A MI korlátai a légiharcban és hol működik valójában

2024-ben az Egyesült Államok kulcsfontosságú döntést hozott, kiválasztotta az F-47-est, az ország 6. generációs vadászgépét, amely több mint 1000 együttműködő harci repülőgéppel/drónnal (Collaborative Combat Aircraft; CCA) álló flottával együtt üzemel majd. Ez egyértelmű elmozdulást jelentett a vadászgép és drón közötti csapatmunka felé, mint a jövőbeli légiharc sarokköve felé, megoldva a Következő Generációs Légi Dominancia (NGAD) programmal kapcsolatos évek óta tartó bizonytalanságot. A vadászgép és drón közötti csapatmunka a koncepcionális ambíciótól a műveleti doktrínáig jutott, átalakítva a légierő tervezésének és alkalmazásának módját.

Ez a döntés erőteljes precedenst teremt az együttműködő harci drón és az ember-gép csapatmunka létrehozására a következő generációs haderő tervezés középpontjában, amelyet valószínűleg más légierők is követni fognak. Ahogy az együttműködő harci drón, a közel azonos megfelelőivel, a távolról irányítható repülőgép-hordozókkal (Remote Carrier; RC) és az autonóm együttműködésen alapuló platformokkal (Autonomus Collaborative Platform; ACP) együtt, szerves részévé válik a légi fölénynek, a tervezés, az ellenálló képesség és az interoperabilitás kérdései fogják meghatározni mind a katonai hatékonyságot, mind az ipari életképességet. Ez a belső jelentés értékeli a stratégiai evolúció mögött meghúzódó fejleményeket és következményeit, különös tekintettel a műveleti keretekre és a globális haderő-tervezésre.

Az átmeneti légi fölény

A jövőbeli háborúk nem biztosítanak majd vitathatatlan dominanciát az égbolton, de bár a légi fölény továbbra is létfontosságú, jellege változik, és a műveleti elemzés és a harci szimulációk egy új paradigmához közelítenek. A mobil, hálózatba kapcsolt és nagy hatótávolságú légvédelem által jellemzett, nagy fenyegetettségű környezetben a tartós és vitathatatlan légi dominancia már nem feltételezhető. Ehelyett a légierők egyre inkább a légi fölény ideiglenes, lokalizált ablakainak elérésére összpontosítanak, összhangban a konkrét küldetésekkel és a közös műveletek fázisaival. Az ukrajnai háború világított rá mind a légi fölény kivívása elmulasztásának következményeire, mind az anélküli működés kihívásaira, mivel a mobil légvédelem mindkét oldalon lehetetlenné tette az égbolt feletti ellenőrzést. Az integrált levegő-föld műveletek révén elért ideiglenes, lokalizált légi fölény, amelyek repülőgépeket, drónokat, elektronikai hadviselést (EW) és nagy hatótávolságú rakétaindítást kombinálják az áttörés érdekében, megváltoztathatja a vonalakat és lendületet adhat.

A következő generációs vadászgépek önmagukban nem lesznek elegendőek. A győzelem a méretezhető pilóta nélküli rendszerekkel, mint az együttműködő harci drónokkal való integrációtól függ. Ezek a platformok kiterjesztik a vadászgép érzékelőinek a hatótávolságát, elosztják és fokozzák a halálos képességet, növelik a túlélőképességet, és nélkülözhetetlenné válnak. Együttesen lehetővé teszik a megnövelt képességeket, beleértve az elektronikai támadást, a hírszerzést, a megfigyelést és a felderítést (ISR), az ellenséges légvédelem elnyomását (SEAD), a közeli légi támogatást, a célzást és a csapásmérést olyan környezetekben, ahol vadászgépek önmagukban nem lennének elegendőek.

A vadászgép-drón csapatmunka a hadművelet magja

A vadászgép-drón csapatmunka nem egy ugródeszka, hanem a jövőbeli harcrendszer hadműveleti alapja. A CCA nem helyettesíti a pilótákat, de felerősíti az emberi képességeket. Integrációjuk lehetővé teszi a szétválasztott „érzékelő-lövő” architektúrák létrehozását, növelve a rugalmasságot, a reakciósebességet és a túlélőképességet.

A MI és a gépi tanulás központi szerepet játszik ebben a modellben. Lehetővé teszik a valós idejű szenzorfúziót, az adaptív formációvezérlést és a dinamikus célzást vitatott körülmények között. Akár zavarással, GPS-jel nélkül, vagy küldetés bizonytalansággal kell szembenézni, a MI biztosítja az autonómiát a taktikai döntések végrehajtásához a parancsnok szándékain belül.

A teljes autonómiát azonban továbbra is korlátozza a komplexitás és az etikai megfontolások. A vadászgép-drón csapatmunka egyensúlyt kínál az emberi felügyelet alatti méretezhető autonómián keresztül. Megőrzi az ítélőképességet és az elszámoltathatóságot, miközben kihasználja a gépek méretét és sebességét, ami különösen kritikus a leromlott vagy lehetetlenné vált körülmények között.

Rugalmasság egy megszakadt pusztító láncban

A légiharc rendszereket egyre inkább azzal az elvárással tervezik, hogy a kommunikációs és érzékelő hálózatokat vegyék célba, rontsák le, vagy semmisítsék meg. Ez egyre növekvő érdeklődéshez vezetett az olyan architektúrák iránt, amelyek állandó kapcsolat nélkül is képesek működni. A rajlogika, a dinamikus küldetés-újrakalibrálás és a MI által támogatott adatfúzió mind beépül, hogy az autonóm rendszerek korlátozott vagy időszakos kapcsolatokkal is folytathassák működésüket a parancsnoki és irányító hálózatokkal.

Ennek támogatásához megerősített, elosztott parancsnoki és irányító rendszerre van szükség. A taktikai adathálók, a fejlett csatairányítási rendszerek és a hagyományos hálózatok alternatívái fogják támogatni a vadászgép-drón csapatmunkát a magas fenyegetettségű zónákban. A MI által támogatott küldetés újratervezés és a decentralizált irányító csomópontok életképessé teszik a műveleteket, akkor is, amikor a parancsnokság nem elérhető.

Végső soron a rugalmasság tervezés kiemeli a vadászgép-drón csapatmunka tartós értékét. Amikor az autonómia és a kommunikáció kudarcot vall, az emberi operátorok biztosítják az alkalmazkodáshoz szükséges rugalmasságot és ítélőképességet. Ahogy Kunkel vezérőrnagy, az USAF haderő-tervezési és integrációs, valamint hadijáték-igazgatója nemrégiben kijelentette az emberek által irányított platformok használatával kapcsolatban, „Minden harc összeomlik... és végül szuronyokat kell javítani.” A nehéz helyzetű konfliktusokban az emberi jelenlét biztosítja, hogy a megsemmisítési láncok nyomás alatt is újraépülhessenek, döntő előnyt biztosítva, amikor a rendszerek felmondják a szolgálatot, és a csata káoszba torkollik.

Költség, tömeg és feláldozhatóság

A vadászgép-drón csapatmunka felé való elmozdulást egyre inkább a gazdasági szükségszerűség, mint a működési követelmények vezérlik. A legújabb generációs, vadászgépek növekvő költsége már nem fenntartható a meglévő haderőstruktúrák mellett, ami elengedhetetlenné teszi a doktrinális váltást. A legfrissebb becslések szerint az amerikai F-47-es vadászgép egységköltsége körülbelül 300 millió dollár, ami nagyjából háromszorosa az F-35-ös költségének, az együttműködő harci drónok célköltségei viszont ennek az összegnek körülbelül 5-10%-át teszik ki. Az együttműködő harci drónok bevezetése és az erőtervezés újragondolt megközelítése nélkül a légierők kockáztatják, hogy túl kicsi flottákat állítanak fel a gyors tempójú műveletek fenntartásához.

Az együttműködő harci drónok életképes megoldást kínálnak a harci tömeg és rugalmasság megőrzésével, miközben a költségvetési korlátokon belül marad. A moduláris, olcsóbb és feláldozható kialakítású pilóta nélküli rendszerek célja a pilóták által irányított vadászgépek túlélőképességének javítása, a harci erő szélesebb körű elosztása, a rendkívül erősen védett környezetben való működés, valamint, hogy jelentősen megbonyolítják az ellenséges légvédelem célzási műveletét.

Fenntartás, méretezhetőség és agilis alkalmazás

Ahhoz, hogy a pilóta nélküli rendszerek nagy léptékben is működőképes értéket képviseljenek, a fenntartást és a logisztikai támogatást kezdettől fogva integrálni kell a tervezésükbe. Ez olyan szempontokat foglal magában, mint a repülőgép törzsének, alkatrészeinek és rendszereinek szabványosítása, a megosztott támogató berendezések és az egyszerűsített karbantartási eljárások.

Ezzel párhuzamosan a légierők alternatív indítási és mentési módszereket vizsgálnak. Ide tartoznak a kifutópályától független rendszerek, a rövid vagy függőleges felszállási képességek és a légi indítási lehetőségek. Bár ezek a megközelítések csökkenthetik a hasznos terhelést vagy az élettartamot, működési rugalmasságot biztosítanak, különösen védett környezetben, ahol fix légibázisok lehetnek célpontok.

A pilóta nélküli rendszerek ilyen jellegű használata összhangban van az olyan új koncepciókkal is, mint az agilis harci alkalmazás (ACE), amelyek célja az erők több, kiszámíthatatlan helyszínen történő szétszórása a sebezhetőség csökkentése és a tempó fenntartása támadás alatt.

Interoperabilitás és a globális piac

Ahogy több légierő is törekszik a vadászgép-drón csapatmunka koncepciók integrációjára, az interoperabilitás kérdése egyre jelentősebbé válik. A megosztott kommunikációs szabványok, adatkapcsolati protokollok és kötelékirányítási architektúrák elengedhetetlenek lesznek a koalíciós műveletekhez. A moduláris hasznos teher, a nyílt rendszerarchitektúra és az exportálhatóság valószínűleg szintén alakítja majd a jövőbeli rendszerek tervezését és képességeit.

A legnagyobb légierővel rendelkező országoknál megfigyelt ipari fejlesztések mutatják az együttműködő harci drónszerű platformok iránti növekvő nemzetközi keresletet, amelyek kiegészíthetik a meglévő 4. vagy 5. generációs flottákat, de a moduláris és interoperábilis rendszerek vitathatatlanul még fontosabbak lennének az alacsonyabb szintű légierővel rendelkező országok számára, amelyek koalícióban vagy alacsonyabb fenyegetettségű környezetben működhetnek. Ezek a rendszerek lehetőséget kínálnak a működési kapacitás növelésére anélkül, hogy további vadászgépek beszerzésének költségei lennének. Hosszabb távon ez valószínűleg egy versenyképes globális piac kialakulását fogja előidézni, ahol a különböző beszállítók kompatibilis és méretezhető rendszereket kínálnak, amelyek a különféle küldetésekhez és fenyegetettségi környezetekhez igazodnak.

A flottaösszetételről szóló döntéseknek, amelyeket egyre bonyolultabbá tesz majd a szuverén képességek iránti globális kényszer, tartós geopolitikai következményei lesznek a gyorsan változó világrendben.

A MI alkalmazása

Viszonylag könnyű olyan MI-t létrehozni, amely hihetetlenül jól sakkozik, de kihívást jelent olyan MI-t létrehozni, amely ugyanolyan jól működik együtt egy emberrel. Hasonlóképpen viszonylag egyszerű olyan MI-t létrehozni, amely hihetetlenül hatékony és szinte verhetetlen a légiharcban, ha a rendszer azt tehet, amit akar, és csak ismert, egyértelmű szabályok vannak. De gyorsan nagyon bonyolulttá válik, és jelentős szakterületi ismereteket igényel a pilótáktól, ha olyan MI-t akarunk létrehozni, amely egy operátorral együttműködve vezet légiharcot, ahol az utóbbinak lehetnek olyan feltételei, amelyeknek a MI nincs tudatában.

Mindkét probléma gyökere azokban a határokban rejlik, ahol az embereknek és a gépeknek meg kell érteniük egymást az együttműködéshez. Manapság a MI nem tudja, és valószínűleg soha nem is lesz képes – kivéve bizonyos eseteket – hatékonyan megmagyarázni, hogy miért cselekszik egy bizonyos módon, ami lehetővé teszi a kezelő számára bizonyos nem programozott prioritások és feltételek megváltoztatását. A légiharcban a győztes folyamat a különböző megoldások közötti folyamatos kompromisszum. Könnyű alábecsülni a vadászpilóta harcra való felkészítésének összetettségét és a harcban betöltött szerepét. A pilóták szigorú, többéves képzési és kiválasztási folyamatokon esnek át, és a pilótafülkében szerzett tapasztalatok révén belső képességet fejlesztenek ki a fenyegetések és a harcok időzítésének becslésére.

Ahhoz, hogy ezt a vadászpilóta tudást mesterséges intelligenciával helyettesítsék, még bizonyos harci jelenetek során is, a mesterséges intelligenciának gyakorlatilag a teljes pilótaképzési tananyagot (ahogy azt javasolták), a kockázatértékeléseket (nehéz számszerűsíteni) és az összes küldetésinformációt (folyamatosan fejlődő) kellene betáplálnia ahhoz, hogy a MI olyan megoldást generáljon, amely nem igényel emberi megértést. Ezért a belátható jövőben a folyamatban részt vevő operátornak/pilótának meg kell értenie és folyamatosan képesnek kell lennie arra, hogy korrigálja a történteket, felhasználva tapasztalatait és alkalmazva az összes „puha” információt, amely a küldetés kibontakozása során változik.

A MI sakkjátszma-vesztésének következményei kezelhetők, de katonai alkalmazásokban a tét az egekbe szökik. Ez különösen igaz a légi arénában, ahol az események rendkívül gyorsan alakulnak, és a hibáknak jelentős következményei vannak. Ez nem jelenti azt, hogy nem használhatjuk a mesterséges intelligenciát a katonai légi arénában. Távolról sem. De azt sem jelenti, hogy a jelenlegi piacon történő alkalmazásának minden megközelítése egyenlő. Kisebb, egyszerűbb kérdéseket teszünk fel, és szimulációval közvetlenül ellenőrizzük a kimenetet. Tehát azt kérdezzük: „Hány g-túlterheléssel kell a repülőgépnek fordulnia, hogy elkerülje a közeledő rakétát, ha az AA-10C típusú?” Ez egy pontos kérdés, pontos válasszal. Ha van egy rakétamodellünk, és ellenőrizni tudjuk a kimenetet, a válasz egy egyszerű szám egy és kilenc között.

A légiharcban fontos paraméter, hogy a repülőgépnek hány g-túlterheléssel kell fordulnia ahhoz, hogy elkerülje a közeledő rakétát. A pilóta nem akar sem túl kis g-túlterheléssel, vagy túl nagy g-túlterheléssel fordulni (sebességet veszíteni). Az ellenőrizhető MI szállítja a megoldást, és ezzel leveszi a kezelő válláról az adott döntés kognitív terhét, így szabadon koncentrálhat a magasabb absztrakciós szintű döntésekre.

