Az Egyesült Államok légiereje nem zárja ki a B-21 Raider lopakodó bombázó lehetséges szerepeinek és küldetéseinek a bővítését az új, hatodik generációs lopakodó NGAD vadászgép terveinek folyamatban lévő felülvizsgálata és újraértékelése mellett.

A légierő vezérkari főnöke, David Allvin tábornok a 2024 Military Reports & Editors (MRE) konferencián beszélt a B-21-es és a hatodik generációs vadászgép jövőjéről, amelyet a következő generációs légi dominancia (Next Generation Air Dominance NGAD) vadászgép kezdeményezés részeként fejlesztettek ki. Az NGAD repülőgép terve, amelyet légvédelmi rendszereket áttörő platformként is emlegetnek, jelenleg alapos felülvizsgálaton esik át. A nagyon magas várható gyártási költségek miatti aggodalmak – a NGAD repülőgépek várható darabonkénti ára 100 … 300 millió dollár – a program újraértékelésének a mozgatórugója.

Frank Kendall légierő miniszter decemberre várja a program felülvizsgálatának az eredményét, hogy a februári költségvetési előterjesztést meg tudják tenni. Amikor Allvin tábornokot arról kérdezték, hogy elképzelhető-e, hogy a B-21-es bombázó nagyobb szerephez juthat, a válasz az volt: Ez nem került le az asztalról. Hogy ez mit jelenthet a B-21 számára, az még nem világos, de nem ez az első alkalom, hogy a B-21 Raider, mint a légi dominancia eszköze került szóba.

Ha az NGAD-ot vadászgépként írnánk le, akkor lehet, hogy túl szűk látókörűen gondolkodnánk arról, hogy milyen repülőgépre van szüksége a légierőnek egy erősen védett környezetben – mondta Scott Pleus a légierő akkori vezérőrnagya. „Egy B-21-es, amely légiharc képességekkel is rendelkezik, és a rendszer részeként lopakodó harci drónokkal együtt indul bevetésre – talán innen származik a hatodik generációs repülőgép meghatározás.”

Továbbra sem világos, hogy Pleus tábornok 2019-es megjegyzései kifejezetten a B-21-es légi harcban való alkalmazásának ötletét tükrözték-e, vagy egy hasonló méretű, és más képességű repülőgépre utalt. A nagyon jó lopakodó képességű vezérsíkok nélküli elképzelt változatok, mint amiket a Lockheed Martin vázolt az NGAD harci repülőgépről folytatott viták illusztrálására szolgáltak.

A légi fölény fogalma a jövőben teljesen új értelmet nyer, mert nem a szuper manőverező képesség az elsőrendű követelmény, hanem a rádiófrekvenciás és infravörös tartományú lopakodás, a passzív érzékelők minél nagyobb érzékelési távolsága és a rakéták hatótávolsága. Az tudja kivívni a győzelmet a levegőben, aki elsőként veszi észre az ellenfelét lehetőleg passzív módszerrel és elsőként indítja el a rakétáját, lehetőleg minél nagyobb (jelenleg 200 … 300 km) távolságból.

Ha ezzel a megközelítéssel vizsgáljuk a B-21-es bombázó légiharcra való alkalmasságát mérete, nagy hatótávolsága, nagy repülési csúcsmagassága, széles frekvencia tartományra tervezett alacsony észlelhetősége (lopakodása) és egyéb képességei valójában alkalmassá tehetik a légiharc bizonyos helyzeteiben. A Raider alkalmas arra, hogy levegő-levegő rakéták indító-platformjaként szolgáljon, különösen a nagy méretű, nagyon nagy hatótávolságú rakéták számára (AIM-174B: 240 … 400 km; AIM-260: 260 … 320 km; AIM-120D3: 160 … 180 km). A gép hasznos teherbírása lehetővé tenné, hogy nagy mennyiségű és különböző hatótávolságú levegő-levegő rakétát szállítson. A B-21-esek levegő-föld támadóeszközöket is alkalmazhatnak az ellenséges légvédelmi rendszerek (SEAD/DEAD) elnyomására és megsemmisítésére, ami szintén része a légi fölény egyenletének.

A B-21-esek légi információ megosztó és irányító központként is működhetnének légiharc küldetések során és az együttműködő harci drónok (Collaborative Combat Aircraft CCA) flottájával képesek lennének a legerősebben védett légtereken is áthatolva megsemmisíteni a kijelölt célokat. A B-21-es előtt 100 … 150 km-re repülő együttműködő harci drónok pedig felderítési adatokat továbbíthatnak a légi célokról a Raiders fedélzetére.

A B-21-es bombázóként való címkézése téves elnevezés. „A B-21-es többfunkciós harci gép” – mondta Lloyd Austin védelmi miniszter az első, mintapéldány Raider 2022 decemberi bemutató ünnepségén. „A felderítési információgyűjtéstől a harcvezetésig bármit meg tud tenni.” Northrop Grumman a B-21-est "a világ első hatodik generációs repülőgépeként" írja le.

Amennyiben a B-21-esre átruházzák a NGAD feladatokat, úgy a gép szenzorait ki kell egészíteni a légi célok felderítésére és célzására alkalmas passzív elemekkel. A NGAD projekt része a fedélzeten kívüli észlelés képessége is, vagyis, hogy a géppel együtt repülő drónok fedélzetére helyezik el az érzékelőket, és az észlelt célok adatait továbbítják a humán irányítású vadászgépre. Ezeket a rendszereket ki kell építeni a B-21-es fedélzetén is.

Áprilisban Allvin azt is elmondta a Kongresszus tagjainak, hogy a légierő beszerzési terve még mindig 100 darab B-21-es, valamint, hogy a szolgálat már előre tekint a Raiders új képességekkel való bővítésére.

Fontos hangsúlyozni, hogy az NGAD vadászgépek terveinek újraértékelése folyamatban van, és tudjuk, hogy ennek teljes körűnek kell lennie. Frank Kendall légierő miniszter mostanában többször beszélt arról, hogy a szolgálat másik alternatívaként fontolgat egy lényegesen olcsóbb lopakodó vadászgépet is, amely elsősorban drónvezérlő küldetésre készülne.

Mivel a légierő miniszter azt reméli, hogy az NGAD „vadászgép” terveinek befejezett felülvizsgálatát még az év vége előtt kézbe kapja, talán nem sok időbe telik, amíg további részleteket közölnek a következtetésekről, és arról, hogy azok hogyan kapcsolódhatnak (vagy nem) a B -21-es programhoz.

Dobos Endre

Kép: USAF

A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Haditengerészete (PLAN) először hajtott végre két hordozóval hadműveleteket a Dél-Kínai-tengeren. A gyakorlatok, amelyeken az ország első két szolgálatban álló hordozója, a Liaoning és a Shandong, valamint legalább 11 másik hajó vett részt, a PLAN gyorsan növekvő erejét reprezentálták. Ez feltárta, hogy a továbbfejlesztett J-15B együléses többcélú vadászgép és valószínűleg a J-15D kétüléses elektronikai hadviselésre fejlesztett harci repülőgép is valószínűleg már szolgálatban áll. A J-15 Flanker hordozóra tervezett vadászgépek új verziói arra mutatnak, hogy a PLAN egyre bővülő repülőgép-hordozó flottája mellett egyre fejlettebb repülőgépek jelennek meg a fedélzetükön.

A két hordozó manővereiről a közelmúltban fotókat és videót tett közzé a kínai állami média, bár nem világos, hogy pontosan mikor készültek a felvételek. Jóllehet azokat egyértelműen „nyilvános fogyasztásra” tervezték – beleértve egy tucat J-15-nek a flottilla feletti repülését is –, a fotó azt is jelzi, hogy a PLAN intenzíven fejleszti szélesebb körű nyílt tengeri képességeit, beleértve a hordozókat nagy távolságokon is támogatni képes hajókat. Ugyanakkor figyelemre méltó a hasonlóság e gyakorlat és az Egyesült Államok haditengerészete által rendezett gyakorlatok között – beleértve az indo-csendes-óceáni térséget is.

A J-15-ös vadászgépek drámai alakzata egy 12 repülőgépből álló csoportot foglal magában, további 18 J-15-ös volt látható a Shandong fedélzetén az átrepülés idején, és még legalább két gépet észleltek a Liaoning fedélzetén.

A vadászgépek között megtalálható mind az eredeti J-15-ös változat, amely rövid nekifutást támogató és leszállást segítő elfogórendszerű (STOBAR) üzemeltetésre képes, mind a modernebb J-15B, amely képes katapult-felszállásra, és leszállást segítő elfogórendszerű (CATOBAR) üzemeltetésre. Tekintettel arra, hogy a J-15B nem volt ismert, hogy szolgálatban áll, az érintett verziók száma pedig legalább 15, ez még inkább figyelemre méltó.

A J-15B lényegesen hatékonyabb, mint a korábbi J-15-ös és J-15A változat. A CATOBAR tulajdonságait először a J-15T prototípuson tesztelték, amely megerősített orrfutóművel és katapult vonórúddal bővült. A sorozatgyártású J-15B egy új aktív elektronikusan pásztázó (AESA) radart (sötétebb színű radarkúp, pitot-cső nélkül) és modernebb pilótafülkét kapott. Bár a legtöbb J-15B változatnál megőrizték a jól bevált orosz AL-31F hajtóműveket, de ezt a verziót már hazai gyártású WS-10-es kétáramú hajtóművekkel is tesztelték.

Kevésbé nyilvánvaló azonban a két J-15D elektronikai harcra tervezett repülőgép, amelyek feladatukat tekintve nagyjából hasonlóak az amerikai haditengerészet EA-18G Growler gépével, de valószínűleg másodlagos csapásmérő küldetéssel is rendelkeznek. Bár úgy tűnik, hogy tandem kétüléses pilótafülkéjük és púpos előre hajló törzsük különbözteti meg őket, nem zárható ki, hogy ezek együléses gépek.

A jelentések szerint a J-15D prototípus először 2016 végén repült. A szárazföldi üzemeltetésre tervezett J-16D-hez hasonlóan ezt a változatot is nagyméretű szárnyvégi elektronikai hadviselési funkcióval tervezett konténerek jellemzik, továbbá eltávolították a szabványos infravörös kereső és követő (IRST) érzékelőt és a gépágyút. További konform és késantennák helyezkednek el a repülőgépváz különböző pontjain, és további EW berendezéseket tartalmazó konténerek függeszthetők a szárny és törzs alatti tartókra.

Sem a Liaoningnak, sem a Shandongnak nincs katapultja, ezzel szemben az új Fujian elektromágneses katapultokkal készült. Ehelyett a PLAN első két hordozója „síugró” típusú felszálló rámpát használ a repülőgépek indításához.

A két hordozó mellett a manőverek során egy kibővített akciócsoportot is jelen volt, különféle felszíni hadi- és támogató hajókkal. Ezek a hajók három Type 055 Renhai osztályú romboló, négy Type 052D Luyang III osztályú romboló, egy Type 054A Jiangkai II osztályú fregatt és két Type 901 Fuyu osztályú gyors ellátó-támogató hajóként voltak azonosíthatók.

A Liaoning és a Shandong általában legfeljebb 24 darab J-15-ös vadászgépből álló egységgel indul a tengerre. Ezeket általában körülbelül két Z-18F tengeralattjáró-elhárító helikopter, két Z-18JA korai felderítő-figyelmeztető helikopter és egy pár kisebb Z-9 légimentő és általános felhasználású helikopter támogatja a harctevékenységben.

Meg kell jegyezni, hogy a Liaoning és a Shandong volt már egyidejűleg a tengeren, de még soha nem egy kötelékben. A múlt hónapban érkeztek hírek arról is, hogy a PLAN egyszerre három repülőgép-hordozót küldött tengerre, bár ezek közül az egyik, a Fujian még nem teljesen bevethető, míg a Liaoning és a Shandong nagy távolságra hajózott egymástól: a Filippino-tengeren, illetve a Hainan szigetek partjainál.

