A USAF harcászati ​​légierejének több mint két évtizede legnagyobb fejlesztéseként a Boeinget hirdették ki a szolgáltat Next Generation Air Dominance (NGAD) vadászgép program nyerteseként. Az NGAD program központi elemeként az új, humán irányítású, 6. generációs lopakodó harci repülőgép, amelyet F-47-nek neveznek, arra született, hogy megváltoztassa a légiharcot, és a légierő azt reméli, hogy a következő évtizedben megkezdheti a szolgálatot.

A Boeing és a Lockheed Martin vett részt a NGAD programban, de egyik vállalat sem erősítette meg hivatalosan, hogy versenyez. A Northrop Grumman saját elhatározásából kilépett az ajánlattételi eljárásból, hogy más lehetőségekre összpontosítson. Pusztán az a tény, hogy a tágabb NGAD program vadászgép komponense egyáltalán halad, újdonság, mivel a programot egy éve felfüggesztették, hogy megvizsgálják a költségekkel és a gép relevanciájával kapcsolatos aggályokat. A döntést a programról a folyamatos kétségek miatt a Biden-kormány a Trump-kormányzatra hagyta.

A bejelentést Donald Trump amerikai elnök pénteken tette az Ovális Irodában Pete Hegseth védelmi miniszterrel és David Allvin vezérkari főnökkel együtt.

Az NGAD mérnöki és gyártásfejlesztési (EMD) szerződésének értéke körülbelül 20 milliárd dollár lesz, bár a program időtartama alatt a vállalat többszáz-milliárd dolláros rendelést kaphat. Becslések szerint a repülőgép minden darabja a sorozatgyártás megkezdése után több mint 300 millió dollárba kerül. Ha a repülőgép eredeti koncepciója nem változott.

Érdemes felidézni, hogy míg az NGAD terminológiát gyakran használják a program középpontjában álló vadászgépre, az azonos nevű program sokkal szélesebb körű kezdeményezés. A teljes program, magában foglalja még a nagyfokú autonómiával rendelkező (Collaborative Aircraft; CCA) együttműködő drónok fejlesztését, valamint új hajtóművet, fegyvereket, elektronikai hadviselési csomagot, érzékelőket, hálózati ökoszisztémákat, harckezelési képességeket és még sok mást.

Az NGAD vadászgép-program eredetileg a légvédelmi rendszeren áthatolónak (Penetrating Counter-Air; PCA) nevezett platform terveiből fejlődött ki, amelyek a 2010-es évek közepén jelentek meg a nyilvánosság számára. A PCA koncepció a légierő által a Védelmi Fejlett Kutatási Projektek Ügynökségével (DARPA) együttműködve végzett korábbi munkák eredménye. Ez magában foglalja a Repülési Innovációs Kezdeményezés (Aerospace Innovation Initiative) programot, amelyet 2015-ben jelentettek be nyilvánosan, és amely szerint legalább egy minősített repülőképes demonstrációs tervet hoztak létre.

A korábbi vadászgép fejlesztési versenyekkel ellentétben az NGAD-programot kezdettől fogva titokban tartották. Valójában a légierő sokáig azt sem hozta nyilvánosságra, hogy mely cégek indulnak a program megvalósításáért.

A valószínű jelöltek azonban mindig a Boeing, a Lockheed Martin és a Northrop Grumman voltak – az Egyesült Államok harci repülőgépeinek a „nehézsúlyú” gyártói. A Northrop Grumman 2023 júliusában kilépett a versenyből. A cég emellett nagy hangsúlyt fektet a nagy téttel járó B-21 Raider szerződés teljesítésére. A három védelmi vállalkozótól egy repülőképes bemutató példányt vártak. Az, hogy a teljes méretű NGAD harci gép bemutatója megtörtént, először 2020 szeptemberében derült ki. Érdemes megjegyezni, hogy a Lockheed Martint állítólag a közelmúltban kihagyták az Egyesült Államok haditengerészetének F/A-XX következő generációs, hordozó fedélzeti lopakodó vadászgépének megépítésére kiírt versenyből, amely a szolgálat saját (és kicsit más néven) erőfeszítésének része.

Ezzel szemben a Boeing a közelmúltban jelentős kudarcot szenvedett mind kereskedelmi, mind védelmi üzletágában. Trump korábban bírálta a céget két új Air Force One repülőgép megépítésére vonatkozó szerződése miatt, amelyek késésben vannak. Az NGAD összefüggésében azonban a vállalat vadászgép-építőként való teljes jövője foroghat kockán. A vállalat még 2023-ban bejelentette, hogy leállítja az F/A-18E/F Super Hornet gyártását, és jelezte, hogy részben a fejlett vadászgép programra fog összpontosítani. A cég jelentős beruházásokat hajtott végre St. Louis-i (Missouri állam) létesítményében, hogy felkészítse a hatodik generációs vadászgépek gyártására. A Boeing – a Northrop Grumman mellett – továbbra is versenyben van a haditengerészet F/A-XX-programjáért. Ami a taktikai repülőgépgyártást illeti, a Boeing jelenleg az F-15 Advanced Eagles és a légierő T-7-es kiképző gépét építi, ami a belátható jövőben lesz.

A Lockheed Martin már nagyon aktív a vadászgép-üzletágban, az F-35 Joint Strike Fighter három változatát gyártják az USA három szolgálata, és több külföldi ország számára, valamint az F-16 Block 70/72-es változatának gyártása is folyamatban van. Továbbra is részt vesz az F-22 Raptor fenntartási munkáiban. A Skunk Works fejlett projektek részlege arról híres, hogy folyamatosan feszíti a technológiai határokat, különösen, ha taktikai légierővel kapcsolatos programokról van szó.

Trump légierő NGAD bejelentése egy olyan időszakban történt, amikor az elnök a költségek csökkentésére törekedett az Egyesült Államokban, beleértve több tízmilliárd dollár lefaragását a meglévő védelmi programokból. Az NGAD jelentős bizonytalansággal küzdött az elmúlt évben, ezért 2024 májusában szüneteltették, hogy a szolgálat felülvizsgálja a repülőgépek megfizethetőségével, a képességigényekkel és a prioritások eltolódásával kapcsolatos követelményeket.

Végső soron a szolgálatnak egy hatodik generációs vadászgépre volt szüksége egy esetleges indo-csendes-óceáni konfliktusban, ami biztosította a program jövőjét.

Az F-22 Raptor lopakodó vadászgép utódjaként elképzelt NGAD repülőgéppel mindig is az volt a cél, hogy elegendő képességet biztosítson ahhoz, hogy szembeszálljon a lehetséges ellenségeivel, Kínával és Oroszországgal. Noha a vadászgép továbbra is erősen titkosított, széles körben azt feltételezik, hogy a jövőbeli csúcskategóriás harcok elleni küzdelemre optimalizálják, különösen az indo-csendes-óceáni hadszíntérre.

„Egész csomó különböző lehetőséget kipróbáltunk, és az NGAD-nál nem volt járhatóbb megoldás a légi fölény eléréséhez ebben a rendkívül vitatott környezetben” – mondta a hónap elején Joseph Kunkel légierő vezérőrnagy, a Force Design, Integration és Wargaming igazgatója az Air Force Futures vezérkari főnök-helyettes irodájában.

Mint ilyen, a vadászgép a jelentős hatótávolságra és hasznos teherbírásra helyezi a hangsúlyt, de számos egzotikus funkcióval és alrendszerrel is büszkélkedhet, köztük a szélessávú lopakodó képességgel, a fejlett elektronikai és más spektrális hadviselési képességekkel.

Az NGAD harci repülőgép egy tágabb légiharc ökoszisztémán belül működik, amelyben az együttműködő (Collaborative Aircraft; CCA) drónok kritikus szerepet fognak játszani. Az NGAD repülőgépet mindig is úgy képzelték el, hogy a vadászgép az elöl repülő drónok felügyelőjeként szolgál, és szorosan együttműködik velük. A CCA-k harci szerepét tükrözve a légierő a közelmúltban bejelentette az új vadászdrón elnevezést azon tervekhez, amelyeket a General Atomics és az Anduril jelenleg fejleszt a CAA-program első lépésében. A Boeing most csatlakozik ehhez a két céghez, és együtt hozzálátnak az új légiharc rendszer-család fejlesztéséhez a légierő számára.

Bár az NGAD repülőgépekkel kapcsolatban még sok kérdés vár megválaszolásra, a pénteki történelmi bejelentés azt jelenti, hogy most már legalább tudjuk, hogy a légierő 6. generációs lopakodó harci repülőgépe Boeing termék lesz.

Az F-47-es vadászgép

Az egyetlen kép az F-47-es konstrukcióról szemmel láthatóan mutatja a dizájn újszerűségét. Noha korlátozott a megjelenítése, néhány főbb jellemző jól látható. A legfigyelemreméltóbbak a szárnyak.

A szárny jelentős pozitív V-beállítással és lefelé hajló szárnyvégekkel készült. Ez azonnal a Boeing híres YF-118G Bird Of Prey technológiai bemutatójára emlékeztet, amely az 1990-es években titokban szállt fel az 51-es körzetből. Egy másik, hasonló, magas pozitív V-beállítású kialakítás a közelmúltban került a képbe a Scaled Composites Model 401-es demonstrátor formájában. Ennek a tervezési elemnek az egyik pozitívuma, hogy a repülőgép törzsének alján található érzékelők és kommunikációs antennák képesek fenntartani a rálátást a célokra, még akkor is, ha a repülőgép bedöntött meredekebb szögben repül.

Az YF-118G számos technológiát mutatott be, beleértve a fejlett lopakodó és személyre szabott dizájnt, új áttöréseket a gyártásban és még a vizuális lopakodást is. Ez a gép sokkal gyengébb teljesítményű volt az F-47-hez képest, de egyértelműen a Bird of Prey tanulságai élnek a Boeing NGAD gépének a tervezésében. Valószínűleg többet fogunk hallani erről a történelmi kapcsolatról a jövőben.

Úgy tűnik, hogy a mellékelt képen kanard mellső vezérsíkok láthatók. Ezek a struktúrák általában nem optimálisak az alacsony észlelhetőség (lopakodás) fenntartásához, bár láthattuk őket néhány, a jövőbeli NGAD-szerű koncepciókhoz kapcsolódó rajzon, különösen a Boeingnél. Hozzáadásuk jobb manőverező képességet és stabilitást tesz lehetővé, különösen egy eredendően nagyon instabil kialakítás esetén. Várnunk kell, és meglátjuk, hogy ez a funkció benne van-e a végtermékben vagy sem. Mindig fennáll annak a lehetősége, hogy a bemutatott koncepcióművészet jellemzői idegen hírszerzés számára készülnek.

Látunk egy nagyon széles, lapátszerű orrkialakítást is, amely egy nagy felületű radarnak és egy nagy buborék kabintetőnek ad helyet. Nem tudjuk, hogy a repülőgép egy vagy két személyes lesz-e. Ezen túlmenően nem sokra lehet következtetni, beleértve a gép szívócsatorna konfigurációját, bár a törzs kifejezetten karcsúnak tűnik, legalábbis a kép alapján.

A döntés

Trump elnök az Ovális Iroda sajtótájékoztatóján elmondta, hogy "nagy örömmel jelentette be" a Boeing-nek adott NGAD vadászgép szerződést, és a repülőgépet "a világ első hatodik generációs vadászgépeként" jellemezte.

A repülőgép a Mission Design Series F-47 jelzést kapta, nem teljesen világos okok miatt. Az F-47-es típusjelölést korábban a második világháború korabeli P-47 Thunderbolthoz használták, miután a jelölési rendszert 1947-ben felülvizsgálták. Lehet, hogy csak egy szerencsés egybeesés, hogy Trump a 47. USA. elnök.

Trump megjegyezte, hogy az F-47-esen hosszú ideje dolgoztak, és hogy a Boeing koncepcióját a vezető amerikai repülőgép-ipari vállalatok közötti szigorú és alapos verseny után választották ki.

„Olyasvalami, amilyenhez hasonlót még senki nem látott” – folytatta Trump, miközben nagy vonalakban vázolta az F-47-est. „A vadászgép bármely tulajdonságát tekintve soha nem volt hozzá hasonló, a sebességtől a manőverező-képességen át a hasznos teherbírásig. Az F-47-es lesz a valaha épített legfejlettebb, legjobb képességű és leghalálosabb repülőgép.”

Trump bízik abban, hogy az F-47-es "masszívan felülmúlja bármely más nemzet vadászgépének a képességeit. Ismerünk minden más gépet, mindegyiket láttam, és még csak közel sincs ehhez. Ez a következő szint".

Amellett, hogy „a legmodernebb lopakodó technológiával van felszerelve”, ami „gyakorlatilag láthatatlanná” teszi, az F-47-es „a valaha készült ilyen típusú repülőgépek közül a legnagyobb teljesítménnyel rendelkezik” – állítja Trump. „Manőverező képesség soha nem volt hasonló, az erő és a sebesség ellenére” – tette hozzá. Trump azt mondta, hogy az F-47-es maximális sebessége 2,0 Mach feletti.

Trump szerint az F-47-es kísérleti változata „titokban majdnem öt éve repül”. Ez összhangban van Dr. Will Ropernek, a légierő akkori beszerzésért, technológiáért és logisztikáért felelős titkárhelyettese 2020 szeptemberi bejelentésével, hogy egy korábban nem titkolt NGAD demonstrátor megkezdte a repülési tesztelést. Azóta a hírek szerint legalább három, a NGAD-hoz kapcsolódó technológiai demonstrátor repült.

Az elnök azt is bejelentette, hogy az F-47-es sorozatgyártása megkezdődik még hivatali idejének lejárta előtt, vagyis 2029 január végén.

„Már megépítették a termelés szempontjából szükséges dolgok nagy részét” – mondta Trump a Boeing Missouri állambeli St. Louis-i üzemének infrastrukturális beruházásaira utalva.