Így azt mondjuk, hogy kiegészítjük – nem helyettesítjük – a kezelőt. Célunk a pilóta hatékonyságának növelése az összetett taktikai számítások kezelésével, azáltal, hogy biztosítjuk a kritikus taktikai lehetőségek vizualizálására szolgáló eszközöket, és lehetővé tesszük a pilóták számára, hogy képzettségüket és tapasztalatukat felhasználva árnyaltabb döntéseket hozzanak. Ennek a képességnek a fejlesztésében rejlik az a készség, hogy tudjuk a megfelelő kérdéseket feltenni ahhoz, hogy a MI olyan kimenetet produkáljon, amely javítja a pilóta saját teljesítményét azáltal, hogy felszabadítja kognitív terhelését, hogy a nagy küldetéssel kapcsolatos kérdésekre összpontosíthasson. Úgy véljük, hogy a fejlesztés legjobb területi szakértői a harci pilóták vagy a műszaki háttérrel rendelkező légiharc menedzserek.

Ezt a technikát számos kérdésre alkalmazzuk a légiharci küldetésben. És ezek a MI rendszerek ezután kombinálhatók és integrálhatók harci repülőgépekbe, együttműködő harci drónokba, légvédelmi rendszerekbe anélkül, hogy az embert géppel helyettesítenénk. Ez idővel iteratív fejlesztést eredményez.

Egy másik kérdés, amit feltehetünk: miért pont most? Számos olyan MI fejlesztő cég van, amelyek teljesen autonóm vadászgép programokat céloznak meg, amelyek legkorábban a 2040 utáni időszakban válhatnak életképessé. Másrészt mi a mai harci repülőgépeket célozzuk meg, sőt, a technológiánk már működő repülőgépeken repül. Ahhoz, hogy megértsük, miért tartjuk – és partnereink – kritikus fontosságúnak az ellenőrizhető MI képességeinek felszabadítását a mai 5. generációs harci repülőgépeken, figyelembe kell vennünk néhány rideg valóságot, amellyel a nyugati légierők a valós világban szembesülnek.

Jól vagy rosszul, a közelmúltig a Nyugat évtizedek óta nem szembesült életképes egyenrangú vagy ahhoz közeli fenyegetéssel. Ennek következtében a következő generációs repülőgépek fejlesztése nem volt sürgős, odáig menően, hogy a fejlesztés drámaian lelassult. A repülőgépek száma szinte mindenhol csökkent, akárcsak a pilóták száma. Összefoglalva, sok nyugati nemzetnek kevesebb repülőgépe és kevesebb pilótája van, akik vezetik ezeket a gépeket. Ráadásul maga a valós fenyegetés hiánya tovább csökkentette a jövőbeni szembeszállási képességünket, egyszerűen azért, mert a meglévő pilótáink kevésbé tapasztaltak azokban a harcokban, amelyeket az elkövetkező évtizedekben fel kell vállalniuk.

Ugyanakkor maga a fenyegetés is változik. A mai látótávolságon túli (BVR) fegyverek messze túlmutatnak azon a hatótávolságon, amelyre a jelenleg használatos döntéstámogató rendszereket (például a fegyveres harc zónát, vagy (WEZ) tervezték. Évtizedekkel ezelőtt egy levegő-levegő rakéta, mint például az AIM-120A AMRAAM, körülbelül 75 km-es hatótávolságot kínált, amely a legújabb verzióknál 160 km-re nőtt. A mai BVR rakéták meghaladják ezeket a hatótávolságokat, mind Kína, mind Oroszország rendszereiről ismert, hogy meghaladják a 300 km-t.

Egy ilyen hatótávolságú rakéta percek alatt ér célba, és ez idő alatt repülés közben sok minden történhet – mind a rakétán belül és annak irányítórendszereiben, mind a célba vett repülőgéppel, amelynek jelentős lehetősége van kitérni, ha elég korán tud manőverezni. A probléma az, hogy a rendszerek csak a rakéta indítását és közeledését jelzik a repülőgép pilótájának, ami megnehezíti annak pontos meghatározását, hogy mikor vagy hol kell a kitérő manővert elkezdeni. A rakéta repülési idejének növekedésével a lehetséges kimenetelek tere exponenciálisan nő.

Ennek eredményeként egyre szélesebb a szakadék a fenyegetés és a pilóta azon képessége között, hogy kizárólag a harci vagy akár élő/szimulált kiképzési helyzetekben szerzett tapasztalatai alapján elhárítsa azt. Úgy véljük, hogy ezt a hiányt képes leginkább betölteni az Ellenőrizhető MI. Azok a rendszerek, amelyek képesek információkat gyűjteni a rendelkezésre álló érzékelőkből, nyomon követik a korábbi adatokat – például azt, hogy mikor indította az ellenség a rakétát –, matematikailag megjósolják a valószínűsíthető kimeneteleket, és vizuálisan bemutatják azokat a pilótának, bemutatva az elérhető (és nem elérhető) taktikai lehetőségeket, rendkívül meggyőző megoldást jelentenek a nyugati légierők előtt álló számtalan kihívásra. Az eredmény a mai harci repülőgépek jobb képessége és a pilóták jobb helyzetismerete lenne.

Megoldásaink független tesztjei több 100%-kos növekedést mutatnak a légi harcok hatékonyságában egyszerűen a megfelelő Ellenőrizhető MI bevezetésével.

A MI jövőbeli irányai

A MI használatának operatív eredményei és tapasztalatai fontos módszereket mutatnak be, amelyekkel ez a technológia támogathatja a taktikai tevékenységet az intelligencia, az erővédelem és a döntéshozatal segítése révén. A tanulmányban ismertetett rövid megfigyelések betekintést nyújtanak a MI jövőbeli lehetőségeibe. A MI védelembe való egyre növekvő bevezetése előmozdítja a katonai ügyek forradalmát (RMA), amely a 20. század végén kezdődött. Az 1990-es évekhez hasonlóan az alapvető cél továbbra is az új hírszerzési technológiák integrálása a csatatér uralma érdekében a „háború ködének” eloszlatásával.

A csatatéri érzékelők megsokszorozása fokozta az információk gyűjtését, amelyeket fel kell dolgozni, össze kell vonni és el kell osztani az erő elemei között, hogy több megsemmisítő láncolatot hozzanak létre. Ez a tendencia egyre hangsúlyosabbá válik, ahogy a mozaikos hadviselés koncepciója, amely még korai szakaszában van, valósággá válik (Clark és Schramm, 2020). A MI nagymértékben releváns a többtartományú műveletek (MDO) konstrukciók szempontjából, amelyek egyesítik a közös képességeket, hogy lehetővé tegyék az ellenséges sebezhetőségek korai felismerését és az ezekkel szembeni szinkronizált hatások koordinálását. A MI lehetővé teszi akár átmeneti sebezhetőségek észlelését is azáltal, hogy előre jelzi vagy azonosítja például az ellenséges radar meghibásodását, és gyors intézkedéseket és hatásokat indít el az időérzékeny célpontok kihasználása érdekében.

A rendszerek rendszereként tervezett MI potenciálja felerősödik. Két ígéretes irány merült fel ebben a tekintetben a légierő jövőjéről való gondolkodás során: a drónrajok és a vadászgépek drón kísérői. A drónrajokban az apró autonóm rendszerek nagyon hasonlóan fognak működni, mint egy hangyaboly, ahol minden egyes elem nem feltétlenül magasan specializált, de egy rendszerré egyesülve a kollektív intelligencia látszatát nyújtják. Mivel az egyik elem ellensúlyozza a többi technikai korlátait, szinkronban együttműködve ezek a rajok olyan összetett funkciókat tudnak ellátni, mint az észlelés, a megtévesztés és a csapásmérés. A drónrajokat a jövőben az ellenséges légvédelem telítéséhez szükséges alapvető eszköznek tekintik (Hamilton és Ochmanek, 2020).

A vadászgépek drón kísérői koncepciója ezzel szemben még ambiciózusabb. A jelenleg fejlesztés alatt álló 6. generációs repülőgépeket autonóm drónokkal együtt fogják működtetni, hogy együttműködve hajtsák végre a küldetéseket. Ezek a drón kísérők javítják majd a vadászgépek helyzetismereti képességét és túlélőképességét, valamint segítik a pilótákat a jobb döntések gyorsabb meghozatalában. A drón kísérők alkalmazkodni tudnak majd a konkrét küldetési célokat tükröző szerepkörökhöz – például az elektronikai hadviseléshez vagy a csapásmérő funkciókhoz. A vezető légierők által az elmúlt évszázadban alkalmazott megközelítésre építve, amely a minőséget kihasználva győzi le az ellenfeleket, a vadászgépek drón kísérői újra definiálják az ember-gép csapatmunka dinamikáját, ami radikális változásokhoz vezet a légierők jövőbeli struktúrájában.

A drónok légi harcra való felkészítés főbb szempontjai

Az YFQ-42A, és az YFQ-44A együttműködő harci drónok légi harcra való „kiképzése” a MI által vezérelt autonómia magjának fejlesztésén és finomításán keresztül történik, amelyet egy előd repülőgépen, az MQ-20 Avengeren végzett öt évnyi repülési teszt során képeztek ki.

Ez a képzés az Egyesült Államok Légiereje és az Anduril, és a General Atomics sokrétű tanulási kampányának része, amelynek célja az YFQ-42A és a YFQ-44A félautonóm, együttműködő harci drónként történő fejlesztése.

Autonómia alapképzés: A központi elem a robusztus MI által vezérelt autonómia, amely valós tesztelés révén széleskörű „tanult” tapasztalatokat halmozott fel, lehetővé téve a drón számára, hogy minden funkcióban pilóta nélkül is hatékonyan működjön.

Ember-gép együttműködés: Az együttműködő harci drónt úgy tervezték, hogy pilóta nélküli kisérőként repüljön a vadászgépek – F-22 és az F-35 – mellett, kiterjesztve azok hatótávolságát, rugalmasságát és harcászati hatékonyságát. A képzés magában foglalja a MI és a pilóták közötti zökkenőmentes integráció és kommunikáció biztosítását az együttműködésen alapuló küldetések során.

Szigorú tesztelés és értékelés: A program magában foglalja a gyártó (General Atomics) által végzett fejlesztési tesztelést, a kaliforniai Edwards Légibázison végzett független értékeléseket, valamint a nevadai Nellis Légibázison található Kísérleti Műveleti Egység által végzett működési értékeléseket. Ez a szigorú folyamat adatokat gyűjt az autonómia és a küldetésrendszerek folyamatos finomítására és fejlesztésére.

Légiharc a fókuszban: A fenti két harci drón tervezése kifejezetten a légiharcra összpontosít, olyan funkciókkal, mint a lopakodási képességek és egy belső fegyverrekesz, amely olyan fegyverek szállítására szolgál, mint az AIM-120 AMRAAM.

Megfizethető tömeg: A végső cél ilyen nagyszámú megfizethető, félautonóm együttműködő harci drónok gyártása, amelyek „vadászgép-kapacitást” biztosítanak, és arra kényszerítik az ellenfeleket, hogy számos fenyegetéssel nézzenek szembe a csatatéren, ezáltal optimalizálva a vadászok teljesítményét.

Lényegében a tanítási folyamat magában foglalja a MI rendszerének kiterjedt repülési idejét, valamint átfogó tesztelését annak képességének, hogy integrálódjon összetett, valós légi harci forgatókönyvekbe a pilótákkal. A vadászpilóta tudásának autonóm drónokba, mint például az YFQ-42A és az X-62A VISTA-n tesztelt MI által vezérelt „ügynökök” beépítésének folyamata gépi tanulás, kiterjedt szimulációk, valós repülési tesztek és az emberi operátoroktól való közvetlen tanulás kombinációját foglalja magában.

A MI tudás megszerzésének kulcsfontosságú módszerei

1. Gépi tanulás, különösen a megerősítéses tanulás (RL)

Tapasztalatból tanulás: A MI rendszereket elsősorban gépi tanulási technikákkal, például a megerősítéses tanulással képezik ki. A MI szimulált vagy valós környezetben végrehajtott műveletekkel tanul.

Gyors iteráció: A MI rövid idő alatt több ezer szimulációt képes futtatni, így hatalmas mennyiségű adatból és potenciális forgatókönyvből sokkal gyorsabban tud „tanulni”, mint egy ember a való életben. A korai MI-rendszerek, mint például az ALPHA, amely egy szimulátorban legyőzte az emberi mester pilótát, döntéshozatali rendszereket, például genetikai Fuzzy Fákat használtak, hogy összetett manővereket hajtsanak végre, nagy pontosságú kiszámított előrejelzéssel reagálva.

2. Élő repülési tesztelés és adatgyűjtés

Ember a hurokban képzés: A VENOM projekt során a MI "ügynökök" módosított F-16-osokkal repülnek egy valódi biztonságot szolgáló pilótával a pilótafülkében. A MI a pilóta példájának megfigyelésével és ahhoz való alkalmazkodásával tanul, és az egyre összetettebb légiharc gyakorlatok során vezérli a bemeneteket. Ez lehetővé teszi a MI számára, hogy valós repülési adatokat gyűjtsön, és tanuljon a szakértői döntésekből dinamikus környezetben.

Szenzoradatok integrációja: A drónokat számos érzékelővel (radar, elektronikai hadviselési rendszerek, optikai érzékelők) szerelik fel, hogy hatalmas mennyiségű adatot gyűjtsenek. Az autonóm rendszereket arra képezik ki, hogy értelmezzék ezeket az adatokat, így a MI az emberi helyzetismerettel egyenértékű információkat kap, hogy megalapozott döntéseket hozhasson.

3. Együttműködés emberi szakértőkkel és szimuláció

Szimulációs képzési eszközök: A fejlesztők fejlett szimulátorokat és adatvezérelt képzést használnak, hogy megtanítsák a drónoknak a valós idejű tanulást. Itt vezetik be és gyakran finomítják először az emberi taktikai tudás magját.

Kezelői bemenet: A légierő hangsúlyozza az emberi operátorok és tesztpilóták bevonását a fejlesztési folyamatba annak biztosítása érdekében, hogy a MI viselkedése és teljesítménye összhangban legyen a valós taktikai igényekkel, és hogy bizalmat építsen az autonóm rendszerbe.

Kibeszélés: A folyamat magában foglalja a MI küldetés utáni kibeszélésére szolgáló módszereket, a teljesítményadatok integrálását az ember által vezetett formációelemzéssel az algoritmusok és a döntéshozatali képességek további finomítása érdekében.

Ezen módszerek révén a harci drónok és más hasonló MI rendszereket nem egyszerűen szabályokkal programozzák, hanem megtanítják őket a tanulásra, az alkalmazkodásra és a harci döntések meghozatalára, hatékonyan elsajátítva és felhasználva a vadászpilóta tudását egy folyamatos, adatvezérelt folyamatban.

Dobos Endre

Forrás: Reimagining air superiority; Mark Allworthy

Building a Layered Strategy for the Use of Artificial Intelligence in Air Power: Understanding its Applications at the Strategic, Operational and Tactical Levels; Jean-Christophe Noël

The Limits of AI in Air Combat & Where It Really Works; Mikael Grev

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/03/09/a_usaf_hivatalosan_vadasz_dron_nevet_adta_az_uj_egyuttmukodo_harci_dronjainak

https://aviatika.blog.hu/2025/09/23/a_skunk_works_bemutatta_a_lopakodo_kepessegu_vectis_harci_dronjat

https://aviatika.blog.hu/2025/10/03/az_usaf_levego-levego_raketakkal_teli_csupaszarny_arzenal_repulogep_epiteset_veszi_fontolora

https://aviatika.blog.hu/2025/05/08/a_legiero_olcso_es_az_amraam_meretenel_50_-al_kisebb_legiharc_raketakkal_kivanja_ellatni_a_harci_gep

Kép: KF-21-es vadászgép; KAI

Dél-Korea bejelentette, hogy 5. generációssá fejleszti a jelenleg 4.5 generációs szintű KF-21 Boramae vadászgépet, beleértve a lopakodást biztosító funkciók integrálását is.