Az a tény, hogy ezeket a közelmúltbeli manővereket a stratégiai jelentőségű Dél-Kínai-tengeren dokumentálták, szintén nem véletlen. Peking a Dél-Kínai-tenger csaknem egészét a sajátjának tekinti, ami számos vitát és ellentétet generált a régió más nemzeteivel, és az ilyen típusú haditengerészeti gyakorlatok nagyon is összhangban vannak Kína katonai jelzéseivel.

A dél-kínai-tengeri vita a világ egyik legbonyolultabb és legingatagabb geopolitikai robbanáspontja. Kína, Tajvan, Vietnam, a Fülöp-szigetek, Malajzia, Brunei és Indonézia egymáshoz közeli területi és tengeri követeléseiből álló vita számos atollra és szigetre, valamint hatalmas tengeri területre összpontosul, amelyek Kína szerint az ország területi vizei. A területi szuverenitás, a tengeri joghatóság[1], az erőforrásokhoz való hozzáférés és a hajózási útvonalak kérdésein túl a dél-kínai tengeri vitát a nacionalista érzelmek is vezérlik. Ez a konfliktus széles körben elterjedt és néha különösen erőszakos akciókat vált ki Kínában, Vietnamban és a Fülöp-szigeteken.

A hordozóra tervezett Flanker változatok fejlesztését részletesebben megvizsgálva a J-15-ös a szovjet tervezésű Szu-33 Flanker kínai megfelelője, amelynek prototípusát Kína Ukrajnától szerezte meg, hogy lehetővé váljon a gép másolása. A Szu-33-assal ellentétben a J-15-ös többfunkciós képességgel rendelkezik, magában foglalja a szárazföldi J-11B vadászgép avionikáját, megtartva az orosz gyártmányú AL-31F kétáramú hajtóműveket, ellentétben a jelenleg gyártásban lévő többi kínai Flanker verzióval. A J-15A jelölés az egy kissé továbbfejlesztett későbbi gyártású változatra érvényes néhány precíziós irányítású fegyver alkalmazási lehetőségével.

Ami az új J-15B-t, valamint a továbbfejlesztett képességeit illeti, biztosítja a PLAN számára az első CATOBAR-műveleti tapasztalatokat, ami alapvető fontosságú lesz ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozza ki jövőbeli hordozóiból, kezdve az elektromágneses repülőgépindító rendszerrel (EMALS) épített Fujiannal, ami viszonylag új és összetett technológia.

A J-15B és J-15D egyértelműen üzemeltethető STOBAR módban is, ami a Liaoning és a Shandong hordozók számára erősebb vadász-képességeket biztosít az eredeti J-15-höz képest.

Meg kell jegyezni, hogy a PLAN más hordozóalapú Flanker verziókat is vizsgál, hogy tovább bővítse haditengerészeti repülőinek a küldetési spektrumát és képességeit. Ezek közé tartozik a kétüléses J-15S, amelyet egyes elemzők feltételezése szerint kezdetben kiképzőként használnak majd, de valószínűleg egy kétüléses, hordozóra épülő, többcélú csapásmérő és elektronikai hadviselési platformként is működhet a jövőben J-17-es jelöléssel. A többcélú kétüléses repülőgép más összetettebb küldetésekben is releváns lehet, beleértve a nagy hatótávolságú elfogási feladatokat, vagy akár együttműködő harci drónok parancsnoki és irányító platformjaként.

Végső soron azonban a CATOBAR-képes J-15-ös és más új, kínai hordozóra épülő Flanker verziók mindegyike valószínűleg egy-egy lépcsőfok lesz a fejlettebb képességek felé, amelyek a PLAN következő, a szárazföldi FC-31-ből haditengerészeti lopakodóvá alakított J-35-ös hordozó-fedélzeti vadászgépben jelennek meg.

Míg a J-35-öst az alapoktól kezdve a Fujian és az azt követő hordozók sajátosságainak megfelelően CATOBAR hadműveletekre tervezték, a jelek arra utalnak, hogy a J-15B-hez és a J-15D-hez hasonlóan végül a Liaoning és a Shandong fedélzetéről is üzemelhetnek majd.

Ahogy arról már korábban szó volt, a J-35-ös kihelyezése a Liaoning és Shandong vadász-egységeihez jelentős lökést jelentene. Az alacsony észlelhetőségi jellemzők mellett feltételezhető, hogy a sorozatgyártású repülőgép fejlett AESA radarral, számos modern érzékelővel és hatékony fegyverzettel is rendelkezik majd.

A hátránya, akárcsak a J-15B vadászgép Liaoning és Shandong fedélzetére telepítésének az, hogy ezeknek a repülőgépeknek „síugró” rámpáról kell felszállniuk, korlátozva a hasznos terhelésüket. Azonban, amint arra már korábban rámutattunk, a J-35-nek a korlátozottabb belső függesztési lehetőségi miatt, kevésbé drámai hatása lehet a többi típushoz képest.

A legfontosabb talán az, hogy a CATOBAR-képes J-15B és J-15D, valamint a J-35B integrálása Kína első két hordozójának vadász egységeibe nagyon értékes tapasztalatokat fog nyújtani a pilóták, a karbantartók és végeredményben a haditengerészeti légierő számára.

Végül is a Kínai Haditengerészeti Légierő még nagyon gyerekcipőben jár, de merész ambíciói vannak. A most tesztelés alatt álló Fujian és a J-35-ös mellett a PLAN várakozással tekint a KJ-600-as hordozóra tervezett, és az amerikai E-2 Hawkeye-hez hasonló felderítő szerepet betöltő gépre, mint kritikus erő-sokszorozóra.

A hordozó alapú drónok is egyre nagyobb érdeklődési területet jelentenek a PLAN számára, és most már széles körben várható, hogy Kína egy alacsony észlelhetőségű UCAV gyártására vállalkozik, amely csapásmérő, megfigyelő és célfelderítő lehetőségeket kínál majd.

A Fujian után várható, hogy Kína több teljesen helyi tervezésű hordozót vezet be, talán még nukleáris meghajtással is, eltérően az első három hordozóban használt hagyományos hajtási rendszertől.

A PLAN két repülőgép-hordozós hadműveleteit és tengerészeti légierejének bővülő képességeit bemutató fotó újabb jelzést ad Kína növekvő haditengerészeti jelenlétéről, különösen a folyamatosan növekvő repülőgép-hordozó képességek tekintetében.

Dobos Endre

Forrás és kép: TWZ

Az USMC közzétette végső következtetéseit a tavaly szeptember 17-én Dél-Karolinában lezuhant F-35B fura elvesztésével kapcsolatos vizsgálatáról. A tengerészgyalogosok vizsgálata azt állítja, hogy a szerencsétlenséget elsősorban a pilóta hibája okozta azzal, hogy "a pilóta tévesen diagnosztizált egy ellenőrizetlen repülési vészhelyzetet, és katapultált egy repülőképes gépből, jóllehet heves esőzések közepette, amelyet a repülőgép elektromos és kijelzőjének meghibásodása is kísért."

A repülőgép tovább repült pilóta nélkül több mint 118 kilométert, mielőtt egy mezőre csapódott. Szerencsére senki sem sérült meg az eset következtében.

A 2. Tengerészgyalogos Század közleménye a katasztrófa ma ismert körülményeit foglalja össze:

„2023. szeptember 17-én délután lezuhant Dél-Karolinában az Egyesült Államok tengerészgyalogság F-35B Lightning II Joint Strike Fighter vadászgépe, amelyet az 501. Marine Fighter Attack Training Squadron (VMFAT), 2. MAW osztályhoz rendeltek. A pilóta biztonságosan katapultált a repülőgépből, miközben megpróbált emelkedni a heves esőzés során elhibázott műszeres megközelítés közben a Charleston bázis közelében, Dél-Karolinában. A repülőgép ezt követően 11 perc 21 másodpercig repült pilóta nélkül, majd a dél-karolinai Williamsburg megyében található repülőtértől körülbelül 118 kilométerre északkeletre egy vidéki területen földnek csapódott.

A vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a pilóta döntése a katapultálásról végső soron nem volt megfelelő, mert a katapultálás pillanatában repülési adatok továbbítása volt folyamatban, a tartalék repülési műszerek pontos adatokat szolgáltattak, és a repülőgép tartalék rádiója legalább részlegesen működött. Ezt követően a repülőgép a katapultálás után még viszonylag hosszú ideig repült.”

Az összefoglaló további olyan problémákat ír le, amelyek hozzájárultak az F-35B elvesztéséhez, beleértve a rendszerhibák sorozatát a vadászgépben:

„A szerencsétlenséghez hozzájárult egy repülés közbeni elektromos esemény, amely az elsődleges rádió, a transzponder, a taktikai navigációs rendszer és a műszeres leszállító rendszer meghibásodásához vezetett, és valószínűleg a sisakra szerelt kijelző és a pilótafülke panorámás kijelzője legalább három különböző időszakon keresztül nem működött. Ennek következtében a nehéz műszeres és meteorológiai körülmények miatt a pilóta elbizonytalanodott.

Az elektromos meghibásodás nem volt összefüggésben semmilyen karbantartási tevékenységgel. A repülőgépen végrehajtott összes megelőző, ütemezett és nem ütemezett karbantartás helyes volt és megfelelt a megállapított szabványoknak.

A pilóta képesítése megfelelt és naprakész volt a terv szerinti repülés végrehajtását illetően. A repülés ütemezése, megtervezése, eligazítása és lebonyolítása megfelelően, szakszerűen, a vonatkozó utasításoknak megfelelően történt. Az előre jelzett és megfigyelt időjárás a szerencsétlenség idején alátámasztotta a döntést, hogy visszarepüljön a Charlestoni közös bázisra.

A vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a balesetet szenvedett repülőgép önálló repülése az F-35-ös fejlett automatikus repülésirányító rendszerei által biztosított stabilitásnak köszönhető.

A szerencsétlenül járt repülőgéppel való pozitív radarkapcsolat elvesztése az elektromos meghibásodás miatti transzponder meghibásodás, és a repülőgépnek a légi-irányítás radarhorizontja alá süllyedése miatt következett be. A radarkapcsolat megszakadása részben az F-35B lopakodó technológiájának is tulajdonítható.”

A közlemény a roncs szeptember 18-i megtalálása utáni helyreállítási és kármentesítési erőfeszítéseket is tárgyalja, és megjegyzi, hogy "A szerencsétlenség nem okozott emberi sérüléseket, de anyagi kárt okozott az elveszett erdőterület formájában."

Végül arra a következtetésre jut, hogy „nem ajánlottak büntetőintézkedéseket”.

Tehát végül ezek lettek a USMC következtetései egy nagyon furcsa szerencsétlenségről, amely szerencsére csak egy repülőgép elvesztésével végződött, bár annak az értéke nagyon magas.

Dobos Endre

Forrás: TWZ

Ahogy a légierő újragondolja a következő generációs NGAD vadászgép követelményeit, úgy tűnik, hogy átgondolja a szükséges B-21-es bombázók számát is.

Kathy Warden, a Northrop Grumman – a B-21-et gyártója – vezérigazgatója szerint a légierő pontosan azt vizsgálja, hogy mennyi bombázóra lesz szüksége. A légierő elvégez egy haderőszerkezet tervezési felülvizsgálatot, melynek során a miniszter megvizsgálja a haderő méretének növelésére kínálkozó különféle lehetőségeket, amelynek a NGAD-rendszer és a B-21-es program is fontos eleme.

A légierő a Kongresszus által felhatalmazott haderőszerkezeti felülvizsgálat kellős közepén tart, és ezzel egyidejűleg teljes erővel halad a NGAD követelmény elemzésének befejezése felé, amelyet azután rendeltek el, hogy Frank Kendall Légierő Miniszter szünetelteti az NGAD-programot, mielőtt a két benyújtott tervről szóló döntést meghoznák. Az NGAD-rendszert mindig is a B-21-es rendszercsalád kiterjesztésének tekintették, ami egy szükséges kiegészítés annak biztosításához, hogy a B-21 Raider elérje célját, és a feladata végrehajtása után biztonságosan hazatérjen.