Ami az új vadászgép egységárát illeti. "Nem tudjuk megmondani az árat, mert az utalást adna a technológia és a repülőgép méreteiről" - mondta Trump.

Talán a legmeglepőbb, hogy Trump azt mondta, hogy az USA szövetségesei „folyamatosan telefonálnak”, hogy megvásárolják az NGAD vadászgép exportváltozatát. Azt mondta, hogy az Egyesült Államok eladja őket „bizonyos szövetségeseknek… talán lecsökkentett képességű változatként. Körülbelül 10 százalékkal szeretnénk csökkenteni a képességüket, aminek valószínűleg van értelme, mert egy nap talán nem a szövetségeseink lesznek, igaz?

Az F-47-es export-engedélyezése esetén, még a leminősített változatában is, jelentős különbség lenne az F-22-es lopakodó vadászgéphez képest, amelyet az NGAD repülőgép a tervek szerint levált. A külföldi érdeklődés ellenére az F-22-est soha nem hagyták jóvá más nemzetek számára technológiáinak érzékenysége miatt. Érdekes lesz látni, hogyan oldják meg ezt a problémát a még modernebb F-47-es esetében.

David Allvin, a légierő vezérkari főnöke az F-47-ről szóló nyilatkozatában az új repülőgépet „a valaha kifejlesztett legfejlettebb, leghalálosabb és legalkalmazkodóbb vadászgépnek nevezte – amelyet arra terveztek, hogy felülmúljon minden olyan ellenfelet, amellyel szembe kerülhet”.

Allvin utalt az NGAD vadászgéppel kapcsolatos repülési tesztkampányára is, amelyet az elmúlt öt évben hajtottak végre, megjegyezve, hogy egynél több X-repülőgép vett részt benne, és több száz órát repült.

"Ezek a kísérleti repülések bemutatták az F-47-es képességeit, a szükséges újításokat, biztosítva, hogy amikor elköteleztük magunkat a vadászgép megépítése mellett, tudtuk, hogy az a megfelelő beruházás lesz Amerika számára" - mondta Allvin.

Ez a tesztmunka láthatóan egy olyan vadászgépet eredményezett, amely nagyon közel áll a sorozatgyártású konfigurációhoz, aminek biztosítania kell, hogy ebben a formában felszálljon Trump kormányzási ideje alatt.

A légierő főnöke érdekes összehasonlítást is közölt az F-22-sel, kijelentve, hogy az F-47-es olcsóbb lesz, és „jobban alkalmazkodik a jövőbeli fenyegetésekhez”. Ezenkívül a légierőnek több F-47-ese lesz, mint a jelenlegi, valamivel több mint 180 Raptorból álló flotta. Az új vadászgép „jelentősen nagyobb hatótávolságú, fejlettebb lopakodóképességű, fenntarthatóbb, támogathatóbb és magasabb rendelkezésre állású lesz, mint az ötödik generációs vadászgépeink”. Továbbá „jelentősen kevesebb munkaerőre és infrastruktúrára lesz szükség a telepítéshez”.

Egy másik kép az F-47-es koncepciójáról egy nagyon érdekes és egyenesen rejtélyes szögből mutatja azt. Látjuk, hogy ennek a repülőgépnek valóban nagyon széles, lapátszerű orra van, és a szárny erős pozitív V-beállítása is látható. A kabintető is elég szélesnek tűnik, és ezen a képen is jobban látszik a törzs. A törzs általános kialakítása nagyon távoli hasonlóságot mutat a Boeing X-45 UCAV demonstrátoraihoz, és felületesen hasonlít a NASA/Boeing X-36 Tailleless Fighter Agility Research Repülőgépére is.

Van egy hivatalos nagyfelbontású szemből készült kép is, amely tisztábban mutatja a kanard kormányfelületeket. A légierő a következőképpen nyilatkozott a szemből készített képről: "A képen egy számítógépes grafika látható a Next Generation Air Dominance (NGAD) Platformról. A grafika kiemeli a légierő hatodik generációs vadászgépét, az F-47-est. Az NGAD Platform halálos, következő generációs technológiákat hoz, hogy biztosítsa az egyesített erők légi fölényét bármilyen konfliktus esetén."

Nyilatkozatok az NGAD vadászgép versenyben részt vevő vállalatoktól

A Lockheed Martin, az NGAD vadászgép szerződés vesztes résztvevője a következő nyilatkozatot tette a TWZ-nek: „A Lockheed Martin továbbra is azon dolgozik, hogy olyan kritikus technológiákat fejlesszen, amelyek felülmúlják a felmerülő fenyegetéseket, és valódi 21. századi biztonsági megoldásokat kínáljon nemzetünk katonai erőinek. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy Amerika rendelkezzen a legforradalmibb rendszerekkel, hogy szembe nézhessen a gyorsan fejlődő fenyegetésekkel. Biztosak vagyunk benne, hogy versenyképes megoldást kínáltunk. Várjuk a további megbeszéléseket az amerikai légierővel.

A nyilatkozat utolsó mondata azt sugallja, hogy a szerződés odaítélése elleni tiltakozás szerepelhet a tervekben.

Eközben a General Electric hajtóműgyártó a következőket tette közzé az X-nek: Az év elején a General Electric és a Pratt & Whitney légierő-szerződéseinek felső határa 3,5 milliárd dollárra emelkedett, hogy a vállalatok folytassák a következő generációs hajtóművek prototípusainak kidolgozását. Ez a Next Generation Adaptive Propulsion (NGAP) program része, amely elsősorban az NGAD vadászgép meghajtására szolgáló új hajtóművek fejlesztésére összpontosít. Az NGAD harci repülőgép jövője jelenleg nyitott kérdés, de az NGAP hajtómű más fejlett repülési programokba is beépülhet.

A mai nap nagy nyertese természetesen a Boeing. Ahogy John Ostrower, a The Air Current főszerkesztője megjegyzi, ez az első alkalom, hogy a cég szerződést nyert egy saját sugárhajtású vadászgép tervezésére. Egyébként az ezen a területen sikeres Boeing-termékeket (az F-15-öst, AV-8B-t, F/A-18-ast és EA-18-ast) a McDonnell Douglastól örökölték, amellyel 1997-ben egyesültek.

A légierő közügyekért felelős minisztere néhány további részlettel szolgált arról, hogy merre halad tovább az F-47-es program.

A mai szerződés odaítélése a mérnöki és gyártásfejlesztési (EMD) szakaszt finanszírozza, amely magában foglalja az F-47-es minden aspektusának kiérlelését, integrálását és tesztelését. Ebben a fázisban kis számú tesztrepülőgép készül majd értékelésre, mondja a légierő. A szerződés versenyképes árú opciókat is tartalmaz az kisszériájú kezdeti gyártásra.

Forrás és kép: TWZ

Dobos Endre

Kép: Rafale vadászgép ASMP-A nukleáris rakétával a törzse alatt; MBDA

Az európai biztonsági stratégia jelentős változása során Emmanuel Macron francia elnök jelezte európai partnereinek Franciaország nukleáris elrettentő erejének a potenciális kiterjesztését. Ez egy merész lépés Franciaország stratégiai víziójában, miközben Európa bizonytalanságokkal küzd az Egyesült Államok katonai elkötelezettsége miatt.

Macron szerdai beszédében kijelentette, hogy Franciaország nyitott nukleáris védelmének szövetségesei irányába való kiterjesztésére, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy Európának fel kell készülnie arra a lehetőségre, hogy az Egyesült Államok nem marad az Európai Unió mellett az orosz-ukrán háborúban.

Macron kijelentése szerint az EU-vezetők nagyobb biztonsági autonómiát szorgalmaznak, miközben nagy a bizonytalanság Washington Ukrajnának nyújtott katonai és pénzügyi támogatása miatt.

A vezetők Európa-szerte szembesülnek az Egyesült Államoknak az európai biztonság melletti elkötelezettségével kapcsolatos egyre kiszámíthatatlanabb lépéseivel.

„A mi nukleáris elrettentésünk megvéd bennünket – teljes, szuverén és teljesen francia” – hangsúlyozta Macron a hivatalos közösségi médiacsatornáin élő adásban, jelezve Franciaország növekvő hajlandóságát arra, hogy vezető szerepet vállaljon az európai biztonságban.

Franciaország bejelentette, hogy újabb – a negyedik – nukleáris eszközt tároló légibázist hoz létre, amelyet a hazai gyártású Dassault Rafale F5-ös többcélú vadászgép verziójának két századával töltenek fel.

A bejelentéseket Emmanuel Macron francia elnök tette a Luxeuil-i – helyi nevén Base Aérienne 116 – bázison tett látogatása során. A tervek szerint Luxeuil 2035-ig befogadja az új ASN4G hiperszonikus sebességű nukleáris fejjel szerelt rakétát. A fegyverrel két század Rafale F5-ös repülőgépet fognak felfegyverezni. Összességében Franciaország körülbelül 1,5 milliárd eurót (1,6 milliárd dollárt) fektet be a légibázis átalakításába.

Arra a tényre utalva, hogy az ukrajnai háború „megváltoztatta a helyzetet”, Cédric Perrin, a légitámaszpont székhelye szerinti régió szenátora megerősítette, hogy az első Rafale század 2032-ben száll le Luxeuil repülőterén, és a következő évben kezdi meg működését. A második század pedig 2036-ban kezdi meg működését.

Úgy tűnik, hogy a Rafale ezen 40 fejlett változata az év elején megrendelt 42 példányon felül lesz. Amellett, hogy kompatibilisek az ASN4G rakétával, a Rafale F5-ös a nEuorn típusú drónokkal is képes együttműködni.

Bármi legyen is a helyzet a Rafale-ok mennyiségével, a Francia Légi- és Űrhaderő számára egy új, nukleáris képességgel rendelkező légibázis létrehozása jelentős fejlődés.

Jelenleg a Francia Légi- és Űrhaderő három olyan légibázissal rendelkezik, amelyek biztonságos fegyvertárolóval rendelkeznek a nukleáris rakéták számára: Saint-Dizier, Istres és Avord. Ezeken a bázisokon nagyjából 50 kétüléses Rafale B található, amelyek ASMP-A szuperszonikus rakéták célba juttatására lettek tervezve, és Airbus A330 MRTT Phénix légi utántöltő flotta támogatja a harctevékenységüket.

Ha a luxeuil-i 40 nukleáris feladatot ellátó Rafale a meglévőket kiegészíti, nem pedig helyettesíti, ami Franciaország nukleáris elrettentő erejének jelentős bővítését jelentené. Ez azt is jelentené, hogy a Francia Légi- és Űrhaderő által kihelyezett robbanófejek száma jelentősen megnövekszik. 2015-ben megerősítették, hogy Franciaországnak 54 működő ASMP-A rakétája van.

Szintén jelentős, hogy Macron ezt a nukleáris bővítést, akkor jelentette be, amikor Németországba utazott, hogy az ottani tisztségviselőkkel találkozzon, és ugyanazon a napon, amikor az Egyesült Államok elnöke Donald Trump megbeszélést folytatott orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal.

Ez a fajta jelzés a francia független nukleáris elrettentés demonstrációjaként szolgál Oroszország felé, és egyúttal valószínűleg arra is irányul, hogy Németországot ösztönözze, hogy hagyja jóvá a komolyabb saját védelmi beruházásait. Eközben Berlinben a parlament a védelmi kiadások alkotmányos korlátainak eltörléséről szavaz.

Macron luxeuili útja előtt kijelentették, hogy az elsődleges cél „a légibázis kulcsszerepének” és „a kollektív védelemben és a regionális biztonságban betöltött szerepének” hangsúlyozása.

Ez utóbbi pont egyúttal arra is utal, hogy az európai NATO-tagok között az Egyesült Államokra támaszkodó nukleáris programtól különálló, valamiféle kiterjesztett nukleáris elrettentés gondolata mögött egyre erősödik a lendület. Ez az elképzelés a transzatlanti szövetség Trump alatti elmélyülő válságából fakadt, amelyet Friedrich Merz leendő német vezető legutóbbi felhívásai is hangsúlyoztak, hogy tárgyaljanak a brit és francia kollégáival az európai „nukleáris erő megosztásáról vagy legalább a nukleáris biztonságról”.

A múlt hónapban az is kiderült, hogy Franciaország láthatóan a levegőből indítható nukleáris fegyverek bevetésének lehetőségét vizsgálja Németországban, ami egy másik intézkedés, amely megvalósulhat, ha megállapítják, hogy az Egyesült Államok a továbbiakban nem garantálja Európa biztonságát a NATO keretében. Macron bejelentése egy új, francia területen lévő nukleáris képességgel rendelkező légibázisról szintén az effajta elrettentő infrastruktúra fejlesztésére mutat, bár egy ilyen jellegű bázis létrehozása Németországban, akár állandó, akár ideiglenes jelleggel, sokkal bonyolultabb lenne. Ezenkívül Luxeuil korábban is nukleáris bázis volt, mielőtt ezt a funkcióját 2011-ben beszüntették.

A Rafale F5-ös változatát tervek szerint 2060-ig szolgálatban kívánják tartani. Az F5-sel kapcsolatos kezdeti vizsgálatok tavaly kezdődtek meg, a teljes körű fejlesztés pedig a 2026-2027-es időkeretben történik.

A Rafale sárkányszerkezet konstrukciós módosítását is fontolgatják, ideértve a megfelelő üzemanyag tartályok és radar-keresztmetszet csökkentő megoldások alkalmazását, hogy növeljék a vadászgép lopakodó képességét.

A Rafale F5-ös várhatóan a drónokkal való együttműködésen alapuló harcra fog összpontosítani, valamint az új generációs ASN4G-re, a francia fegyveres erők következő generációs nukleáris fegyverére.

Az ASN4G (Air-Sol Nucléaire de 4e Génération, vagyis negyedik generációs nukleáris levegő-föld) rakéta munkálatai 2016-ban kezdődtek. A fegyver még a fejlesztés korai szakaszában van, de képes lesz hiperszonikus – 5 Mach-nál nagyobb – sebességre, és 1000 kilométeres hatótávolságra.