A Korea Aerospace Industries által félig lopakodó jellemzőkkel tervezett KF-21-es következő fejlesztési lépcsője várhatóan 2026 végén fejeződik be.

A helyi média szerint a lopakodó jellemzők javítása érdekében a dél-koreai kormány 630 milliárd wont (453 millió dollárt) tervez befektetni a Block II-es fejlesztéseibe, beleértve a radar-elnyelő anyagokat és a fejlett érzékelő technológiákat.

Belső fegyverrekesz

A 2030-as évek elejére tervezett fejlesztés központi eleme a fegyverrekesz belső kialakítása lesz, hasonlóan az F-35-öshöz.

A rekesz állítólag négy Meteor légiharc rakéta vagy precíziós irányítású bomba szállítására lesz alkalmas.

Ezenkívül az elektronikai hadviselés érzékelőit a függesztett konténerből a repülőgép belsejébe helyezik át az észlelhetőség csökkentése érdekében.

Egyensúly a lopakodás és a hasznos teher között

A Boramae eredendő lopakodó kialakítása állítólag már helyet biztosít egy belső fegyverrekesz számára, minimalizálva a jövőbeni tervezési változtatások mértékét.

A repülőgépet kezdettől fogva szándékosan nem teljesen lopakodó orientáltan tervezték, mivel ez korlátozta volna a fegyverhordozó kapacitását, állítja Csang Dzso-von professzor a Koreai Repüléstudományi Egyetemen.

A KF-21-es célja az öregedő harmadik generációs F-4 Phantom és KF-5-ös vadászgépek leváltása, míg az F-35-ös továbbra is Szöul légi képességeinek csúcsaként fog szolgálni.

„Nem hatékony a légierőnk számára, hogy olyan flottával rendelkezzünk, amely csak lopakodó vadászgépekből áll” – idézte a Korea JoongAng Daily a Dzso-von professzort.

A repülőgépen belül kialakított fegyverrekesz jelentősen korlátozza az egyes vadászgépek által szállított fegyverek teljes számát és tömegét.

A Block II-es fejlesztések

Eközben számos fejlesztést terveztek a Block II-es változathoz, beleértve egy saját fejlesztésű hajtóművet és a levegő-föld támadási képességeket.

A 86 milliárd wonból (62 millió dollár) kifejlesztendő új hajtómű a Block I-est hajtó, amerikai gyártmányú GE F414 kétáramú hajtóművet váltja majd fel.

A program várhatóan 2027 elejére fejleszti ki teljesen a levegő-föld támadási képességeket.

További jellemzők közé tartozik a Hanwha Systems aktív elektronikusan pásztázó AESA radarja és a harci drónokkal való együttműködést biztosító rendszer.

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/08/08/del-korea_kf-21_boramae_vadaszgepenek_a_lopakodo_kepessege_javul_a_belso_fegyverrekesz_letrehozasava

Az új, hatodik generációs GCAP vadászgépnek képesnek kell lennie a fegyverzet széles skálájának hordozására, és számos különböző harci drónokkal kell együttműködnie – mondta a brit-japán-olasz program egyik vezető tisztviselője.

Bill Sanders, a brit védelmi minisztérium tisztviselője, a csoport vezetője elmondta, hogy a fejlesztés alatt álló platformnak rendelkeznie kell egy olyan fegyverrekesszel, amely készen áll a partnerek, a NATO és az Egyesült Államok által használt fegyverek fogadására.

„Gondoljunk az ukrajnai tanulságokra. Ahogy konfliktusba kerülünk, gyorsan kimerítjük a készleteinket, és nyomást gyakorolunk a hazai gyártási-ellátási láncra. Ebben a helyzetben a lehető legnagyobb mértékben ki akarjuk használni a rendelkezésre álló többi készletet és az ellátási láncot” – mondta a Defense Newsnak a római Nemzetközi Vadászgép-konferencia alkalmával.

„Egy olyan platform (Tempest vadászgép), amely bármilyen NATO-fegyvert, bármilyen amerikai fegyvert, a három fejlesztésben résztvevő nemzet bármelyik fegyverét hordozhatja, azonnal rugalmasságot biztosít a hadszíntéren lévő parancsnokoknak” – tette hozzá Sanders, aki az Egyesült Királyság Jövőbeli Harci Légi Rendszer (FCAS) Követelmény- és Koncepciócsoportját vezeti, amely magában foglalja a GCAP programot is.

Sanders szerint a fegyverrekeszek rugalmasságának egy másik oka az, hogy a konfliktus kezdetén drága fegyvereket kellett szállítani az ellenséges védelem leküzdésére – mielőtt „buta”, ballisztikus bombákra kellett volna redukálni a támadást, ahogy a légvédelem gyengült.

„Ha a konfliktus során végig a legdrágább fegyvereket használjuk, akkor az egy ellenséges harceszköz megsemmisítésére jutó költség és az egy harccselekményre jutó költség nem fenntartható. Azt akarjuk, hogy elkezdhessük szétszedni a védelmi rendszer szálait, amely ellen harcolunk. Olyan helyzetben akarunk lenni, ahol csökkenthetjük az alkalmazott fegyverek költségpontját” – mondta.

Sanders szerint egy rugalmas kialakítású fegyverrekesszel „alkalmazni lehet a legmegfelelőbb fegyvert az egy megsemmisítésre jutó legalacsonyabb költség mellett.”

Ahogy a GCAP-nak képesnek kell lennie minden fegyver használatára, úgy képesnek kell lennie arra is, hogy az összes együttműködő harci drónnal, az úgynevezett Collaborative Combat Aircraft (CCA)-val is együtt tudjon működni – mondta Sanders.

„Olyan helyzetben kell lenni, ahol – akárcsak a fegyverek esetében – a GCAP képes dolgozni azzal a drónnal, ami elérhető. Ez nem kis teljesítmény” – mondta. Douglas Barrie elemző szerint logikus volt egy olyan vadászgép építése, amely képes különböző harci drónokkal együttműködni.

„Azt várnám, hogy az Egyesült Királyság, Japán és Olaszország mind rendelkezik saját harci drónnal, amelyek szuverén képességek, amelyeket a GCAP-val együtt fognak használni. Érdekes kérdés, hogy végül egy közös platform köré fognak-e összeállni, de jelenleg úgy tűnik, hogy függetlenül haladnak, mert ez nagyobb választási lehetőséget és rugalmasságot biztosít” – mondta Barrie, az IISS agytröszt katonai repülőgépekért felelős vezető munkatársa.

Az együttműködésen alapuló harci repülőgépek korszakának hajnala visszatérő téma volt az idei Nemzetközi Vadászrepülő Konferencián.

A török ​​tisztviselőket az érdekelt, hogy lehet együttműködésre bírni az általuk fejlesztett harci drónt a Törökország által a múlt hónapban megvásárolni kívánt 20 darab Eurofighterrel.

Jorge Tamarit-Degenhardt, az Eurofighter vezérigazgatója aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a vadászgép adaptálása a különböző ügyfelek által kiválasztott számos drónokkal való együttműködésre költségesnek bizonyulhat.

„Ki tudunk-e fejleszteni drónintegrációt, ami különböző konfigurációkban és különböző országokban képes együttműködni? Nem tudunk mindent egyszerre megcsinálni. Nincsenek végtelen erőforrásaink” – mondta.

Dobos Endre

Kapcsolódó írások:

https://aviatika.blog.hu/2025/01/19/az_egyesult_kiralysag_hangsulyozza_hogy_a_tempest_lopakodo_harci_gep_szamara_nagyobb_hatotavolsagu_l

https://aviatika.blog.hu/2025/05/03/a_tempest_vadaszgepnek_a_hatotavolsaga_es_hasznos_terhelese_duplaja_lesz_az_f-35-enek

https://aviatika.blog.hu/2025/01/09/az_egyesult_kiralysag_japan_es_olaszorszag_tovabbi_partnereket_keres_a_gcap-programhoz_szaud-arabia_

https://aviatika.blog.hu/2024/11/15/europa_6_generacios_vadaszgepenek_folytatodik_a_fejlesztese

Kép: A KAAN vadászgép; TAI

A Turkish Aerospace Industries (TAI) azt tervezi, hogy 2032-re egy hazai fejlesztésű sugárhajtású hajtóművet épít az 5. generációs KAAN vadászrepülőgépébe, ami jelentős mérföldkő lenne Törökország védelmi önellátási törekvéseiben.

A Gökvatan, a cég saját kiadványának júliusi számában a TAI bejelentette, hogy a kifejezetten a KAAN számára kifejlesztett TF-35000-es kétáramú hajtómű korai földi tesztelése 2026-ban kezdődik. A hajtómű repülőgépbe való integrálása várhatóan 2032-ben kezdődik.

A program stratégiai elmozdulást jelent az amerikai gyártmányú General Electric F110-es hajtóművektől, amelyek a KAAN korai változataiba épülnek. Siker esetén Törökország az Egyesült Államokhoz, Kínához és Oroszországhoz csatlakozva azon kevés nemzetek egyike lehet, amelyek teljes egészében hazai gyártású hajtóművel hajtott ötödik generációs vadászrepülőgépet üzemeltetnek.

Ambiciózus ütemterv, kulcsfontosságú mérföldkövek

Mehmet Demiroğlu, a TAI vezérigazgatója a júniusi Párizsi Légibemutatón elmondta, hogy a TF-35000-es koncepciótervezési fázisa majdnem befejeződött, az első prototípusok várhatóan az év végére készülnek el. A földi tesztelést 2026-ra, a hibrid prototípus tesztelését 2029-re, a hajtómű teljes integrálását a sorozatgyártású repülőgépekbe pedig 2032-re ütemezik.

A TF-35000-est a TUSAŞ Engine Industries (TEI), egy állami vállalat fejleszti. Mahmut Akşit, a TEI vezérigazgatója megerősítette, hogy a hajtóműtől 150 kN tolóerőt várnak, amivel a kategóriájában a legerősebbek közé tartozik. Akşit azt is elmondta, hogy a hajtómű várhatóan biztosítja a KAAN számára a szupercirkáló repülési üzemmódot.

A TEI szerint a hajtómű hazai fejlesztésű magas hőmérsékletnek ellenálló szuperötvözeteket tartalmaz, és fejlett hűtési, bevonati és üzemanyag-hatékonysági technológiákkal rendelkezik. Mindezeknek a modern technológiáknak a bevezetése azt a célt szolgálja, hogy növelje a repülőgép hatótávolságát, és csökkentse az infravörös sugárzását, ami kulcsfontosságú követelmény a lopakodó műveletekhez.

Az egyik köztes lépés egy hibrid KAAN prototípus repülőgép megépítése, amelybe egy TF-35000-es és egy F110-es hajtóművet építenek. Ha a repülési tesztek sikeresek, akkor a hazai hajtómű teljes körű gyártása 2032-ben kezdődne.

Történelmi párhuzamok és kockázatok

A fejlesztési ciklus tükrözi az 5. generációs programok ütemtervét. Például a Pratt & Whitney F119-es hajtómű, amely az amerikai légierő F-22 Raptor repülőgépét hajtja, koncepciótervezése 1983-ban kezdődött, első repülésére pedig 1997-ben került sor több mint egy évtizedes fejlesztés után.

Tekintettel arra, hogy Törökország a TF-35000-es fejlesztését a 2020-as évek elején kezdte meg, 2032-re történő befejezése hasonló 10-12 éves ívet követne. Azonban, ahogy Akşit megjegyezte, egy modern turbóventilátoros hajtómű összes alkatrészének integrálása rendkívül összetett. A késedelmek anyagbeszerzési problémákból, elhúzódó tesztelési fázisokból vagy szabályozási tanúsítási szűk keresztmetszetekből adódhatnak. A turbinalapát kialakításával, a rezgésstabilitással vagy a hőmenedzsmenttel kapcsolatos kisebb problémák is évekre lelassíthatják a haladást.

Stratégiai képességek és technológiai fejlődés

Az 5. generációs vadászgépeket a lopakodó kialakítás, belső fegyverrekeszek, szupercirkáló képesség, fejlett AESA radar- és szenzorfúzió, hálózatba kapcsolt kommunikációs képességek és a kompozit anyagok széles körű használata jellemzi. A hajtásrendszereknek ezért nemcsak nagy tolóerőt, hanem alacsony észlelhetőséget is kell biztosítaniuk a radar és infravörös érzékelőkkel szemben, valamint moduláris felépítést, és könnyű szervizelhetőséget.

Törökország jelentős előrelépést tett a kulcsfontosságú alaptechnológiák terén. A Török Tudományos és Technológiai Kutatási Tanács (TÜBİTAK) közreműködésével az ország 2017-ben gyártotta első egykristályos nikkel szuperötvözetű turbinalapátját, majd 2018-ban titán kompresszortárcsákat és turbinatárcsákat. Emellett fejlett anyag-laboratóriumokat és hazai öntőüzemeket is létrehozott. Ezek a képességek kulcsfontosságúak az 5. generációs sugárhajtóművekben szükséges hőálló alkatrészek gyártásához.

A radarsugárzást elnyelő bevonatok és a kompozit repülőgép törzsanyagok önellátásának mértéke azonban továbbra sem tisztázott a nyílt jelentések szerint.

A 35 000 font/150kN-os tolóerő, a KAAN kéthajtóműves konfigurációjával párosítva, várhatóan kedvező tolóerő-tömeg arányt és alacsony infravörös kisugárzást biztosít a repülőgépnek, javítva mind a lopakodási, mind a teljesítményprofilját. Az, hogy képes-e teljesíteni olyan referenciaértékeket is, mint az alacsony észlelhetőségű fúvócső geometria, a könnyű karbantartás és a magas fokú megbízhatóság, a jövőbeli repülési tesztektől függ.

A TAI ütemterve továbbra is ambiciózus. Míg az anyaggyártás és a hajtómű tervezés terén elért legújabb eredmények növelik a megvalósíthatóságát, a siker a mérnöki tudományokon túlmutató tényezőktől is függ, mint például a globális ellátási láncok, a technológiaátadási korlátozások és a változó geopolitikai dinamika.

Amerika blokkolja az F110-es hajtóművek eladását Törökország számára

Washington és Ankara közötti védelmi feszültségek újra fellángoltak, miután Hakan Fidan török ​​külügyminiszter megerősítette, hogy az amerikai kongresszus blokkolta a Törökország 5. generációs vadászgép programjához, a KAAN-hoz szánt F110-es hajtóművek exportengedélyét. Ez a hajtómű addig szükséges a KAAN fejlesztői számára, amíg be nem fejeződik a TF-35000-es hajtómű végső tesztelése és elkezdődik a szériagyártása.

Fidan ezt a lépést „Törökország nemzetvédelmi autonómiája elérését szándékosan akadályozó lépésnek” nevezte. A hajtóműembargó veszélyezteti a KAAN eredeti gyártási ütemtervét, amelynek kezdetét eredetileg 2028-ra tervezték.