A légierő tisztviselői ragaszkodtak ahhoz, hogy 100 darab Raider elegendő és kielégíti a jelenlegi igényeket, bár mások több gép építése mellett érveltek. De Warden október 24-én azt mondta, hogy a B-21-es flotta mérete az egyik tényező a szélesebb körű követelmények felülvizsgálatában.

A költség fontos tényező. Kendall szünetelteti az NGAD-programot a repülőgépek darabára miatt. Miután korábban azt mondta, hogy minden egyes 6. generációs repülőgép több (240 … 300) százmillió dollárba kerülhet, szeptemberben azt mondta, hogy legszívesebben nem fizetne többet egy F-35-ös áránál, vagyis 80-100 millió dollárt gépenként.

A 200-250 vadászgépből álló flotta gépeire elosztva a módosított árat, az árkülönbség tízmilliárdos megtakarítást eredményezne. Itt jön képbe a B-21-es. Az október 24-i megbeszélés során megkérdezték, hogy a NGAD megtakarításaiból több B-21-est finanszírozhatnak-e.

A légierő 2010-et használja bázisévként a B-21-es költségek kiszámításához, amikor a bombázónkénti egységköltséget a szerződésben 550 millió dollárban határozták meg. Ez a jelenlegi költségszinten körülbelül 780 millió dollár. Kendall azonban áprilisban azt mondta a Kongresszusnak, hogy a B-21-es költsége a kezdeti gyártási körülmények között a tervezett költségszint alatt volt. A költségplafon a következő repülőgépeknél emelkedni fog.

"Korai lenne arról beszélni, hogy mi lesz a végeredménye a haderőszerkezet tervezési felülvizsgálatnak" - mondta Warden a légierő tanulmányáról. "De úgy gondolom, hogy az elkövetkező hónapokban pontosabb információt kaphatunk a légierőtől arra vonatkozóan, hogy hosszú távon hogyan gondolkodnak a B-21-es flotta méretéről."

Márciusban az akkori tervezési főnök-helyettes, Richard G. Moore Jr. altábornagy azt mondta a törvényhozóknak, hogy csak a 2030-as években kell dönteni egy nagyobb flottáról. Egy hónappal később a vezérkari főnök, David W. Allvin tábornok azt mondta, hogy nem szeretne 100-nál több B-21-est vásárolni, mert a technológiai fejlesztések valami jobbat hozhatnak létre mire az összes repülőgépet megépítik.

Mások azonban több Raider mellett érveltek. Anthony J. Cotton légierő tábornok, az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnokságának vezetője kijelentette, hogy szeretne több B-21-es bombázót.

„Ha megnézzük a légierő valós bevetési követelményeit, a tervezők teljesen megértik, hogy a légierő harci kapacitásának növekednie kell” – mondta Mark Gunzinger nyugalmazott ezredes, a Mitchell Repülési Tanulmányi Intézet munkatársa az Air & Space Forces Magazine-nak. „Ha a kihívás az, hogy ma este harcolni kell, és globális hatótávolságon keresztül kell reagálni, az megköveteli a nagyobb hatótávolságú képességek, a nagyobb hasznos terhelés és az erősen fenyegetett környezetben is fenntartott működőképesség iránti igényt. Ez a bombázók előírása. Ez egy nagyon józan érv arról, hogy miért kell újjáépíteni a bombázó erőnket.”

Gunzinger azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak fel kell lépnie, hogy elrettentse két hasonló ellenségét Oroszországban és Kínában, és hogy több B-21-es, gyorsabb beszerzése a legjobb módja ennek.

"Ennek a legköltséghatékonyabb módja a B-21-es flotta növelése, mivel ez egy kettő az egyben üzlet" - mondta Gunzinger. "Fokozza a hagyományos védelmet és fokozza a nukleáris elrettentést."

Gunzinger azonban megkérdőjelezte a kiadások NGAD-ról a B-21-re való átcsoportosításának ötletét.

„Nem hiszem, hogy az NGAD-rendszerben keresett képességek azt jelentenék, hogy azt (a középpontban álló vadászgép és az együttműködő harci drónok) a B-21-re lehetne cserélni, vagy fordítva” – mondta Gunzinger. „A tény az, hogy a légierő olyan kicsi és a gépek olyan régiek, hogy mindkettőre szüksége van, és nagy mennyiségben.”

Egy másik elemző, Christopher Bowie azt mondta: „Terveznünk kell, hogy a jelenleg könyvben szereplő 100-nál többet építsünk, mert bármilyen képességű is legyen egy repülőgép, egyszerre csak egy helyen lehet.”

A Mitchell Institute, a MITER Corporation és a Center for Strategic and Budgetary Assessment tanulmányára hivatkozva Gunzinger úgy értékelte, hogy a légierőnek legalább 300 repülőgépből álló bombázóflottára van szüksége, amelyek közül körülbelül 200 olyan lopakodó, behatoló bombázó, mint a B-2-es vagy B-21-es.

Mindez a vita megelőzte Kendall azon döntését, hogy szüneteltesse az NGAD-programot, ahelyett, hogy elkötelezné magát egy terv mellett. Jelenleg felsőbb szintű testület – amelyben a légierő három korábbi főnöke és a Vezérkar egykori alelnöke – vizsgálja a lehetőségeket, és döntést ígért az év végére. Ha a felsőbb szintű testület a NGAD-program újratervezését és új versenyt indít el, az évekkel vetheti vissza a programot.

Nem meglepő, hogy Warden azt mondta, a Northrop készen áll a B-21-es gyártásának növelésére, ha arra kérik. „Rövid távon továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk az opcionális lehetőség biztosítására. Az általunk nyújtott teljesítmény olyan képességet biztosít számukra, amely jelenleg gyártás alatt áll, és jóval a platform költségcélja alatt van” – mondta. "És úgy gondoljuk, hogy ez az ipar szerepe, hogy választási lehetőségeket adjon a kormánynak, miközben gondolkodik a haderőről."

Warden azt várja, hogy a légierő még az év vége előtt odaítél egy második kisszériás gyártási szerződést. A bombázó tavalyi első repülése után a szolgálat odaítélte az első kezdeti kisszériás gyártási szerződést, bár a tisztviselők nem voltak hajlandók pontos adatokat közölni az ügylet méretéről és a lefedett repülőgépek számáról.

Dobos Endre

Forrás és kép: AIR & SPACE FORCES

Lengyelország megtette a következő lépést légiereje F-16-os vadászgépekből álló flottájának jelentős fejlesztésére. A program az F-16V szabványnak megfelelő szintre hozza a vadászgépet, és új fegyverek bevezetése is lehetővé válik. A Viper Midlife Upgrade frissítés bejelentésével egyidőben Lengyelország a megrendelt F-35-eire vár, és fontolgatja F-15EX-ek vásárlását, miközben jelentős befektetéseket hajt végre, hogy fegyveres erői megfeleljenek az orosz háborús fenyegetésnek.

Ahogy az általában a nagyobb amerikai fegyvereladásoknál, a Pentagon Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynöksége (DSCA) bejelentette, hogy a külügyminisztérium jóváhagyta az F-16-os fejlesztési csomagot Lengyelország számára. A lengyel Viper Midlife Upgrade értéke körülbelül 7,3 milliárd dollár. A javasolt megállapodás értelmében a Lengyel Légierő 48 darabból álló, F-16C/D Block 52+ típusú repülőgépeinek teljes flottáját korszerűsítenék, ami jelentősen megnövelné a képességeiket.

Fontos hangsúlyozni, hogy a DSCA-n keresztül bejelentett jóváhagyott külföldi fegyvereladások nem véglegesek, és változhatnak, többek között az érintett ország és az érintett védelmi vállalkozók közötti tárgyalások eredményeként. Ennek ellenére a frissítés középpontjában a Northrop Grumman AN/APG-83 aktív Scalable Agile Beam Radars (SABR) áll, amely egy elektronikusan pásztázó (AESA) radar. Ezt egy új moduláris küldetésszámítógéppel, valamint egy következő generációs küldetésszámítógéppel vagy azzal egyenértékű számítógéppel kombinálják.

A pilótákat a Joint Helmet Mounted Cueing Systems (JHMCS II) rendszerrel látják el, amely a Lengyelországban már használt eredeti JHMCS továbbfejlesztett változata.

Egyéb repüléstechnikai eszközök közé tartozik a globális helymeghatározó rendszer (GPS) beágyazott inerciális navigációs rendszer (INS), az AN/APX-126/127-es fejlett barát-ellenség azonosító (AIFF) kombinált lekérdező/transzponderrel és az AN/ARC-238-as rádió (vagy más, azzal egyenértékű típus).

Ami az önvédelmi felszerelést illeti, a továbbfejlesztett F-16-osokat AN/ALQ-254V(1) Viper Shielddel vagy AN/ALQ-257 Integrated Viper Electronic Warfare Suite-tal (IVEWS) szerelnék fel, ami összhangban van a korábbi jelentésekkel, amikor a Northrop Grumman és az L3Harris állt szemben, hogy biztosítsák a lengyel repülőgépek várható frissítési csomagjának központi elektronikai hadviselési komponensét.

A DCSA közleményében felvázolt egyéb önvédelmi felszerelések közé tartoznak a Passive Airborne Warning System (PAWS-2) rakétafigyelmeztető rendszere és az AN/ALE-47-es zavarótöltet kiszóró.

A csomagban felvázolt támadófegyverek mindegyike teszt- és gyakorlóverzió, és három AGM-158 Joint Air-Surface Standoff Missile (JASSM) és három GBU-53/B StormBreaker kis átmérőjű bomba II-ből (SDB II) áll. Lengyelország jelenleg nem rendelkezik sem a GBU-39/B, sem a GBU-53/B StormBreaker támadóeszközökkel. Van még két AIM-9X Block II Sidewinder speciális légi gyakorló rakéta és két AIM-9X speciális tesztrakéta.

A jóváhagyott eladásról szóló DSCA-nyilatkozat az MS-110-es konténerezett felderítő berendezésre is hivatkozik, bár a számot nem hozzák nyilvánosságra. A lengyel F-16-osok már a kétsávos DB-110-es taktikai felderítő berendezéssel repülnek, amely a jelenlegi MS-110 előfutára, amely multispektrális képalkotási (MSI) képességet biztosít.

„Az F-16 Viper közepes-élettartamú fejlesztése megerősíti Lengyelország légvédelmi és légtérfigyelő képességeit, támogatja a nemzetbiztonságot, valamint megerősíti Lengyelország védelmét és hozzájárulását a NATO védelmi rendszerhez" - állapítja meg a DSCA.

Nem jelentették be a lengyel potenciális Viper Midlife Upgrade időtervét.

Az F-16-os  – lengyel nevén Jastrzab vagy Hawk – korszerűsítése nagyon logikus Lengyelország számára, mivel a 48 gép (36 együléses F-16C és 12 kétüléses F-16D) egy ideje Lengyelország legfontosabb harci gépei. Ezek a vadászgépek jelenleg három századdal szolgálnak, közülük kettő Poznan-Krzesinyben, egy pedig Łaskban található.

Ezek az F-16-osok már most is nagy teljesítményű harci gépek, és a NATO-üzemeltetők legerősebb F-16-inak számítanak.

A gépek konform üzemanyagtartállyal (CFT) konfigurálhatók, és AIM-120C-5/7 Advanced Medium-Range Air-Air (AMRAAM) és AIM-9X Sidewinder rakétákkal vannak felfegyverezve, amelyek a JHMCS segítségével a gép hossztengelyéhez viszonyítva nagy szögeltéréssel is indíthatók.

A jelenlegi levegő-föld támadóeszközeik közé tartozik az AGM-65 Maverick levegő-föld rakéta, az AGM-154 Joint Standoff Weapon (JSOW) és az AGM-158A/B Joint Air-Surface Standoff Missile (JASSM), valamint a Paveway lézer- irányítású bombák és Joint Direct Attack Munitions (JDAM). A repülőgépek Sniper célzókonténerrel vannak felszerelve.

