai haditengerészet tulajdonában lévő digitális tervezési és moduláris, nyílt rendszer-architektúrája biztosítja, hogy a NAVAIR az UJTS program teljes élettartama alatt vezérelje a jövőbeli fejlesztéseket, beleértve a zökkenőmentes harmadik féltől származó rendszerintegráció lehetőségét is.”

Különösen figyelemre méltó a számos utalás a „touch-and-go” és FCLP leszállásokra. A haditengerészet jelenlegi, T-45-öst használó haditengerészeti repülési kiképzési ciklusa FCLP leszállásokat foglal magában, amelyeket szárazföldi repülőtereken hajtanak végre, de a szolgálat szerint „a lehető legközelebb áll a repülőgép-hordozók leszállási műveletei során tapasztalt körülményekhez”. Ezt követi a repülőgép-hordozón végrehajtott „touch-and-go” és felszállás, majd a tényleges repülőgép-hordozón történő leszállás és katapult indulás.

2020-ban a Haditengerészet nyilvánosan bejelentette, hogy csökkenti a jövőbeli UJTS repülőgépekre vonatkozó követelményeket, hogy képesek legyenek tényleges repülőgép-hordozón történő le- és felszállásra. 2023-ra a Haditengerészet továbblépett ezzel a döntéssel, de az FCLP és a „touch-and-go” leszállások továbbra is a tanterv részét képezik. Tavaly aztán kiderült, hogy a Haditengerészet az FCLP követelmény megszüntetését is tervezi, amelyet az UJTS fő költség- és ütemterv-tényezőjeként említenek, amit megerősítettek, amikor márciusban nyilvánosan közzétették az új követelményeket. A jövőben a haditengerészeti pilóták addig nem láthatnak repülőgép-hordozót, amíg el nem érik a repülőgéptípusért felelős Flotta Utánpótló Századot (Fleet Replacement Squadron; FRS).

A repülőgép-hordozón való repülésre alkalmas repülőgépeket alapvetően másképp kell megtervezni, mint a szárazföldi társaikat, különösen a futóművet illetően, amelyet jelentős mértékben megerősítettek. Összességében a repülőgépek számára a hordozóra való leszállás lényegesen nehezebb, mivel nagy sebességgel kell leszállni egy nagyon szűk, állandóan mozgó leszálló felületre, amit a fékezőkötél elkapása utáni nagy negatív gyorsulás okozta szerkezeti igénybevétel követ. A katapulttal történő indítás további igénybevételt jelent a repülőgép törzsére, amely terhelésre a szárazföldi repülőgépeket nem kell tervezni. A tartós tengeri műveletek során a sós párának való kitettség miatti korrózió elleni további védekezés szükséges. Mindez viszont a hordozóról való üzemeltetésre tervezett repülőgépeket bonyolultabbá és drágábbá teheti, mint a hasonlóan alkalmas típusokat, amelyeket a szárazföldről üzemeltetik.

A hordozóra való különféle leszállási követelmények kizárása azonnal számos további lehetőséget nyit meg egy új sugárhajtású kiképzőgép számára, amely így olcsóbb és alacsonyabb kockázatú lehet. Ugyanakkor már évek óta kritikák és aggodalmak merültek fel a haditengerészeti pilóták programjából kivágott kiképzési gyakorlatok lehetséges hatásaival kapcsolatban, amelyeket semmilyen virtuális környezetben nem lehet teljes mértékben reprodukálni.

 Az SNC számára egyértelmű, hogy 2020 eleje óta a haditengerészet fontolgatja, hogy feladja a régóta fennálló és fontos követelményét, az FCLP-leszállást.  „A Freedom Team számára fontos, hogy az amerikai haditengerészetnek legyen lehetősége folytatni az alapvető FCLP-kiképzést, és elkerülni a haditengerészeti légi kiképzés vezető tantervében e követelmény elhagyásával járó szükségtelen kockázatokat és költségeket.

A Freedom terv részletein túl mindenképpen érdekes látni, hogy egy vállalat nyíltan szembe megy az ügyfél által megfogalmazott követelményekkel. Úgy tűnik, hogy az SNC-nek a UJTS-re vonatkozó javaslata megkülönböztethető lesz a többi versenytárstól, amelyek között szerepel a Boeing T-7-esének haditengerészeti változata, a Lockheed Martin és a Korea Aerospace Industries (KAI) TF-50N, valamint a Textron és a Leonardo által kínált M-346N. A TF-50N a KAI T-50-esén alapul, amely a légierő T-X versenyében vesztes versenyző volt, de világszerte egyre népszerűbb típus (beleértve az FA-50-es könnyű harci repülőgép formáját is). Júliusban a Textron és a Leonardo egy új ajánlatot is bemutatott a haditengerészetnek az M-346N-nel kapcsolatban, amelyet azonban Beechcraft termékként mutattak be. A Beechcraft a Textron teljes tulajdonú leányvállalata.

A Boeing T-7-est, a Lockheed/KAI TF-50N és a Textron/Leonardo M-346N gépeket nem arra tervezték, hogy elviseljék az ilyen típusú FCLP leszállásokból és egyéb anyahajó-kiképzésből eredő igénybevételt, és olyan mértékű átalakítást igényelne, hogy egyes iparági tisztviselők szerint az UJTS mérnöki és gyártásfejlesztési programmá válna.

Érdemes megjegyezni, hogy a haditengerészet korábban 2018-ra ki akarta vonni a T-45-öst a forgalomból, és hogy a jelenlegi UJTS-terv megvalósítása is késik. A cél az volt, hogy tavaly hivatalos versenyt indítsanak, és 2026-ban kiválasszák a győztest. Az UJTS szerződésének odaítélési dátuma a tervek szerint valamikor 2027-ben lesz.

Még nem tudni, hogy mit választ a haditengerészet a T-45-ös utódjának. Mivel az SNC Freedom elnevezésű programja versenyben van, fennáll annak a lehetősége, hogy az UJTS verseny győztese továbbra is rendelkezik majd valamilyen szintű kapacitással az FCLP leszállások végrehajtására, függetlenül attól, hogy a haditengerészetnek szüksége van-e arra, hogy a pilóták a kiképzés során végrehajtsák vagy sem.

Dobos Endre

Kép: Kratos; Bal oldalon a Clone Ranger, a jobb oldalon a Thanatos drón

A Kratos egy szokatlan kinézetű harci drónt fejleszt, amely képes belső és külső függesztéssel támadóeszközök szállítására, valamint különféle érzékelőkkel, és beépített légiutántöltő képességgel rendelkezik. A Clone Ranger névre keresztelt, pilóta nélküli repülőgépet úgy tervezték, hogy rendkívül moduláris, viszonylag olcsó és könnyen gyártható legyen.

 Az alacsony ár az valóban viszonylagos lehet mivel, ha a drónt AESA radarral, IRST szenzorral és légi utántöltési képességekkel készítik fel a harctevékenységre, akkor vélhetően több bevetésre kívánják küldeni.

A Clone Ranger látványterve nemrégiben került fel a Kratos weboldalára, és további információkat sem adtak hozzá. A drón állítólag „koncepcionális tervezési szinten” van.

A név közvetlenül tükrözi a terv alapvető tulajdonságait, magyarázta a szóvivő. A Clone a kis méretére (körülbelül 9 méter hosszúra becsülik), valamint a modularitásra, az alacsonyabb költségekre és a gyárthatóságra való összpontosításra utal. A Ranger a tervezett, akár 1,2 km hosszú kifutópályákról történő felszállási képességét és a várható 3500 … 4000 km hatótávolságát tükrözi. Érdemes megjegyezni, hogy a Kratos XQ-58A Valkyrie alapváltozata, amely az egyik legismertebb taktikai tervük, szintén 9,14 m hosszú (8,23 m szárnyfesztávolságú), és maximális hatótávolsága 5560 km, a vállalati adatlap szerint.

A Kratos weboldalán található Clone Ranger látványterve most egy olyan dizájnt mutat, amely néhány jellegzetes vezérlő (lopakodó) jellemzővel rendelkezik, módosított gyémántszerű delta szárnyakkal és egy nagyon széles középső testtel. A képek alapján a drónnak nincsenek vezérsíkjai. Néhány nagyon nagy vonásban emlékeztet egy olyan látványtervre, amelyet Kratos korábban egy másik, Thanatos nevű lopakodó drónról mutatott be, amelynek részletei továbbra is korlátozottak. A Thanatosról ismert, hogy tavaly repült először.

A Clone Rangernél azonban jelentős eltérések vannak, beleértve a legalább egy hajtómű levegő szívócsatorna nyílását, amely a törzs elülső részének két oldalán lévő nyúlványok között helyezkedik el, így összességében szinte egy repülő katamaránra hasonlít. Hogy hány hajtóműve van, és milyen típusúak, az nem ismert. A Kratos által közzétett információk a rövid fel- és leszállási teljesítményről azt jelenti, hogy valamilyen futóművel kell rendelkeznie, de ezek nyilvánvalóan nem láthatók a látványtervben.

A Clone Ranger a terve szerint két nagy teherbírású rekesszel rendelkezik: a megsemmisítési hatékonyság, a kitartás és a túlélési képesség fenntartása érdekében a vitatott légtérben, valamint két többcélú elülső érzékelőállomással a különféle fenyegetések észlelésére és elhárítására” – mondta a Kratos szóvivője. A látványterv azt is mutatja, hogy a drón képes további támadóeszközöket szállítani a szárnyai alatti pilonokon.