A Turkish Aerospace Industries (TAI) által fejlesztett repülőgép továbbra is a General Electric F110-GE-129 turbóventilátoros hajtóműre támaszkodik – ugyanazon modellre, amelyet az F-16-osban is használnak. Ez a hajtómű kritikus fontosságú a program korai szakaszában, mielőtt Törökország átállna a saját gyártású hajtóműre, amely várhatóan legkorábban 2032-ben készül el.

Fidan hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok katonai technológiát használ politikai fegyverként ebben a vitában. Az amerikai kongresszus döntése Törökország 2019-es orosz S-400-as légvédelmi rendszerének megvásárlásából ered, amely a CAATSA szankcióit és Törökország F-35-ös programból való kizárását váltotta ki. Washington azzal érvel, hogy az S-400-as légvédelmi komplexum üzemeltetése során megszerezheti a NATO repülőgép elektronikai jellemzőit, és elutasította Ankara javaslatát, hogy a rendszert külön tárolják vagy üzemeltessék.

A feszültség azóta más kérdésekre is kiterjedt, beleértve, hogy az Egyesült Államok támogatja a kurd YPG erőket Szíriában, valamint Ankara vonakodik érvényesíteni az Oroszország elleni teljes körű szankciókat.

A KAAN projekt késedelme stratégiai előnyt jelenthet Görögországnak és Izraelnek, amelyek erősítik F-35-ös flottájukat.

Ha az F110-es hajtómű továbbra sem lesz elérhető, Törökország kénytelen lehet meghosszabbítani F-16-osainak üzemidejét, vagy alternatív beszállítókat keresni, például Oroszországot vagy Kínát – ez a lépés további szankciókat válthat ki és elmélyítheti a NATO-val fennálló szakadékot.

Más vélemények szerint az Egyesült Államok döntése mögött állhat az is, hogy két NATO tagország, Portugália és Spanyolország elutasította az F-35-ös vadászgép megvásárlását, helyette Portugália európai fejlesztésű vadászgépet kíván beszerezni, Spanyolország pedig a török KAAN vadászgép beszerzését tervezi.

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2024/11/22/a_kaan_a_torok_vedelmi_ipar_koronajanak_az_ekkove

https://aviatika.blog.hu/2025/01/14/a_kinai_lopakodo_j-35a_vasarlas_utan_pakisztan_az_5_generacios_kaan_harci_gepek_beszerzeserol_targya

https://aviatika.blog.hu/2025/03/01/kozos_projekt_az_ugyvezeto_szerint_torokorszag_kaan_vadaszgep_programja_felkelti_az_obol-menti_orsza

Kép: Felül az ASMP-A, alul az ASMPA-R cirkálórakéta; French Ministry of Armed Forces/MBDA

A francia hatóságok elsőként tekinthették meg az Air-Sol Moyenne Portee (ASMP; vagyis közepes hatótávolságú levegő-felszín) sugárhajtású, nukleáris harci résszel ellátott cirkálórakéta legújabb változatát. Francia tisztviselők is megerősítették, hogy az ASMPA-Renove (ASMPA-R) változat már szolgálatban van az ország haditengerészeténél.

Egy Rafale M vadászgép, amely a francia haditengerészet Force Aeronavale Nucleaire (FANU), vagyis a Tengerészeti Nukleáris Repülési Erők kötelékéhez tartozik, november 13-án egy ASMPA-R tesztindítást hajtott végre éles harci rész nélkül a Diomede hadművelet részeként. A teszt „egy nukleáris támadást imitáló repülést” foglalt magában, Catherine Vautrin, a francia fegyveres erők miniszterének közösségi média bejegyzése szerint. A francia fegyveres erők minisztériumának külön közleménye szerint az ASMPA-R november 10-én hivatalosan is csatlakozott a FANU fegyvertárához. Az ASMPA-R már 2023 óta működik a Forces Aeriennes Strategiques (FAS), vagyis a Francia Légi- és Űrhaderő részét képező Stratégiai Légierő kötelékében. Mindkét haderő Rafale-változatokat használ indítóplatformként ezekhez a rakétákhoz. A francia hatóságok tavaly, a rakéta első ismert tesztindítása körül nyilvánosságra hoztak képeket egy a légierő állományában lévő Rafale-ról, amely egy ASMPA-R rakétát szállított. A rakéta képe azonban teljesen elmosódott volt. A tényleges tesztről egy szemcsés kép is megjelent, de olyan rossz minőségű volt, hogy nem voltak kivehetők rajta részletek.

Érdemes megjegyezni, hogy a francia haditengerészet Rafale M flottájának egy része már teljesített nukleáris küldetést régebbi ASMP-Ameliore (ASMP-A; az ameliore magyarul „továbbfejlesztett”) rakétákkal. Franciaország egyetlen repülőgép-hordozója, a Charles de Gaulle, az egyetlen felszíni hajó a NATO-ban, amelyről jelenleg tudjuk, hogy képes nukleáris fegyverek hordozására, de a hajó nem végez rutinszerű járőrözést ASMP sorozatú rakétákkal a fedélzetén.

Látható, hogy a továbbfejlesztett ASMPA-R külsőleg nagyon hasonlít az előző ASMP-A változathoz. Mindkét rakéta törzsének két oldalán egy-egy szívócsatorna légbeömlő található, ami a ramjet meghajtási rendszer része. Amint a képen látható, a törzs farokrészén az aerodinamikai felületek konfigurációja valóban eltérőnek tűnik az A és az R modellek között. Az A modellnek kisebb aerodinamikai felületei vannak hátul, és nagyobbak közvetlenül előtte, míg az R-változatnál némileg megfordították ezt az elrendezést. Ennek oka nem ismert.

Az ASMPA-R hatótávolsága állítólag nagyobb, mint az ASMP-A változaté, vagyis – 600 kilométer az 500 kilométerrel szemben –, és állítólag mindkét rakéta csúcssebessége 3 Mach.

Korábban arról számoltak be, hogy az ASMPA-R új nukleáris robbanófejjel rendelkezik, de egyes források azt is állítják, hogy ugyanaz a TNA-kialakítás található, mint az ASMP-A változatban. A TNA egy úgynevezett igény szerint változtatható hatóerejű kialakítás, amelynek állítólagos hatóereje 100 kilotonnától 300 kilotonnáig terjed. Elképzelhető, hogy az R modellek TNA-robbanófejeit is modernizálták a fejlesztési folyamat részeként.

Az ASMPA-R változatot általában az ASMP-A rakéta élettartam-hosszabbító frissítéseként jellemzik, amely típus először 2009-ben állt szolgálatba. Az ASMP-A-k váltották fel az eredeti ASMP-ket, amelyek 1986-ban álltak szolgálatba. Az alapváltozat ASMP maximális hatótávolsága 300 kilométer volt, és egy régebbi TN 81-es robbanófejjel rendelkezett, amelynek bejelentett hatótávolsága megegyezett az újabb TNA-hatóerejével.

A francia légierő és a haditengerészet Rafale-jai által indított ASMP sorozatú rakéták alkotják a francia nukleáris elrettentő erő légi összetevőjét. A rakéta szuperszonikus sebességének és hatótávolságának kombinációja biztosítja, hogy a rakéták sikeresen elérjék kijelölt célpontjaikat, miközben az indítóplatform kívül marad az ellenséges fenyegetésektől.

Az ASMPA-R fejlesztése, amely a 2010-es évek közepére nyúlik vissza, a francia nukleáris elrettentő arzenál modernizálására irányuló nagyobb, folyamatban lévő erőfeszítés része. Ez a törekvés magában foglalja az új M51.3-as, nukleáris fegyverzetű, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétákat is, amely típus hivatalosan a múlt hónapban állt szolgálatba. Az M51-es sorozatú rakéták a francia haditengerészet Triomphant osztályú nukleáris ballisztikus rakétákkal felszerelt tengeralattjáróinak a fő fegyverzete, amely tengeralattjárók az ország nukleáris kettősének a haditengerészeti összetevőjét alkotják.

Franciaország egy új, levegőből indítható cirkálórakétán is dolgozik, az Air-Sol Nucléaire de 4ème Génération (ASN4G; vagy 4. generációs levegő-föld nukleáris cirkálórakéta), amely várhatóan scramjet-meghajtású, nagyobb hatótávolságú és hiperszonikus sebesség elérésére képes, jellemzően 5 Mach feletti sebességgel. A francia fegyveres erők minisztériumának tegnapi közleménye megerősíti, hogy a cél az, hogy az ASN4G cirkálórakéta 2035-ben álljon szolgálatba.

Idén számos jelentős fejlemény történt a francia nukleáris elrettentési politikában. Februári jelentések szerint francia tisztviselők nukleáris fegyverekkel rendelkező Rafale-ok Németországba történő előretolását fontolgatják, aggodalmakra hivatkozva az Egyesült Államok NATO-szövetség iránti elkötelezettségével kapcsolatban. A NATO-n belül három nukleáris hatalom van: Franciaország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok. Néhány nem nukleáris tagállam is részese olyan megállapodásnak, amely értelmében nagyobb válság esetén hozzáférhetnek az amerikai nukleáris gravitációs bombákhoz. Márciusban Emmanuel Macron francia elnök is bejelentette, hogy országa egy új, nukleáris fegyverekkel felszerelt légibázist hoz létre, az országban a negyediket, amely a francia Rafale légierőnek ad majd otthont. Júliusban Franciaország megállapodást írt alá elrettentő erőinek hivatalos összehangolásáról az Egyesült Királyság erőivel is.

Az elmúlt években a NATO-n belül bizonyos újfajta nyitottság mutatkozott a nukleáris fegyverekkel és az elrettentéssel kapcsolatban, ami az ukrajnai konfliktus és alapvetően az orosz agresszió átgyűrűző hatásaival kapcsolatos aggodalmak miatt történt.

Ettől függetlenül Franciaország saját nukleáris modernizációs erőfeszítései intenzíven folytatódnak, a francia haditengerészet Rafale M repülőgépei most csatlakoztak francia légierőben szolgálatban álló társaikhoz, mint az ASMPA-R cirkálórakéta indítóplatformjai.

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/03/20/franciaorszag_uj_legibazison_boviti_nuklearis_elrettento_erejet

https://aviatika.blog.hu/2025/04/26/francia_rafale_vadaszgepek_svedorszagba_telepultek_kozos_hadgyakorlatra

https://aviatika.blog.hu/2025/02/06/franciaorszag_bejelentette_egy_uj_lopakodo_harci_dron_kifejleszteset_a_super_rafale_f5-os_vadaszgepe

https://aviatika.blog.hu/2025/06/14/a_dassault_konform_uzemanyag_tartalyokat_kinal_a_rafale_vadaszgephez

Kép: Chinese Internet

Egy hónappal azután, hogy megjelentek a GJ-11-es lopakodó, csupaszárny, pilóta nélküli harci légi járműveket (UCAV) bemutató műholdfelvételek, Kína közzétette a drónról készült első videót – és tudomásunk szerint az első hivatalos képet, amelyen a valódi repülőgép látható. Kína azt is felfedte, hogy a GJ-11 Titokzatos Sárkány a Népi Felszabadító Hadsereg Légierejének (PLAAF) hivatalos elnevezése, amelyet Titokzatos Sárkánynak is neveznek. Úgy tűnik, ez az elnevezés váltotta fel a korábbi Éles Kard (Sharp Sword) nevet, amely valószínűleg a prototípus és gyártás előtti repülőgépre utalt.

A GJ-11-es fejlesztése több mint egy évtizede kezdődött, és széles körben úgy vélik, hogy földi célok elleni csapások, valamint hírszerző, megfigyelő és felderítő (ISR) küldetések végrehajtására tervezték. Valószínűleg más szerepeket is betölt majd, beleértve a légiharcot és az elektronikai hadviselést. Az ekkora UCAV-k hosszú repülési időtartammal rendelkeznek, sokkal hosszabb ideig, mint a legénységgel rendelkező taktikai sugárhajtású társaik, miközben jelentős hasznos terhet szállítanak.

A GJ-11-es repüléséről készült légi felvételek és más klipek a PLAAF megalapításának 76. évfordulója alkalmából kiadott közel 30 perces videó vége felé jelennek meg. A videóban látható, ahogy a GJ-11-es kötelékben repül egy J-20-as lopakodó vadászgéppel és egy J-16D elektronikai támadó repülőgéppel. Az egyik jelenetben látható, látszólag most először, egy J-20-as, amint egy közepes hatótávolságú levegő-levegő rakétát, valószínűleg egy PL-15-öst indít belső fegyverrekeszéből.

A drón közös repülése a két harci repülőgéppel figyelemre méltó, és nem csak azért, mert a PLAAF gépállományának két legmodernebb és leghatékonyabb modelljét képviselik. Különösen a J-16-ost és a (kétüléses) J-20-ast is valószínűleg légi drónvezérlőként tartják számon. Néhány megfigyelő a felvételt annak megerősítéseként értelmezte, hogy a GJ-11-es mostantól szolgálatban van a PLAAF-nál. Bár a videó önmagában nem elég annak megállapítására, hogy a drón már szolgálatban áll, és ez még nem valószínű, de ez a mérföldkő gyorsan közeledik.

Korábban augusztus 6. és szeptember 5. között három GJ-11-es volt látható a kínai Tibeti Autonóm Területen lévő Shigace légibázison. Az UCAV-k megjelenése ezen a nagyon aktív kettős felhasználású katonai-polgári repülőtéren erős jelzés volt, hogy most már legalábbis működőképes tesztelésen vettek részt, ha nem is álltak még szolgálatban. A bázis stratégiai helyen található Kína délnyugati részén közel Indiához egy olyan határvidéken, ahol néhány éve erőszakos összecsapásokra került sor a két nemzet katonái között.

A GJ-11-es prototípust először 2013-ban repülték, akkor sokkal kevésbé lopakodó formával. A gép formai megjelenését ezután jelentősen finomították, és az új átdolgozott változat egy makettje 2019-ben egy pekingi parádén is megjelent. A módosított változat jelentős fejlesztéseket tartalmazott az alacsony észlelhetőség tekintetében, beleértve a teljesen áttervezett hátsó részt egy diszkrétebb fúvócsővel.

Mielőtt Shigace-ban látták, a GJ-11-es első sorban a különböző teszt-létesítményekben volt látható, mint a hatalmas és titkos Malan bázis Hszincsiang tartományban, ahol az UCAV példányait már több mint egy éve rendszeresen látják repülni.

Kína egyértelműen törekszik arra, hogy a drónt, vagy annak egy változatát repülőgép-hordozókról és nagy fedélzetű partraszálló hajókról üzemeltesse, és az erre képes haditengerészeti változaton végzett folyamatos munka számos nem hivatalos megnevezéseket eredményezett, mint a GJ-11H, GJ-11J és GJ-21.

A közelmúltban a drón egy haditengerészeti változata jelent meg repülés közben, leengedett elfogóhoroggal, ahogy. Bármilyen módon is szándékozik alkalmazni a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA), a GJ-11-es tovább hangsúlyozza, hogy Kína mennyire komolyan veszi a csupaszárny, pilóta nélküli repülőgépek fejlesztését, egy olyan területet, amely jelenleg jelentős beruházások haszonélvezője.