A frissítést követően a lengyel F-16-osok magas szintű harcképességűek lesznek mindaddig, amíg az F-35-ösök teljesen bevethetővé nem válnak, és ezután is képesek lesznek együtt harcolni ezekkel a repülőgépekkel. Ezen túlmenően az F-16V frissítések segítik a lengyel légierőt az F-35-ös integrálásában, néhány jelentős közös jellemzővel az avionika, különösen a radarok tekintetében.

A lengyel vadászhaderő csúcson tartásának sürgősségét – új beszerzések és modernizációs programok révén – a kelet-európai biztonsági helyzet változása okozta, pontosan amióta Oroszország 2022 februárjában megtámadta Ukrajnát. A modernizáció a háború kitörése óta felgyorsult. Lengyelország a hidegháborús korszakból származó szovjet gyártmányú MiG-29 Fulcrum és Szu-22 Fitter harci repülőgépei flottájának a cseréjét tervezi.

Mára mindössze 14 darab MiG-29-es maradt szolgálatban, miután 2023-ban hasonló mennyiséget adtak át Ukrajnának, hogy feltöltsék az Oroszországgal vívott háborúban megsemmisült MiG-29-es flottáját. Lengyelország várhatóan 2027-ben állítja le az utolsó MiG-29-eseket. Eközben az elöregedő Szu-22 Fitter változó szárnyállású földi támadó/csapásmérő repülőgépek utolsó darabjait a tervek szerint jövőre vonják ki.

Az új biztonsági helyzet arra is késztette Lengyelországot, hogy fontolóra vegye a jövőbeni F-35-ösök amerikai B61-12-es termonukleáris bombákkal való felfegyverzését. Az F-16-osok felszerelése ezekkel a fegyverekkel szintén lehetséges, bár a lopakodó vadászgép sokkal több előnyt kínál a nukleáris csapásmérő szerepben.

Lengyelország hamarosan megkezdi új, ötödik generációs vadászgépeinek átvételét. A megrendelt 32 darab F-35A változat első gépe augusztusban kigördült a gyártósorról, és bemutatták a Lockheed Martin texasi Fort Worth-i üzemében tartott ünnepségen. Az első pár F-35-öst – helyi nevén Hussar, vagyis Huszár – a tervek szerint decemberben szállítják át.

Fennáll az a lehetőség is, hogy Lengyelország tovább növeli vadászgép-készletét, és újabb új típussal, az F-15EX harci géppel, az Eagle legújabb verziójával erősíti légierejét. A Boeing tavaly szeptemberben jelentette be, hogy nem közzétett számú F-15EX-et adna el Lengyelországnak.

Még egy viszonylag kis számú F-15EX vásárlás is nagyon hasznos lehet Lengyelország számára, olyan képességekkel rendelkező platformot szolgálatba állítva, amely képességeket az F-16-os és az F-35-ös nem feltétlenül tud biztosítani. Különösen az Eagle II kínál lényegesen nagyobb hatótávolságot és hasznos teherbírást, ami különösen hasznos lehet Lengyelország számára, amikor az ország légterének a védelméről van szó, ahol a lopakodás nem feltétlenül lenne kritikus, és növeli a képességét, hogy csapásokat hajtson végre felszíni célpontok ellen. A jövőbeni hiperszonikus fegyverek hordozhatósága is vonzó lehet, mivel Lengyelország igyekszik tovább fejleszteni nagy hatótávolságú csapásmérő képességeit.

Lengyelország a közelmúltban bemutatta a dél-koreai gyártású FA-50-es könnyű harci repülőgépet. Tavaly júliusban Varsó megállapodást írt alá a Korea Aerospace Industries (KAI) vállalattal 48 darab FA-50-es vásárlásáról, a Dél-Koreából Lengyelországba irányuló hatalmas fegyvertranszfer részeként. A repülőgépeket gyorsan szállítják a harci repülőszázadok feltöltésére.

A szállítások felgyorsítása érdekében Lengyelország két különálló konfigurációban kapja meg az FA-50-eket. Az első 12 darab FA-50 Block 10-es szabványú gépeket 2023 közepén szállították Lengyelországba. A következő 36 repülőgépből álló csomag a fejlettebb Block 20-as konfigurációban készül, beleértve az aktív elektronikusan pásztázó (AESA) radart, a Sniper targeting pod célzókonténert, a Link 16-os adatkapcsolati berendezést és az AIM-9X Sidewinder rakétákat. A Block 20-as repülőgépek szállítása jövőre kezdődik.

A közelmúltban kritika érte az FA-50-es beszerzési üzletkötést, és különösen az ezekhez a repülőgépekhez való bizonyos fegyverek hiányát. Cezary Tomczyk lengyel védelmi miniszter-helyettes múlt havi parlamenti beszédében az FA-50-eseket „egy kiképző-harci repülőgépnek nevezte, amely kiképzésre szolgál, de nem harcra”.

A fő aggodalomra az ad okot, hogy az AIM-120 AMRAAM rakéták integrálása, amelyeket a Block 20-as verzióhoz vártak, de ami a KAI szerint sokkal tovább tarthat – ha egyáltalán megvalósítható.

„Az AMRAAM integrációjához az Egyesült Államok jóváhagyása szükséges” – mondta Chongho Yoon, a KAI alelnöke a Defense24.com-nak. „A megvalósíthatósági tanulmány elkészítése folyamatban van, mindennek három-négy éven belül meg kell történnie. Technikailag ez megvalósítható, de más területekkel is foglalkozni kell. A KAI jelenleg is dolgozik ilyen kutatásokon, és két-három éven belül tisztázódik a helyzet.”

Függetlenül attól, hogy az FA-50-ek végül megkapják-e az AMRAAM-ot, vagy sem, legalább hasznukra válik, ha kompatibilisek az F-16-ok által használt egyéb fegyverekkel. Ha Lengyelország több fegyvert vásárolna továbbfejlesztett Vipereihez, ezeket az FA-50-es flotta felfegyverzésére is használhatnák.

Az új harci repülőgépek mellett Lengyelország a szélesebb légvédelmi architektúrájába is befektet, nevezetesen, hogy az Egyesült Államok jóváhagyta egy új, légi korai figyelmeztető rendszer elemeinek megvásárlását, amelyek egy aerosztáton – egy személyzet nélküli, lekötött ballon – alapulnak.

Bár nem váratlanul, a Lengyelország számára javasolt Viper-fejlesztés bejelentése még inkább bizonyítéka az ország légierejének megerősítésére irányuló erőfeszítéseknek, mivel hatékonyabb elrettentő eszközt kíván nyújtani az esetleges orosz agresszió ellen. Lengyelország erősebb védőbástya kíván lenni arra az esetre, ha Moszkva agresszióval fenyegetné Lengyelországot vagy egy másik NATO-államot a térségben, ami miatt a tisztviselők egyre jobban aggódnak.

Moszkva terjeszkedése tükröződik a lengyel fegyveres erők fejlesztésében, és a védelmi kiadások megemelése is hozzájárult ahhoz, hogy Varsó jelenleg GDP-jének 4,23 %-át költi fegyveres erőire, ami több mint kétszerese a NATO két százalékos célkitűzésének. Míg a készülő F-35-ös flotta az egyik legnagyobb képességű európai légierő lándzsahegye lesz, a továbbfejlesztett F-16-osok a katonai modernizáció további kifejeződése lesz.

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2024/08/29/megtortent_lengyelorszag_elso_f-35a_hussar_lopakodo_vadaszrepulojenek_roll-out_unnepsege

Kép: Polish Air Fprce

Az amerikai haditengerészet új ötleteket kér az F/A-18E/F Super Hornet vadászrepülőgépek és az EA-18G Growler elektronikai harc repülőgépek légi utántöltés nélküli hatótávolságának növelésére. A szolgálat műszaki és egyéb problémákra hivatkozva közel négy éve tervezi, hogy a Super Horneteket hatótávolságnövelő konform üzemanyagtartályokkal (CFT) látja el. A haditengerészet MQ-25 Stingray légi utántöltő drón programja is jelentős késésekkel, valamint költségnövekedéssel halad.

A Naval Air Systems Command (NAVAIR) felhívást adott ki, amelyben arra kérte a harci repülőgép fejlesztésben tapasztalatokkal rendelkező partnereit, hogy tegyenek javaslatot a Super Hornet és Growler flottái hatótávolságának növeléséhez szükséges innovatív koncepciókra.

Ennek az információkérésnek az a célja, hogy betekintést nyújtson a platformok hatótávolságának növelésére vonatkozó potenciális képességekbe, hogy a koncepció hogyan integrálható a haditengerészet taktikai repülőgépeibe (TACAIR), és a megfontolásokba a megbízhatóság és a hordozó alapú repülésekre való alkalmasság tekintetében. Ennek az a célja, hogy széles mozgásteret biztosítson a válaszadóknak, hogy több mérnöki tudományterületről olyan koncepciókat nyújtsanak be, amelyek megnövelt hatótávolságot biztosítanak.

Példaterületek, amelyekre ezek a koncepciók vonatkozhatnak (de az információkérés nem korlátozódik csak ezekre a módszerekre): amelyek növelik a felhajtóerőt, csökkentik a légellenállást, növelik a rendelkezésre álló üzemanyag mennyiségét, csökkentik az üzemanyag-felhasználást, növelik a hajtómű teljesítményét, és/vagy az alrendszer-integráció és/vagy az architektúra vagy a fejlett repülésvezérlés módosításai.

A NAVAIR weboldala az F/A-18E/F maximális harci hatótávolságát 2346 kilométerben adja meg, de mindössze két AIM-9 Sidewinder levegő-levegő rakétával. A Boeing, a Super Hornet gyártója korábban azt mondta, hogy a repülőgép hatótávolsága körülbelül 2200 kilométer: két AIM-9X Sidewinder és két AIM-120 Advanced Medium Range Air-Air rakétával (AMRAAM), két 900 kg tömegű precíziós irányítású bombával és egy 1817 literes ledobható törzs alatti póttartállyal.

Ugyancsak a NAVAIR adatai szerint az EA-18G operatív hatótávolsága három AN/ALQ-99 zavarókonténerrel, két AIM-120-as, két radarromboló AGM-88-as sorozatú rakétával és két 1817 literes ledobható póttartállyal több mint 1574 kilométer.

Mint már említettük, a Boeing CFT-ket fejlesztett ki az F/A-18E/F típushoz, amelyek nagyobb hatótávolságot és nagyobb sebességet kínálnak a nagyobb légellenállású hagyományos ledobható póttartályokhoz képest. A két konform tartály, amelyeket úgy terveztek, hogy a Super Hornet gerincének két oldalára szereljék őket, összesen 1949 liter üzemanyagot tud tárolni. A vállalat korábban azt közölte, hogy ezek a tartályok 2644 km távolságra növelhetik a Super Hornet hatótávolságát, amelyeken egy pár AIM-9X, egy pár AIM-120-as rakéta, egy pár 900 kg tömegű precíziós irányítású bomba és egy törzs alatti tartály van függesztve. A CFT-k használata felszabadíthatná azokat a szárny alatti tartókat, amelyeket korábban a ledobható póttartályok foglaltak el.

A haditengerészet eredetileg azt tervezte, hogy a CFT-ket alkalmazza az új gyártású Super Hornet Block III-on, és egyúttal a régebbi repülőgépeket is az új szabványnak megfelelő szintre fejleszti. Lehetőség volt arra is, hogy CFT-ket szereljenek az EA-18G változatokra is.

2021 januárjában azonban a haditengerészet leállította a Super Hornet CFT-jeivel kapcsolatos munkát, részben arra hivatkozva, hogy technikai akadályok merültek fel a hordozó-alapú műveletek során.