Ez összehasonlítható a jelenlegi ASMP-A rakéta 3 Mach feletti sebességével, amelyet folyékony üzemanyagú sugárhajtómű hajt, a repülési profiltól függően körülbelül 500 kilométeres maximális hatótávolsággal. Az ASMP-A körülbelül 300 kilotonnás termonukleáris robbanófejjel van felszerelve.

A Francia Légi- és Űrhaderő számára jelentős az utóbbi napokban tett bejelentés a bázis (nukleáris) jövőjét célzó jelentős beruházásról.

A döntésnek azonban szélesebb jelentősége is van, rámutatva arra, hogy Európán belül egyre erősebb az az érzés, hogy a jövőbeni nukleáris elrettentő garanciákat egyre inkább ki kell fejleszteni helyi erőforrások bevonásával, ami sokkal nagyobb fokú függetlenséget kínál az Egyesült Államoktól való döntéshozatalban – a NATO keretein belül maradva.

A francia elrettentés magában foglalja mind a tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétákat, mind a saját tervezésű, levegőből indítható nukleáris rakétákat. Ennél is fontosabb, hogy ezek a fegyverek technikailag függetlenek a NATO nukleáris tervezésétől, ellentétben a brit nukleáris elrettentő erővel, amely szintén szorosan összefonódik az Egyesült Államokéval.

Nem világos, hogy mindez hogyan fog megvalósulni egy NATO-t érintő nukleáris konfliktus valóságával, de legalább nagyobb rugalmasságot biztosít Párizsnak, amikor arról van szó, hogy nukleáris ernyőjét hogyan lehetne kiterjeszteni az európai NATO-szövetségesekre.

Most egy újabb nukleáris feladatot ellátó légibázissal Franciaország nagyon világos szándéknyilatkozatot tesz független nukleáris elrettentésével kapcsolatban, amely éppen abban az időben várható, amikor a NATO többi európai partnere megnyugvást keres ebben a tekintetben.

Dobos Endre

Kép: Az F-15 Eagle evoluciója; Boeing 

A légierő főként lopakodó, hálózatba kötött és precíz helyzetismerettel rendelkező F-22-es és F-35-ös vadászgépekből álló csapatot tervezett. De az F-22-es gyártásának idő előtti leállítása, az F-35-ös szállítási késései és a több évtizedes vérszegény beruházások miatt az USAF-nek az 1980-as évek negyedik generációs repülőgépeire kell hagyatkoznia az elkövetkező években.

Annak érdekében, hogy az F-15-ösök és F-16-osok releváns vadászgépek legyenek, megerősítik a szerkezetüket, és olyan avionikát kapnak, amellyel közel repülhetnek a harctérhez. Annak érdekében, hogy a 4. generációsok mélységi csapásmérést is végrehajthassanak az USAF lopakodó rakétákat szerzett be.

„A negyedik generáció velünk lesz a 2030-as években” mondta az USAF vezérkari főnöke az Air Force Magazine-nak adott interjújában. Ez komoly kihívást jelent a Nemzetvédelmi Stratégia végrehajtásában, mert a vadászflotta átlagos életkora „a valaha volt legöregebb”, miközben a versenytársak légvédelme folyamatosan javul, az ellenfél légiflottája pedig új repülőgépekkel bővül.

Még ha évente 48 vagy 60 darab új F-35-öst adnak is át, az sem javítja jelentősen a vadászflotta 28 éves átlagéletkorát. Ahhoz, hogy ezt a számot valami kezelhetőre csökkentsék, a szolgálatnak évente 72 új repülőgépet kell vásárolnia, és az F-35-ös gyártósor még nem termel ezen a szinten.

Az évi 48, 72 vagy akár 100 darab új vadászgéppel hosszú ideig a 4. és az 5. generációs gépek keveréke lesz – mondta az USAF légiharc-parancsnokság főnöke.

A 4. és 5. generációs repülőgépek aránya a vadászgépeknél 82-18 % – mondta David A. Deptula nyugalmazott altábornagy, az AFA Mitchell Repülési Tanulmányok Intézetének dékánja. „Nem minden eshetőséghez lesz szükség 5. generációs képességekre” – tette hozzá. "A 4. generáció elég lesz a viszonylag gyengén védett légtérben. De a légierőnek fenn kell tartania a légi fölényét a konfliktusok teljes spektrumában”.

A Légierő Anyagi Parancsnoka (Air Force Materiel Command; AFMC) Heath A. Collins dandártábornok, a vadászgépek és bombázók programjának végrehajtó tisztje elmondta, hogy a légierő a meglévő vadászgépei módosításai programjába fektet be. Elmondta, hogy a bemutatóját megelőző évben 970 módosítást hajtottak végre az F-15-ön, és 281 módosítást az F-16-osokon. A régebbi vadászgépek fejlesztésének felgyorsítása érdekében Collins elmondta, hogy az AFMC igyekszik új információs technológiákat és eszközöket integrálni, korszerűsíteni létesítményeit, és a lehető leggyorsabban új tehetségeket felvenni.

F-15 EX Eagle II

A valaha épített legfejlettebb és egyúttal 2004 óta az első Eagle F-15-ös vadászgépek kerültek a légierőhöz, melyek a 200 darab F-15EX vadászgépből álló, a következő 15 évben bővítendő flotta részei lesznek.

Az F-15EX szinte „minden extrát” tartalmaz, amire az Eagle pilótái valaha is vágytak: fly-by-wire vezérlés, két új fegyvertartó, új elektronikai hadviselési képesség, fejlett radar, hipergyors számítógép, konform üzemanyagtartályok és megerősített szerkezet.

Mindezek ellenére ez még mindig egy negyedik generációs vadászgép, nem lopakodóbb, mint az 1974-ben bemutatott F-15A. Az alacsony észlelhetőség kulcsfontosságú a modern ellenséges légvédelem közelében való működéshez, ezért ennek az új vadászgépnek nagyrészt az ellenség légterén kívül kell maradnia, amíg meg nem semmisítik a légvédelmet.

Az F-15EX 2018-ban került be a légierő költségvetésébe, amikor az akkori védelmi miniszter, James Mattis a Pentagon elemzőinek tanácsára úgy döntött, hogy a modernizált, negyedik generációs Eagle II megnövelheti a szükséges kapacitást.

Heather Wilson, a légierő akkori titkára később elismerte, hogy az USAF nem kereste az F-15EX-et. Az USAF-nak 2004 óta az volt a politikája, hogy ne vásároljon „modernizált, de régi konstrukciójú” repülőgépeket, hanem az 5. generációs gépekre koncentráljon.

Most azonban, hogy bekerült a költségvetésbe, a légierő felkarolja az F-15EX-et, hogy megerősítse vadászerejét, szembenézve azzal a kemény valósággal, hogy egyszerűen nincs elég pénze ahhoz, hogy más megoldást válasszon. Az USAF soha nem kapta meg azt a 381 darab F-22-est, amelyeket F-15C/D-jei lecserélésére és a légi fölény 2040-ig tartó fenntartására terveztek, mindössze 186 Raptort. Ahhoz, hogy megfeleljen a globális haderőigényeknek, több mint 200 legfiatalabb vagy legkevesebb repült idővel rendelkező F-15C-t kellett megtartania jóval a tervezett élettartama után.

Tizenegy évvel később ezek az F-15C/D-k annyira elhasználódtak, hogy a légierő tisztviselői szerint már nem költséghatékony megjavítani őket. Ahhoz, hogy biztonságban maradjanak, állandó és költséges ellenőrzésekre és javításokra van szükség annak biztosítására, hogy az elfáradt szerkezeti elemek továbbra is életképesek legyenek.

Az Eagle flotta és más régi platformok fenntartásának költségei „elevenen esznek meg” – mondta David S. Nahom altábornagy, a tervekért és programokért felelős vezérkari főnök-helyettes.

A régebbi repülőgépek több szempontból is akadályozzák a légierőt, mondta Nahom egy interjúban. „Nemcsak túl sok pénzünkbe kerülnek, de túl sok kockázatot is vállalunk” az elavult felszerelések és az életkorral összefüggő repülési korlátozások miatt.

A Boeing az F-15EX egy példányára 80 millió dolláros árat ajánlott, nagyjából ugyanannyit, mint amennyibe az F-35A kerül. De a működési költségekben van különbség. Az F-35-ös óránkénti repülési költsége, körülbelül 35 000 dollár, ami jóval meghaladja az F-15-ös óránkénti 27 000 dolláros repülési költségét. A légierő azt is szeretné, ha flottája nagyrészt az F-35 Block 4-es változatából állna. Ez a repülőgép fejlettebb érzékelőkkel rendelkezik, és többféle fegyvert képes szállítani. A USAF több most fejlettebb konfigurációjú gépet kaphat, és kevesebbet költhet a korábbiak utólagos felszerelésére.

Charles Q. Brown Jr. tábornok korábbi vezérkari főnök számára a kérdés nem az egyik, vagy a másik. „Ez képesség és kapacitás”. Míg Brown szerint: „nagyra értékeljük az F-35-öst”, az F-15EX-et pedig „lehetőségnek” nevezte. Mivel a külföldi ügyfelek jelentős összegeket fektettek be az F-15-ös modernizálásába, a légierő kihasználhatja ezeket a befektetéseket, és olyan repülőgépet szerezhet, amely olyan jó, mint egy negyedik generációs repülőgép, anélkül, hogy sok dollárt áldoznának fejlesztésre vagy szerszámozásra – szögezte le Brown.

Szaúd-Arábia és Katar együttesen mintegy 5 milliárd dollárt költött saját F-15-ös változatuk fejlesztésére – mondta egy interjúban Prat Kumar, a Boeing alelnöke, az F-15-ös program vezetője. A légierő profitálhat ebből a befektetésből.

Az F-15EX szinte teljesen megegyezik a Katar számára készülő F-15QA-val. A repülőgép a Szaúd-Arábiának kifejlesztett F-15SA-ra épít, amely elsőként cserélte le a régi hidraulikus kormányvezérlő rendszerét egy digitális, fly-by-wire rendszerre. A Boeing tesztpilótái arról számoltak be, hogy az F-15QA nagyon hasonlít az F-15C/D és E modellekhez, de képesek gyorsabban elérni a teljesítmény-korlátaikat.

A szolgálat illetékesei azt mondják, hogy még mindig azon dolgoznak, hogyan alakítsák a jövő haderejét, és pillanatnyilag az F-15EX egyszerűen az F-15C/D küldetésébe fog beleilleni. Egy magas rangú tisztviselő azt mondta, hogy az EX-változat a 2030-as években az E-modell több földi célok elleni támadási küldetésére is áttérhet, mivel annak a repülőgépnek az élettartama lejár. Az EX-nek kétüléses pilótafülkéje van, de az USAF hivatalosan közölte, hogy egyetlen pilótával kívánja repülni a gépet.

„Az EX minden fegyvert hordozhat, amire egy Strike Eagle képes, plusz még néhányat” – mondta a Boeing egyik tisztviselője. „Úgy gondolom, hogy valószínűleg erőteljes beszélgetésre kerül sor… arról, hogy a küldetés szempontjából az EX mire képes és mire nem… és mi az, ami hozzáadott értéket képvisel, és mi nem.”

A légierő lehetővé teszi a Pratt & Whitney számára, hogy versenyképes erőművet kínáljon a gyártási programhoz, mindaddig, amíg a Pratt saját költségén tanúsítja hajtóművét az F-15EX-en.

A közös jellemzők miatt az F-15C/D század a megszerzésüktől számított körülbelül három hónapon belül át tud állni az F-15EX-ekre. Ezzel szemben egy egység F-15C/D-ről F-35-re való átállása több évig is eltarthat, tekintettel az egyedi felszerelésre, és a képzésre. Az USAF vezetői ezt a gyorsaságot az EX program legvonzóbb részeként említik.

A legkorszerűbb küldetési rendszerek mellett az F-15EX modern technológiákkal készül, és azzal a gondolattal, hogy gyakran frissítik majd.

Továbbfejlesztették a szárnyat, hogy kiküszöböljék az alapszintű és a programozott depó karbantartást. A digitálisan újratervezett szárnyakat a Boeing St. Louis-i üzemében egy tucatnyi technikusból és robotból álló csapat építi, szemben a korábbi tervezéshez szükséges 86 emberrel. A digitális építési módszer minimálisra csökkenti a hibákat és az utómunkálatokat.

A repülőgép nyílt küldetési rendszerekkel és nyílt architektúrával rendelkezik majd, ami úttörő a légierő agilis szoftverfejlesztési megközelítése terén. A DevSecOps néven ismert folyamat, felgyorsítja a szoftverfejlesztést és kiadást azáltal, hogy lebontja a fejlesztők, biztonsági szakemberek és üzemeltetők közötti akadályokat.

Az F-15EX-et „az első naptól való folyamatos fejlődésre tervezték”, és képes lesz lépést tartani a szolgálat által létrehozott, gyorsan változó kommunikációs és adatmegosztási rendszerekkel. Az operációs rendszer „képes lesz illeszteni harmadik féltől származó alkalmazásokat” és új szoftvereket futtatni „anélkül, hogy nagyon kiterjedt repülési és regressziós teszteken kellene keresztülmennie.

Az F-15EX „gyorsan alkalmazhatja a jövő technológiáit”, lehetővé téve, hogy „a légierő szélesebb körű technológiai tesztpadjává váljon” Ezek nem csak azokat a technológiákat foglalhatják magukba, amik az EX jövőbeli verzióiba bekerülhetnek, hanem más technológiákat is, tekintettel arra, hogy a „leggyorsabban repülő processzorral”, valamint száloptikai hálózattal rendelkezik.