Más országok is jelentős erőforrást fektetnek a csupaszárny UCAV fejlesztési programokba, így Oroszország, India, Törökország és Franciaország és Németország is.

Egy nem hivatalos, földről készített felvételen egy másik kínai lopakodó csupaszárny drónt, a CH-7-est is először láthattuk a levegőben. A drónról készült korábbi földi felvételekhez képest az új felvételek kifelé döntött függőleges vezérsíkokkal mutatják a gépet.

Bár a CH-7-es általánosságban továbbra is rejtélyes, figyelemre méltóan nagy, és újabb jelzés Kína felgyorsult erőfeszítéseire az alacsony észlelhetőségű, nagy hatótávolságú drónok fejlesztése terén. A CH-7-es valószínűleg az hírszerző, megfigyelő és felderítő (ISR)-követelményeknek megfelelően lett kialakítva, de állítólag csapásmérő küldetéseket is képes lesz végrehajtani. A CH-7-hez hasonló konfigurációjú, de lényegesen nagyobb két másik csupaszárny drón is ismert, amelyeket szintén Malanban látták.

A GJ-11-ről és a CH-7-ről készült videók együttesen azt tükrözik, hogy Kína nagyon sok energiát fektetett be a csupaszárny drónok fejlesztésébe mind szárazföldi, mind hordozófedélzeti alkalmazásokhoz. Különösen a GJ-11-es esetében nem meglepő, hogy rendszeresen a PLAAF műveletek szereplőjévé válik, és biztosnak tűnik, hogy más kínai csupaszárny drónok és UCAV-k is ugyanezt az utat fogják követni.

Dobos Endre

Kép: A Szu-57-es nyitott fegyverrekesz ajtókkal; UAC

Olyan képek jelentek meg, amelyek ritka betekintést nyújtanak az orosz Szu-57 Felon vadászgép egyik prototípusának fegyverrekeszébe. Bár a belső fegyverrekesz a Szuhoj vadászgép egyik kulcsfontosságú tervezési jellemzője, a fő fegyverrekeszek eddig még nem voltak láthatók ilyen részletesen, függesztett fegyverekkel. A felvétel akkor jelent meg, amikor Moszkva újabb Szu-57-es exportra készül, amelyet állítólag eddig csak Algéria esetében volt sikeres.

Az Egyesült Repülőgépgyártó Vállalat (UAC), az orosz repülőgépgyártó konglomerátum nemrégiben közzétett promóciós videóján látható, ahogy a T-50-9-es prototípust tesztelik a tervezett Dubai Airshow-n való megjelenése előtt. Az eseményre a jövő héten kerül sor az Egyesült Arab Emírségekben. A felvételen a T-50-9-es különféle manővereket hajt végre, de a legnagyobb érdeklődést az elülső fő fegyverrekesz váltotta ki, ahova egy pár H-58USK radar elleni rakétát függesztettek. Bár korábban már láthattunk képeket arról, hogy rakétákat indítanak a repülőgép fő fegyverrekeszeiből, de a nyitott fegyverrekesz nem volt látható repülés közben. Mint ilyen, a T-50-es dubaji kiállításának terve, a belső rekeszbe függesztett fegyverekkel újdonság – erre nem került sor azóta, hogy a prototípus repülőgép 15 évvel ezelőtt először repült.

A Felon fő fegyvereit két, a hajtóművek között egymás mellett elhelyezett, figyelemre méltóan nagy belső fegyverrekeszben hordozza. Minden rakéta befogadására alkalmas, amelyek nem hosszabbak 4,3 -nél, aerodinamikai kormányaik mérete pedig nem nagyobb, mint 36 x 36 cm.

Nem ismert, hogy miért telt el ilyen hosszú idő, mire a Felon belső fegyvereinek tesztelése megkezdődött. A fegyvertesztek csak 2016-ban kezdődtek, hat évvel azután, hogy a kezdeti T-50-es prototípus először a levegőbe emelkedett. 2016 márciusában egy Felon először indított egy ismeretlen típusú rakétát az egyik fő belső fegyverrekeszéből.

A légiharcban a nagyméretű rakétatárolók kétféle, vizuális hatótávolságon túli rakéta hordozására szolgálnak, amelyeket kifejezetten belső szállításra alakítottak át. Ezek a közepes hatótávolságú R-77M (izdeliye 180) és a nagyon nagy hatótávolságú izdeliye 810-es.

Földi célok elleni küldetésekhez a Felon számára kifejezetten a H-69-es nagy hatótávolságú levegő-föld rakétát fejlesztették, szintén belső rekeszben történő szállítással.

Eközben egy legutóbbi videóban látható a H-58USK szuperszonikus radar elleni rakéta a régebbi H-58-as (a NATO-ban AS-11 Kilter néven ismert) továbbfejlesztett változata.

A darabonként körülbelül 635 kg tömegű H-58USK (ahol a K utótag a „Kompaktnaja/kompakt” kifejezést jelenti) rakétateste körülbelül 0,6 m-el rövidebb, mint az alapváltozat. Aerodinamikai felületei összecsukhatók, hogy illeszkedjen a belső tárolórekeszbe. A fegyver állítólagos hatótávolsága nagyobb magasságból indítva, 241 km, ami jelentősen csökken alacsonyabb magasságból indítva.

A vadászgép által szállítható egyéb támadóeszközök közé tartozik az univerzális H-38M levegő-föld rakéta, amely számos különböző irányítási rendszerrel rendelkezik, a Grom (mennydörgés) rakéta, amely egy hatótávolságnövelő szárnykészlettel egészíti ki a H-38M-et, és az 250 kg súlyú KAB-250L elektrooptikai irányítású bomba.

A videófelvételen az is látszik, hogy a repülőgép két további levegő-levegő rakétát is szállít a két úgynevezett „gyorsindító” rekeszben, amelyekről korábban láttuk képeket, ellentétben a fő rekeszekkel. A gyorsindító rekeszeket jellegzetes szárny alatti burkolatok alatt hozták létre, amelynek a kialakítása biztosítja, hogy a rakéta a légáramba kerülve befoghassa a célt. Mindegyik szárny alatti rekeszbe egyetlen R-74M2 (izdeliye 760) rövid hatótávolságú levegő-levegő rakéta függeszthető. Ez egy másik, kifejezetten belső szállításra kifejlesztett fegyver, amely a jól bevált R-73 (AA-11 Archer) modellből származik.

A támadóeszközök belső rekeszben történő szállítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a Szu-57-es megőrizze csökkentett radarjellemzőit. Az olyan küldetésekhez azonban, amelyek nem igényelnek ilyen mértékű alacsony észlelhetőséget, a repülőgép nagyobb fegyvermennyiséget is képes szállítani, kihasználva a szárny alatti négy és a szívócsatornák alatti kettő pilont. A szárny alatti pilonokra külső üzemanyagtartályok is függeszthetők.

Végül, a közelharchoz a repülőgépet egy 30 milliméteres, egycsövű ágyúval látták el, ami a jobb oldali szárnytőben helyezkedik el 150 darab lőszerrel a rakaszban.

A Szu-57-es viszonylag lenyűgöző képessége a nagyobb belső fegyverek befogadására, a gyártó reményei szerint, segít majd felkelteni az export iránti érdeklődést a termék iránt.

Az algériai állami média idei bejelentésén kívül, miszerint az ország Szu-57-est vásárol, a repülőgép exportja nem mutatott fellendülést. A Szu-57-es eladásait eddig az Indiával való sikertelen partnerség, valamint a korlátozott hazai megrendelések és szállítások sújtották.

A gép harci alkalmazása nem volt lenyűgöző, Szíriában csak kétes képességeket mutattak be, és kevés kézzelfogható bizonyíték van az ukrajnai háborúban való alkalmazásról – eltekintve egy orosz S-70 Okhotnik-B csupaszárny pilóta nélküli harci repülőgép (UCAV) lelövésétől, amelynek körülményei máig sem tisztázottak. Összességében a Szu-57-es program csak nagyon lassan haladt előre, amit a külföldi megrendelések formájában érkező befektetések hiánya hátráltat. Jelentős csapást mért India kilépése a programra, mivel az ország befektetéseit létfontosságúnak tartották a fejlesztés felgyorsításához. Ugyanez igaz volt az 1990-es évek végén is, amikor India Szu-30MKI Flanker megvásárlása lényegében biztosította a vadászgép többcélú változatának fejlesztését, amelyet csak később kapott meg az orosz légierő.

A belföldi megrendelések mellett az Orosz Repülőerők csak 2022-ben kaptak Szu-57-eseket, egy 76 repülőgépre vonatkozó megrendelés részeként, ami meglehetősen kis gyártási sorozat.

Míg 2022-ben legalább hat repülőgépet szállítottak az Orosz Repülőerőknek, 2023-ban több mint 10-et adtak át, majd a darabszámok 2024-ben ismét csökkentek, amikor valószínűleg csak további kettő vagy három gép került harci alakulathoz. Nem világos, hogy idén szállítottak-e Szu-57-eseket Oroszországnak.

Ukrajna teljes körű inváziója és az azt követő Oroszország elleni nemzetközi szankciók együttes hatásaként lelassult a Szu-57-esek szállításának üteme, és a leghűségesebb Kreml-szövetségeseket kivéve mindenki számára korlátozódtak az exportlehetőségek. Végül is minden ország, amely orosz fegyvereket kap, számíthat arra, hogy az amerikai szankciók célpontja lesz. Ennek ellensúlyozására Oroszország bizonyos mértékű helyi Szu-57-es gyártást is felajánlott, különösen azzal a reménnyel, hogy Indiából és az Egyesült Arab Emírségekből is eladásokat szerezzen. A Dubai Airshow-n való részvétel szinte biztosan arra szolgál, hogy felkeltse az érdeklődést, különösen e két nemzet részéről.

Ugyanakkor, miközben a Szu-57-es már eddig is ünnepelt manőverező képességét és fokozatosan bővülő fegyveralkalmazási lehetőségeit demonstrálja, a régóta ígért fejlett Szu-57M változat csak csekély előrelépést tett. A Szu-57M-et az új AL-51F1 (izdeliye 30) kétáramú hajtómű hajtja, amely a jelenlegi AL-41F-1-et váltja fel. A gyártó megnövelt tolóerőt, könnyebb repülőgépet és alacsonyabb üzemeltetési költségeket ígér. Az oroszországi érdeklődés hiánya azonban nem sokat segített a Szu-57M exportpiaci esélyein.

A Szu-57 (és más Szuhoj) exporttal kapcsolatos, látszólag kiszivárgott hivatalos dokumentumon alapuló friss jelentések szintén Algéria Felon iránti hivatalos érdeklődésére utaltak. Ez a dokumentum, amelynek kiszivárogtatását a Black Mirror internetes csoportnak tulajdonították, azonban több éves volt, és úgy tűnik, „lehetséges” export megrendeléseket írt le, ahelyett, hogy bármilyen valós megállapodást tükrözött volna. Az is figyelemre méltó, hogy a dokumentumban szereplő lehetséges export megállapodások többsége a Szu-35 Flankerre vonatkozott, nem pedig a fejlettebb Szu-57-re.

Ettől függetlenül a gyártó vállalat egyértelműen nagy feltűnést kelt a Felonnal a Dubai Airshow-n, ahol úgy tűnik, hogy a tervezett Szu-57-es repülési bemutatója magas szintű manőverezőképességet és nagy lehetséges rakétaterhelést fog mutatni, ami egy szokásos értékesítési taktika a többcélú vadászgépeknél. Az is lehetséges, hogy a terv korábban titkos részleteire is fény derülhet, ahogy az exportértékesítés biztosítására irányuló kampány felgyorsul.

Dobos Endre

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2024/12/09/oroszorszag_5_generaciosnak_mondott_szu-57-es_vadaszgepe_kozelrol_volt_lathato_a_csuhaj_air_shown

https://aviatika.blog.hu/2024/09/01/oroszorszag_uj_letesitmenyekkel_noveli_a_szu-57_felon_gyartasi_utemet_a_knaaz_repulouzemben

https://aviatika.blog.hu/2024/09/01/az_orosz_szu-57-es_vagy_a_kinai_j-20-as_vadaszgep_rendelkezik_jobb_otodik_generacios_kepessegekkel

Kép: USAF

Az Egyesült Államok Légiereje új felhívást tett közzé egy jövőbeli légi támadóeszközök elleni koncepcióra, amely nem kerülne többe, mint 500 000 dollár, és amelyből évente legalább 1000 darabot tudnának gyártani. A szolgálat szerint a tervezett Légi Támadóeszközök Elleni Program (CAMP) azokra a keretrendszerekre épül, amelyeket eddig olcsóbb cirkálórakéták fejlesztésére használtak szárazföldi és tengeri célok megsemmisítésére.

A Légierő Életciklus-kezelési Központjának Fegyverzeti Igazgatósága nemrégiben közzétett egy szerződéses felhívást a légi támadóeszközök elleni programmal kapcsolatban. Az igazgatóság hangsúlyozta, hogy még mindig a projekt megtervezésének nagyon korai szakaszában tart.

A felhívásra hivatkozva „az Egyesült Államok kormánya azonosította az igényt… amely egy alacsony költségű, a légi támadóeszközök elleni képesség fejlesztésére, beszerzésére és integrálására, mint a megfizethető tömeghaderő védelmére szolgáló eszközökről szól” – áll a felhívásban. „A kormány elvárja, hogy a kezdeti légi támadóeszközök elleni programrendszer egy olyan földi indítású képességet biztosítson, amely életképes utat nyit egy alacsony költségű levegő-levegő rakéta felé.”

Az „alacsony költségű” itt azt jelenti, hogy egységenként kevesebb, mint 500 000 dollárba kerül, legalább 1000 komplett rakéta gyártási sorozata esetén. A célzott éves gyártási ráta 1000 … 3500 légi támadóeszközök elleni rakétamennyiséget jelent.

Ennek a törekvésnek a legfontosabb prioritása egy megfizethető, nyílt rendszerű, moduláris és nagy termelékenységgel előállítható földi indítású képesség fejlesztése és demonstrációja. A földi indítási erőfeszítések kockázatcsökkentő erőfeszítésként szolgálnak, felgyorsítva a rakétatervezés érettebbé válását és értékelését a jövőbeli megfizethető levegő-levegő rakétaképességek elérése érdekében. „A földi indítórendszer egyben az Enterprise Test Vehicle (ETV) új fegyverosztályaként is szolgál majd, alacsonyabb költségű, gyors képességet biztosítva a jövőbeli alrendszerek és alkatrészek integrálására és demonstrálására egy releváns környezetben, mielőtt azokat egy rendszerbe integrálnák.”

2024 júniusában a Légierő és a Pentagon Védelmi Innovációs Egysége (DIU) bejelentette, hogy négy vállalatot – a Zone 5 Technologies-t, az Anduril-t, a Leidos leányvállalatát, a Dynetics-t és az Integrated Solutions for Systems, Inc.-t – bízták meg prototípus tesztjárművek tervezésével és leszállításával. Az olcsó cirkálórakétákról szóló tervek egyre halványuló vonalat húznak a hagyományos cirkálórakéták és a pilóta nélküli légi rendszerek, különösen a nagyobb hatótávolságú kamikaze drónok, valamint a csali-drónok között.