A tényleges felszerelés tekintetében a Clone Ranger egy GBU-39/B kis átmérőjű bombát (SDB) és egy ADM-160-as miniatűr levegőből indított csalibombát (MALD) lő ki a bal oldali rekeszből, és egy AIM-120-as fejlett közepes hatótávolságú levegő-levegő rakétát (AMRAAM) indít ki a jobb oldaliból. Egy AIM-9X Sidewinder rakéta is látható a jobb szárny alatti pilonon.

A szenzorok tekintetében a drón bal elülső nyúlványa alatt egy az F-35-ös EOTS érzékelőre hasonlító burkolat van a látványterven, ami egy többcélú elektrooptikai célzórendszerre utalhat. Egy kínai J-20-as lopakodó vadászgép látható képzeletbeli légi fenyegetésként. A Clone Ranger felszerelhető egy kisméretű AESA radarral és/vagy egy dedikált infravörös kereső- és követő rendszerrel (IRST) a légi harctevékenységhez.

A látványtervben nem látható, de a Kratos szóvivője szerint a Clone Ranger egyik legfontosabb jellemzője a légi utántöltési képesség egy másik hasonló drón által.

Összességében a Clone Ranger kialakítása során bizonyosan optimalizálták a belső teret. A kettős törzs konfiguráció két orr-résszel kiváló lehetőséget biztosít a radar, infra és más érzékelők, vagy egyéb rendszerek felszereléséhez. Ugyanakkor a széles középső törzs megfelelő helyet biztosít az üzemanyag, valamint a különböző támadóeszközök elhelyezésére.

A Clone Ranger várható képességei potenciálisan érdekes műveleti koncepciókat tesznek lehetővé, amennyiben ezek a drónok autonóm kötelékben tevékenykednek. A Clone Rangerek konfigurálhatók légi és földi célok elleni műveletek, valamint felderítő és megfigyelő küldetések végrehajtására. Az ADM-160 MALD miniatűr légi indítású zavaró eszközök különböző változataival felszerelt drónok segíthetnek az ellenséges légvédelem elnyomásában, vagy más módon összezavarhatják azokat hamis fenyegetés jelzésekkel.

A Clone Ranger belső tereiben rádióelektronikai hadviselési rakományt is szállíthatnak. A drón az utántöltés képességével lehetővé tenné elérni a bázis-repülőtértől távolabbi területeket vagy növelni az légtérben eltölthető időt. A rövidebb kifutópályák használata több lehetőséget nyitna meg arra, hogy a drónokat közelebb vigyék a bevetési területekhez, miközben a drónok utántöltésének képessége csökkentené a már amúgy is jelentős tanker-támogatás iránti igényt. A nagy önállóságot feltételező és területileg jobban elosztott műveletek végrehajtásának általános képessége nagyobb ellenséges erőket lenne képes lekötni.

Mindez különösen érdekes annak fényében, hogy az Egyesült Államok Légiereje az elmúlt évben vagy még valamikor a fejlesztés alatt álló Együttműködő Harci Repülőgép (CCA) drónprogramjáról beszélt. A General Atomics és az Anduril jelenleg a CCA program első fázisának, vagyis az 1. lépésének részeként dolgoznak terveken. A követelmények véglegesítése folyamatban van – ha még nem történt meg – a további 2. lépéshez, amelyről a Légierő tisztviselői azt mondták, hogy az olcsóbb és kevésbé kifinomult tervekre összpontosíthat.

„Ha megnézzük, hogyan hozunk létre támadóerőt és hány helyszínt tudunk használni, jelentősége van a rövidebb felszállási hossz és a függőleges felszállás képességének” – mondta Joseph Kunkel vezérőrnagy, a légierő tagja még májusban. „Ki kell találnunk, hogy mit igényel ez, mert általában, amikor függőleges felszállású repülőgépet építünk, csökkentenünk kell a hasznos terhet és a hatótávolságot. Tehát van egy egyensúly, amit meg kell találnunk, miközben azon gondolkodunk, hogyan építünk fel támadóerőt, az mennyire túlélőképes, és ezek függvényében milyen követelményeknek kell megfelelnie a repülőgépnek a hasznos teher és a hatótávolság tekintetében?”

Kunkel, aki jelenleg a légierő Pentagonban található központjában az Erőtervezés, Integráció és Háborús Játékok igazgatója, valamint a légierő jövőjéért felelős vezérkari főnök-helyettes, a Légi- és Űrerők Szövetségének Mitchell Űrkutatási Intézete által szervezett virtuális előadáson tette meg észrevételeit.

„Tudjuk, hogy az ellenség megpróbálja majd célba venni a bázisainkat” – tette hozzá Kunkel, nyilvánvaló utalással Kínára. „A jövőben a légi fölény elérésének képessége összetettebb lesz, és van néhány dolog, amire szükségünk lesz. Valamilyen megfizethető tömegre, amely képes szembeszállni az ellenfeleinkkel ott, ahol vannak. Így a harci drónok lesznek segítségünkre a megfizethető tömeg elérésében.”

„A harci drónoknak egy hadszíntér különböző pontjain való elhelyezésével drámaian növelhető az ellenfeleink által látott kép bonyolultsága. Ezzel együtt jár az ellenség dilemmáinak növekedése, a látott kép összetettségének növekedése, a velünk szembeni ellenállásuk összetettségének növekedése.”

Az amerikai Tengerészgyalogságnak és a Haditengerészetnek is megvannak a saját harci drón fejlesztési programjai, amelyeken szoros együttműködésben dolgoznak a légierővel. A Tengerészgyalogság jelenlegi repülési terveit közvetlenül befolyásolja a haderőnemek szélesebb körű átszervezése az új műveleti koncepciók köré, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek a gyors és szabálytalan bevetésekre, valamint a távoli műveleti területekre történő átcsoportosításokra. A Haditengerészet, amely saját bevallása szerint a Légierő és a Tengerészgyalogság példáját követi a harci drónok terén, erősen a jövőbeli repülőgép-hordozókon végzett műveletekre összpontosít. A Clone Ranger egyedi előnyöket kínálhat ezekben a kontextusokban is.

A Kratos eddig feltűnően hiányzott a Légierő harci drón programjából, de jelentős előrelépést tett a Tengerészgyalogságnál az XQ-58A Valkyrie drónjával. A Légierő az egyetlen másik ismert XQ-58-as üzemeltető. Az XQ-58-as csak egy a Kratos portfóliójában található számos drón közül, amelyről ismert, hogy számos titkosított vagy más módon nem nyilvános tervet tartalmaz.

Hogy hogyan halad tovább a Clone Ranger fejlesztése, és mikor kezdhet a Kratos egy repülőképes példány építésébe, az még várat magára. Ha más nem is, ez egy különösen érdekes koncepció, amellyel a vállalat tapasztalatai más terveket is befolyásolhatnak.

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/05/15/a_phantomstrike_olcso_kis_meretu_es_tomegu_aesa_radar_elso_tesztrepulese

https://aviatika.blog.hu/2025/05/08/a_legiero_olcso_es_az_amraam_meretenel_50_-al_kisebb_legiharc_raketakkal_kivanja_ellatni_a_harci_gep

 https://aviatika.blog.hu/2025/05/06/elso_pillantas_a_usaf_uj_egyuttmukodo_vadaszdronjaira

Kép: KAI

A Korea Aerospace Industries (KAI) betekintést engedett a KF-21-es vadászgép jövőbeli, lopakodóbb változatába, amely ma KF-21EX néven ismert. Megjelent a repülőgép továbbfejlesztett változatának koncepciórajza, amelynek megkülönböztető jegye a belső fegyverrekesz megléte. Ez része annak a törekvésnek, hogy a KF-21-est túlélőbbé tegyék az egyre kifinomultabb légvédelmi rendszerekkel szemben.

A KAI hivatalosan kiadott, számítógéppel generált látványterve a KF-21EX-est mutatja új, dupla, nyitott belső fegyverrekeszével. A KF-21EX láthatóan két, 2000 font/900 kg osztályú irányított bomba függesztésére biztosít lehetőséget belül. Azonban eltérő információk vannak arról, hogy a teljes hasznos teher eléri-e a 2000 fontot/900 kg-ot, vagy valóban elfér-e benne két ilyen fegyver. A repülőgép további látható változásai közé tartozik az orr alatti infra érzékelő, amely ugyanazokat a funkciókat látja el, mint az F-35-ön, valamint számos más ötödik generációs vadászgépen található elektrooptikai célzórendszer (EOTS). Az F-35-ös EOTS-berendezése levegő-föld támadás során célmegjelölésre, valamint légi célok infravörös keresésére és követésére is szolgál. Ebben az esetben az új EOTS valószínűleg felváltja az eredeti IRST érzékelőt, amely a KF-21-es pilótafülkéje elé van szerelve.

A KF-21EX kevésbé nyilvánvaló változásai közé tartozik az újraprofilozott kabintető, a csökkentett radar-keresztmetszetű kupolával rendelkező radar, a továbbfejlesztett elektronikai hadviselési csomag és az új konform antennák. A KAI azt is közölte, hogy a gép fejlett helyzetismeretet biztosító rendszerekkel és titkos túlélést biztosító technológiákkal lesz felszerelve.

A KAI által a KF-21EX-hez vizsgált további lehetséges opciók közé tartozik egy mesterséges intelligenciával működő küldetési számítógép és a kiszórható digitális rádiófrekvenciás memóriával (DRFM) rendelkező csali töltetek.

Nem világos, hogy a repülőgép belső elrendezését milyen mértékben kell majd áttervezni a belső fegyverrekeszek kialakításához, bár a mélyebb középső törzskialakítás minimális követelménynek tűnik.