Nem világos, hogy pontosan mi lehet a probléma vagy problémák oka, amelyeket a haditengerészet tapasztalt a CFT-kkel kapcsolatban, bár a szolgálat korábban azt mondta, hogy „műszaki, szerkezeti és fenntartási” problémák merültek fel a hordozó-fedélzeti környezetben végzett tesztelés során.

Lehetséges, hogy a probléma a CFT-vel felszerelt repülőgépek azon képességével függ össze, hogy elviselik-e a repülőgép-hordozókról történő leszállás vagy felszállás során fellépő nagy igénybevételeket, beleértve azt is, hogy maguk a tartályszerkezetek hogyan viselik el ezeket a terheléseket. Az sem világos, hogy a CFT-k hogy viselik a rutin karbantartást vagy más feladatokat, esetleg rendszeres eltávolításuk és újra-felszerelésük okoz-e problémát, ami költséges és időigényes megoldás lehet.

A NAVAIR megemlíti, hogy a hajtómű tolóerő növelése lehet az F/A-18E/F és EA-18G teljesítmény növelésének egy másik lehetséges útja. Korábban felvetődött a Super Horneteket és a Growlereket meghajtó General Electric F414-es hajtóművek fokozott tolóerejű (EPE) változatának az elkészítése. Az F414-EPE program az előrejelzések szerint 20 %-kal nagyobb tolóerőt, és 1,0 %-kal csökkentett üzemanyag felhasználást eredményezne.

Nem világos, hogy a NAVAIR ajánlattételi felhívásában említett módosítások mennyire lehetnek költséghatékonyak és életképesek a repülőgép fizikai struktúrájára nézve, beleértve az alrendszerek elhelyezését, és más potenciális hatótávolság-növelő módszereket. A haditengerészet meglévő Super Hornetjei az elmúlt években már költséges és időigényes élettartam hosszabbító és frissítő programokon mentek keresztül. Ugyanakkor új gyártású repülőgépek gördülnek le a gyártósorról, amelyet a Boeing 2027-ben tervez teljesen bezárni.

Ezzel egyidőben a szerényebb változtatások – mint az örvénygenerátorok és a légellenállás-csökkentő technikák –, együtt a számítógép által vezérelt továbbfejlesztett repülési rendszerekkel, új taktikákkal, technikákkal és eljárásokkal párosuló viszonylag csekély hatékonyság növekedés is javíthatja a gazdaságosság és hatótávolság mutatóit.

Egyértelmű, hogy a haditengerészet továbbra is jelentős érdeklődést mutat az F/A-18E/F és EA-18G repülőgépek hatótávolságának bővítése iránt. Mindez az egyre terjeszkedő orosz és kínai légvédelmi és hajóelleni ökoszisztéma közepette, amely egyre nagyobb kihívásokat jelent a hordozóról üzemeltetett repülőgépek és a hordozó csapásmérő csoportokba tartozó hajók számára. Kína levegő-levegő, föld-levegő és hajóelleni rakétáinak egyre nagyobb képességű arzenálja, valamint egyéb területvédelmi képességei különösen aggasztóak az amerikai hadsereg számára. Ez a valóság szükségessé teszi, hogy növekedjen a távolság, ahonnan a repülőgép-hordozóknak el kell indítaniuk repülőgépeiket a sebezhetőség csökkentése érdekében, és aközött, ahol a repülőgépek várhatóan találkoznak az ellenség légi és földi eszközeivel.

A haditengerészeti légierőn belül jelentős fejlesztések folynak, amint az történt a többcélú szabványos (SM-6) rakéta légi indítású AIM-174B változatának fejlesztése során is. Az F/A-18E/F jelenleg az egyetlen ismert indítóplatform a különösen nagy méretű és légellenállású, súlyos AIM-174B rakéták számára, ami aláhúzza az új hatótávolság növelési lehetőség értékét, különösen a hagyományos póttartályok alternatívájaként.

Jelenleg a Super Hornetek az indító platformjai a haditengerészet Hypersonic Air-Launched Offensive Anti-Surface Warfare (HALO) hiperszonikus hajóelleni cirkálórakétája számára, amely egy másik várhatóan viszonylag nagyméretű fegyver.

Szintén szóba került a haditengerészet azon törekvése, hogy új infravörös kereső és követő (IRST) szenzorokat építsenek be – csökkentve ezzel az üzemanyagkapacitást –, módosított törzs alatti póttartályok mellső terébe. A passzív üzemű IRST-szenzorok már most is a legfontosabb képességet jelentik a taktikai vadászgépek számára.

A haditengerészet egyúttal az EA-18G új generációs elektronikai hadviselési egységei új családjának bevezetésén is dolgozik. A Raytheon ALQ-249(V)1 Next Generation Jammer-Mid Band (NGJ-MB) konténerei nagyobb légellenállást generálnak, mint a meglévő AN/ALQ-99-es konténerek, csökkentve ezzel a gép hatótávolságát. A tömeg és légellenállási kérdések is közrejátszhattak abban, hogy a haditengerészet úgy döntött, hogy az L3Harris és a Northrop Grumman NGJ-MB (NGJ-LB) konténere számára teljesen külön dizájnt választott a Raytheon NGJ-MB javaslata helyett.

A haditengerészet továbbra is folytatja a pilóta nélküli MQ-25 Stingray légi utántöltő flotta fejlesztését – amely egy másik Boeing termék –, hogy segítsen növelni a hordozó-felületű taktikai repülőgépei hatótávolságát. A Stingray alapvető követelményei közé tartozik, hogy a repülőgép-hordozótól képesek legyenek legalább 6350 kg üzemanyagot (potenciálisan akár 7257 kg-ot) 926 kilométerre szállítani. Az MQ-25-ösök másodlagos feladatként hírszerzési, megfigyelési és felderítési (ISR) képességgel is rendelkeznek, és a jövőben más küldetéseket is teljesíthetnek, beleértve a csapásmérést.

Ugyanakkor a sorozatos késések legalább 2026-ig eltolták az MQ-25-ös első szolgálatba állításának az ütemtervét. Az MQ-25-ös program költségnövekedése szintén komoly aggodalmat okoz. 2023 augusztusában a Kormányzati Elszámoltatási Hivatal (GAO), a Kongresszus felügyeleti szerve becslése szerint a Stingray program teljes költsége megközelíti a 15 milliárd dollárt, beleértve 76 drón tervezett vásárlását. A GAO korábbi becslései, amelyek a különböző bázisokon végzett építési munkákat is magukban foglalják, a program várható árát 16,5 milliárd dollár körülire teszik.

A Boeing bejelentette, hogy 2024 harmadik negyedévében 2 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el védelmi portfóliójának különböző programjaiban, beleértve az MQ-25-ös programot. Ez a vállalat csaknem 6,2 milliárd dolláros teljes veszteségének része volt a harmadik negyedévben, ami tovább növelte a több milliárd dollárnyi már bejelentett pénzügyi veszteséget az évben.

A fent említett fenyegetés ökoszisztéma azt jelenti, hogy az üzemanyagra éhes amerikai taktikai repülőgépeknek meg kell küzdeniük azzal, hogy a harctér miként korlátozza majd a hagyományos légi utántöltési támogatáshoz való hozzáférést, amelynek kapacitását eleinte várhatóan korlátozzák a műveleti igények. Ez új hangsúlyt fektetett mind a humán irányítású és/vagy drón légi-utántöltő gépekre, amelyek a működési helyek szélesebb körét használhatják, valamint újszerűbb képességeket kínálhatnak.

A haditengerészet hordozó-fedélzeti harci gépei tágabb értelemben fontos átmeneti időszakban vannak. A szolgálat azt tervezi, hogy az elkövetkező években egy új F/A-XX hatodik generációs humán irányítású lopakodó harci repülőgéppel és Collaborative Combat Aircraft (CCA) együttműködő harci drónokkal egészíti ki hordozó-fedélzeti flottáját. A haditengerészetnek már régóta az a célja, hogy hordozó-fedélzeti flottája a jövőben hatvan százalékban személyzet nélküli eszközökből álljon. A drónok általában nagyobb hatótávolsággal rendelkeznek, mint a humán irányítású többcélú harci társaik. Ezzel a struktúra váltással, a személyzet nélküli platformok arányának növelése segíthet több száz kilométerrel megnövelni a hordozó-fedélzeti flotta hatótávolságát.

Ugyanakkor a Super Hornetek és a Growlerek várhatóan a belátható jövőben is a haditengerészet hordozó-fedélzeti flottának az igáslovai maradnak. Mint ilyen, továbbra is nagyon fontos, ha nem kritikus fontosságú, megtalálni a lehetőségeket, hogy kiterjesszék a működési területüket és csökkentsék a sebezhetőségüket.

Kapcsolódó cikkek:

https://m.blog.hu/av/aviatika/postimage/f_a-xx_6th_generation_fighter_navy_1729603437.jpg

https://aviatika.blog.hu/2024/10/05/az_amerikai_haditengereszet_6_generacios_vadaszgep_programjanak_menete_eltero_lesz-e_a_legiero_hason

https://aviatika.blog.hu/2024/08/29/uj_zavaro_kontenerekkel_szerelik_fel_az_ea-18g_growler_elektronikai_harc_repulogepeket

https://aviatika.blog.hu/2024/08/29/eloszor_keszult_fenykep_az_usa_aim-174-es_raketajarol

Dobos Endre

Kép: USN

Az Egyesült Államok haditengerészetének F-35 Lightning II-es annak ellenére, hogy elsőrangú ötödik generációs lopakodó vadászgép, korlátozott hatósugara veszélyeztetheti a repülőgép-hordozó biztonságát a csendes-óceáni konfliktusokban.

Az F-35C változat 965 km-es akciórádiuszt kínál, ami csak kissé haladja meg az F/A-18 Super Hornet 917 km-es hatósugarát a levegő-levegő küldetéseknél. Mindazonáltal a csökkentett hasznos teherbírás és a tankergépekre támaszkodó üzemanyag-feltöltés megkívánja a tankereknek, hogy közelebb merészkedjenek az ellenséges területhez, így fejlett kínai légvédelmi rendszerek hatásának vannak kitéve, amelyek rakétái elérhetik.

E sebezhetőségek kiküszöbölése érdekében a haditengerészet a következő generációs F/A-XX programon dolgozik, amelynek célja a nagyobb hatótávolság és a pilóta nélküli rendszerekkel való integráció, hogy javítsa a haditengerészeti légierő csapásmérő csoportjainak túlélését a vitatott környezetben.

Az F-35-ös hatótávolsága korlátozza az Egyesült Államok haditengerészet hordozóinak a stratégiáját?

Fejlesztési története során az F-35 Lightning II-t késések és költségvetési túllépések sújtották. Bár a kezdeti üzemképesség elérése a vártnál jóval tovább tartott, a végeredmény egy jól kidolgozott taktikai repülőgép. A program ellenzőit azonban nem hallgatták el, és továbbra is a repülőgép előtt álló kihívásokra mutatnak. Ahogy nőnek a Kínával fennálló feszültségek, és a tervezők a Csendes-óceán kiterjedt területeire tekintenek, az F-35-ös hatótávolságával kapcsolatos kérdések egyre élesebbek lesznek, különösen a haditengerészet esetében.

A messze tengeren lévő hordozóról való indítás korlátozza a pilóták leszállási és üzemanyag-feltöltési lehetőségeit, tehát reálisan általában vissza kell térniük a hordozóra. Ha a vadászgépnek nem elegendően nagy a hatótávolsága, ez azt jelenti, hogy a hordozónak sokkal közelebb kell hajóznia az ellenséges területekhez, hogy hatékony bevetéseket indítson, potenciálisan kitéve ezzel magát az ellenség támadóeszközeinek.

Tehát ha az F-35-nek nem elegendő a hatótávolsága, akkor mit tehet a haditengerészet?

F-35 hatótávolsága és műszaki adatai

A mai időszak domináns ötödik generációs platformjaként számontartott F-35 Joint Strike Fighter egy sokoldalú lopakodó, amely egyesíti magában a megfelelő végsebességet, a passzív felderítés képességét, a radar és kommunikációs, valamint fejlett elektronikai hadviselési rendszerekkel. Az F-35-ös három különböző változatban kapható, saját specifikációkkal.