A légi támadóeszközök elleni program szerződéskötési értesítése nem tartalmaz részleteket a kívánt együttműködési keretről vagy egyéb specifikációkról. Hangsúlyozza azonban, hogy egyértelműen a „fegyver kidolgozására” összpontosít, amely „a rakéta kiváló képességeit megfizethetőségre és a gyárthatóságra cseréli”. Azt is megemlíti, hogy be kell tartani a Fegyverzeti Igazgatóság „Moduláris Fegyver M-sorozat megközelítés” nevű keretrendszerét, amelynek célja a „teljesítmény, a megfizethetőség, a modularitás és a gyárthatóság” egyensúlyának megteremtése. A nyílt architektúrájú rendszerek és a digitális tervezőeszközök használata szintén kulcsfontosságú elemei az M-sorozatú rakéták előállítási forgatókönyvének. A légierő emellett nagyfokú tulajdonjogot kíván szerezni a légi támadóeszközök elleni program számára fejlesztett rakéták műszaki adatai felett, valamint azt is szeretné, hogy a fegyverek tervezése során az exportképességet is szem előtt tartsák.

Általános összehasonlítási alapként az AIM-9X Sidewinder rakéta legújabb verzióinak darabára körülbelül 500 000 dollár. Az amerikai hadsereg jelenleg föld-levegő harcban is használja az AIM-9X-et, amellett, hogy a légierő, az amerikai haditengerészet és a tengerészgyalogság már régóta használja levegő-levegő fegyverként. Az AIM-120-as fejlett közepes hatótávolságú levegő-levegő rakéta (AMRAAM), amelynek jelenlegi generációs változatai darabonként körülbelül 1 millió dollárba kerülnek, a légierő, a haditengerészet és a tengerészgyalogság másik levegő-levegő harci eszköze. Ezen túl az amerikai hadsereg rendelkezik kis számú Nemzeti Fejlett Felszíni-Levegő Rakétarendszerrel (NASAMS) is, amelyeket a Washington D.C. körüli légtér védelmére használnak, és amelyek szintén AIM-9X vagy AIM-120-as rakétákat alkalmaznak. A légierő legfrissebb, 2026-os pénzügyi évre vonatkozó költségvetési kérelme szerint az AIM-9X és az AIM-120-as maximális éves gyártási rátája 2500, illetve 1200 darab.

Az elmúlt másfél évben az Advanced Precision Kill Weapon System II (APKWS II) lézervezérelt 70 mm-es rakéta légvédelmi változata is megjelent a légierő elsődleges drónelleni fegyvereként. Ezen rakéták, más néven Merevszárnyú, Levegőből Indítható, Pilóta nélküli Légi Járművek Elleni Rakéták (FALCO), egyik legfontosabb előnye az alacsony költségük. Minden APKWS II-es rakéta három fő alkotóelemből áll: egy szabványosított rakétahajtóműből, a számos szabványos, opcionális robbanófej egyikéből, és egy közéjük illesztett lézeres irányító egységből. Az irányító egység a legköltségesebb alkatrész, amelynek egységköltsége általában 15 000 … 20 000 dollár között van. A FALCO rakétákból szállítható mennyiség előnyt is kínál a hagyományos levegő-levegő rakétákkal szemben, ugyanakkor jelentős korlátaik is vannak.

A földi indítású, föld-levegő rakéták terén az 500 000 dollár alatti árcédulával a légi támadóeszközök elleni program a rövidebb hatótávolságú elfogó rakéták költségskálájának alsó végére kerülne. Ezen tervek közül sok, mint például a Raytheon harcban bevált Coyote Block 2-es, amelyet a légierő is valamilyen szinten üzemeltet, elsősorban a drónok elleni védelmi rétegek bővítésére összpontosít. Az APKWS II-es rakétákat használó föld-levegő rakétarendszerek is egyre inkább az egyenlet részét képezik. A múlt hónapban a hadsereg bejelentette a légvédelmi arzenálja ezen a részének legújabb tervezett kiegészítését, az AeroVironment Freedom Eagle-1-et.

A hadsereg Patriot földi telepítésű föld-levegő rakétarendszerei a költség- és képességspektrum másik végén helyezkednek el, mivel képesek különféle elfogó rakétákat kilőni, amelyek mindegyike darabonként több millió dollárba kerül. Anélkül, hogy további részletek lennének arról, hogy mit kíván a légierő a légi támadóeszközök elleni programmal, nehéz felmérni, hogyan illeszkedhet az Egyesült Államok hadseregének meglévő légvédelmi rakéta ökoszisztémájába, és pontosan milyen előnyöket kínálhat a jelenlegi típusokkal szemben, és milyen kontextusokban.

Egy olyan rakéta, amely akár az AIM-120-hoz hasonló képességeket is megközelíti, akár föld-levegő, akár levegő-levegő alkalmazásban féláron, különösen értékes lenne. Ha ezt a fegyvert kisebb méretűre is lehetne gyártani, mint az AIM-120-as, az további lehetőségeket nyitna meg az indítási környezet tekintetében. Egy moduláris, változtatható méretű kialakítás még előnyösebb lehetne ebből a szempontból további rugalmasságot teremtve, miközben megőrzi az alkatrészek közös jellemzőit, ami segíthet a költségek és a gyártási idők alacsonyan tartásában. A kulcsfontosságú műszaki adatjogok birtoklása több lehetőséget adna a légierőnek arra, hogy a program különböző aspektusaira versenyeket szervezzen, elősegítve az előnyös versenyt.

A teljesítményigény miatt mindez a légvédelmi rakétákban rejlő kihívásokkal jár, különösen a légi fenyegetések szélesebb körének kezelése érdekében. Nagyon eltérő képességekre lehet szükség a különböző szintű drónok és cirkálórakéták, valamint a hagyományos merevszárnyú repülőgépek és helikopterek sikeres elfogásához, amelyek mindegyike hasonlóan eltérő harci hatótávolsággal működik.

Érdekes megjegyezni, hogy a Légierő Életciklus-kezelő Központjának Fegyverzeti Igazgatósága májusban szintén felhívást tett közzé az úgynevezett alacsony költségű, nagy sebességű levegő-levegő rakéták lehetséges terveiről. Ez a szerződéskötési felhívás konkrétabb követelményeket határozott meg egy AIM-120-as méretű fegyverre vonatkozóan, amely „alacsony költségű megoldást kínál maximális hatótávolsággal”, valamint egy nagyjából fele akkora méretűt, „hogy megduplázza a repülőgépek szállítási kapacitását a hatótávolság maximalizálása mellett”.

Az alacsony költségű, nagy sebességű levegő-levegő rakétákra vonatkozó információkérés még alacsonyabb célköltséget tartalmazott, mint a légi támadóeszközök elleni program, legfeljebb 250 000 dollárban meghúzva a darabonkénti árszintet, legalább 1000 darabos gyártási sorozat esetén. Nem ismert, hogy ez a két erőfeszítés hogyan kapcsolódhat egymáshoz. Különösen az AIM-120-as tűnik úgy, hogy még évekig gyártásban marad, az AIM-260 Joint Advanced Tactical Missile (JATM) pedig szintén fejlesztés alatt áll váltótípusként.

Amint említettük, a légi támadóeszközök elleni program szerződéskötési értesítése egyértelmű kapcsolatot is kimond a meglévő tesztjármű programmal. A Légierő Életciklus-kezelő Központjának Fegyverzeti Igazgatósága korábban a tesztjármű programot egy másik, a Kiterjesztett Hatótávolságú Támadó Rakéták (ERAM) nevű programmal is összevonta egy nagyobb terv keretében, amely új, alacsony költségű, légi indítású rakéták fejlesztését célozza.

A Kiterjesztett Hatótávolságú Támadó Rakéták egy alacsony költségű cirkálórakéta program, amely elsősorban további nagyobb hatótávolságú rakéták Ukrajnába szállítására összpontosít. A CoAspire és a Zone 5 Technologies vállalatok különálló terveket fejlesztett ki a Kiterjesztett Hatótávolságú Támadó Rakéták program keretében, amelyeket Gyorsan Adaptálható Megfizethető Cirkálórakétának (RAACM), illetve Rusty Daggernek neveztek el. Az ukrán erők most több ezer Kiterjesztett Hatótávolságú Támadó Rakéták beszerzésére készülnek, amelyek mindkét típus keverékét tartalmazhatják. A Fegyverzeti Igazgatóság által a múltban közzétett információk arra utalnak, hogy más amerikai szövetségesek és partnerek, valamint maga az amerikai hadsereg is profitálhat a Kiterjesztett Hatótávolságú Támadó Rakéták programból.

A légi támadóeszközök elleni program kifejezett hangsúlya a megfizethetőségen és a gyárthatóságon minden bizonnyal összhangban van az ETV program alapvető célkitűzésével, de a légvédelmi területre is átültetve.

„Ezek a dolgok talán nem annyira kifinomultak, de nagy mennyiségben, viszonylag alacsony költséggel tudjuk őket előállítani” – mondta tavaly James Slife, nyugdíjazott légierő tábornok, a légierő korábbi vezérkari főnök-helyettese az ETV program fő céljairól. „Tehát a nagy mennyiségű, alacsony költségű támadóeszközök keveréke, párosulva néhány kifinomultabb támadóeszközzel, amelyeket belekeverünk, nagyon nehéz problémát jelent az ellenfeleink számára, amelyek ellen védekezni kell.”

Emellett az amerikai katonai tisztviselők a múltban arról is beszéltek, hogy az ETV, valamint számos más, a haderőnemekben folyamatban lévő, alacsony költségű cirkálórakéta program, legalább annyira szól a védelmi ipari bázis felfrissítéséről, mint új rakéták beszerzéséről.

Az ETV egy olyan utat kínál, „amelynek segítségével kiterjeszthetjük ipari bázisunkat a nem hagyományos beszállítókra, akik talán történelmileg nem voltak nagyszabású fegyvergyártók” – mondta Slife is 2024-ben. „Ha az általunk alkalmazott gyártási technikák beválnak, akkor az amerikai ipari bázis nagyobb részét tudjuk majd kihasználni a támadóeszközök előállítására.”

Függetlenül attól, hogy a Légi Támadóeszközök Elleni Program (CAMP) pontosan milyen kapcsolatban áll a Kiterjesztett Hatótávolságú Támadó Rakéták és az ETV programokkal, a javasolt alacsony költségű, nagy sebességű levegő-levegő rakétával vagy bármely más erőfeszítéssel, az teljes mértékben összhangban van az Egyesült Államok hadseregének az elmúlt években a nagy mennyiségű, olcsóbb levegő-levegő és levegő-föld rakéta beszerzésére irányuló széleskörű összpontosításával. Az elmúlt két évben az Irán által támogatott húszi militánsok ellen a Vörös-tengeren és környékén, valamint Izrael közvetlen iráni támadásoktól való védelmében szerzett amerikai tapasztalatok aláhúzták a meglévő rakétakészletek bővítésének (és mostani feltöltésének) és az azokat szállító iparág fejlesztésének szükségességét. Az Ukrajnának nyújtott amerikai segély, valamint az ország Oroszországgal folytatott konfliktusának megfigyelései csak megerősítették ezeket a nézőpontokat.

Az irányított rakéták új készleteinek beszerzése és új szállítási láncok megnyitása, valamint az alapul szolgáló beszerzési folyamat átalakítása különösen fontosnak tekinthető a jövőbeli magas szintű konfliktus, mint egy Kína elleni csendes-óceáni harc sikere szempontjából. A Pentagon múlt pénteken jelentette be terveit, amelyek átfogó változtatásokat irányoznak elő az új fegyverrendszerek és egyéb felszerelések beszerzésének módjában, valamint az azokra vonatkozó alapvető követelmények megfogalmazásában.

Ha másért nem, a légierő most feltárta szándékát, hogy az új, olcsóbb cirkálórakéták fejlesztésére és beszerzésére használt keretrendszereit a légvédelmi elfogó rakéták fejlesztésére is felhasználja.

Dobos Endre

Forrás: TWZ

Kép: TWZ

Az India és Pakisztán között a közelmúltban lezajlott légi összecsapások világszerte jelentős érdeklődést keltettek a légierők és a légierő-elemzők körében, valamint számos állítást és viszont-állítást fogalmaztak meg mindkét harcoló nemzet kormányai, hadseregei és médiája.

A mindkét országban az ilyen témákkal kapcsolatos információs tér erősen polarizált és nacionalista jellege azt jelenti, hogy kevés hivatalos nyilatkozatra lehet névértéken támaszkodni, és mindkét oldalon dezinformációval árasztották el a közösségi médiát. Csak a közelmúltban ismerték el nyilvánosan az indiai tisztviselők a vadászgépek elvesztését, és mindeddig nem adtak magyarázatot arra, hogy mi történt rosszul. Május 7-én sokan élénken érdeklődtek a modern történelem egyik legintenzívebb légicsatája iránt. Különösen figyelemre méltóvá tette ezt az összecsapást, hogy két azonos erővel rendelkező ellenfél vett részt benne, akik mindketten nyugati és keleti katonai rendszerek keverékével voltak felszerelve.

Az indiai vihar

Május 6-án India értesítést küldött a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetnek (ICAO) egy nagyszabású légi manőverről Pakisztánnal közös déli határán, amelyre 2025. május 7-8-a között kerülne sor. Ugyanezen a napon indiai P-8I repülőgépek repültek az Arab-tenger felett. Ezek a repülőgépek fejlett hírszerzési és kommunikációs képességekkel rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik számukra az ellenséges kommunikáció megfigyelését és a potenciális fenyegetések, különösen a légvédelmi rendszerek azonosítását. Elsődleges tengeri megfigyelési szerepük mellett kulcsfontosságú szerepet játszanak a pakisztáni haditengerészeti gyakorlatok megfigyelésében is a régióban.

Az indiai hadsereg május 7-én hajnalban elindította a Sindoor néven ismertté vált terrorelleni műveletet. India hivatalos közleménye szerint vadászgépek szálltak fel több légibázisról, hogy precíziós csapásokat hajtsanak végre kilenc, feltehetően terrorista csoportokkal összefüggő helyszínen, anélkül, hogy pakisztáni katonai létesítményeket céloztak volna meg.

Az indiai hadsereg közzétette a sikeres precíziós csapások során alkalmazott cirkálórakéták, például SCALP, AASM irányított fegyverek, Harop kamikaze drónok és kvadrokopterek típusát. Helyi források azonban arról számoltak be, hogy a támadások 26 civil halálát és 46 sérülését okozták, és hogy Pakisztán légvédelme nem tudta ellehetetleníteni vagy megállítani a támadást.

Ezután az Indiai Légierő kibővítette légicsapások körét, és pakisztáni légibázisokat tette elsődleges célponttá. Tizenegy PAF légibázist támadtak meg, a felvételek megerősítik a csapásokat olyan létesítményekre, mint Rafiqui, Nur Khan (korábban Chaklala), Rahim Yar, Sukkur (Bholari), Chunian, Mushaf (Sargodha) és Shahbaz (Jacobabad), valamint három kulcsfontosságú légvédelmi radarállomásra Basrurban, Sukkurban és Arif Walában. Ezeket a konkrét légibázisokat stratégiai jelentőségük miatt választották ki, mivel itt találhatók a Pakisztáni Légierő parancsnoki és irányító központjai, valamint taktikai jelentőségük miatt, amely magában foglalja az elit századok és csapásmérő képességű vadászgépek állomásozását.