Bármilyen mértékű szerkezeti változtatásról legyen is szó, a belső rekeszben való fegyverhordozás lehetővé teszi a KF-21EX számára, hogy megerősített célpontokat semmisítsen meg.

Ahogy korábban kifejtettük, az eredeti KF-21 Block 1-est, nem a magas fokú lopakodásra tervezték:

A KF-21-nél átgondolt megközelítést alkalmaztak az alacsony észlelhetőség tervezése terén, aminek az a célja, hogy áthidalják az F-35-ös és a 4. generációs F-16-ös közötti szakadékot a képességek tekintetében. Kezdetben a KF-21 Block 0 fegyverei hat szárny alatti és négy törzs alatti tartón vannak függesztve, ellentétben az F-35-sel és a legtöbb más következő generációs vadászgéppel, amelyek elsősorban a radar visszaverő felület csökkentése érdekében belső fegyvertartókon foglalnak helyet.

Várható volt, hogy a szolgálatba állást követően megkezdődik egy módosított változat kifejlesztése, amely többek között belső fegyverrekesszel rendelkezik az alacsony észlelhetőség biztosítása érdekében. A kezdeti KF-21 Block 1-es valószínűleg nagyjából ugyanolyan radar-keresztmetszettel rendelkezik, mint az Eurofighter Typhoon, amit majd a további fejlesztések csökkentenek az 5. generációs szintre.

A hosszútávú tervekben szerepelt a KF-21-es finomítása, az úgynevezett Block 3-as konfiguráció, amely várhatóan szélesebb körű, alacsony észlelhetőségű jellemzőket fog tartalmazni, beleértve a belső fegyverrekesz létét és a levegő-föld küldetések szélesebb skáláját.

A KAI szerint a KF-21EX elsősorban fejlett légvédelmi rendszerek áttörésére, majd megerősített földi célpontok, köztük megerősített bunkerek megtámadására szolgál. Ez különösen fontos követelmény a Koreai Köztársaság Légierője (ROKAF) számára, amelynek háborús célpontjai valószínűleg a mélyen kiépített észak-koreai bunkerek lennének, beleértve a parancsnoki és irányítási infrastruktúrát, légvédelmi csomópontokat és nukleáris létesítményeket. Ugyanakkor az észak-koreai légvédelmi rendszeren való áttörés megvalósításának a lehetősége az utóbbi időben kockázatosabb lett a fejlett orosz rendszerek megjelenésével.

A KF-21EX valószínűleg a 900 kilogrammos GBU-31 Joint Direct Attack Munitions (JDAM) irányított bombákat szállít majd, amelyek felszerelhetők BLU-109 bunker romboló bombatestekkel.

A KAI által tervezett további fegyverek közé tartozik a levegőből indítható zavaró (ALE) rakéták és az amerikai gyártmányú GBU-39-es kis átmérőjű (SDB) bomba. A levegő-levegő fegyverek között szerepel majd a Koreában a LIG Nex1 vállalat által gyártott nagy hatótávolságú levegő-levegő rakéta (LRAAM) és az MBDA Meteor hatótávolságon túli levegő-levegő rakéta. A Meteor már a KF-21 Block 1-es fegyverzeteként is rendelkezésre áll, külső függesztményként a szárny alá, és a törzsbe félig süllyesztve.

Egy KAI-tisztviselő az Aviation Weeknek elmondta, hogy a KF-21EX nagyméretű bombák belső hordozása különösen fontos, mivel a vele együttműködő és jelenleg fejlesztés alatt álló fegyveres drón nem lesz képes 900 kilogrammos osztályú bombát szállítani.

Ahhoz, hogy a KF-21EX fegyveres drónokkal működhessen, a KAI erősokszorozó vadászgép-harci drón együttműködő (MUM-T) rendszert fejleszt. Ez magában foglalja az érzékelők fúzióját és a biztonságos adatkapcsolatokat, amelyek lehetővé teszik a vadászgép számára az együttműködést a drónokkal. Az egyik lehetőség az lehet, hogy a KF-21EX kétüléses változatában ülő operátor, felügyeli a drónok tevékenységét. A KF-21 Block 1-es változatnak már létezik kétüléses változata is. A tervek szerint a 120 KF-21-ből 80 darab együléses és 40 darab kétüléses változat készül majd.

A gépet Boramae névre keresztelték, ami koreai nyelven sólymot jelent. A KAI egy konkrét küldetési forgatókönyvet is felvázolt, amelyben a KF-21EX szorosan együttműködik majd a drónokkal, konkrétan az ellenséges légvédelem elnyomására vagy megsemmisítésére. Ebben a küldetésben a vadászgép kísérő zavaróként szolgálna, feltehetően nagy teljesítményű zavaró eszközökkel felszerelve, míg a drónok támogató-erő sokszorozó zavaróként működnének, amelyek felváltva, vagy együttesen biztosítanák a légvédelem elnyomását. A vadászgép és a pilóta nélküli repülőgépek valós idejű érzékelt adatmegosztással biztosítanák az megosztott célmegsemmisítést és a fenyegetéselemzést. Egy zavaróként konfigurált KF-21EX számára is előnyös lenne, ha két fős személyzettel rendelkezne egy ilyen küldetés kezeléséhez.

Ami a harci drónt illeti, Dél-Korea idén korábban bemutatta a lopakodó, alacsony észlelhetőségű, pilóta nélküli drónrendszert, vagy LOWUS-t, amelyet a KF-21-sel való együttműködésre terveztek. A harci drón számára más lehetőségek is vannak, Szöul pedig egy növekvő, alacsony észlelhetőségű drónokból álló flotta fejlesztésén dolgozik, mivel az ország új, pilóta nélküli technológiák bevezetésére törekszik számos küldetéshez. Ahogy korábban rámutattunk, egy együttműködő, lopakodó harci drónraj alkalmazása a KF-21-es mellett nagyon is logikus lenne, különösen mivel a vadászgépek kezdeti Block1-es iterációja nem rendelkezik csúcskategóriás lopakodó tulajdonságokkal.

Általánosságban elmondható, hogy egy lopakodó, pilóta nélküli harci légi jármű (UCAV) alkalmazása óriási előnyt jelentene a KF-21-es bevetése során, amikor erősen vitatott légtérben kell tevékenykednie. Ez lehetővé tenné a vadászgép számára, hogy biztonságosabb távolságban maradjon, és a nagy hatótávolságú Meteor rakétáit és AESA radarját, valamint az infravörös kereső és követő (IRST) rendszerét használja a légi célok felderítésére, és megsemmisítésére. Ez azonban az UCAV saját érzékelőitől kapott adatok felhasználásával is megvalósítható anélkül, hogy a KF-21-es fedélzeti radarját egyáltalán használni kellene. Ez a koncepció egyre vonzóbb, mivel lehetővé tenné a vadászgép számára, hogy nagyrészt elektromágneses csendben maradjon, növelve túlélési esélyeit, miközben a drón viseli a nagyobb kockázatot, messze a vadászgép előtt érzékelő platformként repülve.

Úgy tűnik azonban, hogy Dél-Korea felismerte az ilyen típusú drónok hiányosságait a szállítható fegyverzet tekintetében, legalábbis a jelenlegi tervek szerint. Ezért a KF-21-es belső fegyverhordozási képességének a biztosítása alapvető, ha a túlélőképesség és a csapásmérő bunkerromboló típusú fegyverek kombinációjáról van szó.

A KF-21-es lehet a jövő, ami tovább biztosítja a mára kivont F-4E Phantom II-es és a még aktív F-5E/F Tiger II-es vadászgépei által fenntartott dominanciát. A jelenlegi tervek szerint a ROKAF 2028-ra 40 darab KF-21-est állít szolgálatba, és 2032-re teljes, 120 repülőgépből álló flottát épít.

A belföldi megrendelések mellett a KF-21EX csábító lehetőség lehet más vásárlók számára. Az a lehetőség, hogy egy együttműködő harci drónnal együtt kínálják, még vonzóbbá teheti, feltéve, hogy Szöul ezeket a technológiákat külföldi ügyfelek számára is értékesíti. Dél-Korea egyre jelentősebb szereplő a globális fegyverpiacon, és FA-50-es könnyű harci repülőgépére már számos megrendelést kapott.

A KF-21-el Dél-Korea más megközelítést alkalmazott az új generációs vadászgépek fejlesztésében, mint néhány más nemzet. Mivel az F-35-ös már a ROKAF szolgálatában áll, mint csúcskategóriás lopakodó platform, a KF-21-est mindig is alacsonyabb kategóriás opciónak tekintették az alacsony észlelhetőség tekintetében. Ugyanakkor a koncepció mindig is hangsúlyozta a fokozatos fejlesztések lehetőségét a fegyverek, az érzékelők, és most a KF-21-es javított észlelhetőségi jellemzői tekintetében. Bár a repülőgép észlelhetőség tekintetben még mindig elmarad az F-35-től, a hazai gyártás előnyeit, a további fejlesztések feletti jelentős mértékű ellenőrzést és a jövedelmező export lehetőségét kínálja.