Az F-15EX-et az Eagle Passzív Aktív Figyelmeztető Túlélést biztosító Rendszer (Eagle Passive Active Warning Survivability System; EPAWSS), egy új elektronikai hadviselési csomag védi. Míg az EPAWSS funkciói továbbra is titkosak, a tisztviselők szerint képes lesz különféle fenyegetési rendszereket észlelni, lokalizálni, azonosítani és elektronikusan kezelni. A Boeing tisztviselői szerint nyolc teszt EX-modell több EPAWSS tesztelési kapacitást biztosít a légierő számára. Az EPAWSS-rendszerrel az F-15E-modellt is felszereli. Az EPAWSS az F-15EX árában benne van, csakúgy, mint a Raytheon APG-82(V) 1 radar is, amelyet a légierő már sok C/D és E-modelljébe telepített.

A 80 millió dolláros árban benne lesz még a Suite 9 közös operatív repülési program, valamint a Többfunkciós Információ Megosztó Rendszer/Egyesített Taktikai Rádió Rendszer (Multifunctional Information Distribution System/Joint Tactical Radio System; MIDS/JTRS) szoftverrel programozható rádió. A sisakra szerelt célmegjelölő rendszer (Joint Helmet-Mounted Cueing System) képességet is beépítik, de a sisak a kormány által fizetett felszerelés lesz.

A Boeing egyik tisztviselője szerint azonban nem lesznek benne további érzékelők, mint Sniper vagy Litening berendezés, vagy Legion Infrared Search-and-Track (IRST) berendezés.

A Boeing szerint az F-15EX hasznos teherbírása 28 %-kal nagyobb, mint az F-15E, és két fegyvertartóval több.

Egyes hadszíntéri légi parancsnokok „különböző terheléseket akartak, amelyek jobban alkalmazhatók” a régiójukban. Amikor egy repülőgép, hét 900 kg-os függesztményt képes szállítani, amit egy EX képes, nagy különbséget jelent. Más hadszíntéren, ahol sok célpont van, ott ésszerűbb 28 SDB bombát alkalmazni. Az EX-modell négy légiharc rakétát tud szállítani, miközben földi célok elleni támadóeszközöket szállít.

A légierő kezdetben arra számít, hogy az EX-et levegő-levegő platformként használja, közvetlenül helyettesítve az F-15C-modellt. Ebben a szerepkörben 12 levegő-levegő rakétát tud szállítani, az új tartókon pedig akár az AIM-120-as, akár az AIM-9-es rakéta szállítható.

Az Air Force Association korábbi légi, űrkutatási és kiber-konferenciáján a Boeing kiállításán egy hiperszonikus fegyvert indító F-15EX képe szerepelt. A repülőgép központi tartóján 6,7 m hosszú, 3200 kg tömegű fegyvert hordozhat. Egy Boeing tisztviselő azt mondta, hogy „alkalmassági ellenőrzéseket” végeztek egy meg nem határozott rakétával. „Ezzel kapcsolatban a szimulátoron dolgoztunk” – mondta a tisztviselő.

Az F-15EX tesztprogram időt és pénzt takarít meg, mivel számos rendszert, mint a fly-by-wire kormányvezérlő rendszert és a pilótafülke kijelzőit már tesztelték az F-15SA és F-15QA modelleken Szaúd-Arábia és Katar exportügyfél finanszírozásával. Az F-15EX 1. integrált tesztelési és értékelési fázisa, amely fegyverpróbákból, ötödik generációs vadászgépekkel való integrációból és küldetési rendszerek teszteléséből állt, 2023 augusztusában fejeződött be. A 2. fázist törölték a repülőgépek későbbi tételeinek tervezett korszerűsítése miatt, és a tervek szerint egy további üzemi teszt és értékelés (FOT&E) is készül.

Folyamatban van a típus átadása a repülő századoknak. 2024. június 5-én Oregon 142. százada megkapta első F-15EX-ét a vadászgéppel a portlandi légi nemzeti gárda bázisán, míg a második egy hónappal később érkezett meg. A kezdeti működési képességet 2024. július 10-én nyilvánították ki.

F-16 Fighting Falcon fejlesztések

A légierő legnagyobb számú vadászgépe, az F-16-os számtalan képesség fejlesztésen, javításon, válaszfalerősítésen és élettartam hosszabbításon esett át, amióta az 1980-as években és a 90-es évek elején évente több százat állítottak szolgálatba.

A légierő 5,4 milliárd dollárt tervezett költeni az F-16-os fejlesztésére 2018-tól 2023-ig, a legnagyobb fejlesztést az AESA radar beépítése jelentette, amellyel 2025-ig a Falcon flotta teljesen fel lesz szerelve.

Az F-16-os Auto Ground Collision Avoidance System (Auto-GCAS) rendszert már telepítették néhány repülőgépre, és 2025-ig a teljes flottát fel kell szerelni. A moduláris küldetésszámítógép a végső fejlesztése befejeződött.

A további fejlesztések közé tartozik az új digitális radarbesugárzás figyelmeztető, az új operatív repülési program, a MIDS/JTRS és a kommunikációs programcsomag frissítése, amelyek teljes flottára kiterjedő telepítés a 2020-as évek végén befejeződött.

A légierő emellett törekszik a B61-12 taktikai nukleáris fegyver integrálására az F-16-ra, valamint az Advanced Precision Kill Weapon System integrálására, amely egy új precíziós keresőfej a Hydra rakétához.

A radar és a digitális radar-figyelmeztető vevő frissítése biztosítja, hogy az F-16-os képes felismerni a modernebb fenyegetéseket, míg az új számítógép összekapcsolja ezeket az információkat. A Northrop Grumman által gyártott AN/ALQ-257 Integrated Viper Electronic Warfare Suite (IVEWS) digitális radar-figyelmeztető és aktív zavarási képességet biztosít egy csomagban, hogy az F-16-os megőrizze csapásmérő képességét 2046 után is. A szolgálat megjegyezte, hogy a technológia interoperábilis a fedélzeti APG-83 Active Electronically Scanned Array (AESA) radarral.

Lopakodó rakéták

A légierő a közelmúltban azt is felfedte, hogy jelentősen megnövelte az AGM-158 Joint Air-to-Surface Standoff Missile (JASSM) tervezett beszerzését, egy nagy hatótávolságú, lopakodó fegyvert, amelyet egy 4. generációs repülőgép is indíthat az ellenséges légvédelem hatókörén kívülről. A légierő közel megduplázza tervezett beszerzését, 4000-ről több mint 7200-darabra. A gyártást a leghosszabb hatótávolságú változatra, az AGM-158D-re állítják át.

A JASSM meglehetősen fontos cirkálórakéta, amely hasznos elrettenteni az ellenfeleket. Az AGM-158 Joint Air-Surface Standoff Missile (AGM-158 JASSM) egy alacsony felderítési valószínűségű, légi indítású cirkálórakéta, amelyet a Lockheed Martin fejlesztett ki az Egyesült Államok fegyveres erői számára.

Ezzel az eszközzel az USAF-nak nem kell áttörnie az ellenséges légvédelmi rendszert. Az ellenfelek mobil légvédelembe, műholdelhárító rendszerekbe és hadszíntéri ballisztikus rakéták fejlesztésébe invesztálnak. E célpontok megtámadásához vagy pontos információra van szükség a mozgásukról, vagy egy platformra, amely képes közel repülni a felderítés esélye nélkül.

Az ilyen célok megtámadása megvalósítható 4. generációs repülőgépek által indított AGM-158D JASSM cirkálórakétával, vagy egy 5. generációs repülőgéppel, amely közelről indított olcsóbb eszközzel semmisíti meg a célt.   Azokra a küldetésekre, amelyeket a 4. generációs repülőgép nem tud teljesíteni, az 5. generációs repülőgépek elérhetőek lesznek. Mindig lesznek olyan helyek, ahová nem mehetnek, és vannak dolgok, amelyeket nem tudnak megtenni, amit az 5. generációs repülőgépek megtehetnek.

Viszont az 5. generációs repülőgépek kevesebb támadóeszköz szállítására képesek megtartva lopakodási jellemzőiket, míg a 4. generációsok jóval nagyobb mennyiséget szállíthatnak, amikor az ellenséges légvédelem már működésképtelen.

Forrás: AIR & SPACE FORCES MAGAZINE

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/03/07/az_f-22_raptor_hat_tesztrepulest_vegzett_a_beepitett_uj_erzekeloivel

https://aviatika.blog.hu/2025/01/11/lopakodo_agm-158c_nagy_hatotavolsagu_hajoelharito_raketak_az_f-15ex_es_f-15e_harci_gepek_hajo_elleni

https://aviatika.blog.hu/2025/01/08/a_bae_systems_felkeszul_az_f-15-os_harci_gepek_elektronikai_hadviselesi_keszletenek_a_szeriagyartasa

https://aviatika.blog.hu/2024/12/14/a_northrop_grumman_bevetest_tamogato_megoldasainak_celja_hogy_a_negyedik_generacios_repulogepek_rele

https://aviatika.blog.hu/2024/12/02/az_egyesult_kiralysag_uj_spear_3-as_mini_cirkaloraketaja_sikeres_volt_az_elso_teszten

Dobos Endre

A Trump-adminisztráció egyik megbízottjának az ötlete, hogy az Egyesült Államok vegyen részt az euro-japán (Brit-Olasz-Japán) globális vadászgép-programban (Global Combat Air Program; GCAP), új intrikákát, szkepticizmust és stratégiai kérdéseket vetett fel a transzatlanti védelmi kapcsolatokat illetően.

Ebben a hónapban a Defense News arról számolt be, hogy Paolo Zampolli, Donald Trump amerikai elnök közeli munkatársa és az Egyesült Államok olaszországi különmegbízottja javasolta az Egyesült Államok részvételét az euro-japán közös GCAP programban.

2025 februárjától Zampolli, akit Trump nemrég nevezett ki, megbeszéléseket folytatott olasz tisztviselőkkel, köztük Matteo Salvini miniszterelnök-helyettessel, hogy megerősítse az Egyesült Államok és Olaszország védelmi kapcsolatait.

Az olasz médiával és a Defense News-al folytatott megbeszéléseken Zampolli egy egységes transzatlanti vadászgép-program mellett foglalt állást, azt állítva, hogy az az Egyesült Államok és a GCAP-tagok – az Egyesült Királyság, Olaszország és Japán – javára válna a költségek csökkentése és az együttműködés javítása révén.

Zampolli a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok erősítésében rejlő potenciált is hangsúlyozta. Nem derült ki azonnal, hogy Zampolli saját elképzelését vázolta, vagy Trump utasítására vetette fel a közös munka lehetőségét. Az olasz politikusokat, köztük Antonio Tajani külügyminisztert is meglepte Zampolli küldetése, hangsúlyozva a javaslat születőben lévő szintjét. Ezzel kapcsolatban a Lockheed Martin amerikai védelmi vállalkozó fenntartotta megjegyzéseit, és az illetékes kormányokhoz irányította a vizsgálatokat.

A GCAP képességei magyarázatot adhatnak arra, hogy az Egyesült Államok védelmi érdekei hogyan illeszkednek, illetve hogyan állnak ellentétben ezzel a programmal. A Royal United Services Institute (RUSI) 2024 májusában megjelent cikkében Trevor Taylor és Isabella Antinozzi megemlíti, hogy a GCAP program is jelentős ember-gép integrációt tervez, hasonlóan az Egyesült Államok következő generációs légi dominancia NGAD programjához.

Az NGAD program azonban bizonytalan jövő előtt áll, a költségek növekedése, a stratégiai prioritások eltolódása miatt és a drónhadviselés térnyerése megkérdőjelezi életképességét. Az Egyesült Államok légiereje 2024 nyarán felfüggesztette a NGAD programot, újraértékelve, hogy az Egyesült Államok meg tudja-e tartani a légi fölényét a meglévő platformok, mint az F-35-ös, F-15EX és F-22-es kombinációjával és az együttműködő harci drónok (Collaborative Combat Aircraft; CCA) bevonásával.

A költségekkel kapcsolatos aggodalmak a legfontosabbak, mivel minden egyes NGAD vadászgép darabonkánt 250 millió dollárba kerül. Egyes tisztviselők egy kicsinyített, szoftvervezérelt könnyű vadászgépet szorgalmaznak költséghatékony alternatívaként.

Eközben az Egyesült Államok haditengerészete fejleszti F/A-XX programját, ami az F/A-18 Super Hornet utódja lesz, és egyúttal integrálja a drónokkal való együttműködést. A költségvetési korlátok azonban ezt az erőfeszítést is fenyegetik, az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának (DOD) tisztviselői arra figyelmeztetnek, hogy a magasabb prioritású tengeralattjáró gyártás „végrehajthatatlanná teheti az F/A-XX-programot”.

Mindeközben az Egyesült Államok légierejének készenléti szintje hanyatlóban van, és a szolgálat az elmúlt évtizedek legalacsonyabb bevetési képességéről számolt be.

Mind a GCAP programot, mind NGAD programot 6. generációs vadászgépnek fejlesztik. Bár nincs egyértelmű konszenzus arról, hogy mi a hatodik generációs vadászgép, a típus opcionálisan pilóta képességgel, pilóta nélküli együttműködési képességgel, valamint új és feltörekvő technológiákkal: mesterséges intelligenciával, adatfúzióval és fejlett kommunikációs berendezésekkel rendelkezhet.

Az amerikai NGAD program legújabb technológiai fejlesztései a GCAP javára válhatnak, segítve az Egyesült Államokat és partnereit a hatodik generációs vadászgépek fejlesztésének felgyorsításában.

Az Air & Space Forces magazin 2025 februárjában arról számolt be, hogy a amerikai légierő jóváhagyta a GE Aerospace és a Pratt & Whitney részletes tervezési felülvizsgálatát a következő generációs adaptív ciklusú (NGAP) hajtóművekre vonatkozóan, ami kritikus lépést jelent a prototípusok gyártása felé. Az Air & Space Forces magazin szerint a GE XA102-es és Pratt & Whitney XA103-as hajtóművei modellalapú rendszertervezési és digitális tervezési eszközöket használva egyszerűsítik a fejlesztést.

A jelentés megemlíti, hogy míg a Pratt & Whitney a 2020-as évek végén megkezdi az XA103-as földi teszteléséhez szükséges hardverbeszerzést, eközben a GE folytatja digitális hajtómű modelljének a finomítását.