A csapások ellenére India rakétatámadásai nem voltak kellő intenzitásúak a légi műveletek megbénításához, csak kisebb károkat okoztak a felszálló pályákon és hangárokban, amelyeket könnyen ki lehetett javítani. Az elsődleges célként egy stratégiai politikai üzenet közvetítése látszott, nem pedig katasztrofális károk okozása. Az indiaiak bebizonyították, hogy képesek precíz csapásokat végrehajtani és károkat okozni. Az erők koncentrációja fontos, ami azt jelenti, hogy a tűzerő jellemzően egy adott célpontra összpontosul. Ebben az esetben azonban az indiaiak, valószínűleg politikai üzenetet küldtek a szétszórtabb megközelítést választva, több helyszínen végrehajtott csapásokkal, de viszonylag korlátozott hatással az egyes helyszíneken.

Ez vagy ez egy szándékos döntés volt az eszkaláció elkerülése érdekében, ami összhangban van a hivatalos narratívájukkal, vagy sok rakétájukat elfogta a pakisztáni légvédelem. Mindazonáltal, amikor elemezzük a csapások pontosságát és a járulékos károk hiányát, ellentétben az ukrajnai helyszínekkel, ahol a csapások súlyos nyomokat hagynak a környező területeken, nyilvánvalóvá válik, hogy az indiaiak képesek előre megtervezett, rendkívül pontos támadásokat végrehajtani Pakisztánban.

Ez megkérdőjelezi a pakisztáni állításokat az indiai rakéták pontosságának csökkentésére való képességükkel kapcsolatban, különösen tekintve azt a tényt, hogy az indiai erők sikeresen mértek csapást kulcsfontosságú építményekre a katonai műveletekkel összhangban. Tehát óvatosnak kell lennünk, amikor olyan állításokat hallunk, hogy az indiaiak alkalmatlanok vagy nem pontatlanok. Ezek a csapások azt mutatják, hogy figyelemre méltó pontossággal tudják célba venni a pakisztáni katonai bázisokat.

A pakisztáni légierő professzionalizmusa a légiharcban

A pakisztáni légierő (PAF) elindította a Bunyan al-Marsous hadműveletet az indiai erők visszaverésére, akik állításuk szerint fiktív terrorista célpontokat támadtak, ahogy azt a pakisztáni miniszterelnök leírta. Pakisztán később hivatalosan is bejelentette, hogy öt indiai vadászgépet lőtt le egy heves légicsatában, köztük három Rafale vadászgépet, egy Szu-30-ast és egy MiG-29-est, hivatalos válasz nem volt az indiai fél részéről.

Egy sajtótájékoztatón a pakisztáni légierő szóvivője részletesen ismertette az indiai és pakisztáni légierő közötti légicsatát, a modern történelem egyik legintenzívebb légicsatájaként jellemezve azt. Összesen 72 indiai vadászgép csapott össze 42 pakisztáni vadászgéppel. Az indiai alakulatok négy fő irányba indított támadásra összpontosították erőiket, ami arra késztette a pakisztáni felet, hogy további vadászgépeket emeljen fel a légiharcban részt vevő alakulatok megerősítésére. A pakisztáni stratégia az indiai repülőgépek típusainak azonosítására összpontosított a jelzéseik alapján, megerősítve 14 francia gyártmányú Rafale vadászgép jelenlétét. Azonnal parancsot adtak ki a pilótáknak, hogy a Rafale vadászgépek megsemmisítésével próbálják meggyengíteni az indiai alakulatokat. A pakisztáni alakulatoknak két percre volt szükségük a harcrend módosításához, és 20 percre 42 repülőgép légiharcba irányításához, amely három típusból állt: az F-16 MLU-ból, a JF-17C Block 3-ból és a J-10CE-ből. Ezeket tíz Finger 4 kötelékre osztották, ami az amerikai harci doktrínán alapuló pakisztáni szabványos taktika.

A PL-15E rakéta szerepe

A pakisztáni pilótáknak többször is lehetőségük nyílt a Rafale repülőgépek tanulmányozására és kipróbálására különféle kiképzési gyakorlatokon. Tapasztalataik 2012-ben, a francia repülőgép-hordozón haditengerészeti Rafale vadászgépekkel kezdődtek, majd a 2021-es törökországi Anatolian Eagle hadgyakorlaton katari Rafale vadászgépekkel végeztek légiharc gyakorlatokat. Ezenkívül 2024-ben és 2025-ben részt vettek a Spears of Victory gyakorlaton, ahol francia és katari Rafale vadászgépekkel vívtak gyakorló légiharcot.

Végül a pakisztániak a Zelzal–2024 hadgyakorlaton katari Typhoon vadászgépek ellen harcoltak. Bár ezek a tapasztalatok nem csökkentik a francia Rafale képességeit, a PAF alaposan kidolgozott egy hatékony ellentaktikát, ami előnyt biztosított számára, ahogy a pakisztáni légierő szóvivője egy nyilatkozatban hangsúlyozta. Másrészt az indiai légierő is évente részt vesz a pakisztáni légierő hasonló vagy fejlettebb repülőgépei elleni gyakorlatokon. Különösen a Pitch-Black gyakorlatokon Ausztráliában, a Cope India az amerikai légierő ellen, a Garuda a francia légierővel, a Cobra Warrior a királyi légierővel, sőt még a Red Flag gyakorlatokon is az Egyesült Államokban. Azonban soha nem vettek részt semmilyen gyakorlaton kínai vadászgépek, különösen a J-10CE ellen.

Az Anatolian Eagle kiképzőterületen a légi hadviselés a valósághoz legközelebb álló körülmények között gyakorolható. Az ilyen, valós hadviselést szimuláló gyakorlatok sok tapasztalatot nyújtanak a pilótáknak. Tudjuk, hogy a pakisztáni légierő is részt vett az Egyesült Államokban tartott Red Flag gyakorlatokon. Ezért a pilóták a kiképzésük során sokszor gyakorolták a május 7-ihez hasonló légi harcot, így nem érték őket meglepetések. Ez volt a legnagyobb előnyük.

Korábban a pakisztáni légierő fő csapásmérő ereje az F-16-os volt. Pakisztán 2005-ben új F-16 Block 52+ repülőgépekkel bővítette flottáját. Ezeket azonban nem használják elfogó küldetésekben. A PAF F-16-osainak radarjai ma már elavult technológiát képviselnek (AN/APG-68 radar). Az aktív elektronikusan pásztázó AESA radar megjelenése megváltoztatta a légiharc technikáját.

Miután Pakisztán aktív elektronikusan pásztázó AESA radarokkal felszerelt J-10CE-ket kapott Kínától, biztosan tesztelte azokat az F-16-osai ellen. A J-10CE-k fölénybe kerültek volna a nyugati gyártmányú F-16-osokkal és fegyvereikkel szemben, így a PAF a J-10CE-ket alkalmazta elfogó küldetésekre. Ez a preferencia azt jelzi, hogy a J-10CE repülőgép jelentős képességekkel rendelkezik.

Fontos kérdés, hogy hány PL-15E levegő-levegő és HQ-9 föld-levegő rakétát lőttek ki valójában a pakisztáni erők, milyen platformokról, milyen hatótávolságról, melyik indiai repülőgépekre, és hány találta el valójában a célpontját? A technikai szintű következtetések a válaszoktól függően nagyon eltérőek lesznek. Az indiai területen belüli különböző helyszíneken fel nem robbant fegyverekből származó számos PL-15E és HQ-9 maradványok megtalálása alátámasztja azt az elméletet, hogy sok rakétát lőttek ki nagy távolságból, viszonylag alacsony megsemmisítési valószínűséggel. Ez várható is, tekintve a nagy hatótávolságot, amely abból adódik, hogy mindkét légierő a szóban forgó összecsapások során a saját oldalán maradt az ütközési vonalon. Továbbá nem ismert a kínai gyártmányú levegő-levegő és föld -levegő rakéták találati valószínűsége.

Indiai hibák

Az indiaiak kezdetben nem a PAF repülőgépeit, védelmi rendszereit vagy radarjait vették célba, mivel úgy gondolhatták, hogy ez közvetlen légi összecsapáshoz vezethet. Ez a feltételezés azonban téves volt, tekintettel a 2019-es Balakot-i konfliktusra, amikor a PAF olyan indiai támadásokra is válaszolt, amelyek nem a pakisztáni hadsereget célozták meg.

Van egy határ, amelynek túloldalán pakisztáni vadászgépek voltak. Az indiai oldalon valószínűleg úgynevezett „söprögető gépeket” küldtek. A „söprögető” szerepe nem a csapásmérés, hanem az ellenséges vadászgépek visszavonulásának kikényszerítése, megakadályozva őket abban, hogy behatoljanak vagy zavarják a csapásmérők támadását. A légiharcot követő hetekben elemzendő egyik kulcsfontosságú szempont, hogy mely repülőgépeket osztották be légiharc szerepkörre, és melyeket levegő-föld műveletekre. Vajon az indiai erők szétválasztották ezeket a szerepköröket, vagy azt feltételezték, hogy a Rafale, lévén a legjobb repülőgépük, kezdetben levegő-föld műveleteket fog végrehajtani, mielőtt levegő-levegő szerepkörre váltana? Ha ez így történt volna, az megterhelte volna a Rafale-t, sebezhetővé téve azt a légharcra tervezett speciális ellenséges repülőgépekkel szemben.

Egy másik meglepő szempont a csapásmérők működési magassága. Általában azt várnánk, hogy alacsony magasságban érkeznek, majd felemelkednek, hogy elindítsák a SCALP vagy BrahMos rakétáikat. A tüzelés után leereszkednek, hogy elkerüljék az ellenséges ellentámadásokat. Annak megértése, hogy a találatot kapott repülőgépek csapásmérő vagy sepregetők voltak-e, kulcsfontosságú, mert betekintést nyújt India harci stratégiájába. Ha a csapásmérő vagy a sepregető szerepkörben beosztott repülőgépeket találták el, azt bizonyítaná, hogy komoly taktikai tervezési hiba történt konkrétan a rakétaindítási zóna megközelítésével kapcsolatos „alacsony, magas, alacsony” döntésekre vonatkozóan.

A légiharcokban a vadászgépek támadó küldetést látnak el, melynek célja az ellenséges repülőgépek felkutatása és megsemmisítése egy kijelölt területen belül, a helyi légifölény elérése érdekében. Ezek a vadászgépek „söprögető” (sweeper) végeznek más baráti repülőgépek, például bombázók előtt, hogy megtisztítsák az eget az ellenséges fenyegetésektől, mielőtt azok támadhatnának. Ez az agresszív taktika létfontosságú más eszközök védelme és a későbbi műveletek sikerének biztosítása érdekében.

A vadászrepülőgépek „változó feladata” (swinger) a változó szerepkörű képességre utal, ahol egyetlen repülőgép több típusú küldetést is végrehajthat (például levegő-levegő harcot és földi támadást) egyetlen küldetés során. Ezt többcélú vagy omnirole képességnek is nevezik, amely lehetővé teszi a gyors funkcióváltást anélkül, hogy más típusú repülőgépre lenne szükség. A változó szerepkör koncepcióját a képességek egységesítése, a szükséges különböző repülőgépek számának csökkentése, valamint a logisztika és a kiképzés egyszerűsítése érdekében fejlesztették ki.

Jelenleg azonban nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a csapásmérő köteléket érintette volna a támadás. Ha viszont söprögető, vagy többcélú feladatokat ellátó repülőgépeket találtak el, létfontosságú elemezni a lelövésük időzítését, mivel az eligazításuk valószínűleg a támadás megindítására, a biztonságos visszatérésre és a műveletek befejezésére összpontosított.

A pakisztáni erők azonban hatalmas erővel válaszoltak – több mint 42 vadászgépet emeltek a levegőbe. Ezen a ponton repülés közben döntés születhetett a küldetés céljának megváltoztatásáról. A vadászpilóták tisztában vannak azzal, hogy a küldetési tervek repülés közbeni megváltoztatása kockázatos. Ha az eredeti terv a csapásmérés és a visszavonulás volt, de aztán a vezérkar hirtelen utasította a pilótákat, hogy védjék meg a határt a PAF repülőgépei ellen, ez jelentős stratégiai változtatást jelentett. Az ezt követő légiharc már nem csak a támadó repülőgépek védelméről szólt, hanem az indiai légtér biztosításáért folytatott csatává vált.

Hatékony pakisztáni taktika

Ami a 2019-es légiharchoz képest eltért, az az volt, hogy Pakisztán válasza gyorsan, ugyanazon a harcon belül érkezett, különösebb késedelem nélkül. Ez arra utalhat, hogy a pakisztáni fél jól felkészült volt mind hírszerzés, mind kiképzés tekintetében, lehetővé téve számukra, hogy közvetlenül végrehajtsák küldetésüket és habozás nélkül beavatkozzanak. Feltételezhetjük, hogy az indiai repülőgépek elsődleges célja az F-16-osok megfigyelése volt. Figyelembe véve azonban a szétszórt helyszíneket, ahol a PAF állításai szerint lelőtték a repülőgépeket, nyilvánvalóvá válik, hogy a PAF sikeresen irányította a J-10CE-k manővereit, és integrálta őket vegyes alakulatokba.

Ha félretesszük a repülőgép manőverező képességét, azt mondhatjuk, hogy egy elfogó pilótának három alapvető előnnyel kell rendelkeznie ahhoz, hogy sikeres legyen egy ellenséges repülőgéppel szemben.

Először: először kell meglátnia az ellenséget;

Másodszor: képesnek kell lennie elsőként rakétát indítani az ellenségre,

Harmadszor: fokozott képességgel kell rendelkeznie arra, hogy elektronikai hadviselési rendszerrel megvédje magát.

Pakisztán hatékonyan használta ki adatkapcsolati képességét ebben a konfliktusban, ami kulcsfontosságú a légi helyzetnek az elfogó repülőgépekhez való továbbításában. Itt egy egyszerű magyarázat arról, hogyan történik a légi összecsapás. Az AWACS (jelen esetben az Erieye rendszer) érzékeli a Rafale repülőgépet, és adatkapcsolaton keresztül elküldi a céladatokat a J-10CE-nek. A J-10CE az AWACS-tól kapott információk alapján indítja a PL-15E rakétát. Ugyanakkor a J-10CE nem végez radar felderítést és célbefogást a fedélzeti radarjával. Így a Rafale repülőgép nem tud arról, hogy egy ellenséges repülőgép radarja befogta. Adatkapcsolat van a levegőben lévő rakéta és a céladatokat biztosító repülőgép között, és a cél aktuális pozíciója folyamatosan frissül a rakéta számára. A rakéta nagy sebességgel közeledik a célhoz. Ekkor a rakéta radarja még inaktív.

Mivel a J-10CE repülőgép fedélzeti radarja nem sugározza be a Rafale-t, és a közeledő rakéta saját fedélzeti radarja sem aktív, a Rafale pilótája továbbra sincs tudatában annak, hogy már támadás alatt áll.

A PL-15E rakéta egy aktív radarvezérelt rakéta, melynek a saját radarja valószínűleg 15-30 másodperccel a becsapódás előtt lép működésbe. Mivel az érzékelési idő nagyon rövid, a távolság gyorsan csökken, és a PL-15E radarja AESA-alapú, a Rafale SPECTRA védelmi rendszere nem biztos, hogy érzékeli az AESA radar jeleit, így nem lesz zavarás, vagy nem lesz hatékony. Ebben az esetben a Rafale nem éli túl a támadást.