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/04/22/az_egyesult_arab_emirsegek_szandek-nyilatkozatot_irtak_ala_del-koreaval_a_kf-21_boramae_vadaszgep_be

https://aviatika.blog.hu/2024/09/01/del-korea_az_f-35-os_es_az_ea-18g_kepessegeit_kivanja_beepiteni_a_sajat_fejlesztesu_kf-21_boramae_va

Kép: F-35A vadászgép; USAF

A Lockheed Martin az F-35-ös lopakodó repülőgépét „áthidaló vadászgépként” képzeli el, amely lehetővé teszi az Egyesült Államok Légierejének az átállást a rivális Boeing hatodik generációs F-47-esére. Beszédében Jim Taiclet, a Lockheed Martin vezérigazgatója megerősítette azt a célt, hogy a vállalat sikertelen Next Generation Air Dominance (NGAD) pályázata során kifejlesztett technológiákat beépítsék az F-35-ös jövőbeli 5+ generációs verziójába. Ugyanakkor a vállalat megvitatta a repüléstechnikai ágazatában zajló „szigorúan titkos programot”, amelyről elismeri, hogy eddig jelentős pénzügyi veszteségeket szenvedett el.

Ezeket és további részleteket a július 22-én tartott második negyedéves eredményértékelő konferenciahíváson ismertették, amelyben Taiclet, a Lockheed Martin pénzügyi igazgatója, Evan Scott és Maria Ricciardone, a vállalat alelnöke, pénztárosa és befektetői kapcsolatokért felelős vezetője vett részt. A második negyedévben a Lockheed Martin 50 darab F-35-öst szállított le, így a vállalat teljes éves szállítása 97-re emelkedett. Ami még ennél is fontosabb, a gyártó a tavalyi gyártás-újraindítása óta 207 darab F-35-öst adott át, miután körülbelül egy évig a létfontosságú Tech Refresh 3 (TR 3) csomag blokkolta az átadást. A vállalat szerint mostanra 170 és 190 darab között lesz az F-35-ös leszállítása idén.

Az F-35-ösről szólva Taiclet rámutatott a repülőgép sikerére az iráni nukleáris létesítmények elleni amerikai támadásokban, az Operation Midnight Hammer hadműveletben. A vezérigazgató úgy írta le a küldetést, hogy azt „az F-22-es és az F-35-ös vezette”. A lopakodó vadászgépek „biztosították azt a légi dominanciát és védelmi elnyomást, amelyre a bombázóknak szükségük volt ahhoz, hogy elérjék Irán megerősített nukleáris létesítményeit” – mondta Taiclet. A vadászgépek lényegében észrevétlenül működtek a szigorúan védett és vitatott légtérben, kiemelve a fejlett lopakodás, a kiváló elektronikai hadviselés és a szélessávú kommunikációs képesség értékét.

A levegő-földi harcrendszerek mellett az F-35-ös a közelmúltbeli közel-keleti hadjáratokban kitűnt a „számos más platformmal való összehang megteremtésének a képességével”. Ez a tevékenység magában foglalta tengeri, űrbeli és egyéb repülőgépek, beleértve a negyedik generációs gépek tevékenységének az összehangolását.

Az F-35-ös jövőjével kapcsolatban Taiclet azt mondta, hogy „nagyon, nagyon biztos benne, hogy az F-35-ös itt marad, és sokáig”, emlékeztetve arra a tényre, hogy ez az „egyetlen ötödik generációs vadászrepülőgép, amelyet ma gyártanak a szabad világban”.

Taiclet ezután a vállalat azon javaslatára tért át, hogy az F-35-öst számos lehetséges módosítással látják el, hogy létrehozzák azt, alapvető vázszerkezetet, amit korábban az F-35-ös „Ferrari” vagy „NASCAR frissítésének” neveztek. A vállalat most egyre inkább ezt a kezdeményezést az alap F-35-ös „ötödik generáció plusz” fejlesztéseként írja le. „Pályázatot tettünk az NGAD-ra, és nem minket választottak ki” – emlékezett vissza Taiclet, utalva a Lockheed Martin Boeinggel szembeni vereségére.

„De a váltást, amit végrehajtottunk, nagyon komolyan vesszük, vagyis azt, hogyan teremtünk hidat a mai 5. generáció és a 6. generációs NGAD között, amelyet esetleg még sok évig nem fognak bevetni” – mondta Taiclet. „Hogyan hidaljuk át a képességeket ott?” – folytatta Taiclet. „Saját NGAD kutatási és fejlesztési munkánk nagy részét át fogjuk vinni az F-35-ösre, és potenciálisan az F-22-esre is.”

A vezérigazgató ismét kijelentette, hogy az F-35-ös olyan módosításainak kidolgozására törekszik, amelyek azt jelentik, hogy a vállalat a hatodik generációs vadászgépek hatékonyságának 80%-kát tudja kínálni, az egységköltség 50%-ért. Taiclet hozzátette, hogy az egyező képességek tekintetében a 80%-os érték a lopakodás mértékére, valamint „egyéb szempontokra” is vonatkozik.

Taiclet szerint az F-35-ös 5. generációs és újabb változata a legjobb ár-érték arányú opció az Egyesült Államok kormánya számára a jövőben, amely az egyetlen, amely áthidalhatja ezt az utat, talán 10 évig.

Az egyelőre nem világos, hogy Taiclet számít-e az F-47-es program jelentős késésére, ami miatt egy ideiglenes vadászgép sürgető prioritássá válna, bár ez lenne ennek az egyik értelmezése. Jelenleg a légierő nem közölte, hogy mikorra várható az F-47-es kezdeti működési képességének elérése. A légierő azon grafikonja, amely szerint az F-47-es 2025 és 2029 között állna hadrendbe, valószínűleg az F-47-es tervezett első repülésére és néhány fejlesztési tesztjére utal.

Bár a konferenciahívás során nem került szóba, a Lockheed Martin a múltban felvetette egy opcionálisan pilóta nélküli F-35-ös lehetőségét, valamint az új infravörös és radarbevonatokat. Ez utóbbi módosítás megfelel az elmúlt években titkos amerikai katonai teszteknek, amelyek során új, tükörszerű bevonatokat alkalmaztak az F-35-ösökön, valamint az F-22 Raptor és az F-117 Nighthawk lopakodó vadászgépeken. A vállalat által megvitatott egyéb F-35-ös módosítások közé tartoznak az elektronikai hadviselés fejlesztései, a hálózatban történő működést támogató fejlesztések és az autonómia.

A Lockheed Martin korábban az F-35-ös külső formavonalának lehetséges változásairól is tárgyalt, különösen a hajtómű szívócsatorna nyílásai és a fúvócsöve tekintetében.

Eközben az 5. generációs javaslat megvalósíthatósága, valamint a hatalmas igények egy ilyen repülőgép képesség/költség arányára vonatkozóan a 6. generációs tervhez képest továbbra is nagyon megkérdőjelezhetőek. A vállalat azonban bízik abban, hogy az ilyen fejlesztések nemcsak lehetségesek, hanem szükség esetén gyorsan is elérhetők.

Taiclet idén korábban azt mondta, hogy szerinte két-három éven belül elegendő NGAD-technológiát lehetne átvinni az F-35-ösbe, hogy „jelentős mértékben növeljék az F-35 képességeit”. Taiclet hozzátette, hogy ez a két-három éves idővonal az első repülés és a rendszerintegráció időpontját jelenti.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy Donald Trump amerikai elnök idén korábban említette az úgynevezett F-55-öst, az F-35-ös állítólagos fejlesztését. Trump az F-55-öst kéthajtóműves F-35-ként írta le, és egy „F-22 Super”-ről is beszélt, amely a Raptor továbbfejlesztett változata lenne. Az F-55-ös pontos státusza továbbra sem tisztázott, ha valaha is létezett volna.

Taiclet egy különálló, „szigorúan titkos” repüléstechnikai programról is beszélt, amelyen a Lockheed Martin Skunk Works dolgozik, az osztály azon erőfeszítéseinek részeként, hogy a tudomány és a technológia határait feszegesse, hogy olyan magasan fejlett megoldásokat kínáljon, amelyek lépéselőnyt biztosítanának ügyfeleinknek a potenciális ellenfelekkel szemben. Figyelemre méltó, hogy egy ilyen projektet egyáltalán megemlítettek, bár a nyereségbeszámoló keretében folytatott megbeszélése a vállalatnál felhalmozott veszteségekre korlátozódott.

Nem volt információ arról, hogy a platform legénységgel rendelkezik-e vagy sem, illetve milyen küldetést teljesítene, bár más jelentések is érkeztek titkos Skunk Works projektekről, amelyek túllépték a költségvetést.

„Ez a konkrét program új fedezéseket eredményezett a negyedévben, amelyek miatt ki kellett igazítanunk a program várható jövőbeli költségeit” – tette hozzá Taiclet. „Elismerem, hogy a titkosított program veszteségei jelentősek. Ismétlem, nagyon komolyan vesszük ezeket a költségeket.”

A veszteségekre reagálva a Lockheed Martin változtatásokat hajtott végre a program csapatvezetésében, és szakértőket jelölt ki a vállalaton belül, hogy javítsák a program teljesítményét és felügyeletét Taiclet szerint „egy átfogó kockázatfeltáró és korrekciós intézkedési terv” keretében.

„Ez egy szigorúan titkosított program, amelyet csak úgy lehet leírni, mint egy játékszabályokat megváltoztató képességet közös amerikai és nemzetközi ügyfeleink számára” – tette hozzá Taiclet –, „és ezért kritikus fontosságú, hogy sikeresen bevezessék.”

Mivel a titkosított programot legalább nyilvánosan elismerik a vállalat részvényeseinek javára, lehetséges, hogy további információk kezdenek napvilágra kerülni róla.