Az adaptív ciklusú hajtómű fejlesztése 2007-ben kezdődött, amikor a Rolls-Royce és a GE Aviation 2007 augusztusában szerződést kapott az első fázisban a koncepciók feltárására, a kritikus alkatrészek fejlesztésére és tesztelésére, valamint a hajtómű előzetes tervezésének megkezdésére. 2009 októberében a Rolls-Royce megkapta a II. fázisú szerződést az alkatrészek tesztelésének folytatására és a kifejlesztett technológiák demonstrációs hajtóműbe való integrálására. Tehát a Rolls-Royce és a GE Aviation párhuzamosan haladt a fejlesztéssel.

A jelentés szerint bár a hajtóművek jobb üzemanyag hatékonyságot, teljesítmény menedzsmentet és túlélőképességet kínálnak a meglévő modellekhez képest, az NGAP hajtómű jövője mégsem egyértelmű, amiatt ahogyan az Egyesült Államok légiereje értékelte az NGAD vadászgép megvalósíthatóságát. Hozzátéve, hogy a költségvetési kérdések és a stratégiai újraértékelések is befolyásolják mind a hajtómű, mind a vadászgép jövőjét.

A GCAP amerikai támogatása segítheti a program érintettjeit abban, hogy jobban rálássanak a következő generációs kínai és orosz repülőgép fejlesztésekre.

Kína J-36-os és J-50-es gépeinek bemutatása jelentős előrelépést jelent vadászgép fejlesztési képességeiben. A Chengdu Aircraft Corporation által megalkotott J-36-os három hajtóművel rendelkező csupaszárny konfigurációt mutat be, előtérbe helyezve a lopakodó és a nagy sebességű teljesítményt.

A Shenyang Aircraft Corporation J-50-es gépe kéthajtóműves konfigurációval és a J-36-hoz hasonló széles spektrumú lopakodó képességgel rendelkezik. Ezek a 6. generációs vadászgépekként említett repülőgépek Kína azon törekvését tükrözik, hogy légi fölény terén kihívást jelentsenek az Egyesült Államok dominanciájára.

Ami Oroszországot illeti, Lionel Becher 2024 áprilisában az amerikai Külföldi Katonai Tanulmányok Hivatalának (FMSO) írt cikkében megemlíti, hogy Oroszország aktívan folytatja egy hatodik generációs harci repülőgép fejlesztését, amelynek célja 2050-re egy prototípus elkészítése.

Becher szerint az orosz Állami Repülési Rendszerek Kutatóintézete által vezetett program kiterjedt kutatást és katonai szakértőkkel való együttműködést foglal magában a jövőbeni konfliktusigények előrejelzése érdekében.

Kijelenti, hogy a tervezett repülőgép fejlett digitális funkciókat integrál, beleértve a mesterséges intelligenciát, az adatfúziót, valamint a továbbfejlesztett irányítási, és kommunikációs képességeket. Megjegyzi, hogy a katonai repülésben jelentkező késések és költségtúllépések okozta történelmi kihívások ellenére Oroszország eltökélt szándéka légiharc képességeinek fejlesztése.

Az Egyesült Államoknak a GCAP programba való bevonása azonban alááshatja az Egyesült Királyság elveinek az érvényesülését – az érdekelt felek védelmi képességeivel kapcsolatos stratégiai autonómiát. A Királyi Repülési Társaság 2024 januári cikkében Joe Coles megemlíti, hogy az Egyesült Királyság elkötelezettsége a program mellett abból a vágyból fakad, hogy fenn kívánja tartani védelmi képességei feletti szuverenitását. Coles rámutat, hogy a kizárólag külföldi platformokra, például az amerikai F-35-re való támaszkodás korlátozza az Egyesült Királyság műveleti szabadságát, módosítási lehetőségeit és export autonómiáját.

Azt mondja, hogy bár a történelmileg nemzetközi együttműködések, mint például a SEPECAT Jaguar és az Eurofighter Typhoon kihívásokkal néztek szembe, beleértve a projektek késését és az összetett fejlesztéseket, a résztvevő nemzetek egyesített szakértelmét is hasznosítják.

Lorenzo Cladi és Andrea Locatelli 2023 decemberében a kortárs olasz politika folyóiratban megjelent cikkében megemlíti Olaszország GCAP programra vonatkozó perspektíváját, hogy Olaszország döntése, hogy csatlakozik a GCAP vadászgép-programhoz a francia-német-spanyol jövőbeli légiharc rendszer (FCAS) helyett, az katonai, ipari és stratégiai megfontolások konvergenciájából fakadt.

Cladi és Locatelli szerint annak ellenére, hogy Olaszország történelmileg támogatja az EU védelmi kezdeményezéseit, Olaszország a Brexit után is prioritásként kezelte a folytonosság fenntartását az Egyesült Királysággal, mint régóta meglévő védelmi partnerrel. Megjegyzik, hogy az olasz védelmi-ipari vállalatok, különösen a Leonardo, jelentősebb technológiai és gazdasági előnyöket láttak a GCAP-ban, tekintettel a BAE Systems-szel való szoros kapcsolataira.

Azt is hozzáteszik, hogy az olasz légierő a GCAP programot részesítette előnyben az Egyesült Királysággal folytatott kiterjedt operatív együttműködése miatt.

Japánt a vadászgépek fejlesztése során az Egyesült Államokkal folytatott problémás története arra késztette, hogy alternatív partnerek után nézzen. A Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért (CEIP) 2019 májusában megjelent cikkében Gregg Rubenstein azt mondja, hogy míg az Egyesült Államok a működési követelmények és a szövetségi biztonság terén törekszik összehangra, Japán a hazai védelmi ipar növekedését és autonómiáját helyezi előtérbe a kulcsfontosságú technológiákat illetően.

Rubenstein szerint az Egyesült Államok habozik megosztani a fejlett vadászgép technológiáit egyértelmű stratégiai előnyök nélkül. Felidézi az 1980-as évek FSX programjának feszültségeit, amikor a kereskedelmi aggodalmak háttérbe szorították a katonai prioritásokat. Azt is megjegyzi, hogy Japán részvétele a GCAP programban felvetheti az Egyesült Államok aggodalmát a japán védelmi ipar feletti befolyás elvesztésével kapcsolatban.

Tekintettel ezekre az aggodalmakra, az USA bevonása a GCAP programba újra-definiálhatja a transzatlanti védelmi együttműködést, vagy megingathatja az Egyesült Királyság stratégiai autonómiát, amelyet a program meg kíván védeni.

Forrás: Asia Times

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/02/22/milyen_kepessegei_lehetnek_a_j-36-os_kovetkezo_generacios_kinai_lopakodo_repulogepnek

https://aviatika.blog.hu/2025/02/28/a_kovetkezo_generacios_vadaszgep_program_megszuntetesevel_nehez_helyzetbe_kerulne_az_amerikai_legier

https://aviatika.blog.hu/2025/02/08/mennyire_jar_kozel_a_kinai_ws-15-os_hajtomu_az_egyesult_allamok_gazturbinas_hajtomu_technologiatol

https://aviatika.blog.hu/2025/02/02/milliardok_a_kovetkezo_generacios_amerikai_tobbcelu_harci_repulogep_hajtomuvenek_a_fejlesztesere

Dobos Endre

A BAE Systems még be sem fejezte hatodik generációs vadászgépét, de a cégvezetők már egy „7. generációs” vadászgépről beszélnek, annak ellenére, hogy szerintük ez a kifejezés valószínűleg elavult lesz, mire szükség lesz az adott vadászgépre.

Mike Baulkwill, a BAE Systems Combat Air Stratégiai Igazgatója, a wartoni gyártási és összeszerelő telephelyen tartott média-kerekasztal beszélgetésen beszélt a légiharc jövőjéről, jelezte „nem tudja, merre tart a 7. generációs repülőgépek fejlesztése”, de hozzátette: „El kell vetnünk a generációs elnevezést, mert a repülőgépek folyamatos fejlesztésen mennek keresztül.”

"Lesz egy alapfelépítés, ami gyorsan és agilis módon lesz fejleszthető" - mondta Baulkwill, de a 6. generáció után következő repülőgépek folyamatosan változnak majd a szoftverfrissítések és a spirális fejlesztések révén.

Baulkwill megérzését támogatta a BAE-nél dolgozó Jonny Moreton, a Future Combat Air System (FCAS) partnerségi igazgatója és katonai tanácsadója, aki egyetértett abban, hogy a generációs nómenklatúra a jövőben eltűnik. "A repülőgépek a bevetés során szoftverekre és küldetési adatokra fognak támaszkodni, hogy válaszoljanak a felmerülő fenyegetésekre" - mondta.

A BAE Systems és Egyesült Királyságbeli iparági partnerei, a Leonardo, az MBDA és a Rolls-Royce vállalatok most 6. generációs képességet fejlesztenek az Egyesült Királyság FCAS-programjában, amely az Olaszországgal és Japánnal kötött háromoldalú Global Combat Air Program (GCAP) keretében készül, és 2035-ben áll szolgálatba.

A BAE Systems bemutatta a Combat Air Continuum (CAC) koncepcióját – lényegében leírva, hogyan látja a vállalat a légierő következő 25 évét, így jelezve, hogy a vállalat hol kívánja lefektetni a kutatási és fejlesztési erőfeszítéseit a jövőben.

A vállalat a következő időszakot a „második korszaknak” nevezi, amely ötödik és hatodik generációs platformok keverékét fogja látni, mindkettőt kiegészítik az úgynevezett autonóm együttműködő platformok (ACP), azaz együttműködő harci drónok. Ezek a rendszerek meghosszabbítanák a régebbi repülőgépek, mint az Eurofighter Typhoon szolgálatban eltöltött idejét.

A negyedik, ötödik és hatodik generációs vadászgépek jövőbeli haderő-összetételére tekintve Baulkwill a „golfzsák megközelítést” javasolta, amely lehetővé tenné a légierő számára, hogy rugalmasan válasszák ki a szükséges vadászgép generációt, amely képes kezelni a különböző fenyegetéseket.

„A legtöbb repülőgépünk képessége messze túlmutat azon, amire tervezték” – mondta, mielőtt felvetette, hogyan lehetne a negyedik generációs gépeket, mint a Typhoon harci tömeg biztosítására használni és a nagy értékű hatodik generációs vadászgépek „védelmére”, mivel a Királyi Légierő (RAF) nem akarja, hogy azok folyamatosan repüljenek.

Moreton szerint egy ilyen vadászgép összetétel viszonylag tartós lehet a következő 15-25 évben, amiről úgy gondolja, hogy a légierő képes lesz „halálos negyedik generációs gépekkel demonstrálni a jelenlétét”.

Ezt követően 2046 és 2055 között egy „harmadik korszak” bontakozik ki, amelyben a nyugati légierő „teljes 6. generációs képességet fog működtetni autonóm harci repülőgépekkel kibővítve, amelyek különböző szerepet töltenek be, mellette potenciálisan dolgozik a 7. generációs vadászgép programok kifejlesztésével a szélesebb körű együttműködés és konszolidáció lehetőségével” – olvasható a vállalat bemutató anyagában.

Baulkwill azt is elmondta, hogy mindig szükség lesz „harci tömegre”, különösen, ha honvédelmi alkalmazásokról van szó: „A Királyi Légierő jelenleg keményen dolgozik, de ezt a koncepciót a védelmi minisztériumnak kell eldöntenie, mert úgy tűnik, hogy a koncepció még kevéssé terjedt el.”

Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a minisztériumnak egyensúlyt kell találnia a technológia, a képességek, a költségek és a tömeg között, bár elismerte, hogy a harci tömeg erősen függ a rendelkezésre állástól.

A BAE bemutatta a legújabb elképzeléseit is, hogy hogyan nézhet ki az együttműködő harci drón projektje, bár a vállalat tisztviselői szerint a Wartonban bemutatott méretarányos modell nem feltétlenül tükrözi a végleges tervet.

A vállalati szakirodalom szerint az együttműködő harci drón szárazföldi vagy tengeri változatban is elérhetővé válhat, pár belső rekesszel és függesztett konténerekkel, amely képes az elektronikai támadások végrehajtására, precíziós levegő-felszín csapásokra; hírszerzés, megfigyelés és felderítés, levegő-levegő és levegő-felszín logisztika támogatására.

„Egyszer eljön a döntés ideje, amikor meg kell változtatnunk a légierő szerkezetét, és meg kell találnunk ezt a pontot” – mondta Neil Appleton, a BAE leányvállalatának, a Malloy Aeronauticsnak a vezérigazgatója, mielőtt jellemezte az együttműködő harci drónt mint ami „célalapú autonómiát tartalmaz, és amely képes független vagy szinkronizált cselekvésre a háborús légtérben”.

Természetesen az elmúlt négy év megmutatta, hogy a beszerzési tervek gyorsan széteshetnek, ha nincs ott az ellátási lánc és a munkaerő. A végrehajtók, amikor nyomást nehezedett rájuk, elismerték, hogy ez valószínűleg továbbra is kihívás marad a jövőben, Baulkwill úgy vélte, hogy ha az Egyesült Királyság rövid távon konfliktusba keveredne, a legnagyobb gondot az anyagok beszerzése jelentené a Typhoon termelési és támogatási kapacitásának növelésére.

A minisztériumban folyamatban lévő megbeszéléseket ismertetve azt mondta: „Többet kell még tenni ahhoz, hogy az Egyesült Királyság a polcra helyezze az alrendszereket és ütemezve gyárthasson repülőgépeket. De igen a megfelelő területeken rendelkeznek a szükséges készségekkel a BAE Systemsel a Leonardo UK-val, az MBDA-val és a Rolls Royce-al.”

 Javasolta, vannak levonható tanulságok az Ukrajnában zajló háború légiharcaiból, de figyelmeztetett: „soha nem lehetünk biztosak abban, hogy a következő harc ugyanilyen lefolyású lesz.”