Az F-35A-t a köznyelvben a csoport „felszállópálya királynőjének” nevezik, mivel úgy üzemeltetik, mint egy hagyományos vadászgépet. Ez a változat nagyjából 2,4 km hosszú kifutópályát igényel a fel- és leszálláshoz. Az F-35B a tengerészgyalogság Lightning II-es változata. A három változat közül mechanikailag legösszetettebb tagjaként az F-35B rövid felszálló és függőlegesen leszálló (STOVL) képességgel rendelkezik.

A haditengerészet a C „Charlie” modellt üzemelteti. A hordozófedélzeti műveletekre tervezett F-35C rendelkezik a legnagyobb üzemanyag-terheléssel, és ennek következtében a leghosszabb hatótávolsággal. Tele tartályokkal akciórádiusza 965 km, ami levegő-levegő küldetés konfigurációban felülmúlja az F/A-18 Super Hornet 917 km-es hatósugarát. Földi vagy vízfelszíni célpontok támadásakor az F-35-ös megtartja hatósugarát, míg a Super Hornet hatósugara mindössze 592 km-re csökken.

Míg a Lightning II felülmúlja a Super Hornetet, közel sem képes ugyanazt a tömegű hasznos terhet szállítani lopakodó üzemmódban, tehát a belső rekeszeiben. Ezt a hátrányt pótolja az, hogy ez egy lopakodó repülőgép, amelynek radar-keresztmetszete körülbelül három nagyságrenddel kisebb, mint az F/A-18-é. A hordozót azonban nem lehet elrejteni, és bár az F-35C-nek hosszabb lábai vannak, a hordozónak akkor is veszélyes közelségbe kell hajóznia az ellenséghez a hatékony csapásmérés kivitelezéséhez.

Az F/A-XX program jelenti a jövőt

Bár az F-35-ös még viszonylag új platform, a haditengerészet már keresi következő taktikai repülőgépét az F/A-XX program formájában. A Super Hornet és az EA-18G Growler helyettesítésére szánt következő generációs repülőgép várhatóan lopakodó képességekkel, beépített energiafegyverrel rendelkezik majd, és képes lesz együttműködni pilóta nélküli rendszerekkel.

Attól függően, hogy a haditengerészet milyen irányt követ, hatótávolsága még nagyobb lehet, mint az F-35-nek.

Végül azonban egyetlen hordozó repülőgépnek sem lesz elegendő hatótávolsága az anyahajó biztonságának megőrzéséhez. Peking és Washington között a feszültség tovább fokozódott, ami azt jelzi, hogy a hatalmas indo-csendes-óceáni térség a hatodik generációs platform harci műveleteinek valószínű jövőbeli területe lesz.

A haditengerészeti repülőgépnek nagy hatótávolságú képességekkel kell rendelkeznie, hogy nagy távolságban elkerülje a kínai légvédelmi rendszereket. A Népi Felszabadító Hadsereg légvédelmi képességeinek gyors növekedését, nagy hatótávolságú, hajóelleni ballisztikus rakétáit nem szabad alábecsülni. Jelenlegi rakétáik a döbbenetes 4000 km-es vagy annál nagyobb távolságot képesek elérni, ami messze meghaladja a legambiciózusabb vadászgépek hatótávolságát is.

Nyilvánvaló, hogy a haditengerészetnek más lehetőségeket is mérlegelnie kell hordozói számára, ha meg akarja őrizni őket biztonságosan és relevánsan.

Dobos Endre

Kép: TNI

A kínai gyártású J-10 CE olyan potenciális vásárlók érdeklődését váltotta ki, mint Szaúd-Arábia és Egyiptom. A kínai reklámgépezet tájékoztatásai arról szólnak, hogy a J-10 CE olyan prominens nyugati vadászgépet győzött le gyakorló légiharcban, mint az Eurofighter EF-2000 Typhoon.

A Chengdu J-10 Vigorous Dragon egy, egyhajtóműves, többcélú harci repülőgép, amelyet Kína fejlesztett ki. 2024 elején a kínai katonai bloggerek azt a nem ellenőrzött állítást ünnepelték, hogy a J-10CE kilenc esetben győzött gyakorló légiharcban az EF-2000-el szemben.

A jelentés állítólag a ZilZal-II elnevezésű pakisztáni-katari gyakorlatról származik. A Pakisztáni Légierő (PAF) újonnan beszerzett J-10CE vadászgépei első alkalommal dobtak kesztyűt a Katari Légierő EF-2000-ei elé.

A gyakorlatra 2024. január 10-én került sor, és a kínai közösségi média-felhasználók a gyakorlatot a kínai 4.5 generációs vadászgép tesztjének tekintették egy azonos generációs európai repülőgéppel szemben.

Kína katonai „influencer-ei” és bloggerei ünnepelték a jelentéseket a gyakorló légiharcról, ahogy a J-10CE, mint a J-10C exportváltozata bosszúságot okozott kilenc esetben a Typhoon pilótáknak.

A Douyin kínai közösségi média platform katonai rajongói, ZilZal-II gyakorlatoknak nevezték a két vadászgép közötti légiharcot. Az állítások szerint a J-10CE négy látótávolságon túli (BVR) légiharcban és további öt látótávolságon belüli (WVR) légiharcban nyert a EF-2000 ellen.

A J-10CE „sárm” offenzívája

Az állítások jelentősek, mivel a J-10CE repülőgép Kína katonai exportjának előmozdítására irányuló erőfeszítéseinek élén áll. A Közel-Kelet országai a nyugati fegyverek olcsóbb alternatívájaként tekintenek a Vigorous Dragonra.

A J-10C a Közel-Keleten debütált a 2023. novemberi Dubai Air Show-n. A PLAAF J-10C gépei részt vettek a 18. Dubai Air Show-n, amelynek az Egyesült Arab Emírségekben adott otthont. Ez volt az akrobatikus bemutató kötelék első látogatása Dubajban, mióta a J-10A gép alkalmazásáról átállt a továbbfejlesztett J-10C-alkalmazására.

Abban az időben a J-10C kötelék négy repülő előadást, és három különböző programot mutatott be, amelyek legalább 20 manőverből álltak. A rijádi bemutató Szaúd-Arábia nemzeti lobogójának színeire festette az eget.

2024 januárjában a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Légiereje (PLAAF) által közzétett videóban hét J-10C vadászgép légi utántöltését mutatták be egyetlen YY-20 tankoló repülőgéppel, a PLAAF erejének lenyűgöző megnyilvánulásaként. A J-10C repülőgépek a szaúd-arábiai World Defense Show-ra tartottak.

Kína légiereje és katonai delegációja részt vett a második World Defense Show megnyitó ünnepségén február 4-én a szaúdi fővárosban, Rijádban. Február 5-én a PLAAF légiereje légi bemutatót hajtott végre a rijádi World Defense Shown. Xie Peng rangidős ezredes, a PLA légierő szóvivője szerint ez a csapat tizedik tengerentúli repülése.

A kínai gyártmányú J-10-es vadászgép Szaúd-Arábia éves fegyverkiállításán emelkedett az égbe, demonstrálva az ázsiai hatalom és a világ ötödik legnagyobb fegyvervásárlója közötti növekvő védelmi kapcsolatokat.

A J-10C képességei

A J-10C a Népi Felszabadító Hadsereg Légierejénél (PLAAF), a Pakisztáni Légierőnél (PAF) és a Népi Felszabadító Hadsereg Haditengerészeténél (PLANAF) áll szolgálatban.

Pakisztán hivatalosan 2022-ben állította szolgálatba a J-10C-t, amely közepes vadászgépként áll szolgálatban a Kína-Pakisztán közös fejlesztésű, könnyű JF-17-es vadászgép mellett.

A J-10C a J-10B továbbfejlesztett változata. Egy saját gyártású AESA radarral, képalkotó infravörös keresővel (IIR), WS-10B hajtóművel, PL-10-es és PL-15-ös levegő-levegő rakétákkal rendelkezik.

A J-10C-t gyakran az amerikai F-16 Fighting Falcon továbbfejlesztett változataihoz hasonlítják. Az F-16-hoz hasonlóan a J-10 is rendkívül mozgékony, aerodinamikailag instabil repülőgépvázzal büszkélkedhet, amelyet a fly-by-wire repülésvezérlő rendszeren belül egy számítógép tart állandó felügyelet alatt.

Lehetőségei közé tartozik a látótávolságon túli támadás, precíziós levegő-föld csapásmérés, légiutántöltés és az elektronikai hadviselés.

A J-10-es születése

Izrael részvétele a J-10-es fejlesztésében nagyjából akkor kezdődött, amikor Kína 1992 januárjában megnyitotta diplomáciai kapcsolatait Izraellel. Izraeli vállalatokat bíztak meg a J-10-es aerodinamikai körvonalainak elkészítésével. Az izraeli hatások a J-10-es tervezésére egyértelműek: szorosan összekapcsolt, canard-deltaszárny elrendezés, egyhajtóműves kialakítás, törzs alatti levegő szívónyílással, területszabályt alkalmazva a törzs-szárny kapcsolat kialakításánál.

A J-10 „Vigorous Dragon” Kína azon törekvésének az alapja, hogy modernizálja nagy, egyhajtóműves vadászrepülőgép flottáját, amelyből 350 már szolgálatban van. A széles körben alkalmazott F-16 Fighting Falconhoz hasonló agilis taktikai vadászgép, a Vigorous Dragon volt az első kínai vadászgép, amely képességeiben nagyjából megegyezett a nyugati és orosz negyedik generációs vadászgépekkel.

Azonban jelentős bizonyíték van arra, hogy a J-10-es fejlesztés alapját nagymértékben egy Izrael által az 1980-as években kifejlesztett vadászgép alkotta.

Izrael először gyártott saját repülőgépeket, miután a francia Dassault Mirage V-ös megrendelését 1967-ben embargó alá helyezték. Az izraeli ügynökök megszerezték a Mirage V-ös tervrajzait így az Israel Aerospace Industries két hazai klónt gyárthatott: a Neshert és a javított Kfirt. Mindkettőt az IAF használta, és széles körben exportálták őket.

1969 és 1979 között az IAF nagy teljesítményű, kéthajtóműves F-4 Phantom és F-15 Eagle vadászgépeket kapott az Egyesült Államokból. Azonban továbbra is egy olcsóbb egyhajtóműves taktikai vadászgépet akart az egyre sebezhetőbb A-4 Skyhawk és Nesher sugárhajtású repülőgépek helyébe.

Az így létrejött karcsúbb IAI Lavi (Oroszlánkölyök) delta szárnyakkal és az orr közelében canard vezérsíkkal kombinálva a jobb emelkedő és manőverező képesség érdekében. Az Oroszlánkölyök jó manőverező képességét az aerodinamikai instabilitást egy fejlett, négyszeresen redundáns fly-by-wire repülésvezérlő rendszer ellensúlyozta.

Széles körben alkalmaztak kompozit anyagokat, hogy a Lavi tömegét üresen mindössze 7,25 tonnára csökkentsék. A kompakt kétáramú Pratt & Whitney hajtómű nagy tolóerőt adott, lehetővé téve a kis Lavi számára, hogy messzire és gyorsan repüljön akár 16.000 kilós hasznos teherrel.

Valójában a canard vezérsík kivételével a Lavi megjelenésében és képességében nagyon hasonlított az Egyesült Államok F-16-osaira, amelyek 1980-ban az izraeli légierőnél is szolgálatába álltak.