Nyilvánvaló, hogy a Lockheed Martin erőfeszítései a fejlett új repülőgépipari technológiák fejlesztésére az F-35-ös átalakítására irányuló folyamatos erőfeszítésein túlmutató programokat is magukban foglalnak. Azonban az F-35-ös jelentős avionikai fejlesztései ellenére is egy vízszintes és függőleges vezérsíkokkal rendelkező viszonylag alacsony lopakodó képességű repülőgép. Kína jelenleg két 6. generációs harci gép fejlesztésén dolgozik, amelyek mindegyike vezérsíkok nélküli, és vélhetően minden irányból mérve jobb lopakodási képességekkel rendelkezik, mint az F-35-ös „ötödik plusz” generációs vadászgépe. A kérdés pedig továbbra is hogyan alakul a képességek/költségek aránya.

Dobos Endre 

Kép: Mirage 2000; VIA X

Lezuhant az Ukrán Légierő Dassault Mirage 2000-es vadászgépe, ami az első veszteség a Franciaország által adományozott gépek közül.

„2025. július 22-én este egy Mirage-2000-es vadászgép repülési feladatának teljesítése közben meghibásodott a repülőgép egyik berendezése, amit a pilóta jelentett a repülésvezetőnek” – közölte az Ukrán Légierő. „Ezután hozzáértően, a válsághelyzetekben elvárt módon cselekedett, és sikeresen katapultált. A kutató-mentő csapat megtalálta a pilótát, állapota stabil. A földön nem történt sérülés. Különleges bizottságot neveztek ki a légi incidens okainak megállapítására.”

A gépek leszállítása előtt Franciaország meghatározatlan módosításokat hajtott végre, hogy azok levegő-föld küldetéseket teljesíthessenek.

Ez a legutóbbi adományozott negyedik generációs vadászgép elvesztése. Ukrajnában eddig legalább három adományozott F-16-os megsemmisült.

Dobos Endre

Kép: Az L3Harris Red Wolf mini cirkálórakétája

Az L3Harris vállalat hivatalosan is bemutatta moduláris Wolf mini cirkálórakétáit, amely magában foglalja a szárazföldi vagy tengeri célpontok elleni nagy hatótávolságú precíziós csapásokra fejlesztett Red Wolf, valamint az elektronikai hadviselésre felszerelt Green Wolf kisméretű robot repülőgépet. Mindkét támadóeszköz légi, földi és tengeri platformokról is indítható. Az L3Harris egyike annak a három vállalatnak, amelyek ebben az általános kategóriában végeztek fegyverekkel kapcsolatos munkát. Ez egyfajta ipari fegyverkezési versenyre utal, amelynek célja a moduláris, viszonylag olcsó és kisméretű rendszerek létrehozása, amelyek egyre inkább elmossák a határt a pilóta nélküli légi rendszerek, különösen a nagyobb hatótávolságú kamikaze drónok, a cirkálórakéták, valamint a csalik között.

A Wolf család fejlesztése 2020-ig nyúlik vissza, derül ki az L3Harris korábban kiadott sajtóközleményéből. A mai napig több mint 40 tesztrepülést hajtottak végre. A Red Wolf létezése először az amerikai hadsereg kísérleti bemutató rendezvényén (EDGE 21) vált nyilvánossá, az Aviation Week akkoriban arról számolt be, hogy a program a Pentagon Stratégiai Képességi Hivatala (SCO) által vezetett titkos projektből ered. Az amerikai hadsereg már évek óta teszteli és értékeli a Red Wolf különböző változatait, többek között az amerikai tengerészgyalogság AH-1Z Viper támadóhelikoptereinek új, nagy hatótávolságú csapásmérő képessége felé vezető útként.

„A indított hatású „farkasfalkánk” jelentős előnyt biztosít az amerikai hadseregnek – platformtól függetlenül – az ellenség nagy hatótávolságú megsemmisítő láncainak rombolásában, az ellenséges fenyegetések legyőzésében kihívást jelentő környezetben és az eszközök védelmében” – mondta Ed Zoiss, az L3Harris Űr- és Légideszant Rendszerekért felelős elnöke egy nyilatkozatban. „A Vörös Farkas és a Zöld Farkas halálos, moduláris, megfizethető és bevethető.”

A L3Harris által a Red Wolf rakétáról kiadott látványtervei egy cirkálórakéta-szerű kialakítást mutatnak kinyíló szárnyakkal, a törzs végén vízszintes és függőleges vezérsíkokkal. A törzs hátsó részén egy pár szívónyílás található, amelyek levegőt juttatnak a rakéta kisméretű sugárhajtóművéhez.

A kialakításnak van egy kiemelkedő oldalvonala, amely a törzs orr körül indul, és a rakéta oldalán fut végig, valamint egy lapát alakú orra. Ez arra utal, hogy a légi jármű legalább bizonyos fokú lopakodási képességgel rendelkezik.

A rakéta teljesítménye tekintetében „tartós repülési képességüket tesztek bizonyították, amelyek nagy szubszonikus sebességet mutattak – 200+ tengeri mérföldes hatótávolságot alacsony magasságon és 60+ perces repülési időtartamot” – áll az L3Harris termékismertetőjén. „A modellezési adatok nagyobb sebesség, hatótávolság és időtartam képességeket bizonyítanak.”

A Red Wolf és a Green Wolf rakétáról szóló további részletek, hogy milyen rávezetési rendszert használnak a csapásmérő konfigurációban, továbbra is korlátozottak.

A látványtervek egy olyan kialakítást mutatnak, amely szintén feltűnően eltér a Red Wolf-ról korábban megjelent képeitől. A korábbi képeken látható légi járművek mindegyike négy rögzített kormányfelülettel rendelkezett. Egyetlen, süllyesztett levegő szívónyílása volt a hajtóműhöz. A törzs kialakítása úgy tűnik, nagyrészt változatlan maradt.

A gyártó az alap kialakítás számos változatával rendelkezik, amelyek már repültek, és változatos hatótávolságot, hasznos terhet és képességet biztosítanak.

Amint megjegyezték, az amerikai tengerészgyalogság már aktívan teszteli a Red Wolfot a nagy hatótávolságú támadórakéta (Long Range Attak Missile; LRAM) projektjének részeként, amelynek fő célja az AH-1Z támadó helikopterek új, nagy hatótávolságú csapásmérő képességének bemutatása. Az LRAM-erőfeszítés legalább 150 tengeri mérföldes (valamivel több mint 170 mérföldes, azaz közel 278 kilométeres) hatótávolságot célzott meg, ami exponenciálisan nagyobb, mint az AGM-114 Hellfire és az AGM-179 Joint Air-Ground Missiles (JAGM) hatótávolsága, amelyeket a Marine Vipers helikoptere jelenleg képes alkalmazni.

Bár a Hellfire és a JAGM nagyobb hatótávolságú változatai fejlesztés alatt állnak, mindkét rakéta meglévő változatainak maximális hatótávolsága 10 mérföld alatt van. Az LRAM egy Precision Attack Strike Missile (PASM) nevű, már létező programhoz járul hozzá, amely a Red Wolfon túl más lehetőségeket is fontolóra vehet. A tengerészgyalogság azt is kijelentette, hogy az LRAM/ precíziós támadórakéta (Precision Attak Strike Missile; PASM) további légi indítási képességeket biztosíthat az AH-1Z és más tengerészgyalogos repülőgépek számára. Általánosságban elmondható, hogy ez rávilágít arra, hogy a Red Wolf, valamint a hasonló rakéták lehetővé teszik majd, hogy a korábban csak közvetlen közeli támadások végrehajtására képes platformok távoli csapásokat is végrehajthassanak, ami egyre fontosabbá válik a légvédelmi fenyegetések fejlődése miatt.

„A lehetőség, amit az LRAM-rendszer kínál, az a vele járó modularitás, tehát a kinetikus és nem kinetikus hatásképessége” – mondta Scott Shadforth tengerészgyalogos ezredes a májusi éves Modern Day Marine 2025 kiállításon tartott előadásán. „És akkor minden bizonnyal nyílt vitába bocsátkozhatunk arról, hogy milyen fegyver? Légi indítású eszköz?  Pilóta nélküli légi rendszer; drón? Hogyan definiáljuk ezeket a képességeit?”

Shadforth a Haditengerészeti Légi Rendszerek Parancsnokságának (NAVAIR) Expedíciós és Tengerészeti Repülési Fejlesztési Csoportjának (XMA-ADT) vezetője. Az újonnan bejelentett Zöld Farkas elektronikai hadviselési konfiguráció jól illeszkedik a jövőbeli nem kinetikus lehetőségekről szóló felvetéshez.

Azt is tudjuk, hogy az amerikai hadsereg korábban már végzett egy tesztet egy kommunikációs jelátvitelre konfigurált Red Wolf-al. A haderő a múltban az MQ-1C Gray Eagle drónt is szemügyre vette indítóplatformként.

A mostani bejelentés részeként az L3Harris közzétette saját grafikáit, amelyek légi, szárazföldi és tengeri indítású Red Wolf és Green Wolf rakéták, valamint egy potenciális jövőbeli csaliváltozat alkalmazásának képzeletbeli forgatókönyveit ábrázolják, amint ezek az eszközök együttműködve hajtanak végre feladatot. A Green Wolf rakéták felhasználhatók a célpontok, különösen az ellenséges légvédelmi eszközök felkutatására azáltal, hogy a jelkibocsátásukra fókuszálnak, miközben utat nyitnak a Red Wolf rakéták számára a tényleges csapásméréshez. A csalik felhasználhatók a védők további összezavarására és túlterhelésére is. A Wolf család változatai további rakéta-típusokkal és egyéb képességekkel is kiegészíthetők.