Forrás: Breaking Defense

Dobos Endre

Kép: Flygsystem 2020; SAAB

Európában két csoport – Nagy Britannia, Olaszország és Japán; valamint Franciaország, Németország és Spanyolország – dolgozik a 6. generációs vadászgépek fejlesztésén. Kezdetben Svédország is tagja volt a Nagy Britannia által vezetett csoportnak, majd elhagyta a csoportot és a saját megvalósítás felé fordult.  Svédország csendben dolgozik a saját mesterséges intelligencia-kompatibilis, lopakodó, 6. generációs vadászgépén, amelyet a tervei szerint 2035-ig szolgálatba állít, hogy drónokat irányítson, nagysebességű légi és földi célok elleni támadásokat, és fejlett légiharc manővereket hajtson végre.

A rejtélyes vadászgép

Nagyon keveset tudunk a Saab terveiről, a Flygsystem-2020 néven bevezetett programról, de a gépről fellelhető írások nagy része azt jelzi, hogy a híres svéd JAS 39 Gripen repülőgépet váltja majd fel.

A fejlett lopakodás, a pilóta nélküli repülő eszközökkel való csapatmunka, valamint a mesterséges intelligencia, a magas fokú számítástechnika és érzékelés elvárt elemei lennének Svédország mérnöki erőfeszítéseinek, de a repülőgép továbbra is rendkívül titokzatosnak tűnik.

Nincsenek elérhető specifikációk a repülőgépről, és nem ismert, hogy hol tart a repülőgép fejlesztése. A Saab által kínált számítógépes grafika adhat információt a repülőgép általános formájáról Svédország vadászgép tervére vonatkozóan. A képen egy egyhajtóműves, a Gripenhez hasonló konfiguráció látható, osztott függőleges vezérsíkokkal. A repülőgép alakja inkább tűnik konvencionálisnak összehasonlítva az amerikai, kínai, vagy orosz 5. generációs vadászgépekkel.

A Gripenhez hasonló konfiguráció

A kínai J-20-as 5. generációs vadászgép inspirálhatta ezt az új vadászgépet? Nem valószínű, a SAAB mindig a saját útját járta, és már régóta rendelkezik a lopakodó gépekre jellemző elképzelésekkel, hiszen Törökország felkérésre is készített előtanulmányokat a következő generációs vadászgépekre vonatkozóan és ajánlásokat tett Törökország projektjéhez.

A SAAB terve formailag hasonlít a kínai J-20-hoz azzal az eltéréssel, hogy a Flygsystem 2020-as a kép szerint egy hajtóműves lesz. A canard konfiguráció, ahol a Gripenhez hasonlóan a canard kormányfelület a szárny előtt helyezkedik el, jó manőverező képességet biztosít, de növelheti a repülőgép radar visszaverő felületét.

Az Aerospace Research Central szerint a tervezésnek van néhány stratégiai előnye: „A canard elrendezésnek az elsődleges aerodinamikai előnye az a képesség, hogy jelentősen megnöveli a felhajtóerőt egy réshatás létrehozásával, ahol a vezérsík lefelé tereli a levegőt a szárny felett, hatékonyan növelve a légáramlás sebességét a szárnyon nagyobb felhajtóerőt generálva alacsonyabb sebességeknél is. Eközben javítja a szárny stabilitását, csökkenti a szárny indukált ellenállását a hagyományos szárny-vezérsík elrendezéshez képest.

Még sok az ismeretlen

A legjelentősebb megválaszolatlan kérdések az új svéd repülőgéppel kapcsolatban valószínűleg olyan kevésbé látható tulajdonságokhoz kapcsolódnak, mint a gép hálózatban való működésének a képessége, nagy hatótávolságú érzékelési képessége és nagy hatótávolságú precíziós fegyverek alkalmazása.

Például a Flygsystem-2020-as képes lesz-e az F-35-ösökkel hálózatba kapcsolódni? Ha ez lehetséges, az új svéd repülőgépek rendkívül relevánsnak bizonyulhatnak az egész európai kontinensen, tekintettel az F-35-ösök gyorsan növekvő számára.

Ennek az egyenletnek egy része arra vonatkozik, hogy a Flygsystem-2020-as milyen mértékben fog hálózatba kapcsolódni az Egyesült Államok 6. generációs Next-Generation Air Dominance (NGAD) repülőgépeivel. A Flygsystem-2020-as fejlesztése során arra törekedtek, hogy a pilóta legyen képes a pilótafülkéből utasításokat adni az együttműködő drónoknak, ami a 6. generáció vadászgépeinek alapvető követelménye.

Az együttműködés a magas szintű autonómiával rendelkező drónokkal javítja a vadászgép túlélési esélyeit és kibővíti a működési hatókörét, mivel vadászgép biztonságosabb távolságból tevékenykedhetnek. A drónokkal való együttműködés során a drónok felderítési és megfigyelési adatokkal láthatja el a vadászgép pilótáját és az együttműködő partnereket, miközben aktívan zavarhatják az ellenséges légvédelmet.

 Az előretolt drónok és a vadászgép közötti valós idejű kapcsolat hatalmas erősokszorozó, és úgy tűnik, hogy Svédország magasan fejlett ezen a technológiai területen.

Dobos Endre

Kép: A B-21-es bombázó; Northrop Grumman

Az Egyesült Államok légierejének jövőképébe új követelmények kerülhetnek a még fejlesztés alatt álló B-21 Raider bombázók alkalmazására vonatkozóan. A még mindig mélyen fejlesztés alatt álló B-21-es bombázónak várhatóan rendkívül hosszú a tankolás nélküli hatótávolsága a jelentős belső üzemanyag kapacitásnak, a hatékony aerodinamikai kialakításának, és a fejlett hajtóműveknek köszönhetően. A Raider légi utántöltésére vonatkozó igény a légierő új, Következő Generációs Légi utántöltési Rendszer (NGAS) programjának bizonytalansága közepette tört a felszínre.

Randall Reed légierő tábornok, az Egyesült Államok Szállítási Parancsnokságának (TRANSCOM) vezetője a B-21-es légi utántöltési követelményeiről beszélt, miközben a hét elején a szenátus fegyveres szolgálatai bizottságának tagjai előtt tett jelentést.

„Amikor a B-21-es bombázó szolgálatba áll, amely modernizálja és növeli bombázóflottánkat, gondoskodnunk kell arról is, hogy megfelelő tankerflottával rendelkezzünk a platform és az általa végrehajtandó fontos küldetések támogatására. Értem, hogy a légierő fogja meghozni a végső döntést a légi utántöltő beszerzési stratégiáról, de szeretném jobban megérteni, hogyan működik együtt a TRANSCOM a légierővel, hogy kommunikálja a követelményeit. Kifejezi az igényeit a légierő felé, hogy mire van szüksége egy atombombázó haderő támogatásához, hogy az hatékony és hiteles elrettentő erő maradjon világszerte? – kérdezte Reedtől Deb Fischer, nebraskai republikánus szenátor.

A TRANSCOM és a STRATCOM (U.S. Stratégiai Parancsnokság), parancsnoka tárgyalásokat folytatott, melynek során feltárták, hogy mire van szüksége a légierőnek, hogyan tervezik az új repülőgépeiket alkalmazni, ami más megközelítést jelent a támogatók felé. Ez magasabb követelményeket fog támasztani, az üzemanyag biztosítás terén.

A TRANSCOM vezetője nem közölt részleteket a légi utántöltés követelményeiről a jövőbeli B-21-es műveletek támogatásával kapcsolatban. Nem világos, hogy Reed megjegyzése a „kicsit magasabb követelményekről, különösen az üzemanyag biztosításban” összefügg-e a tankerek üzemanyag-töltési sebességével, a szállításra rendelkezésre álló teljes üzemanyag-kapacitással vagy mindkettővel.

Ami az üzemanyag töltési sebességet illeti, „a nemzetközi Légi utántöltési Rendszerek Tanácsadó Csoportja által meghatározott iránymutatások olyan gyakorlatot írnak elő, amelyek támogatják az 4500 liter/perc töltési sebességet, ami megfelel körülbelül 3600 kg mennyiségű JP-8-as repülőgép üzemanyagnak.

A B-21-es tömege és üzemanyag-kapacitása nem ismert, de az új bombázó tömegét általában a B-2A tömege kétharmadának tekintik. Egyetlen B-2A akár 75.750 kg üzemanyagot is képes szállítani. Ennek megfelelően 4500 liter/perc töltési sebesség mellett körülbelül 17 percig tarthat, hogy a KC-46-os légi utántöltő teljesen feltöltse a B-2A üzemanyag-kapacitásának 80%-át.

Azon időszak, amikor bármely utántöltő repülőgép és a bombázó összekapcsolódik, és elkezdődik a töltés, sebezhetővé teszi mindkét repülőgépet. Az olyan lopakodó platformok, mint a B-21-es, további észlelési kockázattal szembesülnek, ha nem lopakodó üzemanyagtöltőktől kapnak kerozint. A Raider kialakítása segíthet enyhíteni ezeket a problémákat azáltal, hogy az ellenséges légvédelmi hálózatoktól távolabb is képes tankolni, de a fenyegetések hatótávolsága is növekszik. Az a távolság, ahonnan a nem lopakodó repülőgépek észlelése lehetséges, évről évre intenzíven növekszik. A töltési sebesség növelése azt is jelenti, hogy több kerozint lehet áttölteni anélkül, hogy az megnövelné a légi utántöltés teljes időtartamát. Összességében a Raider rekeszes tartályainak feltöltéséhez szükséges teljes idő csökkentése fontos szempont lehet a légierő számára.

Ennél is fontosabb, hogy a B-21-esben elhelyezett üzemanyag teljes mennyisége további légi utántöltési kapacitásigényt jelenthet. A Raiders bombázók tervezett mennyisége más típusokhoz képest egyedülállóan nagy tankercsoport igényt jelent a hadműveletei támogatásához. A légierő és a TRANSCOM már évek óta figyelmeztet a légi utántöltés hiányosságaira, amelyek részben a növekvő békeidő igények miatt következnek be. A B-21-es szükségleteihez és a közös küldetési profilokhoz igazodó, nagyobb üzemanyag kapacitású tartálygépek beszerzésével kevesebb tartálygépre lehet szükség a B-21-esek globális küldetései során. Ez felszabadítja az eszközöket más feladatokra.

A légierő meglévő bombázói maratoni bevetéseken vesznek részt, amelyek egy napnál is tovább tartanak, és amint már említettük, a B-21-es várhatóan jelentősen nagyobb hatótávolságú műveletekre lesz képes, mint a B-2-es bombázó. Ezek valószínűleg extrém tartós, nem feltétlenül bombázó küldetéseket jelentenek, mint felderítés vagy hálózati támogatás, valamint a jövőben lehetnek más küldetéstípusok is. A Raider általános kialakítása hatékony, nagy magasságban, nagy hatótávolságú repülésre van optimalizálva. Ez magában foglalja a B-2-eshez képest szűkített belső fegyvertereket, hogy nagyobb belső üzemanyag kapacitást biztosítson annak ellenére, hogy összességében kisebb méretekkel bír. Más szavakkal, a repülőgépet extrém hatótávolságú műveletekre optimalizálták, és ezeknek a követelményeknek köszönhetően olyan, mint egy lopakodó repülő kerozintartály.

Továbbra sem ismert, hogy milyen hajtóművek hajtják a B-21-est, de a bombázóban valószínűleg csak kettő van belőlük a B-2-es négy hajtóműve helyett, és magas szintű üzemanyag hatékonyságot kínálnak.

A B-21-es alapjaiban változtatja meg a hadviselés dinamikáját és azt, ahogyan erre gondolunk. Egy minden szempontból élvonalbeli, az ellenséges légvédelmi rendszeren áthatoló platform épül, amely rendelkezik hatótávolsággal, behatoló képességgel és hasznos teherrel, hogy megfeleljen nemcsak a mai, hanem a jövőbeli fenyegetéseknek is. Nyílt rendszer-architektúrája révén alkalmazkodó lesz. Alkalmazható lesz a kommunikáció és a hálózatépítés terén, és adaptálható lesz egy egész rendszer-családhoz, fegyverekhez, érzékelőkhöz, platformokhoz, és az űrhadviselés terén.

A B-21-sel egyszerre hozzák létre és fejlesztik a legbonyolultabb fegyverterhelést, amely a hadviselés történetében valaha is látható volt egy platformon. Gondoljunk a hagyományos-nukleáris integrációra, vagy az elektronikai hadviselésre, és az összes ilyen képesség egyetlen platformba csomagolva.

A repülőgép valójában csak egy része egy nagyobb Nagy Hatótávolságú Rendszercsaládnak (Long-Range Strike; LRS) rendszercsaládnak, amelynek részletei továbbra is szigorúan titkosak. Az LRS ökoszisztéma magában foglalja a hamarosan megjelenő, nukleáris fegyverzetű lopakodó Nagy Hatótávolságú Stand Off (Long Range Stand Off; LRSO) cirkálórakétát.

A B-21-es még mindig a fejlesztés utolsó fázisában halad, mielőtt várhatóan még ebben az évtizedben üzembe helyeznék. A légierő jelenleg repülési teszteket végez az első, nullszériás B-21-sel. Öt másik nullszériás B-21-es az építés különböző szakaszában van. Egy pár repülőgépvázat pedig a tesztmunkák támogatására használnak.

Teljesítmény tekintetében a tesztek szorosan illeszkednek digitális adatokhoz. A digitális tervező modellek között szoros összefüggés van.

Az első tesztgép 200 repülést teljesített, több mint 1000 repült órával, ahol hardvert, szoftvert, érzékelőket, navigációt és kommunikációs csomagokat tesztelték. A küldetésrendszer-integráció az egyik legbonyolultabb feladat, ez az a terület, ahol sok felfedezés történhet. Több mint 1000 órányi mérési eredmény és küldetési rendszerintegráció áll a fejlesztők mögött.