A Lavi izraeli és amerikai kritikusai rámutattak, hogy Izrael kétmilliárd dollárt fektet be fejlesztésbe egy olyan repülőgép újra feltalálására, amelyet már vásárolt az Egyesült Államoktól. A csapásmérésre optimalizált Lavi azonban néhány tekintetben különbözött. Alacsonyabb maximális 1,6-1,8 Mach sebességgel rendelkezett, mint a Falcon, amelynek a maximális sebessége – Mach 2 – de 50 %-kal nagyobb volt a hatótávolsága. Erőteljes beépített elektronikai zavaró rendszerrel is rendelkezett az önvédelme érdekében. A Lavi izraeli tervezésű avionikája összehasonlítható volt a későbbi F-16C modellel inkább, mint a kezdetlegesebb F-16A-val.

Az 1980-as évekre azonban a sugárhajtású vadászgépek fejlesztési költségei exponenciálisan növekedtek, ahogy egyre kifinomultabbak lettek, és a Nesherrel, valamint a Kfirrel ellentétben a Lavit nem egy létező tervből klónozták. Az IAI azt remélte, hogy a Lavi exportjával megtérülhetnek a fejlesztési és gyártási költségei, különösen olyan államokba való export esetén, amelyek embargóval néznek szembe, mint az apartheid-korszakbeli Dél-Afrika, Chile és Argentína.

Ám az Egyesült Államok, amely a Lavi alkatrészek 40 %-át szállította, nem akart versenytársat támogatni az F-16-al szemben. Washington jelezte, hogy csak akkor működik együtt Izraellel, ha Izrael tartózkodik a Lavi exportálásától.

1987-re az IAI két kétüléses Lavi prototípust épített, amelyek nyolcvankét tesztrepülés során kiváló teljesítményt nyújtottak. Három további építés alatt állt.

A Lavi rendkívüli pénzügyi kötelezettségei azonban politikailag megosztóvá tették. Augusztus 30-án 11-12 szavazattal az izraeli kabinet lemondott a Lavi programról. Helyette további kilencven F-16-ost szereztek be.

Izraeltől Kínáig

Ezzel véget ért az izraeli sugárhajtású vadászgépek gyártása, de nem a fejlett fegyverek és a sugárhajtású vadászgépekhez való alkatrészek gyártása, amit nagymértékben fellendítettek a Lavi számára kifejlesztett technológiák.

Az egyik figyelemre méltó exportcikke a Python-3-as infra-érzékelő fejjel épített rakéta, amely az akkor még ritkaságnak számító képességgel büszkélkedhetett, hogy a sisakra szerelt irányzék segítségével bármilyen irányba tudott cél kijelölni a rakéta számára. A technológia gyártására a kínai Xi'an Aircraft Corporation engedélyt kapott 1989-ben PL-8 rakéta néven, amely ma is szolgálatban áll. Az egyéb átadott technológiák közé tartozik az E/LM-2035 doppler radar és a Tamam inerciális navigációs rendszer.

Valójában az 1980-as években az Egyesült Államok és Nyugat-Európa is exportált katonai technológiát Kínába, amelyet akkor a Szovjetunió ellensúlyának tekintettek. Az amerikai cégek még azt is megvizsgálták, hogy közösen fejlesztenek-e frissített J-7-es és J-8-as vadászgépeket Peking számára. A kínai-nyugati védelmi együttműködés azonban 1989. június 4-én hirtelen véget ért a Tienanmen téri mészárlást követően.

Az 1990-es évek közepén azonban az amerikai újságok arról kezdtek beszámolni, hogy a hírszerző ügynökségek aggódnak az izraeli technológia Kínába irányuló folyamatos átadása miatt – beleértve az Egyesült Államok által Izraelnek adott egyes alkatrészeket is.

Ez magában foglalta azokat az állításokat is, amelyek szerint Izrael átadta a Lavi technológiát Kínának egy negyedik generációs sugárhajtású vadászgép kifejlesztésére irányuló program számára. A Chengdu Aircraft Corporation 1988-ban kezdte el a munkát a J-10-en Song Wecong mérnök vezetésével.

Az izraeli-kínai technológia transzferekkel kapcsolatos aggodalmak arra késztették a Kongresszust, hogy betiltsák a csúcstechnológiás termékek exportját. Utolsó éveiben a Clinton-kormányzat azt is megakadályozta, hogy Izrael exportálja Phalcon légi korai figyelmeztető repülőgépeit, így Kínának éveket kellett töltenie saját EW repülőgépei széles választékának fejlesztésével.

Mind a Song Wecong, mind az IAI tisztviselői határozottan tagadták, hogy együttműködtek volna a J-10-es fejlesztésében.

2008-ban azonban Jane’s arról számolt be, hogy a több vendég orosz mérnökkel készített hosszabb interjú során Csengdu „jelentős, közvetlen hozzájárulást kapott az izraeli Lavi programtól – beleértve magát az Israel Aircraft Industries (IAI) Lavi repülőgépéhez való hozzáférést is. Ez kiterjedt tervezési és teljesítménymodellezést, szélcsatornás tesztelést és fejlett aerodinamikai tervezési bemeneti információt tartalmazott.

Mindenesetre a J-10-est a Lavi ihlette inkább, mint egy egyenes klón. Lényegesen hosszabb és nehezebb, és eltérő szárnnyal rendelkezik. Golan könyvében kifejti, hogy Kína nem férhetett hozzá a kompakt PW1120-as hajtóműhöz és nem volt képes könnyű kompozit alkatrészek széles körű gyártására. Songnak két méterrel meg kellett hosszabbítania a J-10-es törzsét, hogy elférjen benne egy orosz AL-31F hajtómű, ami 11,75 tonnás tolóerőt biztosított.

Mindazonáltal a J-10-es továbbra is mozgékony, sokoldalú és olcsó többcélú vadászgép, amelyet a kezdetektől fogva úgy terveztek, hogy hi-tech repüléselektronikai rendszereket és irányított fegyvereket alkalmazzon. Bár nem egy élvonalbeli lopakodó repülőgép, fontos mérföldkövet jelentett Kína katonai modernizációjában, amelyet valószínűleg kis külföldi segítséggel sikerült elérni.

A J-10C exportjai

Pakisztán volt a J-10-ek első vásárlója, amelyeket fejlettebbnek tartottak, mint a JF-17-est. 2024 januárjában Pakisztán J-10-eseket alkalmazott a JF-17C és a Wing Loong II drónok kísérésére egy sor légi- és tüzérségi csapás során Iránban.

Arról is beszámoltak, hogy Szaúd-Arábia J-10C vadászrepülőgépek beszerzésén gondolkodik. Egyiptom is érdeklődést mutatott a Vigorous Dragons megszerzése iránt (majd végül rendelt).

2019-ben a China Military Online közölt egy cikket, amelyben egy-két tucatnyi megrendelést vártak Laoszból és Bangladesből.

2018-ban a bangladesi légierő delegációja Kínában volt, hogy megvizsgálja a J-10-es vadászgép beszerzési lehetőségeit. A kínai webhelyen megjelent cikk azt állította, hogy Bangladesnek J-10-esekre volt szüksége az indiai Rafale elleni küzdelemhez. Érdekes módon Banglades érdeklődött az Eurofighter Typhoonok, és Dassault Rafale iránt is, de nem rajongott az utóbbiért, mivel India már üzemeltette őket.

Katar Typhoon vadászgépei

Katar még 2017 szeptemberében írt alá szándéknyilatkozatot a Typhoonok beszerzéséről. Ugyanezen év decemberében 24 repülőgép beszerzésére írt alá egy 6,6 milliárd dollár értékű szerződést A csomag hat Hawk Mk. 167-es fejlett kiképzőgépet is tartalmazott (később kilencre növelve), valamint támogatási és képzési szolgáltatásokat.

A Typhoonokat többcélú vadászgépként szerezték be fejlett levegő-levegő és levegő-föld fegyverekkel. Ezek közé tartoznak a Meteor látótávolságon túli levegő-levegő rakéták (BVRAAM), valamint a Brimstone és Paveway IV precíziós irányítású lőszerek a földi célok támadására.

A katari Typhoonok a Leonardo European Common Radar Standard ECSR Mk. 0-ás radarral is fel vannak szerelve, amely egy modern, elektronikusan pásztázó AESA radar, számos képességelőnyt kínálva a pilótának. Ezek az első Typhoonok ezzel a radarral, amely egy nagyon elhúzódó fejlesztési folyamat eredménye.

A radar teljesítményének kulcsa a kitéríthető radarsík vagy „újrapozicionáló”, lényegében egy mozgatható platform, amelyre a radarantenna rögzítve van. Ez bármelyik oldalra megdönthető, sokkal szélesebb látószöget biztosítva a sugár középvonalától 90 ﹾ-on túl, ami bizonyos forgatókönyvekben jelentős taktikai előnyökkel jár.

Katar volt az első ország a Közel-Keleten, amely a francia MBDA cégtől nagy hatótávolságú (BVRAAM) Meteor rakétákat kapott.

Összehasonlítás fedélzeti radar szempontból

Az összehasonlítás nem egyszerű. Az egyetlen közzétett információ a PLAAF radarokról, amit a a JF-17 Block III-ba építettek és az exportpiacon elérhető: KLJ-7A és az LKF601E. Először 2016-ban, illetve 2018-as China Airshow -n mutatták be őket. Mindkettő hasonló teljesítményt nyújtott, azzal a különbséggel, hogy az LKF601E léghűtéses. Az Airshown kiállított mindkét makett 1000 adó/vevő (TRM) modult tartalmazott, ami közel megegyezik az F-16-os, a Rafale és a MiG-35-ös radarjával, bár mivel nincs pontos TRM-szám, a TRM tényleges száma vélhetően a 800–1000 modul között lehet. 2020-ban a KLJ-7A-t választották ki a JF-17 Block III -on való használatra.

Itt figyelemre méltó a követési teljesítmény és a szintetikus apertúra radar (SAR) felbontása. A KLJ-7A radar 15 célt képes követni pásztázás közbeni követés (TWS) módban, és 4 célra tud rakétát indítani, miközben SAR-felbontása 1 méter. Ez nagyjából a tíz évvel korábbi F-16-os mechanikus radarjához (APG-68v9) hasonlítható, amelyet exportpiacra fejlesztettek ki, és az 0,6 méteres SAR-felbontású volt. Még az 1990-es évek végétől szolgálatban álló APG-66v2-es is hat célt tudott elfogni az AIM-120-as rakétával. A francia passzív pásztázó RBE2 (PESA) radar segítségével a Rafale a 2000-es évek elején 40 célt követhetett TWS üzemmódban, miközben 8 célt tudott elfogni rakétával.

2021-ben az Airshow-n bemutatták a kínai gyártású LKF601E radar továbbfejlesztett változatát, amelynek valamivel nagyobb mint 200 km volt a hatótávolsága, 20-ra növelték a követett célok számát, miközben megőrizték az egyidejű elfogások számát: 4 célra, míg a SAR-felbontást 0,5 méterre javították.

Noha szerény javulás, különösen a SAR felbontás tekintetében, távolról sem hasonlítható össze a nyugati AESA radarokkal semmilyen formában. Szintén nem igazán reprezentálja az AESA radarok állapotát a legtöbb PLAAF repülőgép, amelyek tervezése évekkel ezelőttire nyúlik vissza. Ha azt mondjuk, hogy a kínai AESA radarok az exportpiacon gyenge teljesítményt nyújtanak, akkor alul értékelnénk őket.

A kínai KLJ-7A radarnak 170 km-es az észlelési hatótávolsága, állítólag egy 5 m²-es visszaverő felületű cél esetén. Ez több mint 60%-kal kevesebb, mint az orosz Zhuk-AM (FGA-50), amely állítólag 250 km-es hatótávolságú volt egy 3 m² visszaverő felületű cél esetén (vagy 284 km egy 5 m² visszaverő felületű cél esetén).

Természetesen a J-10B, J-11B, J-16 és J-20 sokkal nagyobb és erősebb AESA radarokat szállítanak. A jelentések szerint különösen a J-20-as radarja GaN modulokat használ, és ismert, hogy jelentős frekvenciaugrásos jellemzőkkel rendelkezik, amelyek összehasonlíthatók egy modern AESA radarral. Tehát hasonló alacsony felderíthetőségi jellemzőkkel kell rendelkeznie, mint a legtöbb nyugati AESA radarnak.