Az L3Harris a Wolf család tagjainak körülbelül 300 000 dolláros egységárat céloz meg, amint a gyártás eléri a várható, évi 1000 darabos mennyiséget. Egy sokkal rövidebb hatótávolságú JAGM egységköltsége szintén 300 000 dollár körül mozog. Összehasonlítás képen, egyetlen lopakodó AGM-158B Joint Air-Surface Standoff Missile-Extended Range (JASSM-ER), amely sokkal nagyobb méretű és hatótávolságú, hagyományos, légi indítású, szárazföldi támadó cirkálórakéta, és amely ma az Egyesült Államokban szolgálatban van, 1,5 millió dollárba kerül.

A költség- és gyártási célok óriási érdeklődést tükröznek, különösen az amerikai hadsereg részéről, az új, precíziós csapásmérő rakéták iránt, amelyek viszonylag olcsók és könnyen előállíthatók. Mindezt nagymértékben az a tervezés vezérli, hogy az amerikai hadsereg elegendő készlettel rendelkezzen a Kína elleni esetleges csúcskategóriás csendes-óceáni harcok előtt, és hogy képes legyen fenntartani ezeket a készleteket abban az esetben, ha a konfliktus elhúzódik. A közelmúltbeli amerikai műveletekből a Közel-Keleten és környékén, valamint Ukrajnának az Oroszország elleni harcában nyújtott folyamatos támogatásból levont tanulságok további hangsúlyt fektettek az új, alacsonyabb költségű, nagy mennyiségben előállítható képességekre. Az Egyesült Államokon kívül számos más ország is ugyanerre a következtetésre jutott a jövőbeli precíziós rakétafejlesztésekkel kapcsolatban.

Hasonló fejlesztések

Mindezek figyelembevételével fontos megjegyezni, hogy az L3Harris aligha az egyetlen vállalat, amely reagál erre a keresleti jelzésre, amely a már meglévő védelmi iparon kívüli, nem hagyományos cégek egyre növekvő számát is vonzza.

Az Anduril új részleteket árult el a Barracuda-100M légi járművének eddigi teszteléséről, amely nagyjából hasonló osztályba tartozik, formában és funkcióban, mint a Red Wolf és a Green Wolf. Az Anduril tavaly mutatta be a Barracuda családot, amely nagyobb és hosszabb hatótávolságú 250-es és 500-as modelleket is tartalmaz.

Az amerikai hadsereg a Barracuda-100M-et teszteli egy nagysebességű manőverezhető rakéta (High-Speed Maneuverable Missile; HSMM) nevű demonstrációs program részeként, amely elsősorban egy új precíziós célpontkereső (Precision Target Acquisition Seeker; PTAS) képesség fejlesztésére összpontosított.

„A kormány támogatásával kifejlesztett PTAS függesztmény fejlesztése folyamatban van, hogy lehetővé tegye az azonosított célpontok passzív, autonóm követését” – mondta az Anduril egy sajtóközleményben. „Video-érzékelőt használ a korábban azonosított célpont képének keresésére és azonosítására a keresőben található hosszúhullámú infravörös (LWIR) kamera segítségével.”

Az eddigi tesztelés során az Anduril egy L-29-es könnyű sugárhajtású repülőgépről a levegőből indította a Barracuda-100M-et, de a vállalat még idén egy sor földi indítású bemutatót is tervez. A teljes körű éleslövészeti teszt várhatóan jövőre érkezik.

A hadseregnek jelenleg nincs hivatalos terve a HSMM program eredményeinek gyakorlati alkalmazására, de az Anduril szerint aktív tárgyalások folynak a lehetséges jövőbeli irányokról. A Barracuda-100M, a Barracuda család többi tagjával együtt, más ügyfelek számára is érdekes lehet.

„El lehet képzelni… hol szeretne a Barracuda-100M helytállni. Tehát a Hellfire formátumban a térfogat a lényeg” – mondta Steve Milano, az Anduril Advanced Effects részlegének igazgatója egy sajtótájékoztatón. „Bármikor, amikor nagyjából ugyanazon költséggel megnövelt hatótávolságú képességre van szükség, a Barracuda-100M-et ott fogjuk használni. Tehát mind a mobil felszíni indítási képesség, mind a forgószárnyas és merevszárnyú repülőgépek fontos platformok.”

A Lockheed Martin szerdán új részleteket közölt az általános többfunkciós (Common Multi-Mission Truck; (CMMT, „Üstökös”) járműcsalád fejlesztéséről. A CMMT létezése először 2022-ben került nyilvánosságra, mint alacsony költségű légi járműkoncepció továbbfejlesztése, amelyen a vállalat korábban dolgozott Speed Racer néven.

A CMMT család mostantól tartalmaz egy CMMT-D változatot, amelyet a Rapid Dragon rakétarendszerrel való ledobásra terveztek, és egy CMMT-X típust, amelyet egy tipikus repülőgép pilonról való indításra terveztek. A Rapid Dragon az amerikai légierő programja, amelynek célja, hogy lehetővé tegye a szolgálat számára a távolsági csapásmérő képesség növelését azáltal, hogy teherszállító repülőgépeket, például a C-130 Hercules-t vagy a C-17 Globemaster III-at további indítóplatformokká alakítsanak át.

„Májusban egy orlandói (Florida) csapat utazott az oregoni parton található Tillamook tesztlőtérre, hogy teszteljék a CMMT-D-változatot, egy kompakt cirkálórakétát, amelyet légi indításra alkalmas repülőgépekről, például a C-130-ról való telepítésre terveztek” – áll a Lockheed Martin sajtóközleményében. „Egy Rapid Dragon rakétáról dobtak le egy CMMT-D tesztrakétát, amelyet egy helikopter vitt 4300 méteres magasságba, hogy szimulálja az ejtőernyős ereszkedést. A CMMT-D indítás után kinyitotta a szárnyait, és a biztonságos indítást követően hajtómű nélküli siklórepülésbe kezdett.”

„Júniusban egy kaliforniai Palmdale-i CMMT csapat utazott az oregoni Pendleton drón lőtérre, hogy teszteljék a CMMT-X-et, a CMMT család egy kisebb változatát” – tette hozzá a közlemény. „A CMMT-X-et egy tesztrepülőgép pilonjára függesztették, majd megtörtént a CMMT első pilonról történő indítására egy levegőben lévő repülőgépről. A jármű biztonságosan levált az indítóeszközről, kinyitotta szárnyait, és beindította a hajtóművét, hogy megkezdje a hajtóműves repülést.”

„Modell-alapú mérnöki munka segítségével a csapat gyorsan fejlesztette a SPEED RACER-t CMMT-X-é, átírva a szoftvert, hogy megfeleljen az amerikai légierő fegyverrendszer-architektúra szabványainak, és földi tesztelést végezve a légi alkalmasság biztosítása érdekében, mindezt rekordidő, mindössze hét hónap alatt” – jegyezte meg a közlemény.

 Az L3Harris Red Wolf és Green Wolf, az Anduril Barracuda családja, valamint a Lockheed Martin CMMT-i, és az amerikai katonai programok, amelyek köré ezeket fejlesztik, csak egy részét képviselik az alacsony költségű precíziós rakétaprojekteknek, amelyek jelenleg az Egyesült Államokban zajlanak. A Wolf család korábbi titkos jellege aláhúzza annak valószínűségét, hogy még több munka folyik titkosított területen.

Forrás: TWZ

Dobos Endre

Kép: A következő generációs Tempest számítógépes grafikája; BAE Systems 

Megjelent az első látványterv, amelyen a következő generációs új vadászrepülőgép, az Egyesült Királyságban épülő Tempest látható. A tesztrepülőgép mutat némi hasonlóságot a Lockheed Martin F-35-ösével, ami nem meglepő, hiszen azonos követelményeknek kell megfelelniük. Az új gép külső megjelenésében vannak eltérések is, hogy a Tempest két hajtóműves és nem rendelkezik vízszintes vezérsíkokkal. A 2027-re tervezett Combat Air Flying Demonstrator, amelyet lopakodó vadászgépnek fejlesztenek az Egyesült Királyság, Olaszország és Japán légiereje számára, várhatóan 2035-re áll szolgálatba. A Combat Air Flying Demonstrator digitális látványtervét a BAE Systems tette közzé, és az angliai Wartonban található üzemében már építik a repülőgépet. Összességében a terv nagyon hasonlónak tűnik az F-35-höz, beleértve a kifelé döntött osztott függőleges vezérsíkokat és a szabályozás nélküli szuperszonikus szívócsatorna nyílásokat (DSI), amelyek kezdetben két Eurojet EJ200-as turbó-ventilátoros hajtóműhöz szállítják a levegőt. Az F-35-sel ellentétben, és a Tempest látványterveivel összhangban, a gépnek nincsenek vízszintes vezérsíkjai.

A kéthajtóműves kialakítás miatt a törzs összességében szélesebb és laposabb, mint az egyhajtóműves F-35-ösé. A törzs hátsó formai kialakítására jellemző, hogy egy feltűnő, szögletes szakaszban végződik, ami segíthet elrejteni a hajtómű fúvócsöveit. Talán a legmeglepőbb jellemző a szárny, amely egy levágott delta alaprajzot formáz, amely előre nyúló LERX-örvénykeltővel egészül ki. A LERX hiányzott a Tempest legutóbbi látványterveiről, amelyeken akkor nagyobb szárny volt látható. A jelenlegi forma, módosított delta alaprajzot mutat, amely egy 1994-1995-ben tervezett F-16U tervre emlékeztet.