Az Egyesült Államok hadserege és a Kongresszus tagjai a B-21-est régóta olyan mintaprogramként emlegették, amely bonyolultsága és az út során feltárt problémák ellenére is a költségvetés és az ütemezés tekintetében terveken belül maradt.

A B-21-es programtól elkülönülve, de azzal összefonódva, különösen a Raider légi utántöltési szükségleteiről szóló hírekkel, szóba került a légierő NGAS kezdeményezése is. Az NGAS egy új generációs légi utántöltő rendszer, amelynek középpontjában az új, lopakodó tartálygépek állnak, de jelen pillanatban ezek jövője homályos. A közeljövőben vizsgálni fogják a kompromisszumokat aközött, hogy milyen hosszú legyen a kifutópálya, mennyi üzemanyagot tud szállítani a tanker gép adott távolságon, és a lopakodási képességét, hogy meddig repülhet előre a fenyegetettségi környezetben.

A légierő más lehetőségeket is vizsgált a légi utántöltési képességek és kapacitások javítására és bővítésére, valamint azok túlélhetőbbé tételére a fokozottan veszélyeztetett területeken. Ebbe beletartoznak a vadászgép méretű repülőgépekre felszerelhető üzemanyag-áttöltő rendszerek is.

Az NGAS, valamint a légierő más kiemelt fontosságú modernizációs erőfeszítései számára továbbra is nagy kérdés a költség. Tavaly komoly aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a szolgálat megengedheti-e magának a lopakodó tartálygép (NGAS), a Next-Generation Air Dominance (NGAD) kezdeményezés keretében kifejlesztett új, hatodik generációs lopakodó harci repülőgépek és a Collaborative Combat Aircraft (CCA) drónok együttes beszerzését. Ezek a repülőeszközök a légi dominancia kivívásának egyenértékű elemei és fejlesztésük jelentős pénzügyi fedezetet igényel külön-külön is.

A jelenleg szüneteltetett NGAD harci repülőgép-tervek alapos áttekintése arra a következtetésre jutott, hogy a repülőgépek legalább egy részének beszerzése létfontosságú lesz annak biztosításához, hogy a légierő a lehető legjobban tudja biztosítani a légi fölényt a legalacsonyabb kockázat mellett, különösen a jövőbeli csúcskategóriás harcokban. Az ehhez szükséges dollármilliárdok miatt aztán más erőfeszítések kerülhetnek nehéz helyzetbe, mint az NGAS program.

A légierő már megküzdött a Sentinel interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) program költségeivel. A Pete Hegseth vezette védelmi minisztérium jelenleg már meglévő programokat keres, hogy több milliárd dollárt szabadítson fel Trump-adminisztráció új prioritásaira, mint a Golden Dome rakétavédelmi program.

A B-21-es flotta optimális méretéről folyó vitának megvannak a maga költségvetési hatásai. A jelenlegi terv szerint legalább 100 Raidert vásárolna a légierő, de szóba került ennek a számnak a növelése.

Bármennyire sok B-21-est is tervez beszerezni a légierő, a Raider jelentős hatással lesz a szolgálat haderejének szerkezetére, és ahogyan működik a jövőben, beleértve a bombázó most nyilvánosságra hozott légi utántöltési igényeit is.

Dobos Endre

Kép: A General Atomics modellje fent, az Anduril Fury-modellje lent, General Atomics/Jamie Hunter

Az Egyesült Államok légiereje YFQ-42A és YFQ-44A néven jelölte azokat a drónokat, amelyeket a General Atomics és az Anduril vállalatok jelenleg az együttműködő harci drón (Collaborative Combat Aircraft; CCA) program első fázisa, vagyis Increment 1-es program részeként fejleszt. Úgy tűnik, hogy ezek az Egyesült Államok hadseregének első vadász drón elnevezései. Az Increment 1-es programban fejlesztett együttműködő drónokat azzal a céllal fejlesztették, hogy saját fedélzeti érzékelőikkel felderítve és azonosítva a légi célokat, szorosan működjenek együtt a vadászgépekkel semmisítsék meg a légi célokat legalábbis kezdetben.

A hírt az YFQ-42A és az YFQ-44A drónok elnevezéséről a légierő vezérkari főnöke David Allvin tábornok jelentette be a Légi- és Űrerők Szövetségének 2025-ös hadviselési szimpóziumán. A repülőgépek és rakéták amerikai katonai jelölési rendszerében az „F” a vadász funkciót, a „Q” a drónt, az „Y” pedig a prototípus-állapotot jelenti.

Allvin tábornok nem tett említést a drónok „nem hivatalos” megnevezéséről, amelyek az YFQ-42A és YFQ-44A jelölésekkel együtt járnának. Az Anduril belső neve a tervezés során a Fury/Harag elnevezést kapta. Úgy tűnik, hogy a General Atomics nem adott nevet a dróntervének, legalábbis nyilvánosan.

Az Anduril a légierővel szoros együttműködésben úttörő szerepet vállal a félig autonóm vadászgépek új generációjának fejlesztésében, amely alapvetően átalakítja a légi dominanciát azáltal, hogy az évtized végére nagy teljesítményű, tömeggyártású, megfizethetőbb és magasabb autonómiával rendelkező drón repülőgépeket állít elő.

Ez a megjelölés „az első YFQ repülőgéptípus, a személyzet nélküli vadászgépek új korszakát jelenti” – tette hozzá Levin. „Megerősíti azt, amit eddig is tudtunk: a drónunk egy nagy teljesítményű repülőgép, amelyet kifejezetten légi fölény küldetésre terveztek, és erő-sokszorozóként működik a vadászgépekkel együtt meghatározott költség és idő korlátok között.

A jelenlegi állás szerint a légierő legalább 100 … 150 Increment 1-es drón vásárlására törekszik. 2024-ben a szolgálat a General Atomics és az Anduril vállalatot választotta ki, hogy folytassák az első drónok sorozatgyártási szerződéséért folyó versenyt – a Boeing, a Lockheed Martin, a Northrop Grumman is nyújtott be terveket –, de továbbra sem világos, hogy végül az YFQ-42A-t, vagy a YFQ-44A-t, vagy mindkettőt megvásárolja-e a légierő. Ezen drónok első részletének elsődleges küldetése az lesz, hogy „rakétaszállítóként” működjenek, amelyek majd vadászgépeket támogatnak az új FQ-jelölésüknek megfelelően. Szóba kerültek az elektronikai hadviselés, a hírszerzési-megfigyelési-felderítő (ISR) küldetések, valamint a drónok más felhasználásának lehetősége is.

A légierő dolgozik a további drónokra vonatkozó követelmények finomításán, amely már folyamatban van a Increment 2-es drónprogram részeként. Az Increment 2-es programban készülő drónok várhatóan drágábbak lesznek, mint az Increment 1-es drónok, bár még nem ismert, hogy milyen képességekkel rendelkeznek, és milyen küldetésekre készíthetik fel őket. A szolgálat korábban azt mondta, hogy összesen akár 1000 drónt is beszerezhet, vagy többet.

A légierő még mindig vizsgálja, hogyan építheti be a drónokat a hadműveleti koncepciójába és a haderő általános struktúrájába, de Allvin tábornok, és más szolgálati tisztviselők következetesen azt mondják, hogy arra számítanak, hogy a drónok jelentősen átalakítják a légi hadviselést.

„Különböző módokat keresünk ugyanannak a küldetésnek a végrehajtására. Túllépünk azon, hogy egyetlen platform egyetlen dologra képes” – mondta Allvin vitaindítójában. „Lehet, hogy különféle módokon lehet harci hatásokat elérni, meg kell érteni, hogy mi ez, fel kell karolni és koncentrálni az ember-gép együttműködésre, megérteni, hogy az autonómia valójában mit jelenthet számunkra, tudva, hogy ez a jövőnk része lesz.”

„Most pedig két olyan prototípusunk van az Együttműködő Harci Repülőgépből, amelyek alig pár éve még papíron voltak” – folytatta a légierő vezető tisztje. „Ezen a nyáron készen állnak a repülésre. A légi hadviselés új fejezetéhez értünk.”

Bárhogy is nézzen ki a légierő kezdeti drón hadereje, most az YFQ-42A-nak és YFQ-44A-nak nevezett gép történelmi hatást fog gyakorolni a szolgálat jövőbeli harcára.

A General Atomics most saját sajtóközleményt adott ki a drónfejlesztés új szintjéről, amely szerinte „az elsőt jelenti a pilóta nélküli vadászgépek új generációjában. Az YFQ-42A kulcsfontosságú lesz az Egyesített Haderő légi dominanciájának biztosításában a jövőbeli konfliktusokban, az autonóm képességek és a vadászgép-drón együttműködésének a kiaknázásában, hogy legyőzze az ellenséges fenyegetéseket a vitatott környezetben.

 A légierő autonóm együttműködő platformokat fejleszt, hogy megőrizze légi fölényét. A félig autonóm repülőgépek, mint az YFQ-42A, növelik a rugalmasságot, a megfizethetőséget és a küldetés hatékonyságát. Az YFQ-42A rugalmas, megfizethető erő-sokszorozóként biztosítja a légi fölényt. Úgy tervezték, hogy zökkenőmentesen illeszkedjen a jelenlegi és a következő generációs vadászgépekhez, bővítve a küldetési képességeket és biztosítva a folyamatos légi dominanciát. Röviden, az YFQ-42A vadászkapacitást biztosít – megfizethető tömeget – alacsonyabb költségek mellett és a fenyegetés szempontjából releváns idővonalon.

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2024/09/24/hogy_nezhet_ki_egy_jovobeli_csucskategorias_legiharc

https://aviatika.blog.hu/2024/09/23/az_obss_program_jelentosege_az_usaf_szamara

Dobos Endre

Kép: Az F-22-es két IRST konténerrel a félszárnyai alatt; TWZ

A Lockheed Martin tavaly hat sikeres repülési tesztet hajtott végre annak érdekében, hogy új képességekkel ruházzák fel az F-22 Raptor lopakodó vadászgépet. Az Egyesült Államok Légierejének kicsi, de magas képességgel bíró F-22-es flottája számos fejlesztésen megy keresztül, hogy a repülőgépek a szolgálat csúcsán maradjanak, akár a 2040-es években is. Ez magában foglalja az új infravörös védelmi rendszert (IRDS), további érzékelőket és alacsony észlelhetőségű hatótávolságot növelő póttartályok bevezetését és alkalmazását.

A légierő jelenleg valamivel több mint 180 Raptort tart szolgálatban, amelyek közül 32 régebbi konfigurációjú, és ennek eredményeként csak tesztelésre és kiképzési feladatok végrehajtására alkalmazzák.

A légierőnek olyan vadászgépre van szüksége, amelyik nagyobb távolságból képes érzékelni és messzebbre látni, valamint messzebbre lőni. A Lockheed Martin tavaly hat sikeres repülési teszt teljesített a fejlett érzékelőivel, amellyel kibővítették a Raptor azon képességét, hogy jelentős távolságon legyen képes észlelni, követni, azonosítani és végül célozni ellenséges repülőgépeket, előnyhöz juttatva a pilótát a légiharcban.

A Raptorokat, valamint más tesztrepülőgépeket már évek óta megfigyeltek, amint alacsony észlelhetőségű szárny alatti konténerekkel repülnek. Ezek az alacsony észlelhetőségű szárny alá függesztett konténerek széles körben ismertek és az infravörös kereső és követő (IRST) képességnek a vadászgép rendszerébe való integrálására irányuló tervek részét képezik.

A következő generációs infravörös védelmi rendszer beépítése, amely továbbfejlesztett rakétafigyelmeztető képességet és nagy hatótávolságú észlelést biztosít, növeli a Raptor hatékonyságát és túlélőképességét.

Az infravörös védelmi rendszer (Infrared Defensive System, IRDS) kiépítéséről szóló szerződést a Lockheed Martin januárban jelentette be. Az IRDS számos újonnan kifejlesztett taktikai megfigyelő, felderítő és követő érzékelővel rendelkezik, amely a 2022-ben bemutatott TacIRST rendszert használja majd. A TacIRST kompakt, rögzített látómezővel bíró érzékelő. A magánvállalkozó, a Tactical Air Support (TacAir) F-5 Advanced Tiger agresszor repülőgépei jelenleg az egyetlen olyan repülőgép, amely integrált TacIRST rendszerrel rendelkezik.

Egy további, dedikált IRST-képességnek az IRDS-en túlmenően konténerezett kivitelben lenne némi értelme. A hagyományos IRST-ket a repülőgépekbe integrálták, a TacIRST által kínálttól eltérően nagyobb rekesznyílású himbára felfüggesztett érzékelővel, és rugalmas látómezővel. 2017-ben Ken Merchant, a Lockheed Martin F-22-es programért felelős alelnöke elmondta, hogy „tényleg nincs hely a repülőgép borításán belül egy IRST rendszer telepítéséhez, amely legalább az F-35 Joint Strike Fighter elektrooptikai célzórendszerére (Electro-Optical Targeting RapEOTS) hasonlít. Az EOTS, amely elsősorban levegő-föld célzást támogató szenzor, rendelkezik infravörös kereső és követő funkcióval is.

Önmagában úgy hangzik, mintha az IRDS jelentős fejlesztést kínálna az F-22-es meglévő AN/AAR-56 rakétaindítást érzékelő (MLD) rendszeréhez képest, amely jelenleg szférikus lefedettséget biztosít. A TacIRST érzékelők elosztott rendszere emellett további általános helyzetismeretet és egyéb képességeket is nyújthat, amelyek nagyjából hasonlóak ahhoz, amit az F-35-ös elosztott kamerarendszere (DAS) kínál.