Rengeteg időbe, pénzbe és az AESA radartervek két generációjába telt az APG-82 vagy az F-15E, F-16V és F-18E AESA radarjainak létrehozása, amelyek ma szolgálatban állnak. A sokkal nagyobb teljesítményű TRM-ektől a nagyobb számítási teljesítményig, amely sokkal összetettebb algoritmusokat képes futtatni a ma tapasztalt teljesítmény elérése érdekében, a több tucat cél minőségi nyomkövetésétől a centiméteres felbontású radarképek (SAR-térképek) létrehozásáig és az automatikus célfelismerő algoritmus működésig a földi járművek típusának osztályozására.

Hasonlóképpen, az EF Typhoon (ma Captor-E) ECRS Mk. 0-ás AESA radarja is egy AESA antenna a Captor-D Mechanical radar platformján. Az ECRS Mk. 1-es új felfüggesztést és nagyobb sávszélességű TRM-eket kapott, amelyek jobb felbontást biztosítanak, míg az Mk. 2-es radar új antenna-kialakítással rendelkezik, több TRM-mel és nagyobb számítási teljesítménnyel. Röviden ennyi a Typhoon AESA radarjának fejlesztési ciklusa az elmúlt 11 év során.

Csakúgy, ahogy a nyugati AESA radarok fejlődése egy technológiai görbét követ, ugyanez lesz a helyzet Kínával vagy bárki mással. A KLJ-7A közepes teljesítménye erősen azt sugallja, hogy ez első generációs AESA radar.

Összegzés a Pakisztáni Légierő oldaláról

A Typhonnhoz képest, bár a J-10CE maximális felszálló tömege és mérete kisebb, az egygépes légiharc teljesítményét tekintve a J-10CE teljes mértékben képes felvenni a versenyt az EF-2000-el. Bár a kínai J-10CE export vadászgép, gallium-nitrid AESA radarral rendelkezik. Ezért bár a J-10CE orrkúp átmérője kisebb, mint az EF-2000-é (nem sokkal), de a T/R komponensek előnyeire támaszkodva a J-10CE érzékelési hatótávolsága és a több légi cél követési képességei nem alacsonyabbak az EF-2000-nél.

A J-10-es vadászgép ugyanakkor hazai fejlesztésű PL-12-es közepes hatótávolságú levegő-levegő rakétákat és PL-15E nagy hatótávolságú levegő-levegő rakétákat is alkalmazhat. A J-10CE látótávolságon túli légiharc (BVR) képességeit tekintve nem gyengébb az EF-2000-es vadászgépnél.

Hiányzó információk

Van néhány hiányzó információ a történetben, nem ismert a J-10CE vadászgép radarjának, és infra érzékelőjének (IRST+FLIR) az észlelési távolsága. A EF-2000 Typhoon radarja a legelső AESA generáció, ami vélhetően gyengébb képességű, mint a kínai gép radarja. A pakisztáni értékelés GaN T/R modulokkal épített radart említ, ami egy erősen továbbfejlesztett radar lehet.

Figyelembe véve, hogy a két gép között nincs jelentős különbség, jelentős fontosságú, hogy milyen képzettségűek voltak a pilóták. Sok esetben – különösen hasonló képességű vadászgépek esetében – a pilóta képességei és gyakorlata dönti el, hogy ki kerül nyerő pozícióba. Fontos, hogy a fedélzeti rendszerek információi mennyire komplex módon jelennek meg és adnak támogatást a pilótának az OODA-hurok (észlelés-értékelés-döntés-akció) végig futtatására.

Szakértők szerint ugyanakkor a modern látótávolságon belüli (WVR) légiharc, amelyben sisakra szerelt célmegjelölőt használnak HOBS rakétákkal, akár kettős megsemmisítést is eredményezhet.

Egy biztos, hogy a nyugatnak komolyan kell venni ezt a jelzést, a kínai repülőgyártás több ezer mérnököt foglalkoztat kutató-fejlesztő pozícióban, ami lerövidítheti lemaradásukat a nyugati fejlesztőkhöz képest képest.

Dobos Endre

Kép: AIN

Csaknem 600 harci repülőgépével az Indiai Légierő ma az ötödik legnagyobb légierő a bolygón az amerikai légierő, a kínai légierő, az amerikai haditengerészet és az orosz légierő mögött.

Mivel Indiának nincsenek szigorúan véve erőkivetítési ambíciói, és nem köt kötelező érvényű szövetségeket, ezért azt gondolhatnánk, hogy a meglévő gépmennyiség elegendőnek bizonyulna az ország és határai védelmének biztosítására.

A Mig-27-esek 2019-es, majd az idei utolsó Mig-21-es kivonása után azonban az Indiai Légierő (IAF) továbbra is több vadászrepülőgépet akar azzal érvelve, hogy a jelenlegi 31 vadászrepülő század nem elegendő a küldetések hatékony végrehajtásához, és hogy ehhez 42 vadászrepülő századra lenne szüksége.

Néhány nappal ezelőtt az Indiai Légierő új vezérkari főnöke, Amar Preet Singh légi marsal röviddel a parancsnokság átvétele után még azt is tisztázta, hogy a vadászrepülő századok mennyiségét a fenyegetések alakulása miatt valószínűleg felfelé kell módosítani.

Fel tudjuk-e ma racionálisan mérni az IAF pontos igényeit a harci repülőgépek és a vadászrepülő századok tekintetében? Mely repülőgépmodellek felelnének meg leginkább Újdelhi igényeinek? És ez a hiány, ha valós, az indiai légierő egyéb eszközeit is érinti?

Az Indiai Légierő ma a bolygó 5. vadászflottáját tartja szolgálatban

140 000 aktív katonájával és ugyanennyi tartalékosával az Indiai Légierő az egyik legimpozánsabb légierő a bolygón. Ma közel 2000 repülőgép áll szolgálatban, amelyből 600 darab a harci repülőgép.

Az Indiai Légierő gerincét ma a Szu-30MKI harci repülőgép alkotja, egy sokoldalú, orosz tervezésű nehézvadász, amelyből Újdelhi 272 darabot vásárolt 2000-ben, és 2004-től kezdték meg a gépek átvételét. Ezeket a repülőgépeket többnyire Indiában a HAL vállalat szerelte össze, amelyek számos indiai és nyugati rendszert és felszerelést hordoznak.

A második flotta, szám szerint 115 darab francia-brit SEPECAT Jaguar harcászati támogató repülőgépből áll, amelyet az 1970-es évek végén London adott el Újdelhinek, amelyeket hamarosan ki kell vonni a szolgálatból.

Az IAF emellett mintegy hatvan MiG-29-est is üzemeltet, köztük tizenkettőt a modernizált UPG változatból, és körülbelül negyven MiG-21-est, amelyeket 2025-ig ki kell vonni a szolgálatból.

Bár az 1980-as évek közepe óta áll szolgálatban, a negyven Mirage 2000-es, plusz tíz a kétüléses kiképző változatából továbbra is fontos szerepet tölt be az ország légvédelmében. A görög Mirage 2000-5-höz hasonlóan az indiai gépek is az RDY radarral, MICA rakétáival erős levegő-levegő képességgel, valamint a gép elektronikai harc képessége mellett, levegő-föld képességekkel is rendelkeznek.

A Mirage 2000-es kiváló teljesítménye az IAF-on belül, beleértve az 1999-es kargili konfliktus során mutatott teljesítményét, minden bizonnyal fő érv volt ahhoz, hogy Új-Delhi 36 francia Rafale repülőgépet rendelt 2016-ban, miután az MMRCA program sikertelen volt.

Az indiai Medium Multi-Role Combat Aircraft (MMRCA) verseny, más néven MRCA-tender, az Indiai Légierő (IAF) 126 többcélú harci repülőgépének beszerzésére irányuló verseny volt. A védelmi minisztérium 2008-as áron 6,6 milliárd USD összeget különített el ezeknek a repülőgépeknek a megvásárlására, így ez India legnagyobb védelmi ügylete. Az MMRCA-pályázatot azzal az ötlettel indították, hogy pótolják a leendő Könnyű Harci Repülőgép (HAL Tejas) és a már használatban lévő Szuhoj Szu-30MKI légifölény vadászrepülőgép közötti űrt.

A versenyen hat vadászgép vett részt: Boeing F/A-18E/F Super Hornet, Dassault Rafale, Eurofighter Typhoon, Lockheed Martin F-16, Mikoyan MiG-35 és Saab JAS 39 Gripen. 2011. április 27-én az IAF intenzív és részletes műszaki értékelését követően két vadászgépre – az Eurofighter Typhoonra és a Dassault Rafale-ra – csökkentette a pályázók számát. 2012. január 31-én bejelentették, hogy a Dassault Rafale nyerte a versenyt alacsonyabb életciklus-költsége miatt. Az ügylet 2014-ben 28-30 milliárd dollárba került. Az üzlet azonban megtorpant az indiai összeszerelés körüli nézeteltérések miatt.

A Rafale ma az indiai harci flotta legmodernebb és leghatékonyabb repülőgépe, így az IAF intenzíven használja, többek között elrettentő küldetések végrehajtására. A Rafale többcélú harci gépet alkalmassá tették az indiai atombomba szállítására.

A gépben több, más országból származó berendezés is található, mint az izraeli sisakra szerelt irányzék és vontatott elektronikai zavaró berendezés, valamint francia, izraeli és indiai rakétafegyverzet. Az RBE-2-es aktív pásztázó AESA radarral, a Spectra önvédelmi rendszerrel, valamint a MICA és Meteor rakétákkal az indiai Rafale a kínai J-20-asokkal is szembe tud szállni.

Végül az IAF mintegy harminc HAL Tejas Mk.1-es könnyű vadászgépet, egy saját gyártású, korlátozott teljesítményű repülőgépet is szolgálatba állít, majd az elkövetkező években 172 Tejas Mk.1A vadászgépet kell kapnia, jobb működési képességekkel.

A kínai-pakisztáni JF-17-sel vagy a dél-koreai FA-50-sel azonos tartományban működő Tejas Mk.1A modern avionikája révén, valamint a sebessége és csúcsmagassága tekintetében is megtisztelő teljesítményt nyújt. Versenytársaihoz hasonlóan azonban alacsony, 4 tonnás hasznos teherbírása és 800 km-nél kisebb hatótávolsága korlátozza működési potenciálját, és kizárólag az indiai égbolton végrehajtott légvédelmi küldetésekre pozícionálja.

Az Indiai Rafale nemzetközi hadgyakorlatokon

A Rafale vadászrepülőgépek június 4-14-e között összetett küldetéseket hajtottak végre amerikai F-16-os és F-15-ös harci repülőgépekkel együtt a többnemzetiségű Red Flag mega-hadgyakorlaton Alaszkában. A védelmi minisztérium közölte, hogy az IAF számára a Red Flag hadgyakorlaton való részvétel kulcsfontosságú elemei közé tartozott a nemzetközi partnerekkel való interoperabilitás megismerése és a küldetések közös megértése multinacionális környezetben.

A gyakorlaton az Indiai Légierő (IAF) mellett a Szingapúri Köztársaság légiereje (RSAF), az Egyesült Királyság Királyi Légiereje (RAF), a Holland Királyi Légierő (RNLAF), a német Luftwaffe és az Egyesült Államok Légiereje (USAF) is részt vett.

A gépek hazarepülése során a kontingens két részre oszlott, az egyik fele Görögországban, a másik fele Egyiptomban szállt le, hogy részt vegyenek egy gyakorlatokon Görögország és Egyiptom légierő gépeivel, mielőtt június 24-én visszatértek Indiába.

A Red Flag gyakorlati tapasztalattal gazdagodva az IAF várja, hogy vendégül láthassa más országok résztvevő kontingenseit az Ex-Tarang Shakti-2024-es hadgyakorlaton, amely az első indiai szervezésű többnemzetiségű légi gyakorlat.

Dobos Endre 

Kép: IAF