A bemutató repülőgép egyéb figyelemre méltó jellemzői közé tartozik a széles orr, amely bőséges belső teret sugall egy nagyméretű radarantenna számára, valamint a viszonylag kis pilótafülke, amely úgy tűnik, nem biztosít sok lehetőséget a pilóta számára, hogy hátrafelé kilásson. Nem meglepő módon a törzs mellső formája hasonlónak tűnik ahhoz, amelyet a repülőgép Martin-Baker katapultülésének tesztelése során használtak.

„Most először láthatják az emberek, hogy fog kinézni ez a csúcstechnológiás demonstrációs repülőgép, amikor a magasba emelkedik” – tudatta Tony Godbold, a BAE Systems jövőbeli légiharc rendszerek igazgatója egy vállalati közleményben. Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy a kész demonstrátor még tartalmazhat néhány változtatást a látványtervhez képest.

Az ambiciózus program szerint a demonstrátor 2027-ben fog repülni, tehát nem kell túl sokáig várnunk, hogy összehasonlítsuk a valódi repülőgépet a látványtervvel. Tavaly nyáron a BAE Systems közzétette azokat a fotókat, amelyeken a demonstrátor gép mellső törzsszekciója látható építés alatt. Ezen a ponton a repülőgép szerkezeti súlyát tekintve több mint 50 %-a, építés alatt állt vagy már elkészült.

A BAE Systems szerint a gép szerkezeti súlyának kétharmada jelenleg gyártás alatt áll, a repülőgép fő szerkezete, szárnyai és farokfelületei mind Wartonban formálódnak. A munka során széles körben alkalmazzák a robot technológiát, a digitális gyártási és összeszerelési technológiákat, beleértve a 3D nyomtatást, a kobotikát, vagy más néven együttműködő robot technológiát, a digitális ikreket, a modellalapú rendszertervezést és a virtuális szimulációt.

Az új típusú gyártási folyamatok fejlesztésének elősegítése fontos része a demonstrátor Tempest program fejlesztésének, amelynek keretében számos új technológiát tesztelnek, beleértve a lopakodó-kompatibilis funkciók integrációját.

A demonstrátorral végzett repülési tesztek előtt a BAE Systems, a Rolls-Royce és a Brit Királyi Légierő tesztpilótái egy speciálisan kifejlesztett szimulátorban tesztelték a tervet. Eddig több mint 300 órát repültek a szimulátorban. Ez magában foglalta a repülésvezérlő rendszerek tesztelését összetettebb repülési manőverek során.

Az Egyesült Királyság kifejlesztett egy Excalibur nevű tesztrepülőgépet is, amely a Tempest repülő laboratóriumaként szolgál majd. A Boeing 757-es utasszállító repülőgépre épült tesztgép tavaly év végén sikeresen teljesítette a repülési tesztek első fázisát.

Ismert, hogy a Királyi Légierő azt tervezi, hogy a Tempest nagyjából kétszer akkora harci terheléssel rendelkezzen, mint az F-35A. A légierő azt is kijelentette, hogy „igazán extrém hatótávolságot” szeretne az új repülőgéptől, potenciálisan elegendő belső üzemanyaggal ahhoz, hogy üzemanyag-utántöltés nélkül átrepülje az Atlanti-óceánt.

Az egyik fő különbség a hajtómű lesz, a Combat Air Flying Demonstrator kezdetben ugyanazokat az EJ200-as kétáramú hajtóműveket fogja használni, mint az Eurofighter Typhoon. A sorozatgyártású Tempest azonban egy teljesen új hajtóművel kap, amely jelenleg fejlesztés alatt áll.

A Typhoon program utalhat arra is, hogy milyen mértékű közös vonások lesznek a Combat Air Flying Demonstrator és a végleges Tempest között.

Az Egyesült Királyság 1986-ban a British Aerospace repült az EAP kísérleti vadászrepülőgéppel, hogy segítsen bebizonyítani a későbbi Typhoon koncepcióját. A gépet a korábbi Panavia Tornado harci repülőgépekben használt hajtóművek hajtották, de alapvető konfigurációja nagyjából hasonló volt a Typhoonéhoz.

Eddig, az EAP-hez hasonlóan, a Combat Air Flying Demonstratort is az Egyesült Királyság programjaként fejlesztik, bár továbbra is lehetséges, hogy Olaszország és Japán is bekapcsolódik.

Az Egyesült Királyság, Olaszország és Japán közösen alkotja a Globális Combat Air Programot (GCAP), amelynek célja a Tempest repülőgépek létrehozása és szolgálatba állítása, valamint a kapcsolódó támogatás és kiképzés biztosítása ezekben az országokban.

Az Egyesült Királyságon belül a Tempest a tágabb Future Combat Air System (FCAS) program része, amely magában foglalja a pilóta nélküli platformokat (együttműködő harci drónokat), a következő generációs fegyvereket, a hálózatokat, az adatmegosztást és egyebeket.

A Tempest által ígért képességek meggyőzőnek tűnnek, ha a repülőgép ténylegesen szolgálatba áll, hiszen a jelenlegi ütemterv rendkívül ambiciózusnak tűnik. Ha a demonstrátorgép a következő öt évben elkezd repülni, és nyolc év is eltelhet mire a sorozatgyártású Tempest szolgálatba áll, a fejlesztésnek közben folyamatosnak kell lennie. Hasonlítsuk ezt össze a Typhoonnal, amelynél 17 év telt el a demonstrátorgép első repülése és szolgálatba állása között.

Másrészről aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Királyság védelmi kiadási prioritásainak folyamatos újraértékelése befolyásolhatja a Tempest programot. A Tempest egy másik lehetséges buktatója az Egyesült Királyság kormányának döntése, hogy hagyományos felszállásra és leszállásra alkalmas (CTOL) F-35A lopakodó vadászgépeket vásárol, mert az „B” változat hatótávolsága és fegyver-terhelhetősége kevesebb, mint az „A” változaté. Az F-35A-nak az F-35B-nél alacsonyabb költségei és a nukleáris fegyverek hordozására való képessége is befolyásolta a döntést.

Még nem ismert, hogy az F-35A megrendelés – amely kezdetben csak egy jelképes, 12 repülőgépből álló flottára vonatkozik – milyen mértékben befolyásolhatja a Tempest programot. Ugyanakkor más kihívások is vannak, beleértve a más nagyszabású katonai beszerzésekből származó forrásokért folytatott versenyt, beleértve, de nem kizárólagosan az új Dreadnought osztályú nukleáris meghajtású ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárókat.

Végső soron sok forog kockán a Combat Air Flying Demonstrator esetében. Ha minden a tervek szerint halad, a gyártó értékes tapasztalatokat szerez, amelyeket beépítenek a Tempest programba, csökkentve mind az új generációs vadászgép, mind a szélesebb körű programok kockázatát. De egy új vadászgép fejlesztése a nulláról nagy kihívás és a hosszú fejlesztési idő, a magas költségek és a politikai tényezők a Tempest ellen játszhatnak, függetlenül attól, hogy mi történik a demonstrátorral.

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/05/03/a_tempest_vadaszgepnek_a_hatotavolsaga_es_hasznos_terhelese_duplaja_lesz_az_f-35-enek

https://aviatika.blog.hu/2025/03/23/a_kovetkezo_generacios_tempest_vadaszgep_radarja_masodpercenkent_egy_varos_informacio_aramlasanak_me

 https://aviatika.blog.hu/2025/03/14/a_bae_systemsnek_vannak_elkepzelesei_arrol_hogy_ez_hogyan_nezhet_ki_7_generacios_vadaszgep

Az Eurofighter a féléves fejlesztési stratégiára vált, és a 6. generációs vadászprogramok késedelme miatt a Typhoon gyártásának megduplázását tervezi, hogy kielégítse a globális keresletet.

Miközben Európa 6. generációs vadászprogramjai a késedelmek és az ipari súrlódások kockázatával küzdenek, az Eurofighter Typhoon, amelyet régóta érett platformnak tartanak, drámai fellendülésre készül. Tervek készültek az éves termelés több mint megduplázására, és a modernizációs erőfeszítések rugalmas félidős fejlesztés (Mid-life Upgrade; MLU) felé történő átállítására, amely lehetővé teszi, hogy a Typhoon a 2060-as években is működőképes maradjon.

A 2025-ös párizsi légibemutatón felszólalva Jorge Tamarit Degenhardt, az Eurofighter vezérigazgatója felvázolta mind az ipari tempó, mind a technológiai ambíciók változását. A Typhoon – amelyre világszerte már 729 megrendelés érkezett – a „harci tömeg” Európába történő szállítására irányuló megújult törekvés középpontjában áll, ahogy Degenhardt a Defense News-nak elmondta, és exportügyfeleket szerez az egyre ingatagabb geopolitikai környezetben.

Degenhardt a jelenlegi pillanatot „Zeitenwende”-ként – fordulópontként – írta le, amely visszhangozza a német kormány által a változó védelmi környezetre és a fegyveres erők revitalizálásának szükségességére használt nyelvezetet.

A hosszú távú evolúciótól a félidős korszerűsítésig

Eredetileg az Eurofighter ütemterve egy hosszú távú evolúciós (LTE) tervre épült, amely egy átfogó jövőbeli növekedési pálya volt, amely a jelentős architektúra-átalakításokra és a képességek fejlesztésére összpontosított, hasonlóan az amerikai gyártmányú vadászgépek Block XX -rendszeréhez. Az Aviation Week beszámolója szerint azonban ezt a fejlesztési tervet most felfüggesztették.