A Rafale elleni támadás ezzel a taktikával teljes meglepetés volt, és sikert biztosított a támadó számára. Ezenkívül a Rafale SPECTRA önvédelmi rendszere nem működött hatékonyan. Ennek két oka lehet. Vagy a rendszer képességei nem jók, vagy a fenyegetéskönyvtár nem tartalmaz információkat a J-10CE repülőgépről és a PL-15E rakétáról. Ha a támadó rakéta működési frekvenciái nincsenek a könyvtárban, akkor nem lehet megelőzni vagy megtéveszteni az ilyen fenyegetéseket.

A végeredmény: Az indiai légierő több vadászgépet veszített, köztük egy Dassault Rafale-t, egy Mig-29-est és valószínűleg egy Szu-30MKI-t, egy vagy két további veszteség mellett, amelyekhez nem láttak roncsokat nyílt források szerint.

Fontos tanulságok

Ez a csata rávilágított az elektronikai harc támogató repülőgépek, különösen a korai figyelmeztető repülőgépek és a speciális elektronikai hadviselési repülőgépek fontosságára, valamint azokra a taktikai előnyökre, amelyeket a vadász ​​alakulatoknak nyújthatnak.

A Kína által a pakisztáni erőknek nyújtott segítség mind a műszaki felszerelések biztosítása, mind a hírszerzés és a harcvezetési támogatás tekintetében lehetővé tette a pakisztáni erők számára, hogy lényegesen jobban teljesítsenek az indiai légierővel szemben, mint azt az utóbbi várta.

A BVR (Beyond Visual Range) harcokban a csata nagy része a helyzetismeret körül forog. Egy olyan robusztus érzékelő, mint amivel a Saab 2000 Erieye AEW&C rendelkezik, létfontosságú eszköz a BVR harcokban. Biztonságos távolságban repül, nagy teljesítményű radarjával minden ellenséges célt észlel, és ezt az információt elküldi a frontvonalon lévő légi járőrözésben (CAP) részt vevő vadász-repülőgépeknek, így kiküszöböli annak szükségességét, hogy radarjukat felderítésre és a helyzetismereti információk megszerzésére használják.

Az AEW&C fokozza a „megfigyelés” fázist a kulcsfontosságú OODA ciklusban (Megfigyelés, Tájékozódás/Azonosítás, Döntés, Cselekvés). Ami tovább erősíti a „Tájékozódás/Azonosítás” fázist, az a döntéstámogatás elérhetősége.

Az információk egy helyen történő konszolidációjával a fejlett mesterséges intelligencia rendszerek képesek feldolgozni az érzékelők adatait, és olyan módon bemutatni azokat a pilótának/operátornak, amely maximalizálja a tényleges fenyegetés megértését.

A csatából egy másik tanulság a nagy hatótávolságú rakéták, például a PL-15E előnyei, és azok a jellemzők, amelyek a jövőben jelentős fenyegetést jelentenek a NATO repülőgépeire.

Tanulságok a Rafale gyártója számára

Franciaország zászlóshajójának számító Rafale SPECTRA elektronikai hadviselési (EW) rendszer hitelességét intenzív vizsgálat alá vették, miután felmerült, hogy a rendszer nem tudta megvédeni az indiai légierő (IAF) Rafale vadászgépeit a pakisztáni J-10CE vadászgépekkel szemben a május elején történt légiharc során.

Marc Chavent francia parlamenti képviselő írásbeli kérdésben hivatalosan is aggodalmát fejezte ki a Külügyminisztérium felé, hivatkozva NATO-forrásokból származó információkra és amerikai védelmi elemzők értékeléseire hivatkozva, miszerint a SPECTRA rendszer nem észlelte vagy zavarta meg a KLJ-10A AESA radarral felszerelt J-10CE repülőgépről indított PL-15E látótávolságon túli (BVR) levegő-levegő rakétát.

Még kritikusabb, hogy a SPECTRA (Self-Protection Equipment to Counter Threats for Rafale Aircraft) kudarca a nagy hatótávolságú PL-15E rakéta észlelésében vagy semlegesítésében sürgető kérdéseket vet fel a rendszer ellenálló képességével kapcsolatban vitatott elektromágneses környezetekben – különösen a lopakodó vagy alacsony felderítési valószínűségű (LPI) radarjelekkel szemben.

Érdeklődésében Chavent azt kérdezte, hogy a Rafale F5-ös változat, amelynek teljes körű fejlesztése 2026 és 2027 között indul, fel lesz-e szerelve egy továbbfejlesztett SPECTRA rendszerrel, amely képes működni a modern vitatott elektromágneses tartományokban.

Chavent azt is megkérdezte, hogy Franciaország fontolgatja-e a Rafale egy dedikált elektronikai hadviselési (EW) változatának fejlesztését, amely potenciálisan az amerikai haditengerészet EA-18G Growler típusát tükrözné, és SEAD/DEAD (ellenséges légvédelem elnyomása/megsemmisítése) küldetések végrehajtására az újonnan felbukkanó indiai-csendes-óceáni konfliktusgócokon.

Dobos Endre

Forrás:

Key.Aero;

Defence Security Asia;

Royal United Services Institute (RUSI)

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/05/12/korszeru_radoelektronikai_vedelmi_rendszerek

https://aviatika.blog.hu/2024/10/13/az_indiai_legieronek_tovabbi_450_vadaszgepre_van_szuksege_hogy_szembenezzen_a_kozelgo_fenyegetesekke

https://aviatika.blog.hu/2025/03/30/milyen_kepessegekkel_rendelkezhet_a_rafale_f5-os_vagy_super_rafale

Kép: RealAirPower

A negyedik generációs vadászgépek továbbra is értéket képviselnek

Kenneth S. Wilsbach tábornok a Szenátus Fegyveres Erők Bizottságának október 9-i meghallgatása előtt elmondta, hogy az F-15EX repülőgépek leszállítása késik a Boeingnél zajló munka-beszüntetések miatt.

A meghallgatáson Wilsbach az F-15EX és más 4. generációs platformok értékét hangsúlyozta a lopakodás hiánya ellenére azt mondta, hogy más módon is hozzájárulhatnak a harctéri sikerhez. Példaként említette az F-15EX képességét túlméretezett hiperszonikus fegyverek és esetleg más, titkos rakéták hordozására.

Írásos előterjesztésében Wilsbach arról számolt be, hogy a Boeing által gyártott F-15EX „a tervezett költség-, ütemterv- és teljesítmény kritériumokon belül van”. De míg a két repülőgép első tételét leszállították, „a második tétel repülőgépeinek leszállítása, amelyek eredetileg várhatóan ebben a naptári évben érkeztek volna, késik a folyamatban lévő Boeing-sztrájkok miatt. Az esedékes 12 darab F-15EX-ből eddig 6-ot szállítottak le” – mondta Wilsbach.

A Boeing szerelői augusztusban sztrájkoltak a cég St. Louis-i üzemben, de a vadászgép szállításokra gyakorolt ​​hatás mértéke eddig nem volt ismert.

Wilsbach szerint a késedelmes szállítások hatást gyakorolnak a műveletekre az oregoni Portland Air National Guard bázison, amely egyben az F-15EX iskolaépülete és az első működőképes egység helyszíne is. Hozzátette, hogy ez hatással lesz a 2026-os tengerentúli helyszínekre történő szállításokra is – utalva a japán Kadena légibázisra, amely tavasszal fogadta volna az EX-eket.

A 4. generáció léte

A légierő tervei az F-15EX-szel kapcsolatban az elmúlt években többször is megváltoztak. A légierő kezdetben 144 vadászgép vásárlását tervezte, majd ezt a számot 99-re csökkentette, majd a Kongresszus további forrásokat biztosított a darabszám 129-re emeléshez.

Amikor Ted Budd szenátor (republikánus, Észak-Karolina) megkérdezte az F-15EX beszerzésével kapcsolatos véleményét, Wilsbach azt mondta, hogy „örömmel megvizsgálná” a flottában lévő repülőgépek teljes számát, hogy „megnézze, mi a megfelelő szám… és hogy szükségünk van-e többre”.

A számoktól függetlenül Wilsbach megjegyezte, hogy az EX „olyan fegyverek hordozására lesz képes, amire nagyon kevés más platform képes”. Ezek közé tartoznak – mondta – „a nagyon nagy hatótávolságú fegyverek, hiperszonikus fegyverek, amelyek nem férnek el az 5. és jövőbeli 6. generációs repülőgépek belső fegyverrekeszében”.

Valószínűleg a Raytheon által fejlesztett hiperszonikus támadó cirkálórakétára utalt, mivel a légierő másik hiperszonikus fegyverét, a levegőből indítható gyorsreagálású fegyvert (ARRW) a B-52-esen tesztelik. Nem volt világos, hogy Wilsbach más, titkos nagy hatótávolságú fegyverekre is utalt-e, mint az AGM-260 Joint Advanced Tactical Missile, bár titkosított, állítólag nagyjából akkora, mint az AIM-120 AMRAAM radarvezérelt levegő-levegő rakéta, és ötödik generációs repülőgépekbe fog illeszkedni.

Általánosabban fogalmazva, Wilsbach azt mondta, hogy nagy rajongója az F-15-ösnek, mivel maga is repült vele. A repülőgépet „hihetetlen igáslónak” nevezte, és azzal érvelt, hogy a 4. generációs F-16-os vadászgéppel együtt számos képességet kínál.

Az USAF F-15-nek átlagéletkora körülbelül 30-38 év (az F-15C-k körülbelül 37,7 év, az F-15E-k pedig körülbelül 31 év), míg az F-16-osok átlagéletkora meghaladja a 30 évet. Ezek a repülőgépek jelentősen idősebbek a kezdetben tervezett élettartamuknál, a problémát pedig súlyosbítja a légierő vadászflottájának teljes életkora.

A US Navy Super Hornet gépei közül némelyikük már 25-30 éve szolgálatban van. A fejlesztéseknek köszönhetően azonban szolgálati idejük egészen a 2040-es évekig kitolódik.

Az Egyesült Államok több mint 1100 darab F-35-ös vadászgépet tervez szolgálatba állítani 2030-ig. Az amerikai fegyveres erők (légierő, tengerészgyalogság és haditengerészet) várhatóan 1128 F-35-össel fognak rendelkezni a 2029-es pénzügyi év végére.

Az amerikai légierő összesen 1763 F-35-ös beszerzését tervezi, bár a konkrét szállítási és üzembe helyezési dátumok változhatnak.

Az USAF 187 darab F-22-es vadászgépet állított szolgálatba, amelyeknek a technikai frissítésével a gépek 2030-ig, az F-47-es vadászgép megjelenéséig szolgálatban maradnak.

Mindeközben Kína több mint 300 darab J-20-as vadászgépből álló flottával rendelkezik, és a becslések szerint ez évente 100-120 repülőgéppel bővül. A jelenlegi termelési ütem alapján a szám 2030-ra várhatóan meghaladja az 1000-et.

Bár nincs hivatalos adat, a becslések szerint Kínának 2030-ra több mint 100 darab J-35-ös vadászgépe lesz szolgálatban. A Defence Security Asia jelentése szerint a teljes ütemű gyártás 2026-ban kezdődik, a kezdeti működési képesség (IOC) pedig 2027-2028-ra várható. Ez a jelenlegi legjobb becslés, mivel Kína nem hozza nyilvánosságra a hivatalos gyártási adatokat. A teljes ütemű gyártás várhatóan 2026 körül kezdődik, a kezdeti működési képesség (IOC) pedig 2027-2028-ra várható.  (A szerző megjegyzése)

A tábornok Tom Cotton (R-Arkansas) szenátornak elmondta, hogy kétséges, hogy az F-22-esekből és F-35-ösökből álló 5. generációs vadászgépflottája képes lenne világméretű műveleteket végrehajtani a 4. generációs flotta támogatása nélkül.

Az együttműködő harci drónok szerepe

„Még sok a tanulnivaló” az Együttműködő Harci Repülőgép, vagy drón (CCA) programban – mondta Wilsbach Gary Peters szenátornak (demokrata, Michigan), de bár úgy véli, hogy a félautonóm drónokat a Légi Nemzeti Gárda, valamint az Aktív és Tartalék egységek fogják üzemeltetni, ezek nem lesznek a vadászegységek részei, és nem egy helyen állomásoznak majd.

„Úgy gondoljuk, hogy nem a jelenlegi vadászrepülőgép századokba lesznek beágyazva, hanem saját századok lesznek” – mondta. „Szétosztják őket, és egy stratégiai bázison állomásoznak majd.”

Írásában Wilsbach azt mondta, hogy a CCA program „alapvető a légierő jövőbeli felkészültsége szempontjából. Nemcsak prioritásként kezeljük, hanem agresszívan felgyorsítjuk az első egység szolgálatba állítását, és tervek vannak arra, hogy a második egységet a 2026-os pénzügyi év elején állítsák szolgálatba.” A vadászgépekkel való partnerség és azok képességeinek fejlesztése mellett a CCA-kat „célzottan a fenntartható megfizethetőségre tervezték, csökkentve az életciklus-költségeket a csökkentett üzemeltetési igények, az egyszerűsített logisztika és az alacsonyabb fenntartási költségek révén.

Hozzátette, hogy a program jól teljesít, és az Anduril drónnak az év vége előtt repülnie kell. Elmondta, hogy a vadászflottának át kell állnia az F-15C-ket és F-22-eket tartalmazó flottáról az F-47-es vadászgépet és az YF-42/44-es drónokat tartalmazó flottára.

Az ellenfél légiereje

A vadászpilóták kiképzéséhez a légierő régóta „agresszor egységekre” támaszkodik, amelyek gyakorló ellenfelekként szolgálnak a gyakorlatok és a kiképzés során. Wilsbach megjegyzéseiben azt írta, hogy a haderő most ellenséges légi eszközök hiányával küzd, és amíg a haderő nem tudja „lemásolni a csúcskategóriás harcot”, a légierő és szerződéses agresszor egységek keverékére lesz szükség.

„A légierő a kiterjesztett valóság képességeinek kutatásába és fejlesztésébe is befektet, amelyek javíthatják a valós repülést azáltal, hogy realisztikusan és konstruktívan mutatják be az ellenfelet” – jegyezte meg Wilsbach. „Siker esetén a kiterjesztett valóság képessége csökkentheti az élő ellenséges légi járművek iránti igényt, miközben minimalizálja a működési biztonsági aggályokat is.”

„Az alaptechnológia ígéretesnek bizonyult, de még van munka az 5. generációs fegyver-rendszereinkbe való sikeres integrálás érdekében” – tette hozzá.

Dobos Endre

Forrás: Air & Space Forces

Kapcsolódó írások: https://aviatika.blog.hu/2025/03/17/szukseges-e_a_4_es_5_generacios_vadaszgepek_egyuttmukodese

https://aviatika.blog.hu/2025/09/24/a_raytheon_uj_apg-82_v_x_radart_fejlesztett_az_f-15ex_vadaszgepek_szamara

https://aviatika.blog.hu/2025/05/06/elso_pillantas_a_usaf_uj_egyuttmukodo_vadaszdronjaira