Az integrált és függesztett konténerbe épített IRST képességek együtt szintén értékes kombinációt jelentenek:

Az IRST berendezések általában a célok helyszögét és irányszögét képesek meghatározni és követni azt, de több erőfeszítést igényel az érzékelt cél távolságának a meghatározása egyetlen érzékelőplatform használatával. A különálló repülőgépeken található két IRST érzékelő, amelyek egymással hálózatba kapcsolva, háromszögeléssel képesek meghatározni a cél távolságát, ami így robusztusabb, „elfogási minőségű” célkövetést biztosít. A Lockheed Martin a múltban bemutatta ezt a fajta hálózati IRST képességet a Legion Poddal kombinálva, és ez bevett gyakorlat a fejlett IRST képességekkel felszerelt repülőgépeknél. A Legion Pod, valamint más konténerezett konfigurációkban használt IRST21-es érzékelő egy hagyományosabb himba rendszerű típus.

Nem számít, hogy az IRST képességek végül hogyan épülnek be az F-22-es rendszerébe, ez valami olyasmi, amilyennek a Raptornak eredetileg kellett volna lennie, de költségvetési okokból a repülőgép fejlesztésének késői szakaszában törölték. Az elmúlt években világszerte megnőtt az érdeklődés az IRST-rendszerek iránt, különösen az Egyesült Államok hadseregén belül, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a hagyományos radarokkal szemben kínálnak előnyöket a célok rejtett észlelésére és követésére. Az IRST-k emellett segíthetnek a radaroknak az érdeklődésre számot tartó célok észlelésében, az ezekből származó egyesített adatok, valamint a passzív rádiófrekvenciás érzékelők jobb minőségű célkövetési információt állíthatnak elő, fokozhatják a helyzetismeretet, és segítenek a célok azonosításában.

Ezenkívül az IRST-k passzív érzékelők, amelyek olyan jelek kibocsájtása nélkül használhatók, amelyek figyelmeztethetik az ellenfelet arra a tényre, hogy észlelték és követik. Az aktív érzékelőktől, mint a radaroktól származó jelek észlelése megkönnyíthetik az ellenséges erők számára a baráti repülőgépek azonosítását. Az IRST-k immunisak az egyre növekvő elektronikai hadviselés fenyegetéseire is.

A személyzet nélküli lopakodó repülőgépek, valamint a rakéták egyre inkább részét képezik annak a fenyegetésnek, amellyel az amerikai haderőnek várhatóan szembe kell néznie, különösen a jövőbeni élvonalbeli ellenféllel vívott harcokban. Kína különösen nagy előrelépéseket tesz ezen a téren, és most mutatott be két korábban nem látott lopakodó harci repülőgép-tervet decemberben.

Az F-22-es nagy teljesítményű hátvédként funkcionál nagyobb légierő kötelék mellett. A Lockheed Martin a légierővel és más iparági partnerekkel együtt az elmúlt években a Raptor kommunikációs képességeinek bővítésén is dolgozott.

A Lockheed Martin szerint a Raptor volt az első harci repülőgép, amely teljes mértékben kihasználta a szoftver által definiált nyílt küldetésrendszer-architektúrát, hogy gyorsabbá és egyszerűbbé tegye az új és továbbfejlesztett funkciók integrálását. Az F-22-es új szoftveres alapkonfigurációja, a Release 4 jelenleg a tesztelés utolsó szakaszában van, és a remények szerint a tavasz végére bekerül a flottába. Ezzel még könnyebbé válik a harmadik féltől származó alkalmazások integrálása a Raptor küldetési rendszereibe.

Az F-22-nek nem lesz szüksége jelentős szerkezeti fejlesztésekre ahhoz, hogy a 2040-es évekig kitartson. Az, hogy az F-22-esek meddig szolgálnak tovább, nyitott kérdés, amely közvetlenül kapcsolódik a légierő azon terveihez, amelyek egy új, humán irányítású, 6. generációs harci repülőgépet terveznek a nagyobb Next Generation Air Dominance (NGAD) program részeként. Tavaly a szolgálat alaposan átvizsgálta az NGAD harci repülőgép terveit, amelyet eredetileg Raptor váltótípusának képzeltek el, és most egyértelmű jelek mutatkoznak arra, hogy a kapott elemzés az eredeti tervek szerinti folytatást támogatja.

Mindazonáltal komoly aggodalmak merülnek fel az NGAD harci repülőgépek megfizethetőségével kapcsolatban, különösen, ha figyelembe vesszük az egyéb magas szintű modernizációs prioritásokat, beleértve a lopakodó légi utántöltő tankereket és a Collaborative Combat Aircraft (CCA) drónokat. A Sentinel interkontinentális ballisztikus rakétaprogram költsége kulcsfontosságú tényező volt az NGAD felülvizsgálatának megkezdésében. A B-21 Raider lopakodó bombázó flotta optimális mérete is jelenleg vita tárgyát képezi.

Az egész védelmi minisztérium most a meglévő programok jelentős csökkentésével is szembesül annak érdekében, hogy az erőforrásokat Donald Trump elnök kormányának új prioritásaira irányítsák át, beleértve a Golden Dome rakétavédelmi kezdeményezést is.

A Lockheed Martin a maga részéről továbbra is hídnak tekinti a továbbfejlesztett F-22-eseket a következő generációs légi harc platformok felé. A Raptor modernizációs munkája már az NGAD programba is beépült.

Úgy tűnik, hogy hosszú évek, ha nem évtizedek szolgálata áll még az F-22-es flotta előtt, egy régóta ígért és egyre fontosabb IRST képességgel és egyéb fejlesztésekkel fellendítve.

Dobos Endre

Kép: A Thales Scorpion HMD sisakja; Thales Defense & Security Inc.

A Hawaii Air National Guard F-22 Raptor vadászgépei végre sisakra szerelt kijelzőt (HMD) kapnak, a francia Thales vállalat népszerű Scorpion rendszerét. Az F-22-es közösség többi gépe is követheti a Hawai vadászgépeket. Ugyanakkor egy nagyobb szerződést is bejelentettek: az USAF F-16C/D Block 40/42 és Block 50/52-es gépek pilótái által használt összes Joint Helmet Mounted Cuing System (JHMCS) kijelzőit is kicserélik a Scorpion kijelzőre. A szerződés kiszorítja a JHMCS kijelzőt a modernebb HMD-re az USAF F-16-osokon, a HMD típust szabványosítva a légierő Viper-flottájában.

Az a tény, hogy az F-22-es, a világ legjobb képességű lopakodó vadászgépe nem rendelkezik HMD sisakkal, mindig is vita tárgyát képezte. Eredetileg azt tervezték, hogy a Raptor pilótái is kapnak ilyen kijelzőt, de ezt a fejlesztési projektet megszakították. A JHMCS fejlesztésnek voltak integrációs problémái a típussal. Annak ellenére, hogy a Raptor közelharcra tervezett rakétája az AIM-9X, amely képes a gép hossztengelyétől nagy szögeltéréssel repülő célokat elfogni egy WVR légiharc során, az F-22-es pilótái nem rendelkeztek a HMD sisakkal, ami alkalmas arra, hogy kijelölje a célt a rakéta számára.

Mindazonáltal most a Védelmi Innovációs Egység (DIU) segítségével a légi nemzetőrség lett a kedvezményezettje a fejlesztésnek. A honolului 199. vadászrepülő század arra készül, hogy integrálják a Scorpiont a Raptor rendszerébe.

Howard Altman a Scorpion legutóbbi győzelmeiről beszélgetett Thales képviselőjével az AFA Colorado Warfare Symposium kiállításán, Lou Taddeo pedig a THE WAR ZONE-nak elmondta:

„Nemrég megnyertünk egy szerződést a Védelmi Innovációs Egységnél. Úgy tűnik, valóban dolgozunk az első valódi ügyféllel, a Légi Nemzeti Gárdával, hogy a Scorpiont az ANG által üzemeltetett F-22-esek rendszerébe integráljuk. Szóval ez most elkezdődött, és végül egy nagy légierő megveszi a Scorpiont az USAF F-22-es flottája számára.

A Raptor Scorpionnal való felszerelésére vonatkozó szerződést 2024 szeptemberében ítélték oda a Raptor Open System Tactical-Helmet Display (ROST-HD) program keretében.

Elég érdekes, hogy a Scorpion egy változatát korábban tesztelték az F-22-en, de kevés információ áll rendelkezésre a kísérletek körülményeiről. A fejlesztések prioritásai mindig is kihívást jelentettek az F-22-es flotta számára, és a Scorpion soha nem jutott be a Raptor pilótafülkéjébe.

A JHMCS sisakra szerelt kijelzőt és célzó technológiát hozott az USAF vadászflottái számára, amely több mint két évtizede szolgált az USAF F-15-ös és F-16-os repülőgépein. Miközben minden merevre szerelt kijelzőtől eltérően helyzetismeretet adott, lehetővé tette az USAF 4. generációs vadászgépei számára, hogy teljes mértékben kihasználják az AIM-9X Sidewinder (HOBS) célzási képességét. Más szóval, a pilótának csak rá kell néznie a célra és adott rakétaindítási határokon belül az AIM-9X indítható volt.

Eközben a Scorpion egyre meghatározóbb szereplővé vált az USAF berkein belül, integrálták a Légi Nemzeti Gárda és a Légierő Tartalék F-16 Block 30-asai, valamint az USAF A-10-esei rendszerébe. Ezen felhasználókon túlmenően, a Skorpion megtalálható például az AC-130-as támogató gép fedélzetén is. A Scorpion a „privát ellenség” támogató közösségbe is bekerült, a TacAir F-5AT-jeit és a Top Aces F-16A/B-it is felszerelték ezzel a kijelzővel.

Míg a JHMCS, amely immár fejlettebb digitális formában érkezik, minden pilóta számára egyedileg kialakított ellenzőt használ az információ megjelenítéséhez, a Scorpion egy monokuláris síküvegre vetíti az információt, amely a szem és az éjjellátó szemüveg között helyezkedik el. Az eredeti JHMCS azonban nem kompatibilis az éjjellátó szemüveggel.

A Scorpion színesben is képes az információt kivetíteni, nem csak monokróm módon, ami segíthet a megjeleníthető hatalmas mennyiségű információ értelmezésében. Ez magában foglalja a fegyveralkalmazást, a navigációt, az érzékelőket és az adatkapcsolati szimbólumokat. Az egyszerűbb repülési adatokon és fegyverinformációkon túlmenően a modern HMD-k, mint a Scorpion, a kiterjesztett valóságot használják fel, amely képes megjeleníteni a harctéren lévő baráti és ellenséges eszközöket.

A Thales sajtóközleménye:

„Ez a szerződés, amelyet az USAF állított ki a NATO Támogatási és Beszerzési Ügynökség (NSPA) felhasználásával, az első a számos várható szállítási megrendelés közül, amely az USAF F-16-os flottáját interoperábilisabb technológiával korszerűsíti. A szerződéses megállapodás azt is lehetővé teszi, hogy bármely F-16-os NATO-partner beszerzési lehetőséget kapjon a Scorpion készlettel történő korszerűsítéshez. A kezdeti készleteket várhatóan 2025 elején szállítják az USAF számára.

A Scorpion HMD készletek felváltják a JHMCS rendszert, és lehetővé teszik az USAF számára, hogy szabványos Scorpion HMD megoldást alkalmazzon a légierő, a nemzeti gárda és az USAF tartalék F-16-osai számára. A Scorpion egy modern digitális platform, amely biztosítja a pilóták fokozott helyzetismeretét színes szimbólumokkal és egyetlen kijelzővel a nappali és éjszakai műveletekhez. A sisakmozgás követési pontosság is jelentősen javult, mivel a Scorpion kijelző alapja a Visionix precíziós HObIT (Hybrid Optically Based Inercial Tracker) követő rendszer. A HObIT rendszer precíz sisakmozgás követést biztosít az inerciális-optikai technológia fúziójával.”

Lou Taddeo a Thales szakembere egy kicsit bővebben kifejtette, hogy a Scorpion mit hoz a USAF F-16-osai számára, és hogyan viszonyul a JHMCS-hez általában:

„A Scorpion összehasonlítva a klasszikus JHMCS sisakkal: A Scorpion egy szemhez közeli, színes kijelző, nappali és éjszakai alkalmazással, valamint rendkívüli pontossággal. A JHMCS kijelző rendszert 1996-ban tervezték, tehát a frissítés szükséges.

„A Scorpion 2009-ben jelent meg. Alkalmazták a légi nemzeti gárda A-10-esei és az F-16 Block 30-asai, majd továbbfejlesztettük az inerciális sisakmozgás követő rendszerünkkel, a HObIT-tal. Ez a rendszer is szemhez közeli megjelenítést, színes szimbólumokat kínál, és a HObIT jobb követési pontosságát, mint a JHMCS rendszeré, de amit a pilóta szeret, az a pilótafülkéhez való alkalmazkodó képessége és a HMD-k egyszerűsége. Szeretik a szemhez közeli megjelenítést, és szeretik a színes szimbólumokat. Lehetőséget adunk a pilótáknak, hogy tetszőlegesen változtassák meg a szimbólumokat. Valójában ingyenesen szállítunk egy szoftverfejlesztői készletet. Így ügyfeleink elkészíthetik saját szimbólumaikat. Az F 16-os esetében az Egyesült Államok légiereje a tulajdonos. Amikor az F-16 Block 40-es és Block 50-ekben le fogjuk cserélni a JHMCS-t, valójában van egy készletünk, amit fejlesztettünk, és amely közvetlenül felszerelhető a JHMCS rendszer helyére.

Mit tartogat a jövő a Scorpion rendszer számára

„A Scorpionban az a nagyszerű, hogy moduláris felépítésű. A rendszer fejlesztésével, nem adunk el új sisakot. Dolgozunk a kijelzőnk következő jobb verzióján, nagyobb felbontáson, nagyobb fényerővel és olcsóbban. Csak egy cserekészletet kínálunk a kijelzőhöz. Volt egy mágneses követőnk, és kifejlesztettük az inerciális-optikai követőrendszert. Visszavettük ezeket a készleteket, és csak egy új készletet adtunk új követővel és a régi kijelzővel. Szóval ez a mi megközelítésünk. Tehát a jövő az, hogy ez a dolog még növekedhet, ahogy a technológia fejlődik.”

Dobos Endre