„Újra kell gondolnunk, hogy mi az Eurofighter operatív igénye az FCAS és a GCAP programokon belül, és újra kell értékelnünk, hogy mi a hosszú távú evolúció igénye” – mondta Degenhardt az újságíróknak, utalva a francia-német-spanyol jövőbeli légiharc rendszerre (FCAS) és a brit-olasz-japán globális légiharc programra (GCAP).

Ennek a változásnak a középpontjában egy új elektronikus architektúra áll, amely lehetővé tenné a Typhoonok számára, hogy zökkenőmentesen működjenek a hatodik generációs vadászgépekkel és az együttműködő harci drónokkal. Ez valószínűleg azt jelentené, hogy a Typhoon digitálisan összekapcsolt csomóponttá válna a fejlődő európai légiharc ökoszisztémában, amelyet egyre inkább a Typhoon, a Rafale és a Gripen fejlett változatai, valamint az 5. generációs F-35-ösök népesítenek be.

Az Eurofighter tisztviselői elismerik, hogy a repülőgép „elérte jelenlegi avionikai és információ feldolgozó hardver képességének a határát”. A jövőbeli küldetési rendszerek támogatásához a számítási kapacitási problémát is le kell küzdeni.

A félidős fejlesztéseket mind az új sorozatgyártású repülőgépekhez, mind a már üzemben lévő flottáknál utólagos átalakítással alkalmazni kívánják. Az élettartam-hosszabbító program utólagos átalakítási csomagokba is beépíthető, meghosszabbítva a Typhoon élettartamát, miközben kulcsfontosságú fejlesztéseket integrálnak a küldetési számítógépekbe, az avionikai és az elektronikai hadviselési rendszerekbe. „A ma leszállított repülőgépek a 2060-as években is repülni fognak” – hangsúlyozta Degenhardt. A vezérigazgató azonban a sürgős igény ellenére megjegyezte, hogy a négy partnerország – Németország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság – egyike sem vállalt még finanszírozást a projekthez.

Termelés növelése a stratégiai igények kielégítése érdekében

A modernizációs kezdeményezéssel párhuzamosan az Eurofighter a termelés jelentős növelésére készül. A jelenlegi gyártási ütem évi 14 repülőgép, de ez várhatóan 2028-ra 20-ra emelkedik, és röviddel ezután potenciálisan eléri az évi 30 repülőgépet, a folyamatban lévő exportkampányok sikerétől függően – magyarázta Degenhardt.

„Már most is 30 repülőgépes gyártási ütemmel számolunk, amint az exportmegrendelések beindulnak” – mondta Degenhardt.

A bővítés támogatása érdekében az Eurofighter jelentős beruházásokat tervez a termelési technológiákba és az ellátási lánc rugalmassá tételébe. Az Airbus, a BAE Systems és a Leonardo vállalatokból álló csoport a szállítási átfutási idők – ami jelenleg átlagosan körülbelül 50 hónap – csökkentésén dolgozik a munkafolyamatok digitalizálásával, a szerszámok korszerűsítésével és több mint 400 kulcsfontosságú beszállítóból álló hálózat stabilizálásával.

„Mivel ezek a szállítások a következő évtizedben vagy évtizedekben történnek, fenn kell tartanunk az ipari áteresztőképesség növekedését a legjobb új gyártási technológiák fejlesztésével, és meg kell erősítenünk a 400 kritikus beszállítóból álló ellátási láncunkat is” – jelentette ki a vezérigazgató.

Exportlendület: Ausztria, Lengyelország, Törökország, Szaúd-Arábia

A felfutást számos nagy horderejű exportkampány támogatja. Ausztria várhatóan hamarosan döntést hoz 1. típusú Typhoonjainak lecseréléséről, miután egy idei kormányzati jelentés a flotta fejlesztését javasolta.

Lengyelország akár 32 légi dominanciájú vadászgépet is keres, a Typhoon a Boeing F-15EX-szel versenyez. Törökország egy lehetséges 40 repülőgépes vásárlást fontolgat, míg Szaúd-Arábia, amely már 72 Typhoont üzemeltet, előrehaladott tárgyalásokat folytat a második részletről.

Szaúd-Arábia továbbra is kulcsfontosságú stratégiai partner, de az Egyesült Államok védelmi kapcsolatok elmélyítésére irányuló erőfeszítései fokozták a nyomást az amerikai platformok népszerűsítésével. Degenhardt elismerte a kihívást: „Túléltük az első látogatást” – mondta, utalva Donald Trump amerikai elnök közelmúltbeli látogatására, de hozzátette, hogy a megállapodás megkötésére rendelkezésre álló időkeret „nagyon rövid – gyorsnak kell lennünk”.

Emellett Portugália is felbukkant potenciális új ügyfélként, és a meglévő felhasználók, mint Németország és Spanyolország, további vásárlásokat készítenek elő. Németország várhatóan további 20 Typhoont rendel 2025-ben, és Spanyolország, amely frissen aktiválta Halcon II beszerzési programját, követheti a példáját.

Az Egyesült Királyság azonban más utat jár be. A közelmúltbeli Stratégiai Védelmi Felülvizsgálat megerősítette London azon preferenciáját, hogy bővítse F-35-ös flottáját, esetleg mind az A, mind a B variánsokat beépítve, és befektessen a GCAP-ba. „Korlátozott a befolyásunk az Egyesült Királyság Stratégiai Védelmi Áttekintés (Strategic Defence Review; SDR) rendszerére” – mondta Degenhardt a Breaking Defense jelentésében –, „és ők valójában az F-35-ös alkalmazása és a GCAP felé haladnak.”

Híd a hatodik generációhoz

A hatodik generációs programok, mint például az FCAS és a GCAP iránti politikai lelkesedés ellenére mindkettő bizonytalansággal néz szembe. Az FCAS-t különösen továbbra is akadályozzák az ipari munkamegosztási viták – különösen a Dassault Aviation és az Airbus között. A párizsi légibemutatón a Dassault megerősítette, hogy a Rafale F5-ös átmeneti megoldásként szolgál majd, amíg egy hatodik generációs platform szolgálatba nem áll, amire most legalább 2045 előtt nem számítanak.

Az FCAS ütemtervét övező bizonytalanság további súlyt ad a Typhoon féléves fejlesztésének. Az Eurofighter egy érett platformot kínál, amely már integrálódott a NATO struktúráiba, és széles ipari bázissal rendelkezik, amely képes a rövid távú finanszírozással való működésre.

A továbbfejlesztett Typhoon ugyan nem tekinthető alternatívának a hatodik generációs programokhoz képest, azonban kritikus fontosságú áthidaló platformként működhet, amely megkönnyíti az átmenetet a légierő következő korszakába. Valójában a Typhoon és a GCAP vadászgép várhatóan néhány évig együtt fog szolgálni az átmenet során.

Míg a félidős fejlesztés részletei még meghatározás alatt állnak, a várható fókuszterületek közé tartozhatnak:

·        Új bevetési és repülési számítógépek megnövelt feldolgozási kapacitással;

·        Modernizált elektronikai hadviselési rendszerek, potenciálisan a Praetorian DASS csomag új frissítésével, vagy akár a Saab Arexis csomaggal való kombinációval;

·        Mesterséges intelligencia által támogatott adatfúzió a hálózatközpontú hadviselés és a pilóta mesterséges intelligencia általi támogatása érdekében;

·        Moduláris architektúra az új képességek gyors integrációjának támogatására.

Stratégiai relevancia és ipari ellenálló képesség

Az Eurofighter megújult lendülete sok szempontból tükrözi az európai védelmi programok valós igényeknek való megfelelés átfogóbb újraértékelését. Ráadásul mindez egy olyan időszakban történik, amikor Európa azon dolgozik, hogy csökkentse az amerikai gyártmányú rendszerektől való függőségét, és megerősítse saját védelmi iparát.

Degenhardt a Typhoon modernizációját úgy fogalmazta meg, mint egy lépést a repülőgép „működésileg releváns” megőrzése érdekében, mivel a technológia és a működési forgatókönyvek gyors és folyamatos fejlődésen mennek keresztül. Több mint 600 szolgálatban lévő repülőgéppel és a flottához valószínűleg csatlakozó új ügyfelekkel az Eurofighter célja, hogy jövőbiztos gerincet biztosítson az európai és szövetséges légierők számára.

Védelmi ipari szempontból a Typhoon folyamatos relevanciája a képzett munkaerőt, a szuverén ellátási láncokat és a vadászgépek fejlesztésében rejlő stratégiai autonómiát is támogatja. „Még nem hoztuk ki a maximumot” – mondta Degenhardt, utalva a további képességnövekedésre és a méretnövekedésre.

Ráadásul, ahogy azt az iparág a múltban többször is hangsúlyozta, ezek az erőfeszítések lehetővé tennék a képzett munkaerő megtartását és a know-how folyamatos felhalmozását a 6. generációs vadászgépek gyártásának megkezdése előtt. Az Airbus korábban, a Tranche 5-ös megrendelés előtt azt nyilatkozta, hogy az Eurofighter németországi gyártása 2030-ban véget ér, évekkel az FCAS gyártásának megkezdése előtt.

Forrás: Aviation Week

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/04/20/az_eurofighter_typhoon_kovetkezo_generacios_elektronikus_hadviselesi_rendszere_amely_nem_igenyel_ata

 https://aviatika.blog.hu/2025/04/19/az_eurofighter_typhoon_hosszu_tavu_fejlesztesi_programja_biztositja_a_gep_jovobeli_bevetesi_kepesege